Skip to main content

A mélymagyarhoz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


E heti rejtvényünk szerzőjét (1879–1945) nem érdemes holmi hazátlan bitangok között keresni. Sőt: ősi református családból származó írója a magyar liberalizmus egyik legélesebb bírálója, s a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepe alapján bizony kevés szabadelvű honfiú forgathatja szívesen írásait. Annál fontosabb azonban az ő tanúságtétele: azok a „mélyikék”, akiket leír, sokszor rá hivatkozva vizsgálták: „ki milyen súlyú magyar, hány karátos keresztény, milyen megbízható ellenforradalmár, milyen lapokat olvas”. Szövegünk gyilkos humora, a szitkozódás nyelvi gazdagsága feltehetőleg abból a tehetetlenségérzésből táplálkozik, amellyel a szerző 1942-ben látja: kik azok, akik eszméiből politikai és nem politikai tőkét csináltak. Ő maga ugyanis vallotta: a magyartól idegen a tőkés szellemiség.

A mélymagyarhoz

„Mélyikém!

Egy kissé gúnyos, egy kissé fájdalmas mosolygás van az ajkamon, mikor annyi hasonló kísérletezés után megint episztolai viszonyba csusszanok veled. … Különben én már vagy huszonhárom éve ismerlek, Mélyikém. A neved néhányocskát változott, de te mindig ugyanaz vagy, akár húsz, akár negyven, akár ötven éve már, hogy a vén kaján speditőr: a gólya vállalta szállításodat. … Lássuk tehát elsősorban, Mélyikém: milyen típusokban jelentél meg az utolsó huszonhárom év alatt.

Először: vagy a tömeg. Az talán a legszomorúbb, de legbecsületesebb formád. Átlagműveltségű, átlagértelmű emberek. A világháborús összeomlás után húsz év alatt egymásra következő, különböző arcú ijesztések félreverték lelkük mélyén a magyarság harangját. Tényleges jó szándék és őszinte vágyakozás fogta el őket: hogy keressenek olyan környezetet, hol más magyarokkal összefogjanak, ahol tehetnek valamit a magyarságért. De hogy milyen az az összefogás, és hogy mit és hogyan tehetnének, arról fogalmuk sem volt, és fogalmuk sincs. Hiszen … ki nevelte őket effélére? Szegények örökölték apjuktól az általuk is ingyen kapott magyar szolidaritási programot: Ne politizáljatok.

Természetes, hogy az ilyen emberanyag aszerint meddő vagy termő, hasznos vagy kártékony a magyarságra, hogy milyen kezekbe kerülnek. Nosza: a kor ijedéseiből összeverődött szervezkedési lázban ezek elhelyezkedtek a különböző nagyon hazafias, roppant magyar alakulatokba, szervezetekbe, összebújásokba, egybejuhosodásokba. Néha mindenikbe. Meglátjuk, mi lesz a sorsuk.

Másodszor: vagy ütődött ember. … a válságos korok előhívják, előkergetik a bolondságot olyanokból is, kik békésebb korban rendes adófizetők, jó hivatalnokok, egészen normális látszatú emberek maradtak volna. … Ebből a műfajból az egyik leggyakoribb altípus: a Hungarus gradus superlativus furibundus. E lelkiforma számára a magyarság az epilepszia, az ámokfutás és egy állandó Zrínyi állandó kirohanásának sajátos vegyüléke. Magyarságának leghidegebb állapota is a Réaumur ezer foknál van nulla fölött. Az Etna és a Vezúv bágyadt viceházmesterek az ő nagysága mellett. Anyja rapszódia műfajban szülte, s valószínűleg valami részeg néger táncot járva végezte ezt a meggondolatlan műtétet. Ha hazafiast üvölt: a négy szélrózsához még négyet kér kölcsön, hogy a dübörgő frázisaival szétspriccelő nyálának pályát biztosítson. Mindig, minden tárgynál zrínyikirohan, de nem tesz száz aranyat a zsebeibe, s a fejibe sohasem tett semmit.

Egy másik altípus egészen sajátos terméke a sok vért ivott magyar bajnok. … Határozottan gyengeelméjű, és semmi morális érzéke nincs. De úgy gyengeelméjű, hogy elvégzi iskoláit, úgy-ahogy ellátja munkakörét, az is előfordul, hogy szakmája tárgyköréből ártatlan irodalmi munkásságot folytat, melyben igen tudományos képpel fedezi fel Amerikát, a puskaport és a könyvnyomtatást. Egészen sajátos az a lelki összetétel, mely egész magatartását, életüzletét meghatározza. Valahogy tudata mögött tudja, tudattalanul tudja, hogy gyengeelméjű, hogy mással a szellemi versenyt fel nem veheti, hogy igazi tudásra és alkotásra képtelen. De nagy érvényesülési mohóságával, makacsul tartó kitartásával oly belterjesen kineveli magát a boldogulás apró eszközeinek használatára, hogy eléri legalábbis azokat a sikereket, melyeket egy közepes átlagelme elérhet. És akkor tudattalan énjében ez az okoskodás megy végbe: lám, hány eszes ember felét sem érte el annak, amit én: és én, a hülye, embert tudtam magamból csinálni. – És ezért aztán egyaránt a leggyávábban alázatos és a legszemtelenebbül gőgös. Minden második percben szerényen hangsúlyozza, hogy ő csak egy kis pont, senki és semmi, s nagy hódolati szőnyegeket terít mindenki elé, akitől várhat valamit. De már a második percben előtör a megcsodált énje, s ilyen mondatokat pottyant el: Majd, ha miniszterelnök leszek… Ha majd átveszem a hatalmat…

De ezt a hatalmi és felsőbbségi érzést, gyengeelméjűségének folytonos, sejtelmes nyomása mellett, állandóan kell valaminek támogatnia. És ez adja meg ennek a vegyületnek a legsajátosabb elemét.

Elemista korában beteg, hiányos lelkére nagy hatással volt az, mikor tanulta, hogy az ősmagyarok hadviselése cselre alapult: megfutottak, maguk után csalták az ellenséget stb. … Mindehhez hozzájárul az, hogy látja: valahányszor életében valami veszélyt elkerült, vagy valamicske sikert elért, az színlelés, hazugság, csalás árán sikerült. Ebből keveredik aztán … a színlelés, hazugság folytonos, égető szüksége. Mégpedig elsősorban nem is az elérendő eredményekért. Hanem: mert állandó, minden perces bizonyságra van szüksége beteg öntudatának, hogy ő nem gyengeelméjű, hogy ő eszes. …

Harmadszor: vagy törtető. … Hát itt aztán a végtelenségig lehet altípusokról, válfajokról beszélni. Kezdve a kis félénken éhes igyekezőtől – aki a maga kis állását akarja kihazafiaskodni, kiszervezkedni – a teljesen lelkiismeretlen, amorális kalandorig, ki vad hajszában a vagyon, az érvényesülés, a valamilyen hatalom után habozás nélkül mindent és mindenkit feláldoz fertelmesre gerjedt étvágyainak. Ezek legfőbb feladata: a kapcsolatok, az összeköttetések kiépítése, s éjjel-nappal kapcsolódnak, összekötnek. … Ők mennek felajánlkozni a kimagasló politikusokhoz, kijelentve, hogy húszezer ember áll mögöttük, kiket bármikor szállíthatnak, ha nem is díjmentesen és bérmentve. Ők lézengenék már egy évvel a választások előtt a párthelyiségek körül… Természetesen ultraviola-szélsőséges jobboldaliak, nyakkendő és legszélső jobboldaliság nélkül ma rendes ember nem megy ki az utcára. De azért a díszletek mögött kapcsolatokat építenek ki a mérsékelt jobboldal, a mérsékelt baloldal és minden más felé. … Kálvin ősterebélyének vallja magát, de évente három napig elvonul Manrézába, és égő vágyat pisláncsol az örök Egyház felé. Ha pedig katolikus, ő csókol először kezet minden Budapestre érkező katolikus püspöknek. … Álláshalmozó, sunyi és piszkos összefogásban harácsolja a pénzt, de szociálisan vérzik a nép szenvedései fölött. …

Mélyikém: csak nagyjából, és csak a leggyakoribb típusaidat világítottam meg. Nem volt öröm tennem, amint nem volt öröm meglátnom őket. …”

???


























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon