B. M. [Blaha Márta]

Nyomtatóbarát változat

Az intézetnek ma hatvanhárom neveltje van. Többségük szüleik akarata szerint, mások a gyámhatóság közbenjárásával kerültek az állam oltalmába. Iskolakerüléssel, csavargással kezdték, aztán kisebb-nagyobb stiklijeik miatt a nevelőintézetek sorra lepasszolták őket. A végállomásra, a Bokrétába már szabálysértések, súlyos és kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetése után jutottak. A délelőtt folyamán a neveltek jó része az épületen kívül, iskolában, munkában van. Akik bent maradnak, a folyosón ténferegnek; esetleg videóznak, rexeznek. Mindeközben a tanáriban három nevelő anekdotázik a felügyeletük alá tartozók bűnlajstromáról. Ebédidőre valamennyi fiatal együtt van, aztán délután négytől este kilencig kimenőt kapnak.

A korábban félzárt intézet a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény magyarországi ratifikálását követően nyitottá vált. Megszűnt a magánzárkaszerű izolációs részleg, valamint a drog- és alkoholfogyasztók elkülönítését szolgáló kríziscsoport. Az igazgatói tisztség elnyerésére beérkezett pályázatok egyikét sem találta megfelelőnek a munkáltató Fővárosi Közgyűlés, így jelenleg megbízott igazgató áll az intézmény élén. Barta András szerint a zárt részlegek megszüntetésével rendkívül hatásos nevelési eszköztől estek el a pedagógusok. Néhány nevelő, főként pedig a neveltek véleménye merőben eltér ettől. Szerintük a korábban alkalmazott megszorító intézkedések, fenyítések súlyos lelki, szellemi, személyiségbeli károsodásokat, torzulásokat idéztek elő.

Tovább nehezíti a fiatalok személyiségzavarának leküzdését, hogy a szülők és az intézet között semmiféle kapcsolat nem alakult ki. Ebből adódóan a legritkább esetben sem fordul elő, hogy nagykorúvá válása előtt bárki is visszakerülne a családjába.

Visszaveti a korrekciós nevelés eredményességét, hogy az intézetbe való beutalás okául szolgáló bűncselekmény kivizsgálása rendszerint az elkövetéstől számított két-három év múlva kerül bírói szakba. Ez esetben a fiatal néhány éves intézeti nevelés, az általános iskola befejezése, netán szakmaszerzés vagy munkába állás után az elmarasztaló bírói ítélet révén börtönbe kerül, ahol végérvényesen elveszti minden esélyét a társadalomba való perspektivikus beilleszkedésre.

A nagykorúság elérésével az intézetből elbocsátott fiatalok befogadó közösség, család híján az utcára kerülnek. A Bokréta utcai ifjúsági otthon éves költségvetéséből kiderül, hogy az intézet nevelési költségei mindössze az oktatásra, szabadidős tevékenységre és zsebpénzre terjednek ki, utógondozásra, gyámi feladatok ellátására, családgondozásra, az önálló életkezdés támogatására egy fillért sem szánnak. A finanszírozás anomáliáit jelzi, hogy az otthon éves ellátási költsége összesen negyvenhétmillió forint, ebből közvetlen, tehát a neveltekre fordított költség nem egész ötmillió, a közvetett, azaz bérjellegű és dologi kiadások viszont több mint negyvenkétmillióra rúgnak.

Az intézeti neveléstől nem lehet eredményességet várni, állítja az igazgató, szerinte ugyanis a nevelés folyamatába kamaszkorban beavatkozni reménytelen vállalkozás, eleve kudarcra van ítélve. A bizalmatlanság az intézet falain túl tovább erősödik: a civil társadalom távol tartja magától azokat, akik egyszer vagy többször, súlyosan vagy kevésbé súlyosan megsértették az együttélés normáit. Mindeközben pedig maga a társadalom látszik egyre kevésbé alkalmasnak arra, hogy valódi társadalom, „normateremtő és embermegőrző” közösség legyen.

• Belföld