Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A labdát dr. Kende Péter sajnálatosan nagy sikerű könyvének, A Viktornak az első lapján küldik el a francba egy viccet idézve: „A kezdő miniszter leszerződik a parlament focicsapatába. Kövér eligazítja: – A legfontosabb, hogy ugyanúgy viselkedj, mint a politikában: ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgjál jó nagyot, nehogy tovább szaladjon! Na, kezdjük! Hol a labda?

Mire Orbán bentről a pályáról kiabál:

– A francba a labdával! Kezdődjön a játék!”

És kezdődik a könyv. Dr. Kende rúgásról rúgásra halad, a labda nincs jelen. A műnek (ha szabad ezt a szót ilyen széles értelemben venni), nincs legitim tétje. Nem cél, hogy az olvasó jobban értse a világot, csak az a fontos, hogy minél jobban utálja a Viktort. És ez frusztrál minket, talán nem keveseket, akik sok mindent értenénk szívesen, amit nem értünk, de azért eleget értünk ahhoz, hogy a Viktor iránti érzelmeink dr. Kende közreműködése nélkül is jegesek legyenek.

A könyv igényesebb használatra két okból alkalmatlan. Egyrészt fölöttébb problematikus dr. Kende viszonya a tényekhez. Másrészt dr. Kende úgyszólván érdektelennek mutatkozik a közügyek iránt, ezért a Viktor politikai tevékenységének csak a formája, stílusa és öncélja foglalkoztatja őt, a tartalma alig.

---

Aki eddig azt hitte, hogy a Viktor akkor szopott, akkor házasodott, és akkor volt 19 éves, amikor, az téved.

Volt a Viktornak babakorában egy tejtestvére, akit Vitézy Zsófiának hívnak (17. o.). Ez a Vitézy Zsófia a Ki kicsoda szerint négy évvel fiatalabb a Viktornál. A Viktor ’63 tavaszán született, s ’83 őszén rontott neki Kéri Lászlónak „tizenkilenc éve minden lendületével” (27. o.). Fodor Gábor ’89 őszén éppen lakást keresett, hogy párjával elköltözhessen Kis Jánoséktól. Dr. Kende szerint a Viktor „nagyjából ugyanekkor vette el Lévai Anikót” (29. o.). Ezt a házasságot 1986-ban kötötték.

Aki eddig azt hitte, hogy Lengyelországban 1981. december 13-án hirdették ki a rendkívüli állapotot, az is sokat tanulhat dr. Kendétől. Először azt, hogy az említett eseményre december 16-án (20. o.) került sor, azután azt, hogy 1982-ben (25. o.).

Dr. Kende szerint miután Orbán és Kövér a Szabad Kezdeményezések Hálózatában is tevékenykedett, „a Hálózat néhány emberét nagyon meg is lepte aztán ’88-ban a fiúk szervezetalapító ötlete.” (104. o.) Ez a meglepődés annál is meglepőbb, mivel a Fideszt előbb alapították, mint a Hálózatot.

A ’90-es választások után a Fidesz – ha már semelyik párttal nem kerülhetett hatalomra – a nagykoalíció szószólója lett...” (155. o.) A Fidesz ’90 februárjában, jóval a választások előtt jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy az SZDSZ és az MDF nagykoalícióját tartaná üdvösnek az ország érdeke szempontjából.

Dr. Kende újraszámolta a Fidesz ’94-es választási eredményeit: „A listás szavazáson a Fidesz mindössze 5,5 százalékot kapott, 3,5-tel kevesebbet, mint négy évvel korábban.” (180. o.) A hivatalos kiadványok ezt az eredményt lapzártáig nem hitelesítették, azokban még mindig 7,02 százalék van.

Dr. Kende nemcsak a közelmúltban, de a régebbiben is bennfentes. Amióta a kormányüléseket áthelyezte a Viktor csütörtökről keddre, „azóta a hatos fogat hétfői reggelijein ülésezik az ország informális tényleges döntéshozó csoportja – amint régebben a Politikai Bizottság péntekenként.” Ha dr. Kende tudná, hogy a Politikai Bizottság nem péntekenként ülésezett, hanem általában kedden, mint az Orbán-kormány, akkor újabb mély értelmű összefüggések kibontására nyílna lehetősége.

„Kövért a ’83. október 23-i műegyetemi tüntetésre, Kis János beszédének meghallgatására Gyekiczki András próbálta elvinni, de ő nem állt kötélnek.” (102. o.) Ahhoz képest, hogy a jelzett időpontban nem volt semmiféle tüntetés és Kis János nem mondott semmiféle beszédet, az lett volna igazán érdekes, ha Kövér kötélnek áll.

Október 23-ával egyébként is érdekes dolgok történnek dr. Kende könyvében. A 68. oldalon például Nagy Imre kivégzésének évfordulója lesz belőle.

Bencze (B.) Györgyből pedig Bence György lesz a 95. oldalon, s az ifjú mérnökpalánta (ma II. kerületi polgármester) helyett az éltes filozófus rohangál a ’90-es kongresszuson a vezetőség és a párt gazdálkodásának anomáliáit leleplezni készülő bizottság között.

Dr. Kende szerint a Bibó szakkollégium helyén „ma az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja nevel apácákat” (39. o.). Ha dr. Kendének lett volna ideje elsétálni arrafelé, akkor tudná, hogy a Bibó szakkollégium helyén ma a Bibó szakkollégium van, és ott egyáltalán nem apácákat nevelnek.

Még sok példával szemléltethetnénk dr. Kende és a tények viszonyát, de egyelőre talán ennyi is elég lesz.

Dr. Kende forrásairól keveset mondhatunk. A szerző vélhetően nem sokra becsüli, hiszen ritkán hasznosítja az egzakt és ellenőrizhető forrásokat. Hősének cikkeit, interjúit, beszédeit nem dolgozza fel. Elvileg elképzelhető, hogy elolvasta őket, de ezt a lehetőséget a könyv nem erősíti meg. Dr. Kende ritkán árulja el, mit milyen forrásból merít, nem tudjuk, milyen és mekkora körben tájékozódott, mely állítása mennyire megerősített, avagy mennyire bizonytalan. Nincs nyoma annak, hogy a szerzőt befolyásolnák a tényfeltárás és a forráskritika szakmai és etikai normái.

Dr. Kende egyszerűen elhisz mindent, ami nézeteivel és indulataival egybevág, és arra számít, egyébként teljes joggal, hogy miként neki, a könyv potenciális olvasóinak is ez esik jól. Bizony a recenzensnek is jólesett volna megfeledkeznie mindarról, amit a fönt említett normákról és a könyv tárgyáról tud, hogy átadja magát a közösségi önerősítés és önigazolás önfeledt örömének, s távol tartsa magától az olyasféle elidegenítő kérdéseket, hogy honnan a fenéből tudja a szerző azt, amit csak azok tudhatnak, akik a szerzővel föltehetőleg soha nem állnának szóba.

Erre a kérdésre ritkán talál választ a recenzens. Nézzünk egy érdekes példát arra, amikor talált.

Orbán Viktor nevezetes beszédére készült 1989 júniusában. Meg kellett húzni a beszédet, dr. Kende pontosan tudja, hogy történt ez: „Hazament Agárdra, apjáék nyaralójába, ahol akkor éppen ott volt a felesége, lánya is. Elmondta Anikónak, mi van, kapott vacsorát, ivott egy felest, és nekiült átgyúrni azt a hét oldalt. Nagy bajban volt, hiszen kiderült, hét oldalból húzásokkal nem lehet kettőt szülni, újra kell írni az egészet. Hajnali háromra lett kész, de amikor végzett úgy érezte: ez nem rosszabb, mint az előző változat volt. Felszedelőzködött, begyalogolt Gárdonyba és fölvonatozott Pestre. Bement a Századvég szerkesztőségébe, ami akkor a Ménesi úti szakkollégiumban volt. Megmutatta a szöveget Gyurgyák János főszerkesztőnek, aki imádott textusokkal bíbelődni. Ő átstilizálta a beszédet és kisebb módosításokat is javasolt.” (79. o.)

Ezúttal a forrás kivételesen autentikus: „Hazamentem Agárdra... Mondtam Aninak, hogy mi van. Kaptam vacsorát, ittam egy felest, aztán nekiültem átgyúrni azt a hét oldalt. Hajnali három körül fejezhettem be. Írás közben nagy bajban voltam, hiszen kiderült, hogy hét oldalból nem lehet kettőt csinálni, nem lehet húzogatni. Újra kellett írni az egészet. Amikor végeztem, úgy éreztem, ez nem rosszabb, mint az előző változat. Felszedelőzködtem, s indultam vissza a vonattal. Emlékszem, hogy Gárdonyig kellett gyalogolnom, mert a vonat csak ott állt meg. (...) Felvonatoztam Pestre, s bementem a Századvég szerkesztőségébe, ami akkor a Ménesi úti szakkollégiumban volt. Megmutattam a szöveget Gyurgyák Jánosnak, a Századvég főszerkesztőjének, aki imád textusokkal bíbelődni. Ő stilizálta át a szöveget, és kisebb módosításokat is javasolt.” (Politikusportrék: Orbán Viktor, Századvég, 1994, az interjút készítette: Kéri László, 38–39. o.)

Azt hiszem, a fent példázott alkotói módszer bízvást ajánlható mindazoknak, akik nem imádnak textusokkal bíbelődni.

Dr. Kende olyan módszerrel dolgozik, amellyel bármilyen állítás, sejtés létrehozható. Bárkivel szemben, bármikor. Bármelyikünk kompromittálódhat apaként, férjként, bármelyikünk szexuális identitása elmosódhat, bármelyikünk feleségéből lehet meghasonlott, kifacsart asszony... stb. Esetleges, hogy mi, vagy mások, tiszteletünkre méltó, vagy nem méltó személyek lesznek gátlástalan szerzők áldozatai.

Nézzünk egy különösen gusztustalan példát. ’90-ben Balla Judit, a Fidesz gazdasági ügyeit firtató bizottság nevében előadja lesújtó tapasztalatait. A párt vezetői a kakasülőn őrjöngenek – dr. Kende előadásában a következőképpen: „– Rohadt mocsok kurva! – folyt a szitok a kakasülőn, ahová a vezetőség és köre telepedett. – Megdugatta magát mindenkivel, és most árulóvá válik. A bizottság minden tagjával lefeküdt, és ez jött ki belőle. Be akar kerülni a választmányba, hogy ott is végigkefélje (sic!) az összes pasit. Rohadt antiszemita! Szemét kurva! – őrjöngött majd mindegyik pártvezető, beleértve Lévai Anikót is.” (97. o.)

A szerző úgy fogalmaz, hogy állítsa is, ne is, hogy ennek a hipotetikus, de annál gyalázatosabb szövegnek az egésze Lévai Anikónak (is) tulajdonítható (aki mellesleg nem is tartozott a párt vezetői közé).

Dr. Kende számíthat rá, hogy a hétköznapi tudat minden függőben hagyott, otromba pletykát valóságként rögzít. Amihez pedig még pletyka sincs, ahhoz van hipotézis. A könyv végén színre lép dr. Popper Péter, akinek végletes elfogultságára mindenki mindig bízvást számíthat, s szakértőként előadja azt a meggyőződését, hogy Orbánnak „nagy-késhegyig menő konfliktusai lehetnek a házasságában, a párkapcsolataiban...” (309. o.) Erről ugyan nem tudunk semmit, de ki van következtetve. Egyéb párkapcsolatokról sem tudunk semmit, de mintegy magától értetődik, hogy vannak. Csak úgy en passant.

A könyv és a tények viszonyáról még csak ennyit: egy megbízhatatlan könyvbe is rengeteg tény belefér, ami valós és érdekes. Az ilyen könyvek éppen akkor a legidegesítőbbek, amikor a legérdekesebbek. Amikor olyan részekhez érkezik az ember, amelyeket nagyon jó lenne elfogadni, mert fontosak, érdekesek, fölöttébb valószínűnek tűnnek, beleillenek a képbe, visszaigazolják, megerősítik azt, amit az ember gondol a könyv hőseiről. Ilyenkor nagy a kísértés, de ellent kell neki állni: egy megbízhatatlan könyvből csak azt szabad elhinni, ami a könyvtől függetlenül is tudható.

---

Van néhány apróság, amivel dr. Kende nem foglalkozik. Dr. Kendénél például a Fidesz 1995 vége és 1998 eleje között nem létezik. Dr. Kendét nem érdekli, miképp épült újjá, lényegült át és vált kormánydöntő erővé a Viktor pártja. Az még izgatja a szerzőt, hogyan zajlanak a kormány ülései, de hogy a kormány mit tesz és mit nem, mi történik az iparral, a mezőgazdasággal, a környezetvédelemmel, a külpolitikával, az egészségüggyel, az oktatásüggyel, hogy a Viktor miről mit mond, miről szólnak a beszédei, interjúi, parlamenti fölszólalásai – erről úgyszólván semmit nem tudunk meg.

Dr. Kendének igen plasztikus elképzelései vannak a politika mibenlétéről: „a politika valami olyasmi, mintha valakinek lenne egy kertje, ahová mindenféle népek bejárnak, az egyik kicsit megmetszi a fákat, bokrokat, a másik ültet ezt-azt, a harmadik olykor megritkít, amit éppen ér. A kert tulajdonosa pedig – miközben nemcsak hogy övé az egész, de rajta is fogja számon kérni a világ, szép-e az összkép – kénytelen eltűrni ezt az összevissza vircsaftot. (...) No, ezt Orbán nem tűri el.” (302. o.) Ez lenne vele a legnagyobb baj...

A szerző sokkal jobban eligazodik hőse gondolatainak világában, mint a tényekében. Folyvást tudja, mi jár a Viktor fejében: „Hatalomra kerülve Orbán Viktor fejében nemigen volt több, mint három kérdés, amit biztosan tudott, előre eldöntött, amiből makacsul nem engedett. Mádl Ferenc lesz a köztársasági elnök, nem építenek négyes metrót és máshol lesz a Nemzeti Színház.” (186. o.) Ezek szerint előre tudta, hogy elvesztik a fővárosi önkormányzati választásokat...

Dr. Kende két dolgot tud biztosan Orbánról és csapatáról. Egyrészt azt, hogy mindig is olyanok voltak, amilyenek most; másrészt azt, hogy egészen mások voltak, mint amilyenek most.

Orbán azért olyan, amilyen, mert a Kádár-korszakban nőtt fel, „a kádári politizálási stílus, mentalitás és felfogás olyan mértékben és módon ivódott belé, mint az anyatej. Úgy szívta magába a bolsevik vonásokat, mint a levegőt". (267. o.)

Másrészt Orbán és generációja annak ellenére bolsevizálja a polgári demokráciát, hogy „nem nyomta, nem károsította személyiségét sem világháború, sem Rákosi-kor, sem a Kádár-éra keményebbik szakasza. Ez a korosztály majdhogynem szabadon választhatott, mit tesz (...) milyen politizálási stílust vezet be.” (279. o.)

A könyv elején kiderül, hogy ebben a csapatban már a kezdet kezdetén benne volt a kunbélizmus, a liberalizmusuk csak az idők esetlegessége volt.

A könyv vége felé pedig kiderül, hogy a Viktor egy street-fighter volt, aki nem tudta elviselni, ha bántják a gyöngébbet. Egy őszintén és meggyőződéssel liberális, radikális ifjúból lett az, aki.

A Viktornak egyrészt soha nincsenek és nem is voltak kétségei, gondjai önmagával (292. o.), másrészt viszont iszonyatos görcsök, kételyek vannak benne, súlyos problémái vannak önmagával, s ezeken csak úgy tud úrrá lenni, ha mindenkin úrrá lesz (297. o.).

Ha nem is vádolhatjuk dr. Kendét következetességgel, alapkoncepciója azért mégiscsak van. Ez pedig az, hogy a Viktort és csapatát kezdettől kizárólag a hatalomvágy mozgatta, és ehhez képest minden egyéb lényegtelen. Ez a koncepció eltüntet minden külső tényezőt, körülményt és felelősséget, ami Orbán és a Fidesz „fejlődéstörténetében” szerepet játszott. Eltünteti a „fejlődéstörténetet” magát is, tehát eltünteti mindazt, ami a köz számára tanulságos, ami közérdekű. Az olvasó azzal a meggyőződéssel teheti le a könyvet, hogy senki és semmi nem tehet arról, hogy Orbán és csapata azt az utat járta be, amit bejárt, és oda jutott, ahova. Nincs a történetüknek semmilyen tanulsága azon kívül, hogy le kell őket váltani.

---

Végül is – mi történt? Megjelent az igénytelenebb olvasó- (és választó)közönség igényei szerint lebutított könyv egy amúgy is kártékony miniszterelnökről. Nincs piac bóvli nélkül. Végül is elfogy naponta több százezer ilyen szemlélettel szerkesztett bulvárlap, ezzel együtt kell élni. A Mindentelhisz olvasók keresletéhez mindig meglesz a kínálat.

Félő azonban, hogy a könyv hősével szembeni jogos indulatok megemelik, a Magyar Televízió nemtelen bosszúja pedig megnemesíti ezt az alantas könyvet. Orbán Viktor politikai ellenfelei pedig gátlások nélkül használják majd. Hiszen kétségtelenül ártóképes, szélesebb körökben ható könyvről van szó, amely megmozdíthat egy-kétezer szavazatot...

De hát ennyiért hagyjuk el az igényesség gőgjét? Nem lenne szép. És nem is érdemes. Ilyen könyvet mindenkiről lehet írni. Azt az egy-kétezer szavazatot mindenkitől és mindenkihez át lehet mozdítani. Esetleges, hogy a bóvlifogyasztók kiről, kinek, mit hisznek el, és honnan hová mozdulnak a szavazataikkal. Aki elveti az ellenfeleire célzó bóvlit, hitelt szerez magának arra az esetre, amikor rá céloznak. Aki nem, az nem.

Miért is kellene hiteltelen könyvvel hitelteleníteni azt, akit hitelesen is lehet.

A recenzens őszintén reméli, hogy azok a bizonyára jó szándékú emberek, akik dr. Kende segítségére voltak e könyv összelapátolásában, az eredményt látva megbánták segítőkészségüket, és elszomorodtak. Ha nem szomorodtak el, az szomorú.

• Idusról idusra