Kevés szervezetnek sikerült olyan ügyesen, olyan sértetlenül átvészelnie a rendszerváltást, mint az ügyészségnek. Ez persze önmagában nem minősít, hiszen a szocialista államszervezet, a tágabb értelemben vett proletárdiktatúra egészén belül is voltak olyan intézmények, amelyek nem elsősorban az elnyomást, de semmi esetre sem az önkényt szolgálták.

Nem önmagában attól rossz a mostani struktúra és jogi szabályozás, hogy a múltból örököltük.

A 2003-as esztendő politikai vitáinak egyik fontos vonulata volt az egyes közjogi intézmények helyéről és szerepéről kialakult polémia.

„A Magyar Köztársaság nevében” áll a tetején, a végén meg a tanács tagjainak, bíróknak, ülnököknek az aláírása. Közte meg a rendelkező rész és az indoklás. Nyilván rájöttek, a bírósági ítéletről beszélek. Bár mintha mostanában többen is úgy gondolnák, hogy a bíróság nevében a köztársaságnak kellene eljárni.

Az igazságszolgáltatás körül kialakult botrányok számos lehetőséget kínálnak a publicistának arra, hogy rögeszméit papírra vesse. Vegyük például Lomnici Zoltán Felhívás a jogállamiság védelmében címmel megjelent közméltóságos levelét.

Az antitótok szerint antitótok márpedig nincsenek. Sőt igazából olyan sincs, hogy antitótizmus. Vannak ellenben a tótok, akik antitótoknak bélyegeznek mindenkit, aki meg meri mondani a tótokról a tutit. Az antitótok a tót és a nem antitót nem-tót megfigyelők számára viszont leginkább éppen erről a vélekedésükről ismerszenek meg. Ám a fenti antitótista kiindulópontból az is következik, hogy antitót és nem antitót között értelmes beszéd nem lehetséges, hiszen az antitót pont annak a létezését vonja kétségbe, amiről a nem antitót szerint beszélni kellene.

Gyurcsány Ferenc a májusi kormányátalakítás kapcsán robbant be a politikai élet előterébe. Nem mondhatjuk azt, hogy kinevezése katapultálta oda, hiszen az ifjúsági és sportminiszteri pozíció messze nem olyan fontos, hogy indokolta volna azt a publicitást, amelyben azonnal része lett, mihelyst neve felbukkant az új miniszterek listáján. De Gyurcsány és médiasegítői a kinevezést dobbantónak használták egy olyan marketingkampány elindításához, amilyennel az új, a fogat minden eddiginél jobban fehérítő fogpasztamárkákat is bevezetik a piacra.

„Irak sikátoraiban izzadnak, koszosak és félnek a 101. légi deszant hadosztály és az 1. páncélos hadosztály katonái. Haza akarnak menni, de ehelyett azzal vannak elfoglalva, hogy rajtaütéseket verjenek vissza és megpróbáljanak véget vetni az olaj-, víz- és villanyvezetékek elleni szabotázsakcióknak. Azt mondták nekik, hogy felszabadítókként fogják őket üdvözölni, de most, sok hónappal később, egy megszálló hadsereg katonái, és próbálják menteni annak az elnöknek reputációját, aki sohasem mondta meg nekik – tudta maga is egyáltalán?

máj. 16. Négy rendőrtisztet marasztalt el az országos rendőrfőkapitány a botrányba fulladt Kendermag-tüntetés miatt. Salgó László szerint a rendőrség az előkészítésben, a tervezésben és a helyszíni helyzetértékelésben hibázott.

máj. 17. Pártból szövetséggé alakult a Fidesz. Az alapszabály-módosításról a tömörülés 17. kongresszusa döntött. A szervezet rövidített neve ezentúl Szövetség lesz, amelynek elnöke Orbán Viktor, alelnöke pedig Pokorni Zoltán és Schmitt Pál lett.

máj.

Az elmúlt hónap a Medgyessy-kormány fekete hónapja volt. Sem Medgyessy ügynökmúltja, sem a tavalyi kormányváltás körüli hercehurca nem tudta aláásni az új kormány iránti, bőkezű jóléti intézkedésekkel és ígéretekkel megtámogatott bizalmat.

A „balliberális” sajtó túlsúlya a közvélekedés szilárd részévé vált, és ezt a vélekedést gyakorlatilag nem cáfolja senki. Cáfolhatatlan, pedig hamis. Nem téves, de érvénytelen. Azért érvénytelen, mert olyan halmazokat vet össze, melyeket nem (csak) különböző irányú, hanem mindenekelőtt különböző jellegű sajtótermékek alkotnak. Sajtótermék jellegű sajtótermékek állnak szemben nem sajtótermék jellegű sajtótermékekkel. És valóban, sajtótermék jellegű sajtótermékből több van és több fogy.

A The New York Times 1996 őszén becslést közölt arról, hogy mennyibe kerül az Egyesült Államokban egy elnöki, szenátori vagy képviselői szék. Az elnökválasztási kampány költsége szerintük 600 millió és egymilliárd dollár között ingadozott, egy szenátusi hely megszerzése legalább 5 millió, de egyes államokban akár 30 millió dollárra is rúghatott, és még egy egyszerű képviselői hely is legalább 2 millióba került.