Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

„…a vízválasztó … a választási vereség. Aki annak súlya alatt is képes lesz eszméihez hűségesen politizálni, annak majd nyugodtan elhihetjük, hogy ő európai szocialista, és nyugodtan becsülhetjük ebben a minőségében.” (Csengey Dénes, Magyar Nemzet, 1989. december 12.)

„A küldetéstudat összefügg a kisebbségi helyzetből való politizálással, a bolsevikok mindig is kisebbségi helyzetből indultak. (…) A bolsevikot soha nem rendíti meg, ha kisebbségben marad. Ilyenkor legföljebb arról lehet szó, hogy a többiek nem ismerték föl a helyes utat, az objektív érdekeiket stb. (…) Szívesen fizetnénk egy pezsgőt annak, aki lényeges különbségeket tudna kimutatni a Rákosi-féle Magyar Kommunista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének politikai stílusa között. (Zelnik József–Czakó Gábor, MDF Választási Lap, 1990. március)

„Az MDF és az SZDSZ egyébként is átmeneti pártok, a történelem rendje szerint meg fognak szűnni. Nem vagyok jós, de eddig szinte minden bejött, amit gondoltam vagy mondtam.” (G. Maczó Ágnes, Mai Nap, 1991. szeptember 8.)

„Kapott szavazataim a második fordulóban csaknem megkétszereződtek, s ez jelezheti, hogy talán ’94-ben a jelenlegi kormányzatot egy szociálliberális koalíció válthatja fel, amelyben az MSZP nem lesz mellékszereplő.” (Hideg Gábor, a békéscsabai időközi választásokon második helyen végzett szocialista jelölt, Népszabadság, 1992. május 25.)

„1994-ben talán majd olyan parlamentünk lesz, amely rendet teremt, és az ellenzék természetesen tisztességes és magyar lesz.” (Csurka István a kaszásdűlői MDF-fórumon, Népszabadság, 1992. szeptember 9.)

„Azt szeretném, ha a kommunistákat – nevezzék magukat szocialistának, liberálisnak vagy szociáldemokratának – négy évre kiszavaznánk a parlamentből. Ha még utána is annak vallják magukat, el lehet gondolkodni részvételükön.” (Csurka István, Magyar Hírlap, 1993. január 11.)

„Az MDF soha nem lesz jobboldali… viszont képesnek kell lenni másfél-kétmillió szavazattal választást nyerni.” (Lezsák Sándor, Magyar Hírlap, 1993. január 11.)

„Az MDF lesz a legerősebb pártja az országnak, és 1994-ben a keresztényekkel, a kisgazdákkal és a Fidesszel fog koalíciót alkotni.” (Kupa Mihály, Népszabadság, 1993. január 29.)

„…nem kizárt, hogy az MDF sokkal jobb eredményt érjen el, mint amilyentől maga is tart. De nem hiszem, hogy meggyőző többsége lesz. Szerintem újfajta kombináció születik, amelyben a liberális pártoknak döntő szerepe lesz. A Fidesznek elsősorban, továbbá az SZDSZ-nek, a Palotásék Köztársaság Pártjának. (…) Amíg nem lesz komoly belső váltás, amíg a Horn Gyula-féle vezetés történelmileg, politikailag, ideológiailag továbbra is sebezhető, nem fog összejönni a baloldali SZDSZ-esek, illetve liberális szocialisták által hőn óhajtott »chartista« koalíció.” (Tőkés Rudolf, Népszabadság, 1993. február 6.)

„Nem célszerű megfeledkezni arról az egyértelmű társadalmi tényről, hogy az emberek nemcsak szabadságot, hanem egy fokkal még inkább egyenlőséget, szociális biztonságot… akarnak. A közvélemény-kutatások ezt legalább annyira nyilvánvalóvá teszik, mint a Fidesz népszerűségét. S ez a népszerűség – ne adj’ Isten! – akár csökkenhet is, ha szociális ügyekben annyira nem hajlandók »ígérgetni«, mint nemrégen nyugdíjügyben. Ez a tendencia pedig az MSZP számára éppen hogy az identitás és a támogatottság erősítését hozhatja. Éleződött viszont az MSZP belső dilemmája, vagyis az, hogy a Vitányi Iván által mindeddig sikeresen képviselt szociálliberális-szociáldemokrata vagy pedig egy »balosabb« etatista-szindikalista irányvonal kerekedik felül.” (G. Márkus György, Magyar Hírlap, 1993. március 17.)

„– Ön minimális programként a fideszes parlamenti képviselők számának megháromszorozását ígérte a párttagságnak. Ez azt jelenti, hogy ha csak 68 mandátumot szereznek, lemond az elnöki posztról, nem várja meg, hogy leteljen kétéves mandátuma?

– Azt ma még nem tudom, de ahogy a Fideszt ismerem, biztos vagyok abban, hogy felteszik nekem azt a kérdést: nem kellene felállnod? És akkor nekem nagyon el kell majd gondolkodnom a válaszon…” (Orbán Viktor, Népszabadság, 1993. április 19.)

„»El fogunk érni 8-10-15 százalékot.« Megjegyezzük: az MDF-szóvivő szerint ezt úgy értette, hogy ez akkor következik be, ha az MDF-et „belülről szétverik.” (Antall József az MDF választmányi ülésén, Népszabadság, 1993. május 6.)

„…a kutatások a 8-12%-os MDF-szavazati arányt, maximum a 15%-ot támasztják alá. …tízszázalékos MDF-szavazati arány esetén egy-két százalékot vihetnének el a Magyar Út hívei, másrészt lehetséges, hogy ennek eredményeként az elpártolóknál többen térnének vissza a jobbra tolódással elégedetlenek közül a Fórum szavazótáborába.” (Bihari Mihály, Népszabadság, 1993. május 6.)

„…az emberek többsége szuverén gondolkodó, és nem hagyja magát rávenni tapasztalataival ellenkező sugallatokra, és tartósan nem cselekszik érdekei ellenében. Nem osztom tehát a liberálisok elkeseredettségét, a kormányzat média-, kultúrahódító igyekezete pedig nevetséges.” (Vajda Mihály, Népszabadság, 1993. május 8.)

Válaszok a 168 óra körkérdésére: Ön milyen koalíciót vár? (168 óra, 1993. május 18.–június 1.)

Gáspár Miklós: „Remélhetőleg a keresztény nemzeti erők koalíciója fog megvalósulni az 1994-es választások után. Ezek kétharmados többséget szereznek a következő választáson.”

Juhász Pál: „Egy a fontos, hogy se a jobboldali, se a baloldali demagógia ne legyen jelen a kormányban. Tekintve azonban, hogy, mindegyik pártban megfigyelhető az öntisztulás folyamata, akár ötpárti koalíció is létrejöhet. Számomra például a legkívánatosabb egy Fidesz–MSZP–kereszténydemokrata-koalíció lenne… Személyes ízlésemnek fez felelne meg a legjobban.

– Ezt mint az SZDSZ tagja mondja?

– Igen.

– És akkor boldogan a kormánykoalíción kívül maradna továbbra is ellenzékben?

– Igen, igen.”

Katona Kálmán: „…én a saját koalíciómmal kapcsolatban pesszimista vagyok. Úgy gondolom, hogy a talán tényleg szétváló MDF alkalmas lesz arra, hogy a másik oldal javával, a fiatal demokratákkal és talán a szabad demokratákkal szót tudna érteni.”

Kupa Mihály: „Az MDF-nek van egy jó szárnya, fogalmazzunk így. A Fidesz már veszít a népszerűségéből, de fiatalos. A kereszténydemokraták – szerintem – a legrosszabb vezetés mellett is megduplázhatják a szavazataikat, és van mögöttük, lent egy nagyon jó, képzett középréteg. Egyébként valószínűleg a Szocialista Párt lesz a legerősebb párt a parlamentben.

– Véleménye szerint tudnak-e kormányt alakítani?

– Tőlük kell megkérdezni, akarnak-e egyáltalán kormányra jutni. Nekem az a benyomásom, jobban élveznének egy nagyon erős ellenzéki pozíciót.”

„1994-nek egyetlen bizonyossága, hogy ez a kormánykoalíció nem fog tovább működni. (…)

A kormánykoalíció pártjai 1992 végére, 1993 elejére összeomlasztották magukat, s megteremtették saját alternatívájukat. A választók immár úgy érzik, hogy bármilyen ellenzéki konstrukció csak jobb lehet, mint a mai. A Fidesz tartósan megszerezte magának azt a fiatal nemzedéket, amelyik a modernizációt választja a jelenlegi patriarchális történelmi kormányzás helyett. (…) Magukra találtak a szocialisták is. (…) Bizonyos mértékig rendezte sorait az SZDSZ, koalícióképes párttá változott. Láthatóan rendelkezik egy kicsiny párt biztos szavazórétegével, nem kell tartania attól, hogy kihullik a parlamentből.” (Lengyel László, Magyar Hírlap, 1993. május 21.)

„Ha most tartanák a választásokat, akkor Csurka szerint az MDF »mélyen a küszöb (ti. a bejutáshoz szükséges 5% – r. s.) alatt szerepelne, a Magyar Út pedig nyugodtan besétálna a parlamentbe«.” (Népszabadság, 1993. június 7.)

„Az SZDSZ sajtóközleményének arra a kitételére, mely szerint a Fidesz csökkenő népszerűsége miatt szorgalmazza a gyors megállapodást, Orbán csak annyit mondott, hogy ezt a tárgyaláson Pető Iván nem közölte vele. – Azért nem mondott ilyet, mert kinevettem, volna – tette hozzá.” (Magyar Hírlap, 1993. június 30.)

„Nem azért kicsinyedik le az SZDSZ szavazótábora, mert Magyarországon kevés a liberális, hanem azért, mert a kapitalizálódás individuális híveit nem elégíti ki a szabad demokraták kritikai beállítottságú, ’68-as alternatív »emberarcú« kapitalizmusa. (…) A sajtó egy része kétségkívül rokonszenvezett és rokonszenvezik a szabad demokratákkal. De még a rokonszenvező újságírók sem tudták »feljátszani« a pártot és vezetőit. A szerkesztők akkor sem tudnak egy miniszterelnök-képes vezetőt kreálni, ha megfeszülnek. (…) Valójában a szabad demokraták esélyeit az esélytelenségük növelheti. Ha elhiszik, hogy nem kell a legnagyobb pártnak lenniük, és hogy nem fognak kiesni a parlamentből. (…)

A Fidesz vezetősége kapkodni kezdett. A biztos nyerés esélyeit látja kicsúszni a kezéből. A határozottság ma hatalomvágynak, a döntésképesség erőszakosságnak minősül. Elkezdtek a szavazatok és a szövetségesek után futni. De semmi baj. A pofont éppen időben kapták. Vérbeli politikusaik vannak. Erre a figyelmeztetésre válaszolhatnak még nagyon jól is. Még sok idő van. (…)

Az a veszély leselkedik rájuk (ti. a szocialistákra – r. s.), hogy túlgyőzik magukat, akár az MDF 1990-ben. Már így is mutatkoznak az átállási és az önbizalom-növekedési veszély jelei. Egy kis pártból nagy, vízfejű párttá válhatnak, tele elfogadhatatlan emberekkel. A másik, fontosabb veszély, hogy a szociális ígéreteket nem lesznek képesek betartani, vagy ha megpróbálják mégis, akkor lőttek a modernizációnak.” (Lengyel László, Magyar Hírlap, 1993. július 30.)

„…életveszélyes a Kövér László által képviselt stílus: lényegében ezt halljuk a kormányzati körökből az elmúlt három évben, és ez az, amit az emberek nem szeretnek. És ezért lenne öngyilkosság, ha akár a párt tagságának, akár majdan a szavazóknak választaniuk kellene az Orbán Viktor és a Fodor Gábor által képviselt politikai stílusok között.” (Népszabadság, 1993. október 25.)

• Belföld