Seres László

Nyomtatóbarát változat

Sokan, kivéve a miniszterelnököt. Pedig neki kéne elsősorban. Tulajdonképpen beszélt ő október 23-án, csak nem a temetőben, hanem este az Operaházban, és az ünnep értékelése helyett egy háromperces, politikailag értékelhetetlen, a Fideszre reagáló, aktuálpolitikai szösszenetet produkált, mint utóbb kiderült, előre felvett tv-interjúval súlyosbítva.

Az Operaházban szemmel láthatóan megrendült Gyurcsány Ferenc már délután fél háromkor elhatározta, hogy spontán módon meg fog rendülni, és nem mondja el beszédét, hanem „az összekapaszkodás nem helyettesíthető kioktatással, még kevésbé kiátkozással” című giccsel reagál az általa addig megismert Kövér- és Deutsch-beszédre. És hol volt akkor még Orbán Viktor, aki késő délután a Műegyetem előtt a gyurcsányista kormányzást a Rákosi-rezsimmel állította párhuzamba, egy, az ünnep ürügyén profin előadott kampánynyitó beszédben? Miért volt szükség erre a választási beszédet követő, de előre eldöntött operaházi műsorra?

Most, a 49. évfordulón mindez még megúszható. Jövőre, a kerek évfordulón, amikor az ország megtelik ’56-os emlékművekkel és ’56-os ellenállókkal, valamit majd mondani kell. De mit? És ki mondja meg az akkori kormányfőnek (a két fenti lehetőség egyikének), hogy mit vár a nemzet e beszédtől? Mi lehet az érvényes, nemzeti „összekapaszkodós” giccs nélküli, de demokratikus konszenzuson alapuló, modern üzenete 1956-nak?

A rendszerváltó újratemetés után öt perccel gyakorlatilag azonnal marginalizálódtak az egykori ötvenhatosok, és lettek belőlük az azóta is ismert, mediatizált „ötvenhatosok”, akik frusztrált, üvöltöző és gyilkosozó öregurakként bukkannak fel ünnepekkor a temetőkben és a tévéhíradókban. A valódi ötvenhatosok jó része pedig hallgat, mert igazságuk bonyolultabb egy 15 mp-es soundbite-nál, kisebb részük pedig alkalmazkodik a ma elvárt, szélsőpolgári imázshoz, és a turulszobor védelmében a liberálisok, a melegek, a plázák és az izraeli ingatlanosok ellen folytatja Széna téri háborúját. Aki pedig napi politikai céllal lenyúlja 1956-ot, mélyen felháborodik azon, hogy a túloldal napi politikai céllal lenyúlja 1956-ot.

A világtörténelem első és utolsó tiszta, baloldali-bázisdemokratikus forradalma nemigen került a helyére a magyar politikusi fejekben. A baloldal és miniszterelnöke például kifejezetten zavarban van – nem csoda.

A jobb szocializmusért, önigazgató társadalomért, önrendelkező munkástanácsokért, a hazug államosítás helyett „valódi” társadalmiasításért, nemzeti demokráciáért folytatott ultrarövid küzdelemről a kádárista hazugság évtizedekig az volt, hogy horthysta-fasiszta „ellenforradalomba” torkollott volna. Nem. Ha nincs a Szovjetunió, ha valami csoda folytán életben marad és struktúrává szerveződik, akkor valószínűleg visszaváltozik új, szocialista diktatúrává, vagy nagyon gyorsan összeomlik, és egyfajta káosz után polgári demokráciává alakul. A kollektivizmus ugyanis „humanizált”, önigazgatói formájában sem tűri az egyén autonómiáját és annak legfőbb kifejezési formáját: a magántulajdont.

Amennyire megható az, hogy baloldaliak, liberálisok és konzervatívok egyaránt magukénak érzik 1956-ot, annyira érthetetlen, miért mosódik össze a forradalom tisztaságának tisztelete annak misztifikálásával. A felvonuló diákok és értelmiségiek, a harcoló és tanácsokba szerveződő munkások gyűlölték a kommunizmust, de nem akartak piaci viszonyokat, gyárat, földet viszszaadni nem akartak – s ezzel bevonultak a „jó szándékú, nem állami, de kollektivista és kilátástalan társadalmi kísérletek” című történelmi kuriózumgyűjteménybe. A kollekció részei a kronstadti matrózok, a spanyol anarchisták, az izraeli kibucok és az amerikai ökokommunák. Megannyi emberarcú rémálom. Egykori anarchistaként úgy látom: tisztelni és becsülni kell az autonóm, önigazgatói megmozdulások hőseit, ápolni kell az áldozatok emlékét – de soha, soha nem szabad elfelejteni, hogy ha győznek, akkor a valódi, individualista és piaci forradalmat ellenük kell megvívni.

A Magyar Köztársaság következő miniszterelnökétől pedig azt várom, hogy ne pozőrködjön, hanem olvasson végre Krassót vagy Bill Lomaxot, és mondjon valami adekvátat 1956-ról azon a bizonyos kerek évfordulón. Egy éve van rá.

(A rovatot a Centre for the New Europe támogatja.)

• Libero

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges