Skip to main content

Libero

Két nagyon konkrét, a kampány idején Kuncze és Horn Gáborok által nemegyszer előhozott feltétele volt a szabad demokratáknak a koalíciókötésre: az egykulcsos adórendszer és a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetése. Tehát még egyszer: nem egyszerűen „fontos” volt, vagy „jó lenne, ha”, nem: a liberálisok feltételnek nevezték programjuk e két sarkalatos pontjának kormányprogrammá emelését.

Hát ez meg hogy történhetett meg? Négy ilyen év után? Hát úgy, hogy négy év alatt, különösképpen pedig a kampány időszakában az is kiderült, hogy az ellenzék még olyanabb. A választókról megint egyszer kiderült, hogy kevésbé ostobák, mint azt némely stratégiai műhelyben feltételezték.

Magyarország megőrült. Legalábbis ezt gondolhatnánk az elmúlt hónapok kampánya alapján:

A Népszabadság címlapján fotó, színes, három hasábon átnyúló, oldott, barátságos hangulatú. „Szabóval kezdődött a szemle – a miniszterelnök beszélt a Rokonok premierje előtt” – így a cím és az alcím, s a fotó oldott, barátságos hangulata annak köszönhető, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke barátságosan, megértően vállon veregeti a Filmszemle sztárvendégét, Szabó István filmrendezőt, aki 1957 és 1963 között a III/III elődszervezetének 48 jelentést szállított barátairól, évfolyamtársairól.

E sorok írásánál megint áll a bál, megint Sólyom László miatt.

Amerika elviselhetetlen. Nem elég, hogy ránk erőlteti öntelt külpolitikáját, militáns globalizmusát, mátrixos tömegkultúráját, erre tessék, még ez is: az USA Kelet-Európában titkos CIA-gulágokat működtet, ahol zavartalanul kínozhatja a fél al-Kaidát.

Sokan, kivéve a miniszterelnököt. Pedig neki kéne elsősorban. Tulajdonképpen beszélt ő október 23-án, csak nem a temetőben, hanem este az Operaházban, és az ünnep értékelése helyett egy háromperces, politikailag értékelhetetlen, a Fideszre reagáló, aktuálpolitikai szösszenetet produkált, mint utóbb kiderült, előre felvett tv-interjúval súlyosbítva.

Miért van az, hogy míg a betegség egyéni, addig az egészségügy „köz”? Azaz kollektív, sőt kollektivista? A nyugdíjrendszer mellett az egészségügy területén sem igen értelmezhető a „kockázatközösség”, az „igazságosság” vagy az államilag szándékosan félreértett „társadalmi szolidaritás” kifejezés (az „ingyen”-ről már nem is szólva) – hacsak nem akarjuk észrevenni, hogy a szavak ködösítése mögött nagyon komoly érdekek és nagyon komoly százmilliárdok rejlenek.

Valószínűleg őrült ez az ember. Nem normális. Ki ír már olyat, hogy nemcsak gazdaságilag tartja hatékonyabbnak a kapitalizmust minden más rendszernél, de jobbnak, erkölcsösebbnek is?

„Meg fogjuk védeni értékeinket és életmódunkat. A terroristák el akarnak pusztítani mindent, ami drága nekünk és a világ többi civilizált országának” – közölte Tony Blair közvetlenül az után, hogy négy hátizsákos fiatalember rövid óraigazítást tartott a King’s Crossnál, majd szétszóródtak, és a metróban meg egy emeletes buszon felrobbantottak 56 embert, beleértve önmagukat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon