Két nagyon konkrét, a kampány idején Kuncze és Horn Gáborok által nemegyszer előhozott feltétele volt a szabad demokratáknak a koalíciókötésre: az egykulcsos adórendszer és a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetése. Tehát még egyszer: nem egyszerűen „fontos” volt, vagy „jó lenne, ha”, nem: a liberálisok feltételnek nevezték programjuk e két sarkalatos pontjának kormányprogrammá emelését.

Hát ez meg hogy történhetett meg? Négy ilyen év után? Hát úgy, hogy négy év alatt, különösképpen pedig a kampány időszakában az is kiderült, hogy az ellenzék még olyanabb. A választókról megint egyszer kiderült, hogy kevésbé ostobák, mint azt némely stratégiai műhelyben feltételezték.

Magyarország megőrült. Legalábbis ezt gondolhatnánk az elmúlt hónapok kampánya alapján:

A Népszabadság címlapján fotó, színes, három hasábon átnyúló, oldott, barátságos hangulatú. „Szabóval kezdődött a szemle – a miniszterelnök beszélt a Rokonok premierje előtt” – így a cím és az alcím, s a fotó oldott, barátságos hangulata annak köszönhető, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke barátságosan, megértően vállon veregeti a Filmszemle sztárvendégét, Szabó István filmrendezőt, aki 1957 és 1963 között a III/III elődszervezetének 48 jelentést szállított barátairól, évfolyamtársairól.

E sorok írásánál megint áll a bál, megint Sólyom László miatt.

Amerika elviselhetetlen. Nem elég, hogy ránk erőlteti öntelt külpolitikáját, militáns globalizmusát, mátrixos tömegkultúráját, erre tessék, még ez is: az USA Kelet-Európában titkos CIA-gulágokat működtet, ahol zavartalanul kínozhatja a fél al-Kaidát.

Sokan, kivéve a miniszterelnököt. Pedig neki kéne elsősorban. Tulajdonképpen beszélt ő október 23-án, csak nem a temetőben, hanem este az Operaházban, és az ünnep értékelése helyett egy háromperces, politikailag értékelhetetlen, a Fideszre reagáló, aktuálpolitikai szösszenetet produkált, mint utóbb kiderült, előre felvett tv-interjúval súlyosbítva.

Miért van az, hogy míg a betegség egyéni, addig az egészségügy „köz”? Azaz kollektív, sőt kollektivista? A nyugdíjrendszer mellett az egészségügy területén sem igen értelmezhető a „kockázatközösség”, az „igazságosság” vagy az államilag szándékosan félreértett „társadalmi szolidaritás” kifejezés (az „ingyen”-ről már nem is szólva) – hacsak nem akarjuk észrevenni, hogy a szavak ködösítése mögött nagyon komoly érdekek és nagyon komoly százmilliárdok rejlenek.

Valószínűleg őrült ez az ember. Nem normális. Ki ír már olyat, hogy nemcsak gazdaságilag tartja hatékonyabbnak a kapitalizmust minden más rendszernél, de jobbnak, erkölcsösebbnek is?

„Meg fogjuk védeni értékeinket és életmódunkat. A terroristák el akarnak pusztítani mindent, ami drága nekünk és a világ többi civilizált országának” – közölte Tony Blair közvetlenül az után, hogy négy hátizsákos fiatalember rövid óraigazítást tartott a King’s Crossnál, majd szétszóródtak, és a metróban meg egy emeletes buszon felrobbantottak 56 embert, beleértve önmagukat.