Skip to main content

Ki nem mondott szavak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Március 13-án este sokan ültünk felajzva a képernyők elé. Televíziónk első programjában már délutántól kezdve többször felhívta a figyelmünket a csinos bemondónő: az utóbbi hetek talán legérdekesebb, nagy visszhangot kiváltó politikai vitájának két főszereplőjét láthatjuk a Napzártában. (A beszélgetés résztvevői Csurka István és Elek István, műsorvezető Betlen János. A szerk.)

Vártuk, hogy az MDF két személyisége miként jut dűlőre abban a vitában, mely megbontani látszik a domináns párt egyes köreit.

Már a tisztázó eszmecserének szánt műsor első perceiben kiderült, hogy a tévéadás igazi hőse a műsorvezető lesz, aki valódi polémiát kívánt serkenteni… Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült.

Az Író megnyilvánulásait bíráló, a pártja érdekeiért elvi alapon síkraszálló, halk szavú „emdéefes” országgyűlési képviselő indokoltan volt szűkszavú. Ő ugyanis már kifejtette egy bizonyos újságcikkben, hogy az író egyes megnyilvánulásai – szerinte – kárt okoznak az MDF-nek, és tápot adnak, adhatnak olyan szélsőjobboldali csoportok elméletei számára, melyek árthatnak zsenge demokráciánknak is.

Mit válaszolt erre az Író?

Mi, tévénézők, érvekre, érvelésre, indoklásra vagy cáfolatra számítottunk, és vártunk. Szemmel láthatóan érzékelte ezt a műsorvezető is, aki próbálkozott így, közelített amúgy, de az Író jószerivel csak elterpeszkedett és mosolygott. Aztán ilyesmiket mondott:

– Lényegében erről van szó, de tulajdonképpen nem, a keresztény középosztály nem vallási és egyházi kategória, azonban kétségtelenül…

Arra a kérdésre pedig, hogy – Csak nem gondolja komolyan, hogy nálunk, itt és most egy, az amerikai üzleti és hírszerző körökkel meg a kriptokommunistákkal, kozmopolita, plutokrata, liberális és szemita körökkel, valamint a telekommunikációval is összefonódó elemek jelentik a nagy veszélyt? –, nos, erre a kérdésre az Író „részletesen” kifejtette:

– Ilyen a világ!

Az Író, aki dramaturgiai tanulmányokat is folytatott, nem vette észre a lehetőséget: indokolhatta, magyarázhatta volna félreértett és félreérthető nyilatkozatait, cikkeit.

Az Író, akinek a nyersanyaga a nyelv, nem érvelt. Az Író nem a szavak embere.

Saját pártjában is észrevették már a politikusabb politikusok, hogy valószínűleg az sem lenne jó, ha a tettek emberévé válna.

Hiszen ha cselekvései is olyannyira befejezetlenek és mégis egyértelműek lennének, mint a mondatai, akkor országunkban nem alaptalanok bizonyos erősödő aggodalmak.

Mert mind többen fogalmaznak zavarosan, torzó mondatokban, mégis félreérthetetlenül szélsőségesen.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon