Skip to main content

(kontra)galopp

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
javított utószinkron

19. szűk élete során néha elönti az embert a fesztelen mámor később tétován és megszégyenülten csak visszaballag fészkére mivel semmit sem tud a szabadságról a kinyílt terekkel nem tud mit kezdeni a kontroll nélküli lét morzsáit időnként felleli ám lelki kapaszkodók nélkül a fölfelé mozgásnak nincsen boltozatja így vagy gubbaszt a hátsó szobákban vagy az ismerős tárgyakat odahagyja de a viszonyok históriája kezdődik elölről előbb-utóbb az új nászban is le kell jönni a háztetőről az erőviszonyok gyorsan összemosakodnak néha még visszaintesz sok megkedvelt halottnak aztán azt veszed észre egy idő óta idegeneket gyászolsz alig mérhető távolságod sok érthetetlen fohásztól és görgetni kezded magad előtt a gyökérproblémákat lassulva a szabolcsi rögök szentimentálisan hazavárnak de te már megjártad az ormánságot most a nagykunságban méred férfiasságodból mennyi az érdem és mennyi a véletlenek összjátéka mivel a szív tényleg szakad néha de komputeren eléggé bizarr lenne újra nevezni a lamur motorjának így aztán míg zavaros viszonylataink egy furcsa konszenzus mentén le nem szállnak a tompított nyugalom lusta szintjére míg fáradt szíveinknek műtőasztalokon marad álságos menedéke lévén minden csak bio és fizika szóval míg méltóságodat újra nem adod oda valami elegyes közönybe kétes társnak az önrombolás hajlamai naponta visszajárnak és nincs bölcsesség mi eldöntse merre – merre van a sors kegyelme merre az özvegyek kopott násza az elváltak gyerekeinek szégyenlős megigazulása súlyos önkínzás és körkörös lelki terror nélkül hol az a frissen szántott rét mely fölé a zsenge tavasz a maga pompájával odakékül és úgy fogod meg kezét gyanakvó fiadnak mintha – mivel még romantikusra színezve a minta és felkészületlenül toporgunk a vasárnapi látogatásra fönt bizonytalan kezekkel babrálgat laza kapucnijával az árva asszony a másik is hogy a rablás gyanújával ne marasszon küldene már hajnalban az összekuszált deres terekre míg csak vékony bőrén át sugározva illatos melegét a megértés ösztönös pólusaira nem játszik e legény ahogy a gének között közlekedik a vereségben ez a zenit a bonyolult lét sóhajnyivá sikerült kapcsolata mellyel nyertünk új lelki alakzatokat bár görnyedsz is ha a laikus rákérdez hol az a kis partikuláris haza melyben az ember néha lábát megmossa mivel bár halak vagyunk bőrünket ne nyaldossa örökké a víz melytől régóta félek pikkelyes ponttyá szenderít ha nem vigyázok ezt is ki tudja milyen átok vagy fogjuk a víziszonyra akkor a vak mélységtől milyen ronda iszonyat gyűr le naponta s talán ezért se vágyom a magosba milyen jó hogy kicsúszott e képlet félszázadosan nem kell mérnem a két feleséget s lehet hogy utoljára még beterítenek a filoszos gondok legszívesebben pengével dolgoznék mikor elborongok miféle bölcsesség ül a modernitásban lapozgatom az új terminusokat iszom rá elég sokat és azokat a régi jó zamatos felismeréseket nem tudom feledni kopottan hangzik ám hogy a zajos selejtezőkből kiknek kell továbbmenni mintha a hagyományos esztétikákra dőlve pontosabban egykor mi tudtuk volna oldalról kilesel a többi már szigorúan karakter dolga kár hogy a történelmi traumák óta ez csak gyanúsítgatással működik mivel a hozott gének markáns szerepe nincsen itt ebben a mindent összemosni kívánó löttyben mellyel az egyenlőség képtelen nevében folyton csak lefröcsögnek a mindenkori intoleránsak s míg jócskán átpréselhetik kedvük a világnak az értékkel nincsen gondjuk de uszulnak rögtön ahogy a nekik kedves harang kondul kalákában mérve egymásnak a dicsőséget melyben persze lehet érdem de fő motívum mégis csak az érdek s te a bekerített kertek mögött lassan kezded megszeretni magányodat nem az erő jele ahogy kopár telkeden lefosztod magadról a megbicsaklott ambíciókat bambán nézel szét ha szólnak kispadról a kis játékra ki hiszi el nem mindig sértettség ha e léha filozofálgatás útra kell csak érteni szeretném két sör között mert halványan még érdekel az  értelem milyen ruhákba öltözött s hogy kel el ki viszi és miért piacra és ki az a sok ügyeskedő mihaszna kik gyakran akár kosztümös ruhákban hol spontánul hülyén vagy csak álarcos bálban elriszálják a kiírt szerepet belül sodornak kívül menthetetlenül magógnak tűnsz e perben a versben sincs jó megoldás legboldogabb az a flótás ki néha csak úgy magának nyekereg közben rendszerváltás néven kint eltűnt a szeretet a szürke panel szűk konyhájában nyesem az olcsó kolbászt töröm hozzá a félbarna kenyeret és hű anyja domborodó hasába hallgatózva hol szépen ketyeg már a pontos biológiai óra várom izgatottan az aprócska gyermeket közben a széttengő vonalakat nehéz már fókuszba terelni mikor összeér benned rezignált szakma meglódult bő szerelmi élmény mögötte komorlanak a súlyos gyászok zsibbaszt a tisztesnél is tisztesebb szegénység s mint vad vihar előtt az alacsonyan röpülő parti fecske lefelé cikkan egyre az ember képlékeny kedve ha kiül az ellapult város stratégiailag jól megválasztott posztjára és némileg elmereng a kirakat előtt minden lótás-futásban potenciális halott szendereg bemutatva a hitvány okoskodóknak kik előre tudják mit hoz nekik a holnap de keskeny fejükben még nincs a lőlap holnaputánja ettől meg időnként a jámbor magát utálja mért csúszik újabban ellenállás nélkül destruktív butába holott a múltja csupa racionális jövés-menés zsigereiben a fölépítés a hasznos matatás nemzedékekre vissza belátható innen nézve tiszta tó ez az eszme szorgalmas kisemberekkel nekikeseredve hiszen ezek a drágák éhbérért rongyosra tépték az igát s most mit láthatnak vajon odaát a létbe már nem kívánkozva nem kell ide hajóvontató és a dunnyuskázó volga hogy kiürülten csalódásaira rogyjon fáradtan a sivár kikötőbe érő s bár belénk van kódolva az esztelen remélő a túlélő már csak vallásból reméljen s mielőtt fölcsattan a kampányszerű éljen bizony fusson kinek nincs elég bora innentől már ady géniusza jönne és a nagy fekete zongora kis széptani eszmélkedésre odafönt van a béke ha tényleg oda jutunk bizonyára ez is üres lózung de remélünk mivel hetente totózunk alant akár a fáradt cserebogarak leesve a fáról vánszorog lelkünkben az utolsó mámor az elveszített magas mit panelok üregében azért rendre visszakapsz s még boldognak is látszol amint szívod benne a lágyan édeskés hintőporszagot újjászületés ez kérem mondogatják az ismerős nagyok főleg hogy vénülő kalandorként a versíráshoz visszakanyarodtam s már nem ijesztenek rám a legendás halottak hogyan fogom a ceruzát van-e még merszem utánuk énekelnem a maiakat pedig magammal együtt szánalommal telten figyelem honnan ez az anakreóni szerelem mitől pörögne ma kezünkben jobban a rokka miket firkálunk mi itt halomra s ha egyszer űrhajóba száll a világ ki fog olvasni bibliát – lám ötven felé araszolva már töprengve lépek a presszóba

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon