Skip to main content

Lesz-e kaszinó?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kaszinó… Forog a rulettkerék, köznapi emberek számára titokzatos dolgok történnek, a pénz pedig nem forint alakjában cserél gazdát – ilyen kép alakul ki bennünk a filmekben látott kaszinók alapján, hiszen legtöbben már nem találkozhatunk valódi, és különösen magyar kaszinóval. Pedig volt – a Józsefvárosban is! A század első felében létezett egy kaszinótársaság, melynek iparosok és kereskedők, a tudomány és a művészet emberei egyaránt tagjai voltak. Összejöveteleik sokban hozzájárultak a Józsefváros arculatának alakításához, hírnevének öregbítéséhez.

Józsefvárosinak lenni ugyanis nem szégyen, sőt! Valahogy úgy van ez, hogy akármerre járunk-kelünk a világban, az emberekről gyakran kiderül, hogy magyar származásúak, a magyarokról, hogy budapestiek, a budapestiekről, hogy józsefvárosi eredetűek!

A háború után, mint „polgári csökevény”, eltűnt a kaszinó. De szerencsére csak tetszhalott volt, tehát feltámasztható! így ez a lassan elmúló év meghozta éledezését. Raj Tamás küzdelme már eredményt hozott: a József körúton – igaz, még vendégségben – megnyílt a Józsefvárosi Kaszinó. A célkitűzés, mint az egész városrész esetében: az újjáélesztés. Hiszen ezt a kerületet csak kis részben sújtotta a panelesítés csapása, és ha csonkán, bénán, lepusztultan került is ki az elmúlt négy évtizedből, mégis megmaradt a régi épületegyüttes, ami ritkaság, sőt egyedi, kivételes fővárosunkban, és még teljes szépségében visszaállítható. Megmaradt szerencsére a polgárság összetartó ereje is. A hétfőként „okos csevegésre” összegyűlt józsefvárosiak nosztalgiáztak is, de a jelenről és a jövőről is sok szó esett. Visszaidézték a múltat, amikor a kerület egy részét mágnásnegyednek hívták, a hangulatos kiskocsmákkal tűzdelt másik rész pedig olyan romantikus volt, hogy mai állapotában is felkelti a külföld érdeklődését. Többen egy pesti „Grinzing” lehetőségét látják benne. A hétfői társaság összetételében is idézi a múltat, és reményt ad a jövőre, hiszen ismét kezdtek összegyűlni és egymás mellé ülni az iparosok és kereskedők, a gazdasági, elméleti szakemberek és a művészek.

A kaszinó meghívására gazdasági és építészeti-kerületrendezési témáktól kezdve szó volt az irodalomról, a határainkon túli magyarságról és az előadóművészetről. Néhány név a meghívottak sorából: Ráday Mihály, Seprényi Sándor, Laky Mihály, Koppány Zoltán, Mándy Iván, Márai Enikő, Faragó Vera, Kishonti Ildikó és Garas Dezső. Az évadzáró programban Bilecz Endre tartott előadást az önkormányzati választásokról, majd a különféle józsefvárosi pártok és szervezetek mondták el elképzeléseiket.

Egy fontos dolog még hiányzik: a saját helyiség. Józsefvárosi polgártársaink gyakran teszik fel a kérdést: mikor, hol folytatódik a kaszinó? Igen, a kaszinótársaságnak elengedhetetlen létfeltétele egy saját helyiség, ahová bármikor betérhetnek, akár csak egy kis eszmecserére, a józsefvárosi barátok közé, mintha hazamennének!










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon