Szerdahelyi Zoltán

Nyomtatóbarát változat

M. A. tanú levele a szerzőnek

Tisztelt dr. Szerdahelyi Úr!

Levelére csak most van módom válaszolni, amelyből nem hiszem, hogy sokat nyerhet.

Őszintén sajnálom, hogy semmi tájékoztatást nem tudok adni Önnek, sem a „bűnesettel”, sem Vászolyi Erikkel kapcsolatban. Hajnóczi (Béla)Pétert mindössze egyszer láttam először és utoljára azon a nevezetes napon. Viselkedését furcsának és feltűnőnek találtam, de lehet, hogy bennem volt a hiba.

Amire még emlékszem az esetből, szívesen elmondom Önnek, bár eléggé zavar, hogy szerepel a nevem a rendőrségen. Tehát, a Kálvin-térhez közeli presszóból jöttünk ki – nem tudom délelőtt volt vagy délután – Erik, Hajnóczi Béla és néhányan a szavalókör tagjai közül.

(Ugyanis Eriket úgy ismertük meg, hogy egy jó nevű IX. kerületi szavalókör tagjaként abban az időben készültünk már három hónapja egy finn-ugor estre és Ő volt, Erik a szakértő.)

Néhányan előre mentünk az Üllői úton a Köztelek utca felé, mikor beértünk a Köztelek utcába, Erik és Béla lihegve, nevetve futott utánunk. Hogy min nevettek, a hangzavarból nem tudtam kivenni. Csak másnap tudtam meg, mert a rendőrségről jöttek értem. Gondolhatja, mekkora volt bennem a rémület, amikor elvittek, azt hiszem a Bakáts-térre. A félelemtől nem láttam, nem hallottam. Szégyelltem magam. Még Eriket sem láttam, aki pedig a hátam mögött ült a kocsiban. Igaz, hogy figyelmeztettek, hogy nem fordulhatok hátra, és nem beszélhetek. Mikor kiszállunk a kocsiból, látom, hogy Erikkel együtt utaztam. Szörnyű volt, még most is van belőlem abból az érzésből. De szerencsére egy nagyon jóindulatú rendőrtiszt vagy BM-es, nem tudom, (civilben volt) hallgatott ki s nem lett belőle részemről komolyabb dolog. Még hivatali főnökeimet sem értesítették, amitől nagyon féltem. Szóval, gyáván viselkedtem, mert sírtam is, de mondani semmit nem tudtam részükre. Mivel nem is láttam semmit.

Hát, ennyi lenne, amire emlékszem az ügyből. Igaz, hogy igyekeztem felejteni is, a semmit.

Eriket többet nem láttam sajnos, később hallottam, hogy Ausztráliába ment, nem tudom, hogy került ki és mikor. Az „ügy” idején várta Magyarországra orosz feleségét és kislányát. Hogy megjöttek-e nem tudom, annyit tudok, hogy a Ráday utcában laktak.

Ez minden, sajnálom, hogy nem segíthetek. Még azt sem tudom, hogy Velük mi történt!

                                                                      Üdvözlettel

                                                                      M. A.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges