Szent-Iványi István

Nyomtatóbarát változat

Szűrös Mátyás KB-titkár 1988. január 25-én elhangzott rádiónyilatkozatában egy új témával ajándékozta meg a hazai első nyilvánosságot, az írott és elektronikus sajtót. A rádiónyilatkozatot követően a hazai hivatalos médiumok több alkalommal is foglalkoztak a Romániából érkező menekültek helyzetével, ügyével, de mind a mai napig az érdeklődőknek nélkülözniük kellett az átfogó, tényeket és adatokat közlő beszámolót, tájékoztatást. A hiányt csak részben pótolhatja azoknak az itt következő információknak az összefoglalása, amelyeket a figyelmes újságolvasó az elszórt közlésekből, riportokból, nyilatkozatokból a menekültügy kapcsán összegyűjthetett. Vállalt feladatunk részben túlmegy a sajtószemle elfogadott követelményein, amennyiben kísérletet tesz a hiányok regisztrálására, pótlására, ill. a problémák megfogalmazására.

„Mi is a név?”

A magyar újságolvasóknak hamar hozzá kellett szokniuk ahhoz (persze van már gyakorlatuk benne, talán nem esett nehezükre), hogy a menekültekre vonatkozó információkat ne olyan címfeliratok nyomán keressék, amelyek a menekült kifejezést tartalmazzák. A pragmatista szemléletű olvasók bizonyára egyetértenek abban, hogy a „rózsát bárhogy nevezzék is, éppoly illatos”, mi azonban kifogásoljuk az első nyilvánosság érthetetlen szemérmességét. Mindenki számára világos, hogy a menekültkérdés ilyesfajta, egyébiránt nem kevés ötletességről árulkodó álcázása valójában a politikai vezetés határozatlanságát és bizonytalanságát leplezi.

A hivatalos nyilatkozatok minden alkalommal, kínos gondossággal kerülik a menekült kifejezést. Az elővigyázatosság valószínűleg a kifejezés kettős, egymásba könnyen átfordítható tartalmával áll kapcsolatban. A menekült kifejezésnek van egy közkeletű leíró tartalma (nevezetesen azt írja le, hogy valaki kényszerűségből elhagyva hazáját egy más országban keres menedéket), és van egy jogi jelentéstartománya (ezt rögzíti az 1951-es genfi konvenció, amely az érintetteket bizonyos jogokkal ruházza fel, míg a befogadó államra különféle kötelezettségeket ró). Aligha tévedünk nagyot, ha ezen utóbbi értelmezéstől való félelemben látjuk a kifejezés feltűnő kerülésének az okát. Gál Zoltán (belügyminiszter-helyettes, a Tárcaközi Kormánybizottság elnöke) általában letelepedni szándékozókról beszél (MN, Nsz. IV. 16.). Ennek a fordulatnak számos variánsával találkozhatunk a magyar sajtóban – letelepedők (MH IV. 7., 16.), letelepülő külföldiek (MH IV. 28.), áttelepültek (Nsz. V. 4., Ötlet III. 31.), Erdélyből hazánkba települtek (MH IV. 21.).

De az egészen hivatalos jellegű megfogalmazás még a kollokviális letelepedés kifejezést sem tűri meg; hivatali használatra kizárólag a „hazánkban tartózkodó magyar nemzetiségű külföldi állampolgárok” megnevezés szolgál (MN IV. 7., IV. 9.). Magyar újságolvasó legyen a talpán, aki a címről a menekültekre asszociál. A hivatalos megnevezés másik említésre méltó eleme a „magyar nemzetiségű” megszorító kitétel. Látni fogjuk, hogy a hazai sajtó más helyeken maga is cáfolja, hogy csak magyar nemzetiségű érintettekről van szó, hiszen román és szász menekültekről is említést tesz.

Előfordul még az eufemisztikus „jogilag rendezetlenül itt-tartózkodók” körülírás is (Ötlet III. 31.). Meg kell említenünk, hogy leíró értelemben néhány helyen a menekült kifejezés is szerepel a sajtó hasábjain. Mind a Képes 7, mind az Ötlet egy-egy debreceni riport kapcsán, míg a Népszava Bajáról említ menekülteket, ezzel az a látszat keletkezik, hogy menekültek csak vidéken vannak (Képes 7 IV. 23., Ötlet III. 31., Nsz. IV. 20.). A Magyarország furfangos megoldáshoz folyamodik, amikor a nyugati sajtót idézve többször is menekült kifejezést használ (1988/16.).

A tapasztalt magyar újságolvasó eszén nem könnyű túljárni; az bizony pontosan tudja, hogy a hol letelepedőknek, hol hazánkban tartózkodóknak, hol pedig egyszerűen menekülteknek nevezett személyek valójában nem három külön csoport tagjai, hanem valamennyien romániai menekültek.

Számok és adatok

Az első nyilvánosság ide vonatkozó közlései aligha vádolhatók a részletek iránti vak elfogultsággal. Mind a mai napig a magyar újságolvasó még arra sem kapott egyértelmű választ, hogy hány menekült tartózkodik jelenleg hazánkban. A független források becsült adataihoz leginkább közel az Ötlet által közölt szám áll; az Ötlet tízezret is meghaladó számú menekültről beszél (III. 31.). Hasonló nagyságrendre utal a Magyar Hírlap alábbi közlése is: „az utóbbi hónapokban ezrével jelentkeztek hatóságainknál román állampolgárok.” (IV. 6.) A Magyarország ismét a The Washington Post jól értesült forrásaira hivatkozva közli, hogy 1988-ban 6-8000 menekült érkezett Romániából, de közli az olasz La Stampa adatát is, mely szerint 1987 nyara óta 20 000 román állampolgár maradt illegálisan Magyarországon (1988/16.). Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes ezeket a számokat túlzó becsléseknek nevezi, majd közli, hogy összesen 2500 ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki a hatóságok (N. IV. 23.). A menekültek területi megoszlásáról semmiféle hitelt érdemlő információt nem közöl a hazai sajtó. Az Ötlet március végén azt írja, hogy az „elmúlt hetekben több száz ember érkezett Romániából Debrecenbe (III. 31. – a szövegösszefüggésből világos, hogy ezek menekültek). Békés megyében április 20-ig 210, többségében Arad megyei lakos folyamodott tartózkodási engedélyért (N. V. 3.), Kecskeméten 52 menekültet tartanak nyilván (Nsz. V. 4.), de néhány menekült család még Baján is található (Nsz. IV. 20.). A menekültek nemzetiségi összetétele sem állapítható meg a sajtóközlésekből. A Magyar Hírlap közli, hogy a menekültek között „szép számmal vannak románok is” (IV. 6.). A másnapi Magyar Nemzet a románok arányát 1-2 százalékra teszi (IV. 7.), az Ötlet viszont máshonnan merítheti adatait, mert 10 százaléknyi román menekültről tesz említést (III. 31.). Gál Zoltán közelebbi megnevezés nélkül beszél más nemzetiségű (valószínűleg szász) menekültekről is (N. IV. 23.), velük kapcsolatban azonban semmiféle adatot nem közölnek.

Dr. Nagy Károly rendőr alezredes, a KEOKH[SZJ] vezetője hangsúlyozza, hogy a regisztrált 2500 menekültnek csaknem a fele tovább szeretne utazni (N. IV. 23.). Ruttkay Levente, a Menedék Bizottság tagja a Heti Világgazdaságnak adott interjújában pontosítja az előbbi kijelentést. A társadalmi segítőszolgálatok tapasztalataira alapozva kijelenti, hogy a magyar származású menekülteknek az 50-60 százaléka, míg a románoknak csaknem 100 százaléka tovább akar utazni (IV. 30.).

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a menekültek többsége 20-30 év körüli (IV. 7.), ezt erősíti meg az Ötlet is, amikor azt írja, hogy a többségük fiatal szakmunkás (III. 31.). A nők aránya a menekültek között a sajtó szerint alacsony; a Magyar Nemzet szerint 15-20 százalék (IV. 7.), a Népszabadság a Békés megyei menekültek között ezt az arányt egyharmadra teszi (IV. 3.).

A sajtó közléseiből csak következtetni tudunk arra, hogy a menekülők közül hányan hagyták oda családjukat – március végéig csupán a budapesti Református Egyház zsinati irodáján 400 családegyesítési kérelmet nyújtottak be (Ötlet III. 31.), míg a Magyar Vöröskeresztnél április 20-ig 300 családegyesítési kérelem érkezett be (N. IV. 24.).

A segélyezés adatai

Az újságolvasó megtudhatta, hogy a Magyar Vöröskereszt erre a célra nyitott csekkszámlájára április 22-ig 1 736 000 Ft felajánlás érkezett be, amiből 985 000 Ft gyorssegélyt utaltak ki (MH IV. 28.). A Vöröskereszt 200 főt juttatott munkához, és 164 főt szálláshoz (N. IV. 24.). A Magyar Vöröskereszt hivatalait április végéig 1721 érintett kereste fel (MH IV. 28.), míg a Tanács körúti ügyfélszolgálati irodán az első héten 700-an jelentkeztek (MH IV. 28.). Az Ötlet úgy tudja, hogy március hónapban a katolikus plébániákon 2500 menekült fordult meg, míg a református egyház budapesti szervezeteit február–március hónapokban 1800 fő kereste fel (III. 31.). Tájékoztatást kaptunk arról, hogy az AIDS-Alapítvány 100 000 forintos felajánlást tett a Magyar Vöröskereszt elkülönített számlájára (MH IV. 21.), és segélyt osztott a Vöröskereszt Békés megyei szervezete, valamint a helyi tanács is (N. IV. 3.). Nem kaptunk viszont tájékoztatást arról, hogyan és mire használják majd fel a Letelepedési Alap rendelkezésére álló 300 millió forintot. Gál Zoltán április végén azt ígérte, hogy a következő néhány napban kidolgozzák az Alap szabályait (IV. 23. N.) – azóta már néhány, e tekintetben eredménytelen hét is eltelt.

Nehézségek és problémák

Elvétve és mellékesen ugyan, de azért említést tesz a magyar sajtó néhány nehézségről is. A Magyar Nemzet mindenfajta kommentár nélkül közli, hogy „a román anyanyelvűek közül csak kevesen kapnak engedélyt a huzamosabb itt tartózkodásra” (IV. 7.). Az Ötlet Debrecenből tudósítva közli, hogy csak az erdélyi magyaroknak adnak itt tartózkodási engedélyt (III. 31.). Az Olvasó joggal gondolhatja, hogy ez a gyakorlat nincs összhangban az Ötlet által idézett azon kormányzati szándékkal (amelynek forrása egyébként Szűrös Mátyás rádiónyilatkozata), miszerint „egyetlen letelepedni szándékozó állampolgárnak sem kell elhagynia Magyarországot” (III. 31.). Gál Zoltán is általánosságban hangsúlyozta egy nyilatkozatában, hogy „a magyar állam és társadalom segítséget nyújt a letelepedni szándékozóknak”. (MN IV. 16.) Ruttkay Levente a HVG-nek adott interjújában határozottan szorgalmazta a menekültjog kiterjesztését a magyarokkal érkező más nemzetiségűekre is (IV. 30.). Hasonlóképpen foglalt állást a HVG Magyar menedék című cikke, amely liberális menekültügyi törvényhozást sürget nemzetiségi kikötés nélkül (IV. 30.).

További nehézségként említi a Népszabadság, hogy „hosszú távú kérelmet (értsd: letelepedési engedélyt) csak akkor fogadunk el, ha felmutatják a román elbocsátó okiratot.” (IV. 23.). Ez a kívánalom a két ország közötti egyezmény egyik kikötése. Kisebb horderejű problémaként említi a Népszabadság, hogy a menekültek közül sokan nem tudják végzettségüket hitelt érdemlően igazolni (IV. 23.).

És ami az első nyilvánosságból kimaradt

Bár az Ötlet tesz egy utalást az „informális állampolgári kezdeményezésekre”, ezek tevékenységéről az első nyilvánosságban kevés szó esik. A független társadalmi kezdeményezések tagjai közül mindössze Ruttkay Levente (a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság menekültbizottságának, valamint a Menedék Bizottságnak a tagja) juthatott két rövid interjú erejéig szóhoz. A hiányt pótolni nincs lehetőségünk – de néhány információra joggal tart igényt az Olvasó.

A Menedék Bizottság 1988. január 28-án alakult egy budapesti magánlakáson. Az ad hoc bizottság önkéntes alapon jött létre, alapító tagjait nem más szervezetek delegálták. Az alapítók között van orvos és lelkész, mérnök és irodalomkritikus, munkás és tudományos kutató. A Menedék Bizottság kettős feladatot tűzött maga elé; egyfelől a nyilvánosság folyamatos tájékoztatását (amit a hazai sajtó hiányosságai bőségesen indokolnak), a hatóságok működésének ellenőrzését, további intézkedések politikai nyomás révén történő kikényszerítését, másfelől az égetően szükséges, akkor még teljesen hiányzó, gyakorlati segítségnyújtást, úgymint jogi tanácsadást, ruha- és pénzsegélyezést, állás- és munkaközvetítést.

A karitatív, segítő-tájékoztató munka folytatásához elengedhetetlen feltétel volt a telefonos ügyfélszolgálat megszervezése. A valamennyi munkanapon 14-20 óra között elérhető irodán regisztrálják egyfelől a beérkezett felajánlásokat, valamint az érintetteknek jogi tanácsot adnak, állás- és korlátozott mennyiségben szállásajánlattal szolgálnak. A Menedék Bizottság már első nyilatkozatában is sürgette a menekültkérdés új, átfogó, törvényszintű rendezését – ez a követelés azóta sem veszített az aktualitásából. A Menedék Bizottság senkit nem kíván bátorítani arra, hogy elhagyja hazáját, de a Bizottság tagjai alapvető emberi kötelességüknek tartják, hogy elősegítsék a menekültek magyarországi beilleszkedését. A Menedék Bizottság eddig három nyilatkozatot bocsátott ki. A Menedék Bizottsággal az alábbi telefonszámon, ill. postacímen lehet felvenni a kapcsolatot:

335-002, hétfőtől péntekig 14–20 óra között.
1476 Budapest
Postafiók 671.

Budapest, 1988. május 13.

• Kisebbségben