Skip to main content

Kisebbségben


A máramarosi zsidó hitközség iskolájában mintegy húsz gyerek tanulja a Biblia nyelvét. A padok kopottak, a szegénység a harmadik világot idézi. Egy fekete kucsmás, borostás öregember magyarázza a héber betűket.

A szomszédban működik a város utolsó, egykor szefárd zsinagógája, amit az itt élő mintegy 150 zsidó még a legnagyobb ünnepeken sem képes megtölteni. A nagy múltú városban, ahol a két világháború között még mintegy 12 ezren, 5 nagy zsinagógában és 12 kisebb imateremben dicsérték az Urat, ma haldoklik a hitközség.



Az 1945-ös potsdami egyezmény alapján Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról az egész német lakosságot kitelepítették. A Lengyelországnak átengedett nyugati és északi területeken e célból „nemzetiségi ellenőrzést” hajtottak végre, hogy elválasszák a németeket a lengyel lakosságtól.

A németek tömeges kitelepítése azonban nem oldotta meg a német etnikai problémát. A mazóviai és sziléziai németek, akik beleolvadtak helyi környezetükbe, nehezebben voltak azonosíthatók a „nemzetiségi ellenőrzés” idején, s ellenálltak a nyugatra való kitelepítésnek.



JANICS KÁLMÁN, 925 91 – KRÁLOVÁ NAD VÁHOM
1988. FEBRUÁR 1.

T. C.
MAGYAR KULTÚRA
MADARSKÁ KULTURA
PRAHA

Köszönöm a tájékoztatást, amely szerint 1988. január 1-jétől a Tiszatáj évi előfizetési díját 41 Kcs-ról 336 Kcs-ra emelik fel.









A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága 1978 áprilisában alakult. Ezt tényként csak utólag lehet megállapítani, mert a záró időpontban egyikünk sem sejtette, hogy éppen jogvédő bizottság alapításán munkálkodik. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy alig több mint fél év múlva már a „Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottsága”-ként kellett fellépnünk.


Szűrös Mátyás KB-titkár 1988. január 25-én elhangzott rádiónyilatkozatában egy új témával ajándékozta meg a hazai első nyilvánosságot, az írott és elektronikus sajtót. A rádiónyilatkozatot követően a hazai hivatalos médiumok több alkalommal is foglalkoztak a Romániából érkező menekültek helyzetével, ügyével, de mind a mai napig az érdeklődőknek nélkülözniük kellett az átfogó, tényeket és adatokat közlő beszámolót, tájékoztatást.

1987/14 – 1987. május 31.


Jelentésünkben a magyar óvodahálózat korlátozására tett hivatalos kísérletekről fogunk beszámolni. A helyzet felmérése amiatt is időszerű, hogy az 1986/87-es tanévben a Szlovák Iskolaügyi Minisztérium megszüntette a lévai Pedagógiai Szakközépiskola magyar tagozatát. Ezzel a felére csökkentette Csehszlovákiában a magyar óvónők képzésének jövőbeni lehetőségét.


Kedves Barátaim!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Gondolom, megértik, hogy erdélyi írástudó életében ez a mostani nem akármilyen pillanat. Egész tudatos életemben vágytam arra, hogy szűkebb hazámról alkotott eszméimet a magyar közvélemény képviselői elé tárhassam. Ez az alkalom ma elérkezett. Kérem, engedjék meg, hogy kurtára fogott élőbeszédként pár személyes szót mondhassak.

A szenvedés, az áldozatvállalás, a tanúságtétel sajnos nem biztosítéka az igazságnak. Ködös elmével és tisztátalan szívvel is átélhet valaki eseményeket.






Az emberi és a polgárjogok eszméjét központi értékké emelő századunkban az etnikai vagy nemzeti kisebbségi kérdés megoldatlansága bizonyítja, hogy a politika gyakorlata ellentétben áll a politikai eseményekkel. A kérdés újraéledése az elmúlt években, illetve évtizedekben a szervetlen és erőszakos politikai fejlemények következménye.

Bennünket, magyarokat e kérdéskomplexumban elsősorban a történelmi Magyarország feldarabolásával kisebbségbe kényszerített magyarság sorsa érdekel.


Beszélő-beszélgetés Király Károllyal


Milyennek látja a magyarok helyzetét Romániában?

Hadd tegyek először egy általános megállapítást. Jogunk van élni, jogunk van itt élni, jogunk van nemzeti léthez. Lehet, hogy ördögök vagyunk, barbárok, akik betörtünk ide – amint mondják rólunk hivatalosan terjesztett könyvekben is. De bármilyen számítás szerint több mint ezer év óta élünk itt, és nem akarunk megszűnni, mint nemzet. Lehet, hogy az ezer év alatt – hiszen kétségtelenül domináló nemzet voltunk – elkövettünk minden hibát, amit uralkodó nemzetek elnyomó osztálytársadalmakban egyáltalán elkövethetnek.



1985. március 3.


Kedves barátom!

Február 15-i keltezésű leveled megérkezett.

Észrevételeimet „in medias res” kezdem a folyóiratoknál. A folyóiratok és más sajtótermékek horribilis szlovákiai áremelése (a Bárdossy-féle magyarázat szerint) elfogadhatatlan, mert lapok szerint van lényegesen eltérő mértékű változásokra bemérve, tehát mindennemű átszámítási kulcs vagy manőver ki van zárva. Itt esetenkénti megfontolásról és célbavételről van szó.





Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon