Skip to main content

Új kezdeményezések

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1987–88 fordulóján megindult, amire évek óta vártunk; éledezni kezdett a civil társadalom. Klubok, vitafórumok, szervezetek alakultak, és kezdeményezőik nem arra törekedtek, hogy engedélyt kérjenek tevékenységükhöz (hisz ilyen engedélyekre a jogszabályok értelmében többnyire nincs is szükség), hanem arra, hogy azokkal találjanak kapcsolatot, akikkel közösek a törekvéseik és az érdekeik. Az alábbiakban az új kezdeményezések friss dokumentumaiból teszünk közzé néhányat. A Hírmondó ez évi I. száma már számos dokumentumot publikált (Május 8-án – mint közismert – a rendőrség házkutatást tartott a lap nyomdájában, lefoglalt egy nyomdagépet, és elkobozta a szám kész példányait, május közepén a Hírmondó mégis napvilágot látott.) Hely hiányában el kell tekintenünk attól, hogy a már megjelent dokumentumokat újra közreadjuk.


Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon