Skip to main content

Mit csinál a kormány?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egyik szemével alszik, a másikkal viszont ébren őrködik.

Alszik, amikor ébren kéne lennie, és fölöslegesen éber, amikor nyugodtan aludhatna.

Az ellenfél asszonyának testüregeit kutatja, de nem veszi észre, hogy idegen hatalom repülőgépei röpködnek az ország felett alkotmánysértő módon, engedély nélkül.

Mit csinál a kormány?

Tettre kész és találékony, ha a hanyatló Kádár-kor, a puha diktatúra átfestése iránti lelki igénnyel találkozik. Márpedig ezzel hívei körében gyakran van módja összefutni. Sőt, ne szégyelljük bevallani, el sem kell ehhez hagynia otthonos körletét. Elég reggel a tükörbe pillantania. Hiszen ez ennek a kormánynak, mondhatni, a legsajátabb, belülről jövő igénye is.

Országunk baloldali liberális véleményvezérei az előző kormányzati ciklusokban már épp eleget gyúrták ahhoz a közönséget, hogy megtanulja felismerni és elismerni az egykori pártállami káderekben a demokrácia korszakának univerzális szakembereit. Ezért aztán érthető, hogy az sem okoz már különösebb nehézséget neki, mármint a közönségnek, hogy megtanulja felismerni és elismerni a KGB felügyelete alatt egzisztáló pártállam szigorúan titkosszolgálati elhárító tisztjéből kitüremkedő reformer hazafit.

Mit csinál a kormány?

Éberen figyeli elkötelezett híveit. Hogy időben közbeléphessen és megvédhesse őket. Elkötelezett hívei pedig éberen figyelik magukat, hogy időben riadóztathassák kormányukat.
Éberen figyelik, hogy nem ragad-e át rájuk is „a fasizmus mint lelki igény”, amely az utóbbi évben. Magyarországon állítólag tömegesen szedi áldozatait. Abból lehet észre venni, hogy „jóarcú fiatalok” gyűlnek össze változó, olykor gigászi tömegben – amint azt, ha jól emlékszem, Eörsi Istvánnál olvastam. És az egymás iránti odaadásban felolvadva hallgatják a volt miniszterelnököt, aki arról beszél nekik, hogy „ha a bizalom, a barátság, a szeretet vonásait látják arcunkon azok a honfitársaink, akiket a politikai csalafintaság, a demagógia vagy a szakértő gyűlöletkeltők mesterkedése ellenünk hangolt … kiszabadíthatják magukat a gyűlölet rabságából, és összebarátkozhatnak velünk”.

Félelmetes ez az erő, vészjóslóak lehetnek gyarapodásának következményei. Érthető, hogy éberen figyelnek baloldali liberális barátaink: nehogy megfertőzze már a tavalyi félelemkeltő kampánnyal kibővített tömegüket ez a szeretet hatalmát hirdető jobboldali vezér.

Mit csinál a kormány?

Kormányoz persze, annak rendje s módja szerint. És mellesleg elkötelezett híveitől tüzelve neki-nekiugrik az elődje által létrehozott vagy akkor megerősödött intézményeknek, hiteknek, meggyőződéseknek – aztán csodálkozik, hogy lepattan róluk.

Éberen őrködik, hogy az elődei által a szocialistának nevezett korszakban kettészakított társadalom alávetett fele tizenhárom évvel a politikai váltás után se legyen még képes felépíteni és megerősíteni szellemi, kulturális, civil társadalmi intézményeit. Éberen őrködik, mert komoly versenytárs nélkül, a diktatúrában felhalmozott és onnan átörökített előnyöket megőrizve kényelmesebb az országot vezetgetni, szocialista módi szerint pragmatikusan igazgatni, szabad demokrata módi szerint elvszerűen nevelgetni.

Egyébként is kényelmesebb azt gondolni magunkról, hogy nekünk nem azért vannak oly szép számban alapítványaink, tudományos intézeteink, sikeres lapjaink, rádióink és televízióink, mert történelmileg úgy alakult, hogy elődeinknek volt módjuk kisajátítani, talpra állítani, erősítgetni őket. S a befogadók fejébe évtizedekig az eszmét töltögetni. Továbbá történelmileg úgy alakult, hogy ennek az örökségnek a későbbi kezelői érdekes mód zömében baloldali, baloldali liberális meggyőződésűek lettek. Valami rejtélyes okból kifolyólag nem akartak, a szabadság birodalmában sem akartak jobboldaliak, konzervatívok lenni.

Nem, kellemesebb azt gondolni, hogy mindez azért van nekünk, azért vannak olvasóink, nézőink, azért oly bőséges a materiális és a kapcsolati tőkénk, oly hatékony a hirdetést adó és fogadó képességünk, mert megérdemeljük. Mert egyszerűen jobbak vagyunk, mert a minőséget képviseljük, mert eredményesnek bizonyultunk a piaci versenyben.

Mit csinál a kormány?

Töltögeti és ássa az árkokat.

Erősítgeti elkötelezett hívei azon meggyőződését, hogy ők a jobbak, és végtére is, mindent összevéve, azért inkább úgy vannak jól a dolgok, ahogy vannak. Ami persze elkötelezett híveinek ab ovo erős meggyőződése.



































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon