Bocsánatot kérek, nekem nem szóltak, hogy itt egy írással kell készülnöm, és kénytelen leszek rögtönözni. Kétségkívül nem tudom tanult barátaimmal fölvenni a versenyt, eltekintve attól az apróságtól, hogy Dlusztus Imrének föl kell hívnom a figyelmét arra, hogy az a tény, hogy a magyar föld minden négyzetcentimétere alkalmas bortermelésre, Trianonnak köszönhető: hogy elvette tőlünk azokat a hegyes területeinket, amelyek nem alkalmasak bortermelésre.

Mottó: Medgyessy politizálásra kérte minisztereit
(cím a Népszabadságból, 2003. január 17.)


Mit csinál a kormány? – kérdezte a forradalom költője nem titkolt szemrehányással a szavaiban a néhány hete hivatalba lépett felelős magyar kabinettől. Amikor a végrehajtó hatalmat lassan tíz hónapja gyakorló Medgyessy-kormány esetében feltesszük ugyanezt a kérdést, a fenti idézet alapján egyet biztosan tudhatunk: eddig nem politizált.

Mit csinál a kormány? Dolgozik. S aki dolgozik, az hibázik. Sok munka, sok hiba. És még több magyarázat. Vagy inkább magyarázkodás. Sokszor, sokféleképpen. Aztán meg jön a fogadkozás, ígérgetés, ezentúl minden másképp lesz: etikai kódex készül, ha valaki nem tudná józan paraszti ésszel eldönteni, mit szabad és mit illik, ha már egyszer a hatalomba került. Igaz, ez már csak amolyan ráadás lesz, hab a tortán, hiszen törvény is készül, amolyan üvegzsebű, hogy aztán tényleg minden másként legyen.

Az újságírók szempontjából megközelítve a témát, megnyugodhatunk.

Nem tudom, az igen tisztelt hallgatóság tud-e olykor időt szakítani arra, hogy élő egyenes adásban követhesse az immár egyre több mindentől független magyar parlament munkáját. Aki ezt teszi, igazolhatja, a mind kifinomultabb, mondhatnám diszkrétebb közvetítési technika számos részismerettől fosztja meg, sőt időnként még dezinformálja is a nagyérdeműt. Mert hol vannak már a tegnapi hőskor tévéközvetítéseinek árulkodó snittjei?

A kormány megalakul. A kormány a kimaradtakat begyűjti a kancelláriára, hogy szem előtt legyenek. A kormány felkéri Horn Gyulát és Németh Miklóst, hogy maradjanak nyugton. A kormány előveszi a választási ígéreteket és kétségbeesik. A kormány keresi a spájz kulcsát. A kormány megtalálja, de a spájz üres. Csak az oroszok adóssága van benne. A kormány nem érti, hogy lehet már júniusban december. A kormány tudomásul veszi, hogy mi mindent elloptak. A kormány tudomásul veszi, hogy ki volt a D-209-es. A kormány körülnéz a túloldalon is. Nyert. A kormány keresi az állami gazdaságokat.

Egyik szemével alszik, a másikkal viszont ébren őrködik.

Alszik, amikor ébren kéne lennie, és fölöslegesen éber, amikor nyugodtan aludhatna.

Az ellenfél asszonyának testüregeit kutatja, de nem veszi észre, hogy idegen hatalom repülőgépei röpködnek az ország felett alkotmánysértő módon, engedély nélkül.

Mit csinál a kormány?

Tettre kész és találékony, ha a hanyatló Kádár-kor, a puha diktatúra átfestése iránti lelki igénnyel találkozik. Márpedig ezzel hívei körében gyakran van módja összefutni.

A Magyar Köztársaság képviseletében miniszterek, államtitkárok és más fontos tényezők a fáradságos tárgyalások befejeztével, orosz partnereikkel közepes minőségű francia vörösborral koccintottak Moszkvában. E közismert eset értékelése megtörtént, de a tanulságok többet mondatnak ki annál, hogy nem szabad így és ekkorát hibázni.

Az ügy épp hogy kipattant, amikor az illetékes politikai államtitkár bejelentette, elkészült a hazai borászat két évtizedre tervezett nemzeti stratégiája.

Nem tudom, nem várunk-e túl sokat a kormánytól. Hívei azt remélik tőle, hogy előállítsa a rég áhított általános jólétet és igazságosságot, ellenfelei bizonyosak benne, hogy megállítja a pozitív folyamatokat, és veszedelmes fejleményeket idéz elő. A Beszélő azonban elsősorban nem is a kormánytól vár sokat, hanem tőlem. Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok képes a kormány teljesítményét áttekinteni, azt sem tudom, hogyan fogjak hozzá.