(K. L.) [Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Nemlétezők csillagfényénél

Végre újra hallhattunk a Loch Ness-i szörnyről! Amiből visszavonhatatlanul következik, hogy – rossz idő ide vagy oda – a csillagászati, majd meteorológiai nyár után megérkezett a turisztikai főszezon is. Most azonban érdemes figyelnünk a híradóban hétfőn este elhangzott megfogalmazásra: angol kutatók műszerekkel vizsgálják a tavat, mert Nessy huzamosabb ideje nem hallatott magáról. A híradó szerkesztőségének talán e kedves szörny adta az ötletet ahhoz, hogyan lehet abszolút tárgyilagos és objektív módon beszámolni akár az ellenzék tevékenységéről is. A hétvégén ugyanis annak bizonygatására, hogy ellenzék valójában nincs is, főként az SZDSZ disszidenseit szerepeltették, akik meghatott és szenvedélytől fűtött lelkesedéssel ecsetelték, milyen megtévesztettek is voltak, amikor egy nem létező, ám éppen nemlétezésében nemzetveszejtő párt szolgálatába szegődtek. Véletlenül ezzel egy időben a heti tipplap, a soros leváltások előrejelzésében jeleskedő politikai turf egyikőjüket egyenesen látnoknak nevezi. Prófétai küldetésüket méltányolva is érdemes lenne óvni az urakat saját ürülékük megevésétől, mert ezekben a liberalizmus sújtotta időkben aztán hordószám ihatják a desztillált vizet. Amint a híradó szerkesztői is bizonyára elgondolkodnak azon, hogy micsoda metafizikai mélységek sejlenek a Nessyről szóló híradás mögött: valamely létezésében vitatott lény úgy ad hírt magáról, hogy nem ad hírt magáról. Megtartóztatja magát, de ezáltal cselekszik is, tehát mégiscsak: van. Érvénybe lép a Faust dogmatikusának következtetése: „Bár a kritika dörmög, csak valami az ördög is, másképp hogyan volna ördög.” (Tessék: elég egyszer a törpe Lucifereket a falra festeni!)

Vigyázat: légypiszok!

Tény, hogy ez a hét e furcsa nemlétezők jegyében telt el. S miközben a kormánypárt a maga végtelen toleranciájával még arról is tárgyilagosan számol be, ami nincs, addig a gonosz ellen azt sem hajlandó meglátni, ami van. Svájci újságírónak kell eljönnie, hogy felnyissa a szemünket: olyan miniszterelnökünk van, akit „bölcsességéért tisztel a külvilág”, „aki napi 18 órát dolgozik”, „aki országunknak visszaadta az elveszett szuverenitást” és „akit számos országban nagyra értékelnének”. A pártatlan külföldi értékelés gyönyörű; érdemes megjegyeznünk az újságíró nevét: Laurent Nagy. Aki ezen kivetnivalót talál, annak felhívjuk a figyelmét, hogy a magyar kártyában viszont ott a Stüszi vadász! Csak semmi sovinizmus! A magam részéről szívesen kölcsönadom a miniszterelnök urat a legelőikről híres svájciaknak; ott különösen hasznosíthatja magát, hiszen e jellemzés után biztosra veszem, hogy ő is hallja a fű növését, mint egykoron Sztálin elvtárs. Talán ezért látható a fővárosi köztársasági megbízott kabinetfőnökének falán három kép. Széchenyi és doktor Deák között középen: hát igen, az orvostörténész személyesen. Pusztán stíluskritikai okokból persze jobb lenne, ha Debreczeni urat raknák oda: neki legalább bajusza van, s a takarítószemélyzetet sem fenyegetné a hatóság megsértésének vádja. Mert bizony, a legyek! Ők aztán demokratikusan terítik potyadékaikat, amint erről a valamikori csehszlovák író megemlékezett.

Kvantummechanikát a népnek!

Hacsak meg nem tisztítják alaposan közéletünket, amire most újabb brigád jelentkezett, Nemzeti Társas Kör címen. Igaz, ők már más néven is bejegyeztették magukat, de azért most jó együtt látni Kunszabó Ferencet, Csurkát és a kereszténydemokrata Gáspár Miklóst. Utóbbi úrtól csöndben megkérdeznénk, hogy vajon a majdan bevezetendő iskolai hittanórán ajánlaná-e a gyerekeknek a Hunnia-füzeteket. Kicsinyke sumer krisztológia, pogány lakomákkal? S társalgásaik során Kunszabó és Csurka uraknak bizonyára elárulják kereszténydemokrata társaik, hogy ama Könyvben főképp „juhokról, marhákról, szamarakról”, kiváltképp pedig bizonyos bárányról esik szó: sem fehér lovat, sem versenyparipát nem nagyon emlegetnek benne. Persze, a világnézeti különbséget áthidalhatja a közös ellenség, a fasizmus, a kommunizmus és a kozmopolitizmus elleni küzdelem. A kozmopoliták természetesen a fentebb emlegetett semmi hívei, a nihilisták, akik voltaképpen maguk sem léteznek, de ezt annál kártékonyabban teszik. Különösen fontos ebből a szempontból, hogy a héten zsidó szervezetek szögezték le, amit Horváth Balázs (jaj, csak meg ne bántsam!) korábban megmondott: hazánkban nincs antiszemitizmus. Tényleg nincs. Ezért is fontos volt a kormányszóvivő elhatárolódása azoktól, akik „nemzetidegen erőket” emlegetnek. Ez aznap történt, amikor a kör kiadta nyilatkozatát, s megkezdte hadjáratát a semmi ellen, amely természetesen „a hírközlő és műsorszóró technikák rettenetes erejét” használja fel értékromboló működéséhez. Ezért ott helyben el is hangzott a megoldás: „életszagú” kulturális televízió kell. Ha netán nem tudnák, mitől ilyen az illata, hát itt a recept, hogy miről kell tájékoztatni az egyszerre magyar és keresztény tévének: „hol tart a fizika a kvantummechanika század eleji feltalálása óta? Mi az a szubkvantum szint, a téridőn kívüli előtér [itt nyilván erőtér akart lenni, de a liberálbolsevik nyomda szabotálja a rendszerváltást], az önmagát létrehozó Univerzum… Hogyan lehetséges, hogy a logika a valóság alapja? Hogyan lehetséges a valami világa… Mire jó a valami világa?” Aki itt nem érzi az életszagot, annak bizony eldugult az orra!

Elhatárolósdi

E rettenetes erő megzabolázására a múlt hét közepén előbb az MDF kánikulai elnöksége mondta ki, hogy huhh! Aztán következett doktor Antall „jogi véleménye” Göncz Árpád döntéséről. A sok elhatárolódás közepette nem érdektelen felhívni a figyelmet, hogy a „jogi vélemény” csak annyiban különbözik a huhh-tól, hogy (Rejtővel szólva) nyolc napon túl gyógyul az, aki átrágja magát azokon az okfejtéseken, amely Göncz Árpádot pl. a bírósági eljárási jog megsértésével vádolja. Lehet persze, hogy a köztársasági elnökre a parlamenti teremőrök szabályzata is érvényes (vigyen egy pohár vizet a felszólalóknak). Az MDF-elnökség tagadhatatlanul üdítőbb otrombasága (Göncz lépése a parlamenti demokrácián alapuló közjogi rend megdöntésére irányul) ugyanazon az elvi alapon áll, mint a „jogi vélemény”: „ezek a jelenségek a parlamenti köztársaság államformájának határait feszegetik, és a prezidenciális köztársaság felé mutatnak”. Aki egymást kizáró ellentétként kezeli a prezidenciális rendszert és a parlamentáris demokráciát, annak azt kellene bemutatnia, hogy az Egyesült Államok vagy Franciaország életében teljesen feleslegesen léteznek parlamentek. Vagy pedig nem nagyon ízlik neki az a nézet, hogy a hatalmi ágak megoszlásának elve a különböző hatalmi ágak korlátozásában áll. Azaz senki nem jelentheti ki érvényes módon: itt mi vagyunk az urak. A miniszterelnök „jogi álláspontja” és a nagy hangú ijesztgetés ugyanazt mondja. Aki itt még „elhatárolódásokban” reménykedik, könnyen lehet, súlyosan téved.

• A hét üzenetei