(Erdélyi Tibor)

Nyomtatóbarát változat

A Renner-ügy s a cikk szereplőjeként szeretném kiegészíteni, illetve pontosítani Eörsi László írását. Renner nálam Kovács Péterként mutatkozott be; a konspiráció oly mértékben sikerült, hogy csak a Gyorskocsi utcában tudtam meg az igazi nevét. Erre a névre is volt személyi igazolványa. Az én feladatom volt az írószövetség és a Központi Munkástanács bekapcsolása. Az előbbiből Koczkás Sándor és Reményi Béla (mindkettő Kovács Teréz segítségével), az utóbbiból Bali Sándor volt a partnerünk. Kovács T. és én voltunk a MEFESZ-kapcsolat.

A kémkedés vádja. A „Február 9-én… zsebhangrögzítővel…” bekezdéshez: hetekkel korábban a csepeli szabadkikötő irodáiban tárgyaltam (Barna Éva tolmácsolt) a svájci vöröskereszt képviselőivel, segélyszállítmányok behozataláról. Tőlük vettem át egy minimagnót, melynek a karórájában volt a mikrofon – ezt használtam két tárgyaláson. Az úgynevezett Fehér Könyv kísérőjeként jelentek meg olyan kiadványok, mint A titokzatos karóra című, melyet Pintér István és Szabó László urak (?) írtak. Igen, a kékfényes. Ebben Kovács Teri kurvaként szerepel, aki az óra segítségével kémkedik. Teri utolsóéves egyetemista volt, kitűnő tanuló, azt az órát soha nem látta, nem is tudott róla. Kitalálták nyomozóink, hogy a két svájci partnerem (W. Menzel és W. Renschler) CIA-ügynökök. (Mindketten utolsóéves közgazdászhallgatók voltak, évet halasztottak, hogy legyen idejük a magyarországi segélyünk megszervezésére. Ez volt a „kémkapcsolat”.

Letartóztatás – szervezeti felépítés. Nagyon keveset tudtunk odabent beszélni. A kihallgatás idején magánzárkákban voltunk, a tárgyalás alatt – már a katonai börtönben – nagy közös zárkákban, de mindenki máshol. Egy Molnár nevű törzsőrmester lehetővé tette, hogy a tárgyalás idején a „tátikán” (az etetőnyíláson) át beszéljünk pár percet Péterrel és Kovács Terivel. Rennert a Vásárhelyi Pál utcában – a Móricz Zsigmond körtér közelében – tartóztatták le február 24-én éjjel. A kapu alatt várták, többen ráugrottak. Így sikerült megszerezniük azt a cigarettapapír méretű listát, amelyen a címeink, telefonszámok stb. voltak. Péter lakcímét senki nem ismerte. Hacsak… az összekötőnk nem.

Én Kovács Terézen kívül senkit nem ismertem az ügyből, s ezzel így voltak a többiek is. A tárgyaláson láttuk egymást először… Mintegy tíz éve jelent meg Szabó Miklós Csendes háború című könyve. A szerző – hazatért hírszerző – azzal dicsekszik, hogy már bécsi tartózkodása idején Renner minden lépéséről, s így arról is, hogy mikor indult el Magyarországra, tájékoztatta az itthoni illetékeseket – értsd az ÁVH-t. Szabó az internálása idején beszervezett kisgazdapolitikus volt, aki Várfalvyhoz, de dicsekvése szerint Király Béla környezetébe is be tudott épülni. Az emigrációban magas pozíciókat szerzett, mielőtt hazahívták.

Az összekötő. Mintegy száz méterre attól a helytől, ahol Rennert letartóztatták, másnap engem is letartóztattak. Előzőleg találkoztam és kezet fogtam az összekötőmmel, Sz. L. I.-vel; leütöttek és beraktak egy autóba, a Gyorskocsi utcai befogadóban tértem magamhoz. Sz. L. I.-t ki sem hallgatták.

Egyebek. Iván Kovács László tanú volt a tárgyalásunkon, Renner tanúja. A szünetben elmondta, hogy Pongrátzék halálra ítélték, mert tárgyalást kezdeményezett az oroszokkal. Félreállították – egyfajta házi őrizetben volt. Ezt Renner is megerősítette. Az emigránsok közül azok, akik jó nagy hősnek szeretnék feltornászni magukat, nehéz helyzetben vannak azokkal szemben, akik – míg ők a száműzetés keserű hot-dogját ették – itthon töltötték a börtönéveket. Amikor az elsőfokú tárgyalás után a Gyűjtőbe kerültünk, az első sétán mögém állt Gerley József (korábban ismertük egymást), és megkérdezte, hallottam-e, hogy az amerikaiak (!) egy bizonyos Renner-ügy valamennyi szereplőjét kicserélték. A legendák innen indultak. Sörös Imre édesapjával a szekszárdi tanyavilágban találkoztam ’65 táján. Senki nem értette, hogy miért csapták az ügyét a miénkhez. Nála bátrabb, higgadtabb emberrel kevéssel találkoztam. A halálos ítéletét mosolyogva hallgatta végig. Amikor 1958. február 3-án éjjel jogerős ítéleteinkkel megérkeztünk a Gyűjtőbe, megöleltük egymást azon a folyosón, ahol a Kisfogház és a kórház forgalma szétvált. A halálra ítélt Sörös mosolyogva súgta: meglátod, ezt is kibírjuk…

Még néhány megjegyzés. Két Eörsi-cikk is szerepel a lapban. Lehet, hogy mindkettőnek a szerzője egykori kedves rabtársam, Pista fiai?

Körülbelül három éve kértem engedélyt, hogy elolvashassam a perem iratait. Válasz nem jött.

Körülbelül tíz éve magamnak rögzítek kvázi-naplóként hangulatokat. Egy ilyenből szerénytelenül idéznék. Amikor az ember barikádot épít, köveket tép fel. A figyelme az ellenség és azok között oszlik meg, akikért épít… Minden forradalom örök koreográfiája, hogy leverik, és utána jön a számonkérés. A kövek alatti férgek – akikkel addig senki sem törődött – előbújnak, és döntőbíróként lépnek fel a győztesek és a vesztesek vitájában. Van hivatkozási alapjuk: ők is ott voltak a csatában! Valamelyik éjjel láttam a televízióban a franciaországi Nagy Imre-emlékmű avatását. Nagy Ernő, ez a nagyszerű ember arról beszélt, hogy végig lelkiismeret-furdalása volt, mert ’56-ban kiment. Felsorolni is nehéz, mi mindent vállalt – az ilyen emigránsok sokat tettek a hazáért. Az a hat- vagy hétfelé húzó, szétzilált ’56-os társaság, az új vezérek…

• Visszabeszélő