F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

Persze Pálfy G. István, a Tv-híradó főszerkesztője valószínűleg így is gyalázkodásnak minősítette volna a vitát, hiszen néhány nappal korábban a Nap Tv-ben a következőket nyilatkozta Forró Tamásnak: „Úgy érzem, hogy itt sokan üvöltenek együtt a farkasokkal, és sokan közülük azt se tudják, hogy miről van szó. Amikor ugyanannak a 4-5 embernek a nevét olvasom a Tv-híradót gyalázó cikkek alatt tíz hónapja, akkor mégis gyanússá válik nekem, hogy talán nem az egész sajtóról van szó, hanem néhány ember jól szervezett támadásáról.”

Nos, a kamara vitáján ezúttal 48 jól ismert televíziós személyiség vett részt, és a híradó ténykedésével kapcsolatos vélemények meglehetős egyöntetűséget mutattak. Igaz, a teljes tagságnak így is csak a kisebbik felét tették ki, ezért a közgyűlést föl kellett oszlatni, majd azon nyomban újra összehívni, mert az alapszabály értelmében csak így váltak határozatképessé.

Pálfy G. István mindenesetre nem formálhatott; véleményt az elhangzottakról, hiszen nem volt jelen, mint ahogy nem jelent meg egyetlen olyan munkatársa sem, aki részt vett a benzinháborús adások készítésében. Később megtudtuk, hogy a főszerkesztő egy korábbi vitás ügy kapcsán már kilépett a kamarából. A vita során Vitray Tamás meg is jegyezte, hogy igen kényes mezsgyén járnak, hiszen az érintettek távollétében kell állást foglalniuk.

Elöljáróban Rózsa Péter és Wisinger István elmondták: azért tartották szükségesnek a közgyűlés összehívását, mert egyrészt a tagok közül ezt nagyon sokan igényelték, másrészt a sajtó olyan hangsúlyosan foglalkozott a tv-nek az ominózus három nap során mutatott teljesítményével, hogy erre a legilletékesebb szakmai szervezetnek feltétlenül reagálnia kell.

Párt- és kameraállás

A vita során a politikai elfogultság és a szakmai hozzá nem értés problémája került előtérbe. Számos olyan mozzanat merült fel, amely a híradósok egyoldalú politikai befolyásoltságát bizonyította. Déri János megemlítette, hogy a híradó több munkatársának vannak az összeférhetetlenség kategóriájába tartozó nexusai az MDF-fel. (Regős Sándor felesége például az MDF irodavezetője, és a rossznyelvek szerint Regős minden munkanapját az MDF Bem téri székházában kezdi.) Róbert László elmondta, hogy amikor vasárnap este 19.10-kor a híradó stúdiójában járt, Regős Sándor éppen azzal tárgyalt telefonon, akivel mindennap szokott… Déri azt is elmesélte, hogy véletlenül tanúja volt, amikor a kormánypárti tüntetés egyik szervezője a tv bejáratánál közölte a rendésszel: Kónya úr hívatja a Murányit, hogy csináljon vele egy riportot. Majd amikor a rendész azzal jött vissza, hogy Murányi úr nem tartózkodik az épületben, a szervező Pálfy G. Istvánt követelte. És természetesen fölvetődött Kónya Imre, Csurka István és Bethlen István stúdió-beli jelenléte is.

A felsorolt bizonyítékok ellenére a vita résztvevői nagyon hamar arra az álláspontra jutottak, hogy a politikai elfogultság kérdésében a kamarának nem szabad állást foglalnia. Mert nem tartozik rá. (Róbert László.) Mert könnyen rásüthető, hogy amit mond, azt egy másfajta politikai elfogultság pozíciójából mondja. (Vitray.) Mert gyakran az is politikai elfogultságnak látszik, ami csak szakmai ügyetlenség. (Tardos Júlia.) Mert megfoghatatlan. (Déri János.) Mert az elfogultság is sokkal elfogadhatóbb, ha megfelelő szakmai színvonalon tálalják. (Vitray.)

Király Zoltán ekkor kompromisszumos javaslattal állt elő. A kamarának ugyan szerinte sem kell megállapítania a politikai elfogultság tényét, de jelezheti, hogy a probléma felvetődött, és vizsgálatra kérheti fel a parlament kulturális bizottságát. Mert a tv lehet lojális a kormány iránt, de a kézivezérlés megengedhetetlen. Róbert László pedig azt fejtegette, hogy a politikai elfogultság etikai problémaként is felvethető, s mint ilyet a MÚOSZ etikai bizottságához lehetne utalni. Végül a vitát Wisinger István azzal vágta el, hogy a politikai elfogultság vizsgálata sehol a világon nincs megoldva, nincsenek megbízható kritériumok, ezért nem érdemes vele foglalkozni. Így maradtak a szakmai balfogások.

Dilettánsok utazása

A híradót a benzinháború napjaiban a szakmában járatlan emberek készítették. Vajon a rendkívüli helyzetre való tekintettel miért nem hívtak be más szerkesztőségektől olyan profikat, akiknek a személye garancia lehetett volna? – kérdezte Szegvári Katalin. Kati, ne játszd a 12 éves szűz lányt! Mindnyájan tudjuk, hogy miért. Azért, mert a profik nincsenek a zsebben. Így aztán oda jutunk, hogy olyanok válnak protokollriporterré, akik egy horgász-ötpercet sem tudnak tisztességesen összebarkácsolni – replikázott Déri János. Mint Tardos Júlia elmondta, a híradósszakma olyan szakma, amelyhez kevés zsenialitás és sok gyakorlat kell. A híradótól Pálfy hivatalba lépése óta 29-en mentek el. Ez azzal járt, hogy a begyakorlott embereket nyeretlen kétévesek váltották fel. Természetesen még kinőhetik magukat, de pillanatnyilag a dilettantizmust juttatják diadalra. Márpedig a benzinháborúhoz hasonló kiélezett helyzetekben – és ilyen helyzetekre a jövőben is számítani lehet – a dilettantizmus életveszélyes következményekkel járhat. Lásd a megegyezésről szóló álhír szombat esti, filmmegszakítással súlyosbított bemondását. Különösen akkor, ha – mint Siklósi Beatrix, aki ma is a híradó munkatársa, elmondta – néhányukra a rutinosabbak közül ezekben a napokban nem tartottak igényt, mert megbízhatatlannak számítanak.

Kepes András felvetette, hogy ezek után érdemes-e a szakmai hibákat elemezni, hiszen a süket embernek elég nehéz megmagyarázni, hogy miért szép Beethoven IX. szimfóniája. Még súlyosabb a helyzet, ha az illető zenekritikusként tevékenykedik. Pálfy Forró Tamásnak adott nyilatkozata is azt bizonyítja, nem érti, mi a baj. Mire Déri János megjegyezte, hogy neki már nagyon elege van ebből a Pisti a vérzivatarban típusú szövegből. Abból, hogy Pálfy Pista egyik főszerkesztőséget a másik után vezeti, és nem érti, hogy mi a baj.

Kitapinthatóak azok a pontok, ahol szakmai hiba történt, ezeket kell elemezni, mondotta az exhíradós Fodor János. Annál is inkább – tette hozzá Vitray Tamás –, mert Pálfy kollégáihoz írt levele (lásd keretesünket) eufórikus hangulatot áraszt. Meg kell neki mondani: Pista, te tévedsz, a híradónak az ominózus napokban mutatott teljesítménye mindent alulmúlt. Szükség van a szakmai elemzésre azért is, mert a tv elnöksége is úgy látja, hogy nagyjából rendben volt a dolog.

Balfogások és baklövések

Ami azt illeti, a szakmai melléfogásokból szép kis lista kerekedett. Szóba került Franka Tibor riporteri magatartása, amely megalázta az interjúalanyt, Murányi interjúja a kálváriát járt nagyszőlősi emberrel, amely iskolapéldája volt annak, hogy mit nem engedhet meg magának a riporter. Szóba kerültek az álhírek. Például Juhász Judit bejelentése arról, hogy nem engedik át a mentősöket és az orvosokat. Szóba került továbbá a Fidesz-jelvény kimerevítése, Várkonyi Balázs híradóban megengedhetetlen 3 perces elfogult péntek esti kommentárja, a lakosság jelentős részének állandó sértegetése és rágalmazása (lásd Tőkés Vatra-hasonlata és annak a sugalmazása, hogy aki nem kormánypárti, az csőcselék). Szóba került, hogy Feledi Péter Antall Józseffel készült vasárnap esti interjúja túlságosan simulékony volt, holott akadt volna bőven izgalmas kérdés.

Különösen nagy hangsúlyt kapott a vidéki stúdiókkal szemben alkalmazott példátlan diszkrimináció. A legilletékesebbek, a pécsi és a szegedi stúdió munkatársai egybehangzóan megerősítették, hogy szombaton 16 órától bizony véglegesen beléjük fojtották a szót, lévén, hogy őket nem lehetett kézivezérléssel irányítani. Legfeljebb abban tértek el a vélemények, hogy ez miért történt. A pécsi Pánics György szerint azért, mert az adásban megemlítette, hogy több néző telefonált: ha Tőkést meg lehetett interjúvolni a betegágyánál, akkor Antall Józsefet miért nem. Sőt azt is hozzátette: szerinte ezek a nézők nem beszéltek össze.

A szegedi Bubriák István szerint viszont azért, mert ők ismertették a nézőknek a televízió elfogultságát nehezményező telefonjait, sőt egy olyan véleményt is, amely szerint a kormánynak le kellene mondania. Akár ezért, akár másért, mindenesetre tény, hogy a kérdéses időponttól kezdve a vidéki stúdiók hiába álltak ugrásra készen izgalmas, friss anyagokkal, a továbbiakban nem juthattak szóhoz. Pánics György 16 órától 20 óráig folyamatosan hívta telefonon Regős Sándort, aki azonban állandóan letagadtatta magát, s így csak 20 óra tájban sikerült vele beszélnie. Akkor szerényen megkérdezte tőle, hogy másnap azért készenlétben álljanak-e. Regős azt felelte, hogy persze. Szót és képet azonban másnap sem kaptak. Akárcsak a szegediek. A dolognak az a pikantériája, hogy Regős szegedi stúdióvezető korában állandóan nehezményezte: a vidéki stúdiók az országos adásban nem kapnak elég megszólalási lehetőséget. A vitában részt vevő vidéki munkatársak szerint a kialakult helyzetért a tv elnökségét is súlyos felelősség terheli.

Végül sok szó esett a vasárnapi egyeztetőtárgyalás közvetítéséhez kapcsolódó bakikról. A bajok ott kezdődtek, hogy nem a megfelelő közvetítőkocsit és technikát vették igénybe. Ezért aztán olyan volt az egész, mintha a Don-kanyarból közvetítették volna. Az se ártott volna, ha olyan riporterek tartózkodnak a helyszínen, akik képesek eleget tenni az élőadás követelményeinek, és nem beszélnek rá a tárgyalás szereplőire, nem pontatlanul foglalják össze az elhangzottakat, tudják, hogy mi van azon a papíron, amit megmutatnak a kamerának, felfedezik, hogy mi az a furcsa alakú kis újság, amit többen olvasnak a teremben stb.

Vitray szerint a mélypont 14.10 perckor következett be, amikorra az előzetes bejelentés szerint az első szünet végét, illetve a tárgyalás folytatását ígérték. Ekkor a képernyőn egy népviseletbe öltözött molett hölgy ómagyar Mária-siralmakat énekelt. Vitray, mint ügyeletes elnökségi tag odatelefonált Pálfynak, hogy miért nem kapcsolja a „zöld házat”. – De Tamás, egyfolytában nézem a monitort, a tárgyalófelek közül még senki sem tért vissza a terembe – felelte a főszerkesztő. Ilyenkor kellene egy felkészült riporter a helyszínen, aki a késedelem oka felől érdeklődik, vonta le a szakmai tanulságot Vitray.

A hibák lajstromozása után már csak azt kellett eldöntenie a kamara jelen lévő tagjainak, hogy kinek, milyen módon és milyen céllal fogalmazzák meg a szakmai tanulságokat. Végül az az álláspont győzött, amely szerint nem kell személyekre kihegyezni a dolgot, éppen ezért a MÚOSZ etikai bizottságát is ki lehet hagyni az ügyből, és a parlament kulturális bizottságához kell fordulni. Ez egy szép, emelkedett javaslat, mondotta Rózsa Péter. Európai megoldás. Nem kell acsarkodni. Wisinger István még hozzátette: kérjük, hogy ezentúl a politikai csatározások ne a tv folyosóin, hanem a parlamentben folyjanak.

Gondolom, most Csurkán és Harasztin a sor.

• Belföld