Nagy W. András

Nyomtatóbarát változat

Vizsgálatom abból állt, hogy összeírtam, megszámoltam, és a kérdezett személyek politikai hovatartozása szerint csoportosítottam az Új Magyarországban, a Magyar Fórumban, valamint hőn szeretett Beszélőnkben megjelentetett interjúkat. Mennyire ragad bele egyik vagy másik újság a maga baráti közegébe, politikai szubkultúrájába, és mennyire igyekszik kidugni a fejét belőle?

Az Új Magyarországot inkább „keresztény-nemzeti”, a Magyar Fórumot inkább „népnemzeti” irányzatúnak mondanám, a Beszélőre pedig a „szociálliberális” jelző illik leginkább. Melyik kíváncsibb a szomszéd kertjére? – így is feltehetném a kérdést.

Megoszlási viszonyszámok

Jobb lenne különben, ha az ilyenfajta vizsgálódást semleges személyek, tudós politológusok folytatnák. Bennünket nyilvánvalóan elfogultsággal vagy éppen csalással gyanúsítanak majd. Ezért is maradtam meg az interjúknál, nem mentem bele, hogy melyik fél látja jobban, értékeli helyesebben a másikat.

Egy párbeszédhez vagy összeülnek, vagy nem; egy interjút vagy közölnek, vagy nem. Ennek ellenőrizhető, megszámlálható nyomai maradnak az újságok lapjain. (Van persze egy titkos, láthatatlan kísérője is a látható, kinyomtatott beszélgetéseknek. Amikor azújságíró kérdezne, de elhárítják, kidobják. De hogy kik, hányszor dobtak ki másokat, ezt megint csak nem lehet tudni.)

Jómagam viszont a következő interjúféleségeket dobtam ki a mintából, mivel nagyon eltorzították volna az egybevetést: az idegen anyanyelvűekkel folytatott párbeszédeket (ez a Beszélőben igen gyakori, és ritka a másik két lapban), a politikailag nem értékelhető, kulturális vagy egyéb csevegéseket (ezek az Új Magyarországban gyakoriak, és, mondjuk, arról szólnak, hogy szereti-e a művésznő az állatokat) és a pártszerűen nem azonosítható önkormányzati, helyhatósági emberek kikérdezéseit. Az interjú, mint műfaj kritériumát nagyon alacsonyan szabtam meg. Három kérdés, három válasz már interjúnak számít, mivel az érdeklődés ténye, nem pedig annak mélysége foglalkoztatott.

Az Új Magyarország, mintha csak megérezte volna, miben mesterkedem, a II. évf. 133-as számában Konrád Györgyöt, a 135-ben Hack Pétert kezdte kérdezgetni. Jómagam azonban a 127. számmal lezártam az adatgyűjtést, és nem volt erőm újból átszámolni az egészet. Vigasztalásként megemlítem, hogy a lap 1/199. számában megkérdezett Bertha Zoltánt, az 1/201. számban kérdezett Mózs Józsefet viszont szabad demokrata politikusként soroltam, holott ők már ugyancsak kilépőben voltak az SZDSZ-ből, és éppen e cselekedetükkel váltották ki az Új Magyarország érdeklődését. Egyszóval, a szabad demokrata nem veszett el a lap számára, csak átalakult.

Kiegészítések és néhány tanulság

Csurka István Magyar Fóruma jó ideig nem jelent meg, ezért kevesebb a lapszáma, mint a nagyjából azonos időben elinduló új Beszélőé. Talán ezért is takarékoskodik a hellyel. Semmiképp sem érheti az a vád, hogy szapora kérdéseivel nyaggatná a másfajta szubkultúrához tartozókat. Négy, igaz, csonka év alatt összesen két alkalommal állt szóba szabad demokratákkal – ezt is még a választások előtt és közvetlenül utána – és egy alkalommal komszocossal, Pozsgayval, szintén még ’90 nyarán.

A „fészekhagyó”, SZDSZ-ből kilépő szabad demokratákkal azért ez a lap is elmondatta, milyen érzés volt a pokolban tartózkodni. Csurkát egyebekben, a kuruc vonalnak megfelelően, a papok se nagyon foglalkoztatják, még annyira sem, mint az istentelen liberálisokat. (lásd 6. sor)

A könnyen ellenőrizhető, perdöntő tanulságot a 3. és 4. sor mutatja. A liberális és ellenzéki Beszélőt kétszer annyira érdekli a kormánypárti politikusok hogyléte, mint a kormánypárti Új Magyarországot az ellenzékieké. De ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a kormánytagok és főhivatalnokok egyszersmind kormánypárti politikusok, akkor négyszer nagyobb az ellenzéki érdeklődés.

Nem egészen ez lenne az arány – legalábbis ezt lehet gondolni –, ha Albert Gábor marad az Új Magyarország főszerkesztője. Albert, akit régi ellenállóként és jó demokrataként az ellenzék is nagy becsben tart, bátrabban nyitogatta az ablakot az ellenzéki világra, mint utóda, Fábián László. (lásd 2. függőleges oszlop)

Vitán felüli tehát, hogy egymás megfigyelésében markáns különbség mutatkozik kormánypárti és ellenzéki lap között. Az önmegfigyelésre, köldöknézésre irányuló hajlandóságban már kisebb a szóródás. Ez mindenekelőtt a „sajtólustaság” univerzális, pártok feletti elterjedtségét mutatja. Kellemesebb egy saját politikai hinterlandhoz tartozó, régi jó komával elbeszélgetni, mint egy idegent, ismeretlent mikrofon elé kényszeríteni. A csurkai lap jóformán minden harmadik beszélgetését baráti, MDF-es társaságban eszközli, (3.1. sor) a Beszélő csak minden ötödik kérdését intézi szabad demokratákhoz. (4.1. sor) Itt azért megint emlékeztetni kell rá, hogy a kormánypárti újságírót azért csak másként fogadják a kormányzati hivatalokban, mint az ellenzékit. Ha ezt is felszámítjuk, akkor a kormánylapok minden második interjúja barátságos, hazai pályán készült.

A rideg kormányzati bánásmódért az ellenzéki újságíró mindenekelőtt a kultúrában és tudományban igyekszik kárpótolni magát. (lásd 9., 10., 11. sorok) Százalékosan is szépen kijön, hogy amennyivel kevesebbet jár-kel a kormánynegyedekben, annyival többet a tudományos és kultúrszektorokban.

Itt persze már nem mindig volt egyértelmű, melyik tudóst vagy művészt merészelje az ember kormányhoz vagy ellenzékhez közel állónak minősíteni. Bizonyos mennyiségű besorolási hibát, ha a fejemre olvassák, kész vagyok elismerni. Azt azonban nem, hogy ezek a hibák nagyon eltorzítanák az összképet.

Mind a három lap büszkén vallhatja, hogy a szemközti táborhoz tartozó kultúrszemélyek tökéletesen hidegen hagyják. (lásd 9. és 11. sorok) A népművész, már amennyiben azt szeretné, hogy a Beszélő kérdezgesse, okosan teszi, ha belép az MDF-be. Az urbánus pedig az SZDSZ-be vagy a Fideszbe. Akkor, mint politikust, még meg is kérdezheti az Új Magyarország. (Emlékeztetnem kell itt, hogy a politikai vonatkozású vagy érdekességű interjúkat számoltam össze. Mert egyébként az Új Magyarország elég sok és elég sokféle hozzáállású művésszel foglalkozik, nem politikai megközelítéssel.)

Viszont se a népi, se az urbánus művész ne az MSZP-be lépjen, ha azt akarja, hogy politikai véleményét kérdezzék!

Kormánypárti oldalon, mint közismert, nagy iskolája van a liberálisok és komszocosok egybemosásának. Az egyik liberálkomszocos, a másik komszoliberális, mondogatják. Akkor viszont hova tegyük az MSZP-t? Mert, mint a 4.3. sor mutatja, ez a párt semmivel sem foglalkoztatja intenzívebben a „liberálbolsevik” Beszélő fantáziáját, mint a kormányoldali lapokét…

A volt komszocosok, már amennyiben nem a hazai MSZMP, hanem a román vagy egyik külhoni állampárt soraiban építették a szocializmust, alighanem a csurkai Magyar Fórumban lelnek legmelegebb fogadtatásra. A Magyar Fórum nemcsak ahhoz tartja magát, hogy lehetőleg se liberálissal, se pappal nem áll szóba, de ahhoz is, hogy a külhoni magyar eleve kétszer annyit ér, mint a belhoni. A 8. sor tanúsítja, mennyivel több helyet rezervál ez a lap a külhoniaknak, mint a másik kettő.

Túlságosan sok mindenről volt már szó, próbáljunk meg egy összesítést csinálni! A kormányoldali lapok legbarátibb szubkultúráját először is a kormánypárti politikusok, másodszor a kormánytagok és hivatalnokok, harmadszor a kormányhoz vagy pártjaihoz közel álló tudósok és kultúremberek jelentik. Ebből a baráti közegből, leghazaibb térfélről származik az Új Magyarország interjúinak 62,3 százaléka, a Magyar Fórum beszélgetéseinek 60,3 százaléka. A Beszélőnek ugyanez a térfél az idegen földet, az idegen szépséget jelenti. Az ő interjúi 26,4 százalékban származnak e tájról, 42,9 százalékuk pedig „otthon”, az ellenzéki pártok és ellenzékies kultúra melegében született. Ezen a földön az Új Magyarország a maga interjúinak 7,3 százalékát, a Magyar Fórum pedig 1,5 százalékát termelte.

Ez azért eléggé észrevehető különbözet! A külső ingerek elhárításában, a sajtózártságért, sajtócsőlátásért vívott küzdelemben elég jelentős a kormányoldali lapok fölénye… Ezek a tulajdonságok a nyitott, pártsemleges, mindenevő média létrehozása szempontjából különösen nagy használati értékűek…

• Belföld