Skip to main content

Nyugodt ellenerő?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Fidesz-képviselő helyzetértékelése


Beszélő: A szakszervezetek harcban állnak egymással, a kormánnyal, a parlamenttel. Nyilvánvaló célokból vizsgálgatják a köztársasági elnök hatáskörét. Dr. Kónya „munkaközi anyagában” sokan az új diktatúra manifesztumát látják. Szerinted ez így, együtt már krízis, vagy még csak ahhoz hasonló?

Rockenbauer Zoltán: A krízis fogalma ma mást jelent Keleten és Nyugaton. Keleten, ahol polgárháborúk dúlnak, puccsok robbannak ki, országok szakadnak szét, sokan örülnének, ha ennyiből állna náluk a krízis. Egy nyugati demokráciában egy ilyen szituáció persze válságnak számítana. Itthon már megszoktuk, hogy valamennyi botrány mindig van, s ezek hol hullámhegyet, hol hullámvölgyet alkotnak. Most egy hullámhegy tetején vagyunk. De ezt részben az is magyarázza, hogy a nyáron nem zárult le, összegyűlt egy csomó elfekvő ügy, és most próbálják megoldani.

Beszélő: Hogyan rendeződik, ha ugyan rendeződik, a helyzet?

R. Z.: Ez már nehezebb kérdés! A Kónya-ügyet az MDF-frakció rövid úton lezártnak minősítette. Az MDF ilyenfajta próbálkozásai azonban eleddig mindig elvarratlan szálakban végződtek, nem oldódtak meg és nem oldódtak fel az ellentétek. Az alkotmánybírósági döntés sem fogja megoldani a politikai problémát, sem az elnök hatáskörével, sem pedig a médiaalelnökök személyével kapcsolatban. A szakszervezeti ügyben pedig elhúzódó harcra számítok, amit igazából csak a szakszervezetek közötti választások oldhatnak majd meg.

Beszélő: Át tud-e törni a kónyai gondolat?

R. Z.: Szerintem ennek nincsenek meg az intézményes lehetőségei. A politikai szándék nem hiányzik a helyfoglalásra, ezt Kónya világossá tette. Azonban, ha megtörténhet, hogy egy politikai párt, az MDF úgy veszi be a közszolgálati médiákat, ahogyan a törökök vették be a várakat, akkor Magyarországon többé nem beszélhetünk demokráciáról. De ez szerintem nem történhet meg, az intézményes keretek nem engedik.

Beszélő: Mások, így az SZDSZ-vezetők szerint bizony megtörténhet, és éppen ez ellen szorgalmazzák ezt a bizonyos demokratikus chartát.

R. Z.: A Fideszt gyakran bírálják, hogy nem veszi eléggé komolyan az MDF-től érkező fenyegetéseket. Az SZDSZ meg szerintem hajlamos túldramatizálni ezeket a helyzeteket! A taxisblokádtól kezdve a mostani felhívásig szinte mindig ezt éreztem. Ezek azért nem ennyire apokaliptikus szituációk, és a gyakran indulatos válaszreakciók csak a szembenállást fokozzák, és nem az ügyeket viszik előrébb.

Beszélő: Ettől még a mostani chartafelhívás helyénvaló lehet.

R Z.: Erről a Fideszben különböző vélemények vannak. Az én véleményem nem túl jó a chartáról, bár az is igaz, nem tudom világosan, mi lesz benne, mert csak nagyon vázlatosan ismertették. Mindenesetre, ha a diktatórikus törekvésekkel szemben joghézagokat kell betömni, akkor nem chartára van szükség. Semmiféle demokratikus charta nem pótolhatja az alkotmányt. Ha viszont a charta csak egy morális, etikai kódex akar lenni, akkor meg az a bajom, hogy az ilyen kódexek nem szankcionálnak, következésképpen nem sok hasznuk van. Ráadásul hatpárti konszenzus kellene hozzá, viszont nyilván nem írhatják alá, akik ellen irányul.

Beszélő: Ha már a hat pártnál tartunk: nem lehet, hogy éppen a feszültség növekedése ülteti majd össze a hatpárti egyezkedőket?

R. Z.: Semmi nem mutat rá, hogy a mostani helyzetben könnyebb lenne bármiben is megegyeznie a hat pártnak. Éppen ellenkezőleg. Ha elfogadjuk, hogy az MDF-ben Kónya frakcióvezető a centrum, akkor a mostani ügy mindenképpen arra utal, hogy a centrum jobb felé mozdult. Közben Torgyán elnökké választásával a kisgazdáknál is a szélsőségek felé tolódott el a közép. Úgy néz ki, országos, átfogó kérdésekben ma kisebb az esélye a hatpárti megegyezésnek, mint fél éve, mikor a javaslatot felvettük.

Beszélő: A politikai konfliktusokat mai érdekek idézik elő. De többnyire hozott anyagból, valamilyen múltba visszanyúló sérelemből, bajból állnak. Idős emberek keresik az igazságukat. Ti, boldog ifjak, hogy látjátok ezeket az ügyeket?

R Z.: Teljesen meg lehet érteni azokat az embereket, akik kárpótlást követelnek, mert vagy elvették a földjüket, Recskre vitték őket, vagy ’56 után kerültek börtönbe. Viszont ma nincs forradalom, nem elfogadható a forradalmi igazságosztás. A mai helyzetben nem szabad eltérni a tételes jogtól, nem szabad nem jogszerű kerülőkkel kísérletezni.

Beszélő: De nemcsak a történelmi igazságtétel miatt fordulnak a múltba a politikusok, mindenekelőtt a kormánypárti politikusok.

R. Z.: A Fidesz ’88–89-ben azok között volt, akik a leghatározottabban próbáltak fellépni a kommunista rendszer, a kommunista politika ellen. Nekünk megvan rá az erkölcsi alapunk, hogy most ne próbáljunk a bolsevikozásban versenyre kelni dr. Torgyánnal. Az MDF-nél is nyilvánvaló, hogy a különböző gazdasági, kormányzati meg egyéb frusztrációi elől menekül a múltba. Ez pótcselekvés, és a komoly politikai programot helyettesíti.

Bennünket értelemszerűen a jelen és a jövő foglalkoztat. Tömérdek probléma van egyszerre a nyakunkon: a privatizáció megoldatlansága, az infláció visszafogása, a szomszédos országokkal való viszonyunk rendezése, az európai integrációra való félkészülés, tényleges együttműködés kialakítása a visegrádi hármak között és így tovább.

Beszélő: Rockenbauer úr! Szavaiból már-már nyugodt erő árad!




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon