Skip to main content

Szkinhedkaland első kézből

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Március 4-én éjfél körül Horváth Ernő barátjával, Fancsali Lászlóval a Hengermalom utcai Black Ball biliárdklubba ment. A teremben – ahol elég sok igen rövidre nyírt hajú fiatalember tartózkodott – nem volt szabad asztal, de egy ismerős az asztalához hívta őket, ahol ételt és bort rendeltek. Hamarosan egy másik ismerős is akadt egy hajdani szkinhed személyében, akivel beszélgetni kezdtek – természetesen a szkinhedekről. Az ismerős elmondta, hogy szerinte szkinhednek lenni amolyan gyerekbetegség, 17 éves kora után úgyis kinő belőle az ember. Ám a közelben lévő ifjak – egy Géza és egy Csaba nevű, akik szintén leültek az asztalhoz – ezt nem így gondolták, és hamarosan a szkinhedmozgalom ideológiai alapjait kezdték ecsetelni.

H. E. elkövette azt a hibát, hogy szóba állt velük.

Nemsokára eljött a záróra, mindenkinek távoznia kellett. Egykori szkinhed ismerősük ekkor figyelmeztette a két fiatalembert, hogy a fotós egyik kijelentése miatt – hogy tudniillik tudomása szerint a magyarországi szkinhedek egyik vezetője is zsidó – meg akarják őket verni. H. E. és barátja nem próbáltak rendőrt hívni, mert úgy tudták, hogy a helyiségben nincs telefon. Egyetlen dologra számíthattak csak – arra, hogy szép szóval sikerül majd leszerelni a támadóikat. Mikor kiértek az utcára, a rájuk várakozó szkinhedek körbevették őket, és némi szóbeli bemelegítés után a Géza nevű „vitapartner” fejbe rúgta Horváth Ernőt. A sérülésekből ítélve ezután még mindketten számos rúgást kaptak.

A következő dolog, amire H. E. emlékszik, az az, hogy véresen és piszkosán támolyogtak Fancsali Lászlóval az utcán. Egykori szkinhed ismerősük és mások mellettük voltak, és segítették őket, hogy el ne essenek. Egy idő múlva eljutottak a Fehérvári útra, ahol egy rácskerítéssel védett előkert mögött a „Rendőrség” felirat volt olvasható. (Ez a hely vélhetően a XI. Kerületi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának épülete.) Mivel a kapu zárva volt, csöngettek, majd fütyültek is. A házban nemsokára kinyílt, majd be is csukódott az ajtó – hiába mondták, hogy segítséget kérnek. Azaz mégsem teljesen hiába, mert öt perc múlva már számos rendőr vette őket körül. (A rendőrök állítólag úgy látták, hogy be akarnak mászni a kerítésen – ezért hívtak erősítést.) Kezüket a rácskerítésre téve, szétvetett lábbal kellett állniuk, míg igazoltatták és megmotozták őket, és zsebeikből mindent kiraktak. Mikor eltehették a holmijaikat, H. E. közölte a rendőrökkel, hogy hiányzik ötezer forintja. (Amikor fizetett, még kilencezer forint volt nála; most viszont csak a négy darab ezres volt meg, az ötezerforintos hiányzott. Szerinte a pénz nem eshetett ki cipzáras zsebéből.) Válaszul „nyomatékosan felszólították”, hogy ne rágalmazza a rendőrséget.

A rendőrök végül kihívták a mentőket, akik mindkettőjüket az István Kórházba szállították. Mindenki úgy kezelt bennünket, mint a rongyot – mondta H. E. Mivel kiszolgáltatottnak érezte magát, felhívta a barátnőjét, aki hamarosan a kórházba érkezett. H. E. az ambulanciára is csak vele együtt lett volna hajlandó bemenni, ám ebbe az orvos nem egyezett bele. Ezek után ellátás nélkül elbocsátották.

Ekkor hazatértek, majd reggel kilenc felé barátnőjével a Koltói Kórházba mentek, ahol megröntgenezték a fejét, és összevarrtak szétrepedt szemöldökét. Onnan – agyrázkódása miatt – a Szent István Kórházba szállították. A rúgások miatt feldagadt arcával, kilazult fogaival két nappal a történtek után is csak akadozva tudta elmesélni a fenti történetet.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon