Skip to main content

„Látogatásomról írásbeli információt kellett adnom”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés egy volt belbiztonsági ügynökkel


 Mikor szervezték be?

– Körülbelül tíz éve, a katonaságnál, leszerelés előtt. Nem karriert vagy pénzt ígérve, nem is zsarolással, s nem fenyegetéssel; csupán a kalandvágy vitt rá.

 Hogyan történt a kiválasztása, miért tartották éppen Önt alkalmasnak?

– Ezt nem tudom. Behívattak a parancsnoki irodába, két-három civil volt ott, nagyon udvariasan, előzékenyen beszéltek velem. Azt mondták, engem szemeltek ki erre a fontos feladatra. Körülbelül egy óráig győzködtek, akkor elvállaltam. Aláírattak velem egy papírt, eszerint ha ügynöki tevékenységemről bárkinek beszélek, államtitoksértésért felelősségre vonnak.

Kapott valamilyen kiképzést?

– Bizonyos konspirációs szabályokat a találkáim során, a kocsmabeli beszélgetéseken ismertettek meg velem. Egymást követően több felső kapcsolatom is volt, valamennyien 40 körüli rendőrtisztek. Bensőséges viszony alakult ki közöttünk, tegeződtünk, keresztnevünkön szólítottuk egymást.

Mennyi időnként kellett információkat adnia?

– Ez az ügy természetétől függött. A jelentéseimet kézírással készítettem, de egyes szám harmadik személyben. Úgy kellett mindig kezdenem: „a barátom mesélte.” A fedőnevemet írtam alá. Teljesen hétköznapi név volt. Később megtudtam, a fontosabb ügynökök fedőneve gyakran egy szín: Piros, Kék stb.

Mit tartalmaztak a jelentései?

– Konkrét feladatokat kaptam. Például azt kérték: lesz egy összejövetel, ami ott elhangzik, jegyezzem meg, természetesen fejben. Jegyzetelni, magnót használni tilos volt. Eljártam a jelentősebb ellenzéki rendezvényekre: magánlakásokba, a Rakpart Klubba, a Jurta Színházba. Mielőtt elküldtek, mindig megbeszéltük, hogyan informálom a kapcsolatomat, hol fogunk találkozni. Általában kocsmákban – többnyire ugyanabban –, esetenként gépkocsiban. Elfordult, hogy a kapcsolatom szólt: ide vagy oda ne menjek el, mert ott rendőri akcióra kerül sor.

Meddig volt ügynök?

– Az utolsó pillanatig, a botrány kirobbanásáig. Január közepén a kapcsolatom telefonon felhívott, és randevút beszéltünk meg. Majdnem sírva panaszolta, nem tudja, mi lesz, mit hoz a jövő. Aztán a személyes találkozásunkon azt mondta, az együttműködésünknek vége, felejtsem el.

Hajlandó lenne-e bemutatkozni, a környezetével közölni: besúgó vagyok?

– Előrebocsátom, ha ezt megtudnák, öngyilkos lennék. Borzasztóan féltem, hogy amikor Végvári őrnagy a nyilvánosság elé lépett, elkezd majd neveket sorolni. Ilyen szélsőséges lehetőségre nem készítettek fel. A beszervezésem elején szóba került, ha véletlenül valahol lelepleződnék, azonnal menjek át ellentámadásba, indítsak rágalmazásért eljárást.

Tagja-e valamilyen pártnak?

– Még a múlt évben beléptem az SZDSZ-be. Korábban, 1988 tavaszától tagja voltam a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd egy ideig az MDF-nek. A helyi SZDSZ-esek – még a Dunagate előtt – megkérdezték, nem indulnék-e a tavaszi választásokon, de ezt az ajánlatot visszautasítottam, bár az összekötőm szerette volna, ha vállalom.

Az említett szervezetekbe rendőri ösztönzésre lépett be?

– Igen, kértek erre. Volt olyan igény, hogy próbáljak a vezetésbe is bejutni.

Kapott-e valamilyen honoráriumot a szolgálataiért?

– Körülbelül félévenként jutalmat, esetenként pár ezer forintot. Ilyenkor egy nyugtát is aláírattak. Azok az ügynökök, akik valamelyik párt vezetésébe is bejutottak, már komolyabb anyagi juttatásokat kaptak a BM-től.

Tudott-e arról, hogy más ügynökök Önt is kontrollálják?

– Előfordult, hogy a kapcsolatom figyelmeztetett: „a múltkor hülyeségeket beszéltél, máskor jobban vigyázz”. Ebből láttam, hogy engem is ellenőriznek. Egy másik érdekes eset: még a 80-as évek elején volt egy összejövetel, lehettek vagy harmincan. Utána jelentést kellett tennem. A Deák térről telefonáltam; a szomszédos készüléknél ismerős arcot fedeztem fel – az a telefonáló is ott volt a lakásban! Hallgatóztam. Épp azt mondta valakinek: 30-40-en lehettek, Bibóról volt szó, s elhangzottak rendszerellenes kijelentések is.

Személyeket figyelt meg vagy szervezeteket?

– Kezdetben személyeket, később már inkább pártokat, mozgalmakat. Az előbbi úgy történt, hogy össze kellett ismerkednem, meg kellett magamat kedveltetnem az illetővel, feljutni a lakására, beszélgetni vele. Természetesen minden látogatásomról írásbeli információt kellett adnom „tartómnak”, az összekötő tisztnek. Egyébként tévhit, hogy a megfigyelés világszínvonalú technikai eszközökkel történt volna. A legtöbb információt a tekintélyes létszámú ügynöki hálózat szállította. Tudomásom szerint a jelentősebb ellenzékieknek külön vonaluk volt a belügyben. Az ügynökhálózat differenciált volt. Más vigyázott a kiszemelt (F. dossziés) személy mozgására, más a magánügyeire, s megint más a szellemi, politikai arculatát mérte fel. Voltak közülünk, akik egészen egyszerű feladatokat kaptak. Rendszerellenes kijelentések regisztrálása vagy annak figyelése, kinek kivel van viszonya. Volt akire a bomlasztást bízták, vagyis a vezetők, ismertebb személyiségek lejáratását. Egy egyetemet végzettnek pedig mondjuk az volt a dolga, hogy egy illegális összejövetelen elhangzott Bibó-előadásról elemző tanulmányt készítsen. Egyszer leírtam a jelentésemben valakiről, hogy Beszélőt árusít. A kapcsolatom letolt, ez nem a te dolgod, erre van más. A sokéves tapasztalat mondatja velem, hogy nem volt olyan személy a demokratikus ellenzék első vagy második vonalában, akiről ne vezettek volna részletes nyilvántartást, kezdve a kedvenc ételétől a legintimebb hálószobatitkáig.

A legutolsó időszakban speciális feladatokat kaptam: meg kellett figyelnem a különböző pártokban jelentkező szélsőséges törekvéseket. Ezért küldtek például a kisgazdák gyűléseire. Az MSZP megfigyelése nem volt feladatuk, az MSZMP-é viszont igen.

Nem fél attól, hogy egyszer majd mégis feltárul a múltja?

 Félek, rettenetesen félek. Ha mindezt megtudnák rólam, szörnyű lenne. Ezzel, úgy gondolom, nem vagyok egyedül, hozzám hasonlóan nagyon sok ügynök halálosan fél a lebukástól. De kinek lenne ez érdeke? Hogy kiderüljön: a mai pártok tagságának, sőt vezetőinek egy része besúgó volt? Vajon hány III/III-as ügynök ül a parlamentben? A napokban beszéltem az egykori kapcsolatommal, szerinte legalább 50-60. A lebukásunk politikai földrengést keltene.






















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon