Somos Péter

Nyomtatóbarát változat

Meciar puccskísérlete

A nemzeti-baloldali blokk néhány héttel ezelőtt váratlan segítőtársat kapott. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalomból kivált a Meciar volt kormányfő által vezetett, a Demokratikus Szlovákiáért (HZDS) elnevezésű mozgalom, majd némi tétovázás után beült az ellenzék padjaiba. Valójában azonban jobboldali és baloldali VPN szakadárokból kovácsolódott egybe. A naivak hajlandók hinni annak a mesének, hogy az egész HZDS csak azért jött létre, hogy Vladimír Meciar vezéri ambíciói teljesülhessenek. Véleményünk szerint nem erről van szó. Meciar igazi puccsra készült, de az utolsó pillanatban közbejött valami. Csoportjáról mindaddig azt hitte az átlagos újságolvasó, hogy az nem egyéb sértődött, durcás, a hatalomból kiszorított emberek gyülekezeténél, de az utóbbi hetek eseményei megcáfolták ezt a feltevést. A HZDS vezetősége végre színt vallott. Elmondták, hogy mozgalmuk a nemzeti és szociális eszmék érvényesítéséért fog harcolni. A HZDS lesz tehát az a szintetizáló erő, mely egyesítheti a nemzeti és a baloldali pártok eszmerendszerét. Meciar mellett Alexander Dubcek a HZDS másik vezéralakja. Mögötte sorakoznak 1968 összes, ismert szlovák reformistái. A Dubcek-féle szárny természetesen 1968 hagyományait kívánja folytatni. A HZDS tagsága valószínűleg szabadon dönthet arról, hogy Meciar vagy Dubcek mögé kíván-e felsorakozni. A VPN jobboldali szakadárjai valószínűleg Meciar mögé állnak majd, de azt biztosra vehetjük, hogy Dubcek úrral sem fognak összeveszni.

A HZDS színre lépésével Szlovákia belpolitikai helyzete rendkívül ingataggá vált. Napirenden vannak a parlament elnöksége ellen benyújtott bizalmatlansági indítványok, a sajtóban folyik a hecckampány a gazdasági reform ellen. Dubcek és Meciar egyelőre hallgat. A forgatókönyv szerint először az úgynevezett független képviselőkön van a sor.

Meciar mindössze annyit mondott, hogy pártja „kénytelen” lesz a többi ellenzéki párttal együttműködni. Az önálló Szlovákia kérdéséről a HZDS vezetője nem nyilatkozott. Ő egyébként ki sem ejtené a száján azt a szót, hogy Szlovák Állam vagy Csehszlovákia kettéosztása.

Alakulóban a HZDS jelmondata, a la Meciar: A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságért, a radikális gazdasági reform ellen!

A többit meg elvégzi az idő és a szolgapártok.

Meciar és az „évszázad üzlete”

Első hallásra tehát elég logikátlannak tűnik, hogy egy olyan embert illettek a szeparatizmus vádjával, aki cseh kollégájával, Petr Pitharttal együtt „szülte meg” a tagköztársaságok kompetenciáját meghatározó illetékességi törvényt, melyet a szövetségi rendszer egyik legfontosabb alappillérének szántak. Ne feledjük azonban, hogy már e „pillérezés” közben egyre gyakrabban szembefordult a prágai elképzelésekkel.

Újságírók ezeket a „koccanásokat” azzal magyarázták, hogy a miniszterelnöknek ilyen a temperamentuma, és különben is csak azért vitatkozik annyit cseh kollégáival (köztük Havel elnökkel is), hogy elejét vegye a későbbi félreértéseknek. Ha ő beszélt a szlovák érdekekről, akkor a sajtóban rögtön elmagyarázta valaki, hogy ezen érdekek Csehszlovákia érdekei is, ha ő bírálta a radikális reformot, akkor megírták róla, hogy ezt csak az erőviszonyok homogenizálása érdekében teszi. Azt is megtudtuk róla, hogy külföldön rajonganak a szlovákokért, és ez Meciar úr érdeme. A pápa például áldását küldte általa a szlovák népre, a német és olasz ipari körök biztató ígéretekkel halmozták el őt és rajta keresztül Szlovákiát. A szovjet tábornokok pedig már egészen konkrét dologgal lepték meg a kormányfőn keresztül a gazdasági nehézséggel küzdő szlovák népet. Engedélyezték a Szlovákiában gyártott T–72-es szovjet tankok exportját Szíriába, Iránba és a világ egyéb, tankhiányban szenvedő terrorgyanús országába. (Az engedélyhez Moszkvában csatolták egy orosz–szlovák rubelbank tervezetét is.) Igaz, hogy olyan, Csehszlovákiát támogató, az országnak hiteleket, kölcsönöket és segélyeket nyújtó országok, mint pl. az USA, azonnal tiltakoztak a fegyverexport ellen, és szankciókat helyeztek kilátásba, ha mégis megvalósulna az „évszázad üzlete”. Az is igaz, hogy a gazdasági reform egyik legfontosabb célkitűzése, a konverzió (a hadiipar átállítása civil termelésre) megvalósítása került volna ezzel a fegyverexporttal veszélybe, de Meciar urat ez kevéssé érdekelte. Közölte, hogy az ő véleménye szerint csak akkor lehet egy igazán erős Csehszlovákiát megalkotni, ha először megerősítjük a Szlovák Köztársaságot.

„Bérencek” és „függetlenek”

Szlovákia specifikus igényeiről nem sokat beszélt. Helyette létrehozott egy „független” közgazdászokból álló társaságot, és velük dolgoztatta ki a szlovák reformtervezetet. Ezután közölte, hogy kormánya készen áll a radikális reform végrehajtására, melyet természetesen a „független” szakemberek elképzelései alapján fog megvalósítani. Azt állította, hogy ez a reformtervezet semmivel sem tér el a szövetségi elképzelésektől, mindössze néhány szociális és nemzeti sajátosság „akcentust” kapott benne. A valóban független szakértők véleménye viszont az volt, hogy az a néhány „akcentus” olyanná tette a tervezetet, mintha a nemzeti blokk emberei dolgozták volna ki. A kormányfő erre széttárta a karját, és kijelentette, hogy nagyot csalódott cseh partnereiben. Azonnal Prágába repült, és ott minden kollégájával összeveszett, és a szlovák nép nagy gyönyörűségére mindenkinek odamondott valamit. Pozsonyban aztán közölte imádóival, hogy nagyon aggódik a köztársaság jövőjéért, amely a csehek frigid és önző magatartása miatt veszélybe került. Ezt a játékot aztán többször is megismételte és mindig nagy sikert aratott vele Szlovákiában: aki Szlovákiában bírálni merte őt, az rögtön megkapta a „csehbérenc” jelzőt.

Szakítását a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal látványos tűzijáték előzte meg. Puffogtak a piros-fehér-kék petárdák, robbantak a hazaáruló, zsidóbérenc, Prága-barát, magyarofil vádak. Az emberek tömeggyűléseken éltették a kormány hős elnökét. Mindenki azt várta, hogy e tömegpszichózis hatására a Nyilvánosság parlamenti képviselői egytől-egyig Meciar oldalára állnak. De ekkor valami csoda történhetett, mert a képviselők megmakacsolták magukat. A mozgalom úgy szakadt két részre, hogy a képviselők hatvan százaléka hűséges maradt a Fedor Gál vezette liberális szárnyhoz, vagyis az alapítókhoz.

Ez volt az az egyetlen lépés, mely nem jött be Meciar úrnak. Ha ez sikerül neki, akkor mára korlátlan hatalma van Szlovákiában. A nép kilencven százaléka tökéletesen megbízott benne. Az itt felsorolt politikai pártok vezetői (az egyetlen KDH kivételével) az ő vezetése alatt még talán az egyesülésre is készen álltak volna, hiszen ekkorra már bebizonyította, hogy a csehek nem szeretik őt, ergo Szlovákiának is ellenségei, és egy ilyen nehéz helyzetben csakis az ő személyisége mentheti meg Szlovákiát.

A belügyi szervek vezető helyein már az ő emberei ültek. A hadseregben létezett egy, szlovák tisztekből álló szövetség, mely hivatalosan ugyan sohasem kötelezte el magát Meciar mellett, sőt, eleinte kimondottan ellene volt, de ez a szövetség mégiscsak a szlovák nép legjobb fiaiból állt össze, és a szlovák nép megváltóként tisztelte Meciart, tehát nem lehet kétséges, hogy egy válságos helyzetben a tisztek kinek az oldalára álltak volna.

A felsorolt tények arról tanúskodnak, hogy minden készen állt egy legálisnak látszó, ámde mégis puccsszerű fordulathoz Szlovákiában, melynek hatására akut konfrontációs helyzet alakult volna ki az országban. Ismerve a volt kormányfő módszereit és képességeit, a köztársaság napjai meg lettek volna számlálva.

Néhány képviselő bátor fellépése ezt a tervet még meghiúsította. De Meciar nem adta fel, csupán taktikát változtatott. Újra a népet szólította. Általános sztrájkkal fenyegetőzött, új választások kiírását követelte.

Aztán hirtelen történt valami, és Meciar álljt vezényelt. Talán néhány emberének kinyílt a szeme, talán az addig helyeslő Dubcek súgott valamit? Ki tudja. Meciar közölte, hogy némi haladékot ad a kormánynak. De ha az urak nem rendezik villámgyorsan a szlovákság ügyét, akkor ő ismét a nép élére áll, és számon kér mindent. Határidőt is mondott: 1991 szeptemberét.

Kereszténydemokrata szintézis

Kinek áll tehát leginkább érdekében Csehszlovákia kettészakítása?

A Nyilvánosság az Erőszak Ellen kettészakadása után a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) lett Szlovákia legerősebb pártja, és e párt vezetője, Ján Carnogursky lett az új szlovák kormány miniszterelnöke. Vezetői szerint az idén ősszel aláírandó új szövetségi alkotmány csak abban az esetben léphet érvénybe, ha azt már két szuverén köztársaság vezetője (elnöke) egy államszerződés formájában írja alá. Tehát a két tagköztársaság parlamentje először elfogadná a Cseh, illetve Szlovák Köztársaság teljes szuverenitását deklaráló alkotmányt, majd az immár független országok elnökei aláírnának egy államszerződést, az új Cseh és Szlovák Köztársaság megalakulásáról. A köztársasági parlamentek döntése és az újraegyesülési dokumentum aláírása közti időszakra (állítólag csak néhány másodpercről lenne szó) Csehszlovákia megszűnne létezni.

A KDH vezetői mondtak még ettől cifrábbat is. Legjobbnak az az eszmefuttatás bizonyult, mely szerint „együtt indulunk a csehekkel a nagy európai kikötő felé, de a mólók közé már saját hajócskáján evez be a szlovák nép”, vagy pedig az, hogy „célunk az, hogy a csehekkel közösen érjük el Európát, de az asztalnál már székecskét kérünk magunknak, és a lobogón is akarunk egy külön csillagocskát”. A dolog lényege úgy összegezhető, hogy a párt vezetősége Csehszlovákia „megszüntetésének” európai változata mellett döntött. Nem azonnal és nem robbantani akarják a köztársaságot, hanem a számukra legoptimistább helyzetben elegánsan kilépni belőle. A KDH-ban akadt néhány naiv forradalmár, aki bedőlt a tömeghangulatnak, de a jezsuita szellemű Ján Carnogursky idejében közbelépett. Megérttette a rebelliskedőkkel, hogy még nincs itt a cselekvés ideje. Úgy tűnik, hogy az önálló Szlovákiáért küzdők között ő az egyetlen, aki egy valóban független Szlovákiát akar.

A hangsúly itt a valóban független kifejezésen van. A KDH vezetője jól tudja a sorrendet. Előbb Csehszlovákia helyzetét kell megszilárdítani Európában, csak ezután lehet (ha ugyan még érdemes lesz) hozzáfogni az önálló (független!) Szlovák Állam megteremtéséhez.

Az önálló Szlovákiának itt és most vajmi kevés esélye lenne arra, hogy valóban független állammá váljon. Valószínűleg egykettőre visszakerülne Moszkva gravitációs terébe. Véleményünk szerint a Csehszlovákia kettészakításán munkálkodó pártok vezetői számára ez a megállapítás semmi újat nem mond. Abban viszont kételkedünk, hogy e pártok tagsága is tudna erről az eshetőségről.

Kelet-európai melegszendvics

Az új államalakulatnak nagyon erős destabilizáló hatása lenne az egész térségre. Nemzetiségi szerkezete – a szlovákság szemszögéből nézve! – rosszabb lenne, mint Csehszlovákia nemzetiségi szerkezete volt. Fokozódna a feszültség az államalkotó nemzet és a kisebbségek között, és ebből hamarosan nemzetközi bonyodalmak támadnának. Bár e nemzetközi bonyodalmak a nemzeti kérdés nélkül is jelentkeznének. Bizonyosra vehető, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországban és a Szovjetunióban (Ukrajnában) is akadnának jó páran, akik rákérdeznének az új állam határaira. E rákérdezésnek valószínűleg az lenne a következménye, hogy Magyarországon és Lengyelországban előretörnének a határrevíziót követelő jobboldali radikálisok. A szlovák vezetők, ha akarnának sem tudnának mást tenni ebben a helyzetben, mint megegyezni a szovjetekkel, aminek szlovák baloldali radikalizálódás lenne az eredménye. Ezáltal még tovább növekedne a feszültség a térség országai között.

Képzeljük csak el a következő összetételű melegszendvicset: felül a forrongó Baltikum országai, alatta a gazdasági problémákkal küszködő Lengyelország, majd, mint egy vérvörösre főtt marhanyelv, Szlovákia következik. Magyarország mellett és alatt további forró ínyencfalatok, Jugoszlávia és Románia. És ne feledkezzünk meg a körítésről sem. A Szovjetunió nélkül ugyanis nem lenne teljes az étlap.

Az SNS néhány valódi nacionalistáján kívül tehát újkommunisták, titkosak, régi és a moszkoviták (a HZDS-ben Meciar és Dubcek mellett más prominens vezetők is akadnak, akik Moszkvában végezték tanulmányaikat) valódi serege ügyködik azon, hogy Szlovákia ismét közelebb kerüljön a Szovjetunióhoz.

Kérdés, hogy mindehhez mit szól a Szovjetunió? Moszkva természetesen hallgat az ügyben. Mindenesetre elküldte Prágába egyik legtehetségesebb diplomatáját, Borisz Pankint. Pankin úrról azt írták a cseh lapok, hogy a KGB magas rangú tisztje. A jólértesültek azt rebesgetik, hogy egy ideig a KGB dezinformációs osztályának az élén állt. Azt is megírták róla, hogy mindig azokban az országokban tűnik fel, melyekhez a Szovjetuniónak elsőrendű érdekei fűződnek.

Borisz Pankin természetesen mosolyog mindezen.

• Esszé