Skip to main content

Tilos!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Remport Sándor (57 éves) és felesége (53 éves) tizenegy hónappal ezelőtt költözött a Kossuth Lajos térre, tüntetni. Nagy elődök példáját követték, akkorra már többen voltak a Parlament előtti gyöp ideiglenes lakói, sátrakkal, táblákkal, követelésekkel. Remporték törvénytisztelő emberek, annak rendje és módja szerint bejelentették demonstrációjukat a tüntetési ügyekben illetékes BRFK-n, s engedelmesen megfogadták a rendőrök tanácsát. Úgy tüntessenek, hogy „senki ne vegye észre”. Fóliafedelüket elrejtették a bokrok alatt, s naphosszat csöndben álldogálva várták, hogy győzzön az igazság. Igazságukért demonstráltak ugyanis, egy kusza birtokügyért. 1980-ban azzal a szándékkal vásároltak egy magánszemélytől ügyvédi közreműködéssel telket, 9 négyzetméteres bodegával a Pest megyei Pilisen, hogy otthont építsenek maguknak. Ám később kiderült, hogy a telek nemcsak hogy nem beépíthető, nem is azé, akitől vették, hanem a tanácsé. Az meg eladta valaki másnak. Az a más 1990-ben elkergette Remportékat a birtokról. Azóta a Parlament előtt élnek csöndben, békében. Néha beszédbe elegyednek egy-egy miniszterrel, a nevezetesebb képviselőkkel – nagy boldogsággal nyugtázták például, hogy Torgyán úr támogatja ügyüket. Mert támogatja, többször biztosította őket erről.

Nos, a rendőrség, nem tudni miért, július 4-én megelégelte Remporték szerény akcióját. Azt már jó előre tudtukra adta, hogy augusztusban, mikor a pápa kis hazánkba látogat, el kell tűnniük a térről, ám július 31-ig még írásba adta magas engedélyét. Viszont fittyet hányva saját engedélyére is, július 4-én az V. kerületi kapitányság parancsára Győrffy József rendőr főhadnagy vezetésével egy háromtagú akciócsoport lebonttatta Remporték fóliaszárnyékát, összepakoltatta velük ingóságaikat, s felszólította őket, hogy másnap délután ötig vigyék el az egészet, ahová akarják. Július 5-én Remporték elrohantak a BRFK-ra s egyéb felső kapcsolataikhoz (pl. a képviselői irodaházba), s mire visszatértek a Kossuth térre, holmijuk eltűnt. Kutyájuk egy fához kötve, verés vagy rugdosás nyomán megsántult hátsó lábakkal. Estére a BRFK ügyeletén egy rangrejtett munkatárs, név szerint Tóth Tamás jóvoltából tudták meg, hogy holmijuk, beleértve a váltóruhájukat is, a BRFK központi raktárában, a IX. kerületi Tagló utcában pihen, ott átvehetik. De nem vehették át. Mikor egy kisteherautóval (Szeta-közreműködés) július 9-én megjelentek a Tagló utcában, kiderült, hogy ehhez az V. kerületi kapitány engedélye is kell. Hogy az egész dicsőséges rendteremtő akció mely rendőri szerv, mely rendőri szint kezdeményezőkészségét dicséri, azt Remportéknak nem sikerült megtudni. Ők mindenesetre kitartóan álldogálnak a Kossuth téren, s éjjelente, mivel most már félnek, felváltva alszanak valamelyik padon. Azóta ugyanabban az egy szál ruhában.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon