Nyomtatóbarát változat

2000-ben tovább szaporodott az internetes újságok és interaktív vitafórumok száma. Mi ezúttal a Tinta című „napi onlájn tudatmódosítóból” válogattunk (felelős szerkesztő: Mihancsik Zsófia), mégpedig a „Hírkiemelő” című rovatból, ahol minden héten egy-egy hírgazda – újságíró/újságolvasó – választ és kommentál egy-egy hírt saját szája íze szerint. Aki további ízekre kíváncsi, böngésszen tovább a www.tinta.hu internetcímen!

Hírgazda: Zádori Zsolt
A kolbász ünnepe

1. „A IV. Csabai Kolbászfesztivál vasárnapi nemzetközi kolbászkészítő versenyén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, többek között Végh László békéscsabai alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselő társaságában. Mintegy másfélszáz magyar, szlovák és cseh kolbászkészítő csapat versengett. A négynapos fesztivál lényege a világhírű helyi kolbászkészítő hagyományok ápolása.”



2. „Katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira vonták fel tegnap délelőtt a nemzeti lobogót a Kossuth téren; ezzel megkezdődött az 1956-os forradalom 44., a Magyar Köztársaság kikiáltásának 11. évfordulóján rendezett állami ünnepség. A megemlékezésen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő, Áder János, az Országgyűlés elnöke, valamint Németh János az Alkotmánybíróság, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, illetve a kormány több tagja.



A legfőbb közjogi méltóságok ezt követően megkoszorúzták Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát a Vértanúk terén. Együtt tisztelegtek az ’56-os mártírok emlékműve előtt a Rákoskeresztúri köztemetőben is, ahol virágot helyeztek el az emlékműnél, Nagy Imre kivégzett miniszterelnök sírjánál és Mansfeld Péter nyughelyénél. Az államfő a 301-es parcella több sírjánál virágot helyezett el, köztük egykori barátja, Brusznyai Árpád nyughelyénél is. Orbán Viktor és Áder János a 298-as parcellában tisztelgett a mártírok emléke előtt.”

(Magyar Nemzet, 2000. október 24.)

Mint tudnivaló, a hízósertés végsúlyát aszerint szabjuk meg, hogy elérte-e már a hizlalás elején célul kitűzött kívánatos súlyt. Tekintsük ezt a sertésvágás fő- vagy első szabályának. Ha sok pácolt, füstölt húst, sonkát, ám kevés zsírt akarunk, jól tesszük, ha a hússertést még idejekorán, 100 kg körül súlyban vágjuk le. Viszont ha több zsírra van szükségünk, semmi esetre se híjuk a böllért elhamarkodottan, még mielőtt a család kedvence el nem érné az ilyen esetekben minimálisan elvárható 150 kg-os vágósúlyt. A vágás napjának kijelölése sokat elárul a gazda habitusáról, lelkiállapotáról, felkészültségéről, de még – ha hiszik, ha nem – mások elől titkolt aspirációiról is.

A precíz időzítés a disznótor veleje. A hebehurgya gazda a maga szelességében például elfeledkezik a fő szabályon túli más regulákról, hogy például a 150 kg-ra hízott mangalica nem 60 kg zsírt ad, mint a manapság elterjedt fehér hússertések, hanem 10-15 kg-mal többet (mint ahogy a cornwall vagy a berkshire hízó is 5-8 kgmal zsírosabb nála). Így aztán e fajtáknál a gazdának, ha vigyázatlan, könnyen több zsírja lehet, mint amire számít. Ekkor pedig jöhet megint a kapkodás: van-e elég zsírosbödön, vagy ha van, mire használhatja majd nyáron a megavasodott zsírt (kalapra, slambucba például elsőrangú).

A szúrást és az állat kivéreztetését mindenképp meg kell előznie egy olyan mozzanatnak is, amelyről a járatlanok gyakorta megfeledkeznek, illetve nem ösmeretes előttük, vagy meggondolatlanságukkal egyenesen az elődök által kidolgozott mesterfogásokat akarják negligálni. Nem jól teszik. A vágás előtt a disznót 12 órán át mindenképpen koplaltatni kell, de tilos meghajtani, mert kimerül, és akkor csak rosszul véreztethetjük el.

A disznótor, vagyis a disznó ehető szervei feldolgozása időpontjának kijelölése szempontjából sarkalatos kérdés az időjárás is. A gyakorlatlan gazda úgy véli, jégverem vagy hűtőláda birtokában bármikor dikicselhet. A tudatlanok nagy tévedése ez! A disznóölést igyekezzünk a téli hónapokra időzíteni, mert még a legnagyobb hidegben is csak lassan hűl a meleg hús s szalonna, márpedig elsőrendű füstölt húshoz, kolbászhoz (!) csak kihűlt húsokat használhatunk. Kapkodni dőreség: igen helytelen, ha a disznóvágással egy nap alatt akarunk végezni. A vágás napja a hurkaféléké (mája, véres, sváb) meg minden torok fejedelméé, a pompás disznósajté, a másnap pedig a kolbászé. Ha sietünk, hiába a kellő fűszerezés, a meleg hús befullad, vagyis piros, üde szín helyett barnás színű, csodás zamatú helyett savanyú ízű „kolbászt” kapunk.

Természetesen nem mélyedhetünk el a kolbászkészítés minden részletében, erre sem hely, sem idő nincs. De nem is cselekednénk ilyen haszontalanságot, hisz ezernyi kolbászrecept ösmeretes, és még több azoknak a száma, amelyeket az őket ismerők féltve őriznek, s csak öröklés vagy házasság révén csitulhat az addig hiába ácsingózó sóvár kíváncsiság. Mert hát van persze a kolbászkészítésnek mindenki számára szigorúan betartandó regulája, kánonja, akad néhány megfontolandó instanciája, de a leggyönyörűségesebb mégiscsak e tradicionális foglalatosságban a szellem szárnyalása. Mint ahogy az ikonfestő ecsetjét is a tradíció markolja, mégis a legkiválóbbaknak sikerül csak odatenni valami személyest, egyedit, megismételhetetlent a képre. Így mindenki tudja például, hogy a csabai kolbászhoz jobb a marhabél,  mint a disznóbél, mert az lassabban szárad ki; a hús, a hátaszalonna aránya, a darálás nagysága, a fűszerezés (közbevetőleg egy jó tanács: a 3 kg-onkénti 0,5 dkg salétromot se hagyjuk ki), a töltés keménysége, a füstölés azonban már családi tradíció és egyéni invenció dolga.

Többször tanúi voltunk már, hogy nagy, veretes tradíciókon könnyedén átszökkentünk, így van ez bizonyos tekintetben a csabainál is. De – és itt vegyünk mély lélegzetet – az időzítés, mint fennebb részletesen argumentáltam, nem tartozik ezek közé. Egy magára valamit is adó, a hagyományokat tisztelő gazda tehát nem vág disznót, nem tölt kolbászt ősszel. Még akkor sem, ha a példány már elérte a kívánatos testtömeget. Nem öröm a disznót túltartani, de mégis kisebb baj, mint elkapkodva ősszel vágni. A jó gazda nem bíbelődik vasárnap a bélsárt tartalmazó belek tisztításával sem, ha tudván tudja, hétfőn temetőbe kell mennie. Nem azért persze, mert a disznótoron ez a nők dolga, hiszen igazán dicséretes, ha férfiember is részt vállal ebből a nemes, ámbátor igencsak bűzös tevékenységből. Hanem csak azért, mert másnap a temetőben fekvő halottak családtagjaival találkozik, meglehet, némelyikkel még kezet is fog.

Csodálatos a tradíciók természete, a legizgalmasabb talán, amikor a nehezen megszerzett tradícióihoz ragaszkodó embernek választani kell, mert egyszer csak – neki fel nem róhatóan – az egyik hagyomány keresztezi, kizárja, üti a másikat. Éppen három éve rendezték az első csabai kolbászfesztivált, Orbán Viktor már azon is jelen volt; akkoriban indult meg észrevehetően a Fidesz-MPP szekere is, és tényleg nem is áll távol a „közülünk való vidéki fiú” orbáni imázsától a kolbásztöltés. Érthető, ha már kormányfőként is ragaszkodik a fesztiválon való részvételhez. De hát van az ’56-os tradíció is, és senkinek sem kell bizonygatni, mennyire magáénak érzi ezt Orbán. De most bizony dönteni kellett volna: kolbász vagy temető. Nem kétséges, ha észbe kap, a miniszterelnök az utóbbit választotta volna. Pedig vigyáznia kell, valahogy a disznótor és a szakralitás időbeli egybeesése vagy közelsége a mai ember fejében zavart okoz. Nem volt az túl régen, amikor a magukat polgárként definiálók (köztük az egyik helyettes államtitkár) patáliát csaptak egy korosodó osztrák performer zavarosnak tetsző alkotásai körül, amelyekben a vágóhidak mindennapi világa és a vallási szimbolikák összekapcsolódtak. Pedig a disznóvér és az embervér tényleg nem állhat túl messze egymástól. A magyar rendőrségnek ezt sikerült is négy éve bizonyítania, amikor a hetekkel korábban disznótoron részt vett érsekvadkerti romákon benzidin nevű vegyszerrel mutattak ki vérnyomokat, és tévesen emberöléssel vádolták meg őket (a vadkerti vérvádat persze megtorlatlan kényszervallatás követte). De a disznók hiába örültek az ölükbe pottyant atyafiságnak, mert a szer a kontrollpróbán a tintát, a kólát és a paradicsomot is emberi vérként azonosította.

De hogy legyen még valami pozitív mondanivalónk, beszéljünk újra, de már zárásképpen a valóban nemes csabairól! Füstölgések után a füstölésről: kétnapi szikkadás után hideg füstön! A jó gazda nem hebrencskedik, nem siet.

Hírgazda: Neményi László
A törvények szelleme

„Összeférhetetlenségi eljárást kér Torgyán ellen az SZDSZ

Az SZDSZ lemondásra szólítja fel Torgyán Józsefet, és összeférhetetlenségi eljárást indít ellene, mert a kisgazda képviselő házépítkezése kapcsán kiderült, hogy Torgyán nem a valós anyagi helyzetéről számolt be képviselői vagyonnyilatkozatában… Háza építése kapcsán ugyanakkor maga jelentette ki, hogy korábbi vagyonnyilatkozatában valótlan adatokat tüntetett fel.”

(Népszabadság, 2000. október 31.)

Van egy törvény, amely az országgyűlési képviselői jogok gyakorlását (a parlament munkájában való részvételt, a fizetés felvételét) vagyonnyilatkozat megtételéhez köti. Van egy országgyűlési képviselő, aki saját bevallása szerint szándékosan hamis vagyonnyilatkozatot tett. Vagyis az országgyűlési képviselőket megillető jogokat megtévesztés révén szerezte meg. Milyen következményekkel kell ennek a véteknek járnia? Az rendben van, hogy a botlást elkövető országgyűlési képviselőt nem lehet minden további nélkül mandátumától megfosztani. Az országgyűlési képviselők által élvezett védelem ugyanis egyúttal a választói akarat védelme is. Ennek a privilégiumnak az eltörlését követelni egyet jelentene a képviseleti demokrácia egyik pillérének kikezdésével.

Azon sincs mit csodálkozni, hogy még az érintett képviselőnek áll feljebb. Sajnos, nem sajnos, nem a tizenkilencedik században élünk: a kapitány nem süllyed el a hajóval, a csődbe ment vállalkozó nem lövi főbe magát, a megbotló politikus nem mond le. A jobb- és baloldali publicisztikában egyaránt elterjedt retorikai fordulat ellenére a törvénysértésen, etikátlanságon kapott politikusok az érett demokráciákban sem szoktak csak úgy lemondani. Ezt általában kényszer hatása alatt teszik, az elhúzódó botrányt, a mellettük való kiállást kontraproduktívnak ítélő politikai barátaik gyakran korántsem gyengéd unszolására. Lesz-e ilyen unszolásnak kitéve Torgyán József? Arra tippelek, hogy nem, pedig ez a kritérium az, amellyel kapcsolatban a „nyugati példa” emlegetése indokolt. Igaz, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter miniszterkollégája hamis vagyonnyilatkozatában a magánokirat-hamisítás tényállását fedezte fel, és egy ilyen igazságügy-miniszteri vélekedés egy normális országban annak a jele lenne, hogy mérvadó kormánykörökben földindulásszerűen megrendült a bizalom a minisztertárssal szemben. Nálunk nagy valószínűséggel csak annak a jele, hogy a két kisebb koalíciós párt vezetője továbbra sem eszik egymás tenyeréből. Az igazán mérvadó kormánykörök hallgatásba burkolóznak. Nem azért, mert a jogkövető magatartás iránti tiszteletük ugyanolyan alulfejlett, mint Torgyán Józsefé – bár ezt a hipotézist nem lehet könnyedén lesöpörni az asztalról –, hanem azért, mert megtehetik, és momentán nincs okuk – mármint a törvénytiszteletnél jobb okuk – Torgyán Józseftől megszabadulni. Megtehetik, mert arra viszont minden okuk megvan, hogy bízzanak benne: ezt is ki tudják bekkelni. Minden okuk megvan, hogy feltételezzék, költségesebb lenne a Torgyánnal szembeni lojalitást feladni, mint azt a botrányocskát, amely ebből az ügyből lehet, pókerarccal végigülni.

Kétségtelen: államférfiak nem viselkednek így. De a magukat komolyan vevő jogállamokban nem a politikusok lelkiismerete a törvények megcsúfolásának egyetlen akadálya. A közhatalom birtoklóit a haszonelvű számítás is arra sarkallja, hogy ne csináljanak a jogból bohócot. Ha Torgyán Józsefre előre látható módon az a sors várna, ami a Lajtától nyugatra mindenütt (hosszú, kínos procedúra után komoly, politikai karriert lezáró büntetés), akkor a mérvadó kormánykörök már most tülekednének a megszólalási lehetőségekért, és versenyben határolnák el magukat tőle. De Torgyán Józsefre nem ez a sors vár. A vizsgálatnak, amely ellene indul, nem ő lesz a szenvedő alanya, hanem a jog. Baja ugyanis nem eshet, ezt garantálja a törvény, amelyet megsértett, és amely önmaga travesztiája. Az 1997. évi V. törvény az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról.

Az igazságügy-miniszter asszony ugyanis jogilag alighanem téved. Alighanem Isépy Tamásnak van igaza, aki szerint a törvény semmilyen szankciót nem tartalmaz arra az esetre, ha a képviselő hamis vagyonnyilatkozatot ad le. Vagyis ez a törvény annyit ér, amennyit egy szóbeli megállapodás, amely – ahogy ezt egy Hollywoodban sikert sikerre halmozó honfitársunktól tudjuk – annyit sem ér, mint a papír, amelyre írták.

A jogállam a törvények uralmát jelenti. Az értelmetlen, fogatlan, porhintésre szolgáló törvények alkalmatlanok az uralkodásra.

Hírgazda: Jánossy Natália
Bibiana Vélez érzéki látomásai

„Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg a kolumbiai festőművésznő vajdahunyadvári kiállítását.”
(Kis Újság, 2000. november 17.)

„Az embernek lelkifurdalása támad a kortárs művészek iránt – mondotta megnyitó beszédében Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A mezopotámiai művészet tanulmányozása közben is arra gondolt: jobban ismerjük a régieket, mint napjaink alkotóit. S amikor megkapta az ismertetéseket Bibiana Vélez eddigi életművéről, egyik ámulatból a másikba esett. Lelkében Kolumbia eddig csak természeti kincsekben gazdag országként élt, amely sokkal nagyobb, mint hazánk… Az, hogy a képek minden kis porcikájából nőiesség árad, nemcsak attól van, hogy női kezek, lábak tűnnek föl a műveket mintegy összefűző vezérmotívumként, hanem attól is, hogy a tenger, az ég és a föld olyan harmonikus egységet alkot, amelynek megteremtésére csak a női lélek képes. S ez a nőiesség hangsúlyozta, a miniszter különös titkokat hordoz, amelyeket nem szükséges és nem is lehet teljességgel megfejteni, sokkal inkább érdemes azonosul velük.” (sic!)

Ebben az utolsó mondatban minden benne van, amit Torgyán Józsefről mondani lehet. Hogy világosabb legyek, elemezném ezt a mondatot nyelvtanilag, ahogy a gimnáziumban tanultam anno. Tehát:

Mit állítunk? Hangsúlyozta.

Ki hangsúlyozta? A nőiesség.

Mit hangsúlyozott? Hogy a miniszter különös titkokat hordoz.

Bővebben? Olyan titkokat, amelyeket nem szükséges és nem is lehet teljességgel megfejteni, sokkal inkább érdemes azonosul velük.

A jövőben én ehhez tartom magamat.

Hírgazda: Eörsi Mátyás
Cinizmus és szemfényvesztés

„Szerdán kezdi el tárgyalni az Országgyűlés Torgyán József kisgazda pártelnöknek a képviselői vagyongyarapodást vizsgáló bizottság felállításáról szóló javaslatát, mert a képviselők többsége hozzájárult a napirend kiegészítéséhez.”

(Magyar Hírlap, 2000. november 28.)

Micsoda karakán, határozott, férfias fellépés a korrupció ellen! Az embernek hányingere támad… Ennyi cinizmus…! Vagy tényleg azt hiszik az urak, hogy mindenki teljesen hülye? Senki sem emlékszik semmire? Komolyan gondolják, hogy van ember Magyarországon, aki bedől ennek az ócska trükknek? Van, aki elfelejti, hogyan is kezdődött az egész? Hát nem Torgyán József volt az, aki megtagadta vagyonbevallásának a közzétételét, miután tizenkettő-egytucat házának építésére fény derült? Egy egyszerű, mondhatni mindennapos házikó, belső lifttel és uszodával. Amivel önmagában az ég egy adta világon semmi baj nem lenne. Ha Torgyán Józsefnek kacsalábon forgó kastélyra van szüksége, és ha van rá pénze, vegyen azt! De legális jövedelemből vegye meg, ha egyszerű állampolgár, akkor is, és még sokkal inkább, ha miniszter az illető! Egy koalíciós párt elnöke!

Torgyán József miniszter, pártelnök és országgyűlési képviselő megtagadta vagyonbevallásának közzétételét. Jó oka lehetett rá. Bizonyára sokáig kalkulálgatott, hogyan jön ki jobban: ha nyilvánosságra hozza a házépítésre fedezetet nem tartalmazó vagyonbevallást, vagy ha megtagadja azt. Ha az elsőt választja, újabb és újabb hazugságokat kellett volna kitalálnia. Jobb volt tehát megtagadni a nyilvánosságra hozatalt, de nem elég jó. Nem elég jó, mert netalán még arra gondolnak a kisgazda tömegek, hogy nem merte nyilvánosságra hozni a vagyonbevallást. Előre kell menekülni. Próbálkozzunk először feltételeket szabni. „Akkor hozom nyilvánosságra, ha Kuncze Gábor és Hack Péter is nyilvánosságra hozzák az övéket.” Miután mindketten nyilvánosságra hozták saját vagyonbevallásukat, új ötletre volt szükség. „Majd ha mindenki bevallja, akkor vallom be én is!” Ekkor született a vizsgálóbizottság ötlete. Állítson fel az Országgyűlés egy vizsgálóbizottságot, amely az összes parlamenti képviselő vagyongyarapodását vizsgálja. Most kíséreljünk meg eltekinteni attól a ténytől, hogy a viszgálóbizottság ilyetén módon történő félreállítása minden alkotmányos normával ellentétes, és koncentráljuk figyelmünket az ötletben rejlő politikai trükkre. Lássuk csak! Utoljára hasonló szempontok az iskolai  felelésnél merültek fel: Torgyán József az ábécé végén van. Mire rá kerül a sor, a média és a közvélemény már kifárad. Különben is, A-tól T-ig rengeteg botrány kerül napvilágra, ha ekkor kiderül, hogy Torgyán József mekkorát hazudott, már csak egy lesz a sok közül. És mennyi, de mennyi botrány lesz a T betűig! Itt van mindjárt Kuncze Gábor. A kormánytöbbségű bizottság kiszimatolja, hogy Kuncze Gábornak nem volt pénze arra, hogy Land Rover gépkocsit vegyen, sem pedig arra, hogy a Balatonon nyaralót építsen. Mire Kuncze Gábor bebizonyítja, hogy a gépkocsit bérli, a nyaralót a húga cége építi, addig a Fidesz ostora, a Magyar Nemzet naponta adhat hírt a gaztettről. A bizottság kormánytöbbsége végül megállapítja, hogy valami azért „aggályos”. Hogy mi lesz aggályos és miért? Teljesen mindegy, fellebbezési lehetőség pedig nincs. S ahogy Kuncze Gábort majd elmarasztalják, úgy mentik majd fel Torgyán Józsefet, miközben nincs senki, aki hitelt érdemlően igazolná, hogy Torgyán József borítékját időközben nem cserélték ki, hasonlóan egy Torgyán József nevéhez fűződő korábbi borítékhoz.

Így néz majd ki ez a vizsgálóbizottság. Egy percig se feledjük: mindez a Fidesz aktív közreműködésével történik. A Salamon László vezette Ügyrendi Bizottság, az Isépy Tamás vezette Mentelmi Bizottság fideszes tagjai már áldásukat adták rá. Azok a fideszesek, akik még egyetlen – hangsúlyozom: egyetlen – a kormány tevékenységét firtató vizsgálóbizottság felállítását nem szavazták meg két és fél év alatt.

A parlament feladata a törvényhozás mellett a kormány ellenőrzése lenne. A Fidesz-többség ezt rendre meggátolja, viszont habozás nélkül adatnak a parlamenttel menlevelet saját maguknak. Cinizmus és szemfényvesztés. Szégyen és gyalázat.

Hírgazda: Kálmán C. György
Szóözön

„Csurka István beszéde a MIÉP országos gyűlésén: korlátozzák a külföldi nagytőkét, és az igazságtalanul nagy jövedelmű »bankár-kasztot«, amely összeforrt »a magát szocialistának hazudó újgazdagok, liberálisok, kozmopoliták álpolgári here rétegével«. … A MIÉP megreformálná a közoktatást is, ahol nemzeti keresztény oktatást ígér korszerű iskolákban, jól fizetett tanárokkal.”

(Magyar Hírlap, 2000. december 4.)

Kedves Naplóm,

Te csak tudod, jó ideje ámulattal figyelem Csurka István szónoki teljesítményeit, azt a káprázatos verbális mutatványsorozatot, amelyet e termetes és már nem fiatal ember bármikor bemutatni képes. Lassan-lassan rájövök néhány trükkjére is, amelyek közül egyet, íme, Véled is megosztok.

A gondolatmenet egyenesvonalúsága, az érvelés tiszta logikája, a finom distinkciók művészete, a megragadható célok kitűzése – nem, nem ezek Csurka szónoki produktumainak fő erényei. Sőt: éppen hogy arra lehetünk figyelmesek, hogy Csurka a szavak szintjén operál, úgy hat hallgatóságára, hogy már jól ismert, erős érzelmi reakció kiváltására alkalmas szavakat szór el beszéde megfelelő pontjain, függetlenül azok logikai illeszkedésétől (de akár csak nyelvtanilag helyes elrendezésétől is).

A cikkben idézett mondattöredék szép példája ennek. Nyilvánvalóan nem az az érdekes, hogy ki kinek hazudja magát: a „hazudni” és a „szocialista”, a „here” és a „liberális”, az „újgazdag” és a „kozmopolita” szavak egymás mellé halmozása a fontos, az, hogy ezek – függetlenül jelentéseik egymáshoz fűződő viszonyától – erősítik egymás hatását, a keserű gyűlölet feltolakszik a kiszáradt szájakba, a célközönség az üvöltésig fanatizálódik tőlük; hogy a liberális vagy az újgazdag vajh’ miért hazudná magát szocialistának, különösen ezekben a Fidesz-időkben, az már puszta logika, spekuláció, kozmopolita hohmecolás; az indulat a lényeg, az elszórt és itt sűrűsödő szavak kiváltotta undor, a zsigerből jövő lázadás.

S ha már így benne vagyunk, akkor jöhetnek a konkrét nemzetjavító programok. A cikk vége feléről idézett Csurka-parafrázis jótékonyan kétértelmű. A szegény tanár azt veszi majd ki belőle, hogy jó pénzt kap végre-valahára, s ezért csak annyit kérnek tőle, hogy nemzeti keresztény oktatásban vegyen részt – és hát miért is ne? Ha megfizetik. Az országos gyűlés közönsége viszont az oktatás forradalmi átalakítását érzi e mondatok ígéretének, amelynek esetleges velejárója, hogy még a tanárok is jól járnak. Ha az átalakítás nem megy (elég gyorsan), akkor annak a tanárok (és persze a liberálisok, herék stb.) lesznek a kerékkötői; ha meg a tanárok nem kapnak mégsem elég pénzt, annak a keresztény-nemzeti átalakulás nem elég gyors mivolta lesz az oka. Minden meg van ígérve, és minden előre ki van védve.

Kedves Naplóm, Csurka rétorikája egyszer tananyag lesz. A szóözön, az érzelmekre ható sugalmazások, a duplafenekűség szónoklattana. Nem akármi.

Hírgazda: Csepeli György
Politikai Vidámpark

A Népszava adventi híre szerint az Országgyűlés elnöke a momentán általa uralt intézménynek hajlékot adó Házban, „Parlamenti Kiskarácsony” keretében látott vendégül hétszáz gyermeket. A vendéglátó átadta a kis vendégeknek „a ház jelképes kulcsát, így egy napra birtokba vehették a képviselőházat. A gyerekek készíthettek mézeskalácsot, szalmabábot, óriás rajzot vagy lefényképeztethették magukat olimpikonokkal.”
(Népszava, 2000. december 18.)

Úttörőként magam is jártam a parlamentben. Akkor az Elnöki Tanács elnöke köszöntött bennünket, és mintha mi is mézeskalácsot, szalmabábot, óriás rajzot készíthettünk volna, bár olimpikonok nem voltak. A parti előtt szüleim komor tekintettel bocsátottak utamra. Nem értettem, mi lehet a várható nagy élménnyel a baj, s azt sem értettem, hogy amikor lelkesülten hazajöttem, miért a BBC magyar adását hallgatták inkább, ahol Cs. Szabó László beszélt az emigráció karácsony táján különösen égető fájdalmáról.

A hír, amelyet kommentálok a mai napon, időtlenségében aktuálisabb, mint valaha. Gyermekként nem tanulhattam meg akkor, miként a mostan kiválasztottak sem tanulhatják meg, hogy a parlament nem gyermekeknek való. Nem tanultuk meg, s úgy tűnik, most sem tanítják a gyermekeknek, hogy a politika a felnőttek által demokratikusan választott testület rendszeres, az alkotmány szerint hetente történő ülésezésének színtere, ahol távolról sem az olimpikonokkal való fényképezkedés, a mézeskalács-készítés, szalmabábozás és óriás méretű képek rajzolása a hely szelleméhez illő feladat. Az ügyességi labirintus, a meseterem, a „mindent őrlő malom” vidámparkba való. Ha már gyermekeket hív a házelnök a parlamentbe, akkor arról kellene beszélnie, hogy miképpen alkotnak törvényt az ott ülésező nénik és bácsik, mikor és hogyan van joga szólásra egy képviselőnek, mit jelent az interpelláció, hogyan kell szavazni, mit jelent a képviselet eszméje.

A demokratikus polgári nevelés szakirodalma bő lehetőségeket tartogat annak, aki komolyan gondolkozik a jövő generáció politikai kultúrájának alakításáról, s ennek szerves része a köztársaság intézményeiben tett látogatás. Jó gondolat, ha a gyermekekkel fizikai valóságában is megismertetik az Alkotmánybíróságot, az Országgyűlést, a Nemzeti Bankot, a kormány és az elnök tevékenységének színteréül szolgáló épületeket. Minél előbb megtudják a kis látogatók, hogy ezek az épületek mire valók, és az ott szolgáló személyeknek mi a kötelességük, felnőtt korukban annál jobb állampolgárok lesznek. A köztársaság intézményeinek vidámparkká züllesztése azonban nem ezt a célt szolgálja. A vidámpark a szórakozás, felelőtlenség, a varázslat helye. Diktátorok trükkje a krisztusi gesztus szemérmetlen leutánzása, a gyermekek közel engedése, akiket elbűvöl a ragyogás. Az országházi gyermekzsivaj elnyomja az országházi csendet, amely kisugárzik az országra, rátelepül a társadalomra, mint a guanó, azt sugallva a polgároknak, hogy ne törődjenek a politikával, ne törődjenek a demokráciával, ne akadjanak fenn a háromheti ülésezésen, két évre elfogadott költségvetésen, az általuk befizetett adó ellenőrizetlen pazarlásán, a közszolgálati műsorszolgáltató intézmények állami megszállásán. Őrködik felettük az örök Télapó, akinek puttonyában persze nem csak ajándék van. Ha kell, a Télapó szigorú is tud lenni. De most, aranyvasárnap, legyen az ünnepé a szó.

Hírgazda: Kálmán László
Nyelvtani szocializáció

Az ORTT aggódik, hogy a trágár, „undorító” szavak „rongálják egy fejlődő szervezet nyelvtani szocializációját”, ezért – az index című internetes lap szerint – a TV2 „sorra kapta” az intéseket az ORTT-től.

Mi az, hogy „nyelvtani szocializáció”? Lenne ennek értelme (bár a „nyelvi szocializáció” lenne a helyes kifejezés, a nyelvtan a nyelvtudásnak egy speciálisabb részét jelöli), a gyerek ki van téve az őt körülvevők nyelvhasználatának, és úgy szocializálódik, hogy alkalmazkodik ehhez. Ahhoz is, hogy milyen helyzetben milyen kifejezéseket használnak. Ahhoz is, hogy kit mikor lehet elküldeni az anyjába.

Már sokkal kevésbé van értelme ebben a kontextusban a „rongálja” kifejezésnek. Hiszen a szocializációs folyamat csak úgy sérülhet, ha megakadályozzuk a gyereket a környezet nyelvhasználatához való alkalmazkodásában. Ha „rossz társaságba keveredik”, vagyis nem abban a környezetben szocializálódik, mint szeretnénk, az persze kellemetlen, de nem „rongálja” a szocializációs folyamatot.

Az ORTT valószínűleg arra gondol, hogy ha nem engedjük gyerekeinket olyan társaságba, ahol „csúnyán” beszélnek, akkor kíméljük őket meg attól is, hogy ez a tévén keresztül történjen. Kedves ORTT! Miért gondolod, hogy egy társaság megjavul csak attól, hogy nem beszél csúnyán? Orgyilkosok, cinikus olajmágnások, véreskezű pszichopaták, álszent politikusok közé engedhetem ártatlan gyermekeimet, csak csúnyán ne beszéljenek? Kedves ORTT, légy szíves hass oda, hogy mindezeket a csúnya bácsikat és néniket vegyék le a képernyőről, mert bizony akárhogy beszélnek is, én nem akarom a gyerekeim közelébe engedni őket! Kit zavarna, ha végre csak nyugodt erőt sugárzó, de biztonságot is adó, szociálisan érzékeny, hívő (de legalábbis nem szkeptikus és idealista) bácsik és nénik lennének a képernyőinken?

A TV2 nem a mi pártunkon áll ebben az ügyben. Ahelyett, hogy arra ügyelne, milyen személyiségek jelenhetnek meg a műsoraiban, mindenféle szavakat, kifejezéseket tesz indexre. Uraim, a formai cenzúra nem elég semmire, az önök eszén túl fognak járni, a tiltott szavakat megkerülve fogják a bűnös tartalmakat becsempészni.

De azért vannak biztató jelek is. Bor Gyöngyi, a Masterfilm Kft. ügyvezetője szerint sem a szerzőknek, sem a fordítóknak nem sérül a személyes autonómiájuk attól, hogy bizonyos szavakat megváltoztatnak a filmekben. Balázs Bianka szerint pedig, aki a TV2 filmszerkesztője, „az egészet lelkiismereti oldalról kell megközelíteni”, amennyiben a filmes szerkesztő felelős a különböző generációkért és azok tanításáért. Eszerint van még remény, hogy egyszer már végre annak rendje és módja szerint cenzúrázva legyenek a tévéműsorok.

Hírgazda: Kálmán László
Nyelvek és zászlók

A Népszabadság tudósítása szerint megváltoznak a nyelvvizsgák honosításának szabályai. Kétezer forintot kell befizetni, formanyomtatványt, a külföldi nyelvvizsga hiteles másolatát, ennek hivatalos hiteles fordítását kell leadni a NYAK-nak, a Nyelvvizsga-akkreditációs Központnak (eddig a Rigó utcai Idegennyelvű Továbbképző Intézethez kellett fordulni).

Helyes, helyes, ne is fogadjunk el akármit nyelvvizsgának, bár azt azért nem értem, hogy miért kell ennyi helyre elmenni, miért ne lehetne (akár drágábban is) mindent egy helyen elintézni. A NYAK, ha kell, fordíttassa csak le (az én költségemre) a nyelvvizsga-bizonyítványomat, de ha mondjuk nem afgánul, hanem angolul vagy németül van, talán nincs is erre szükség. Nincsenek ott nyelveket tudó emberek?

És mindez csak akkor működik, ha amúgy is elismert nyelvvizsgáról van szó! Ha a nyelvvizsga származási helyét nem jegyzik, még szakértőt is felkérnek, különbözeti vizsgát is rendezhetnek nekem. 165 napot fordíthatnak erre, tízezreket kérhetnek érte, mert a szakértőnek, a vizsgáztatónak is kell fizetni. Még ez is rendben lenne, bár nem világos, ha az ember ennyi pénzt ki akar adni egy nyelvvizsgára, miért nem teszi le itt.

A poén azonban most következik. Mert ne csak külföldi nyelvvizsgára tessenek gondolni, amikor honosításról beszélünk! Ma már nálunk sem csak a Rigó utca adhat ki nyelvvizsga-bizonyítványt, németnyelv-vizsgát például az Osztrák Intézetben is tehetünk. Csakhogy a Rigó utcaival szemben az „alternatív” nyelvvizsgák némelyike egynyelvű, fordítási feladat nincs bennük. Ezért ezeket is honosíttatni kell, kétnyelvűvé kell kiegészíteni őket, ez meg négy hónapig tarthat el.

Mármost ne menjünk bele abba a szakmai kérdésbe, hogy mit jelent tudni egy nyelvet (tudok-e vajon japánul, ha nem tudok japánról vagy japánra fordítani?). Más, kérem, a nyelvfilozófia, és más a nyelvvizsga. De a NYAK, az Isten szerelmére, nem arra való, hogy akkreditálja azokat az intézményeket, ahol nyelvvizsgát (értsd: érvényes nyelvvizsgát) lehet tenni? Hogyan akkreditálhatta akkor azokat az iskolákat, ahol egynyelvű (tehát nem érvényes) nyelvvizsgákat adnak? Lehet, hogy az Országos Akkreditációs Bizottság is követni fogja a példáját? Miután minden boldog-boldogtalan egyetemet akkreditált, szép pénzeket szedhetne be a diplomáik honosításáért, a különbözeti vizsgákért.

Nem kisebb horderejű gondot ismertet a Népszabadság egy másik híre is: baj van a zászlótörvénnyel! Azt hittük, minden a legnagyobb rendben van, hogy biztonságban vagyunk, ha az előírás szerint szőtt, piros-fehér-zöld színű zászlót használunk középítményünk fellobogózásához, erre kiderül, hogy dehogy. Akár 100 ezer forintra is megbüntethetnek, ha a zászlónk sérült, rosszul lobog, fakó, márpedig a törvény betűje és szelleme szerint szőtt anyagok érzékenyek az időjárás viszontagságaira.

Minden bizonnyal a szövőlobbi ármánykodásának esett áldozatul ez a szívünknek oly kedves törvény. Az Innovatex Rt. független laboratóriuma azonban kimutatta, hogy a szövés a múlté (lásd még: „Sződd a selymet, elvtárs!”), a mai kornak megfelelő technológia egyértelműen a hurkolás.

És a színek! A színek! Hát nem elmulasztották a törvényben lefektetni a színhőt, frekvenciát? Milyen piros legyen az a piros? Mi lesz, ha valaki bordós vagy éppen (horribile dictu) rózsaszínes árnyalatot, fűzöldet vagy türkizbe hajlót használ? Ki véd akkor meg minket? Hogy fogjuk azt felelősségre vonni, ha a törvény erre nem jogosít fel? Innovatex, tegyél valamit!

• Beszélő évek – 2000