Skip to main content

Beszélő folyóirat, 2. szám, Évfolyam 6, Szám 2

Eörsi István: Tartozás

Pályi András: Nácik? Nem nácik?

Rádai Eszter: „Bekapnám mindkét horgot...”

Eörsi Istvánnal Rádai Eszter beszélget

Aleksander Smolar: Két év, két évforduló

Juhász Pál: Az agrárcsoda vége és a tulajdonreform

Ferge Zsuzsa: A költségvetés szíve

Az ezredforduló vibráló szociálpolitikája

Banyó Péter: „Én voltam a legjobb középkorász a Postán”

Engel Pál történésszel Banyó Péter beszélget

Kállai Ernő: Magaura cigányok

Roma vállalkozók 1998-ban

Térey János: Szerény javaslat

Dobrovits Mihály: 2000

Peregi Tamás: Kronológia – 2000

Németh Gábor: Mulassatok jól

Petri György: Amíg lehet

Petri György: Proton

Varga Balázs: Több mint vágy: indulat

Sós Eszter: Mohácsi és a nyíregyháziak

: Tinta – 2000

Nyaranta Aranka–Telente Levente [Gács Anna–Csuhai István]: Az a fekete folt

Csuhai István: Natacha Merritt digitális naplóiról

Pál Melinda: „Bármilyen állításom hamisságáról meggyőzhető vagyok”

Podmaniczky Szilárddal Pál Melinda beszélget

Podmaniczky Szilárd: Kóma szubsztancia 2.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon