Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Érdeklődéssel olvastam szeptember 15-i számukban Fényi Tibor Az új ember kovácsa c. cikkét arról, hogy a Művelődésügyi Minisztérium most újonnan kinevezett főosztályvezetője a 80-as évek elején hogyan jelentette fel a BM-nél Háy Ágnest és a Népművelési Intézet akkori vezetőit. Nem volt ez egyedülálló eset akkoriban, és a kárvallottak egynémelyike mindmáig nem heverte ki az elvtársak packázásainak következményeit. Talán érdemes lenne nyilvánosságra hozni olyan eseteket is, amikor a volt feljelentőt vagy a megtorlást alkalmazót éppen nem nevezik ki főosztályvezetővé a rendszerváltás jegyében, az áldozat pedig ismeretlen kisember.

Ami a szóban forgó ügyet illeti, a cikk néhány adata kisebb korrekcióra szorul. A Háy-féle kézirat nem a Népművelési Intézet számára gyűjtött budapesti falfirkákat tartalmazta, hanem az „előgyűjtött” anyagot, vagyis egy mintát, amely a kutatásban részt vevőknek eligazítást nyújtott volna arról, hogy milyen típusú nem hivatalos dalokat, versikéket, mondókákat gyűjtsenek. A mintegy ezer szöveget tartalmazó, 171 oldalas anyag akkori értesülésünk szerint nem 40, hanem 99 példányban készült, és nemcsak a páncélszekrénybe; hanem hamarosan zúzdába is került.

Levélírásra azonban másvalami indított. Fényi Tibor cikkéből az olvasó azt gondolhatná, hogy a „kissé cikis” kézirattal a fő baj az volt, hogy Háy Ágit „gyengéd szálak” fűzték hozzám. Bármennyire hízelegjen is ez a beállítás hímsoviniszta öntudatomnak, nyilvánosan ki kell jelentenem, hogy Háy Ágnes teljes egészében saját jogon „leprásodott le” ez ügyben. Az „aszfalt-népköltészet” általa gyűjtött és mintaként közreadni kívánt példáiban – a politikai típusú szövegek között – ilyen dalok is szerepeltek:

„Beléptem a téeszcsébe tviszt tviszt / Beadtam a tehénkémet tviszt / Hadd tudja meg az a barom / Hogy milyen a közös vagyon / Beléptem a téeszcsébe tviszt” vagy „Rákosi elvtárs jó reggelt! / Lám, odakinn a nép felkelt…” és „Egy forint a forró lángos / Le van szarva Kádár János / Egy forint az Kalocsán is / Le van szarva Marosán is / A szovjet nép már nem szolga / Rakétát küldött a holdra / Mindnyájunknak sej jobb lenne / Ha rakétástul mind ott lenne.”

Mindebből pedig azt szeretném kihozni, hogy

(1) A másként gondolkozást, illetve cselekvést lányok éppúgy gyakorolták, mint fiúk.

(2) Nem érdemelne-e meg Háy Ági legalább annyi rehabilitációt, hogy a mindenfajta tiltással dacoló népköltészetnek ezt a szellemes-pimasz-illetlen gyűjteményét – amely az elmúlt évtizedek magánszféráját és közéletét egyaránt tükrözi – végre valóban megjelentesse valaki (ami mellesleg üzletnek sem lenne rossz). A Népművelési Intézet jogutódja vagy Vitányi Iván vagy bármely élelmes vállalkozó érdeklődését várom.

Krassó György
1011 Budapest, Főutca 37/B

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon