Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



Érdeklődéssel figyeltem Tony Judt cikkének újabb kommentárjait. Türelmetlenül vártam Sorin Antohi véleményét, amelyet a „Következő számaink tartalmából” című rovatban harangoztak be.

Az ígért cikk nem jelent meg, ehelyett a 47. számban újraközölték Borbély Stefan cikkét (az eredeti az Observatorul Cultural-ban jelent meg), és Doru Buscu cikkét az Academia Catavencu-ból. E két cikk megismétli, úgy nagyjából a 45. számban közölt 2 bírálat (Iorgulescu és Brezianu) érveit.

Feltételezem, hogy Judtnak, a politológusnak megvan az oka az elégedettségre. Az én olvasatomban, a 22-esben megjelent „szemrehányások” nagymértékben igazolják Judt egyik fő tézisét: képtelenségünket a múlt és jelen objektív elemzésére. Judt bírálói hosszú oldalakat szentelnek nyilvánvaló pontatlanságoknak, tévedéseknek (főleg a történelmi jellegűeknek), miközben bagatellizálják, vagy úgy tesznek, mintha nem vennék észre az esszé fő tézisét: Románia az utolsó az EU csatlakozási listáján, az összes jelölt közül, minden fejezetben. Mi több, a szerzők elhanyagolják, vagy egyenesen rossz néven veszik Judt Brüsszelnek címzett üzenetét, amely szerint Románia integrálása igenis szükséges, Románia befogadása a nemzetközi közösség felelőssége, nem csupán a román politikai elité.

Akik Judt esszéjére ingerülten reagáltak, hajlamosak arra is, hogy integrálódásunk ügyét az eljárás külügyi mechanizmusára redukálják. Sajnos, a többség szerint az integrálódás az állam külügyi feladata, nem pedig az ország állampolgárainak közös, együttes belső erőfeszítéseinek következménye.

Hogyan is várhatnánk el, hogy az amúgy is kevéssé informált állampolgárok erőfeszítést tegyenek az integráció érdekében, ha azt még az akadémiai és államirányítási körök is elsősorban a nemzetközi kapcsolatok függvényének tekintik?

Ahelyett, hogy belső elemzéseket végeznénk, a külső bírálatok visszaverésével foglalatoskodunk. Ez a magatartás azt a benyomást kelti, mintha a mások kedvéért integrálódnánk, nem saját érdekeink miatt.

Tisztelettel:













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon