Sárosi Péter

Nyomtatóbarát változat

„A legősibb mesterség”

Az anyagi ellenszolgáltatásért cserébe nyújtott szexuális szolgáltatás intézménye gyakorlatilag egyidős a civilizációval: legősibb formáit (templomi „szent prostituáltak”) megtaláljuk az ókori Mezopotámiában és Közel-Keleten (pl. a bibliai Ráháb és Támár története). Egyes vélemények szerint a jelenség már az állatvilágban is felfedezhető, így egyes csimpánzfajoknál (bonobo csimpánzok) a nőstények ételért cserébe párosodnak a hímmel.1 Claude-Levy Strauss antropológus szerint a nők az emberi közösségek közötti legkezdetlegesebb csereeszköznek számítottak, így a nőkkel való kereskedelem a civilizáció kialakulásának egyik alappillére.2

Az ókori Görögországban a prostituáltak legelőkelőbb rétege, a hetérák független és befolyásos asszonyok voltak, akik adót fizettek, és megkülönböztető öltözéket viseltek. Az alacsonyabb rangú prostituáltak (porné) a mai kikötői-utcai prostituáltakkal megegyező, stigmatizált és marginalizált csoportot képeztek. Az ókori Rómában többnyire női és férfi rabszolgákat képeztek ki szexuális szolgáltatások nyújtására, a prostituáltaknak egész sereg alkategóriája, osztálya létezett. A japán gésák gyakorlatilag jóval többek prostituáltaknál: professzionális szórakoztatóművészek, akik tradicionális szabályok szerint részeltetik élvezetekben klienseiket, a tanítvány (maiko) képzése a teaszertartások levezénylésétől a költészetig és zenéig terjed. A gésák ugyan szexuális kapcsolatra léphetnek patrónusukkal, azonban a hagyományos gésatevékenységek nem foglalják magukban a szexuális szolgáltatásokat.

A középkori Európában a prostitúció vallási értelemben bűnnek számított, a jog azonban többnyire tolerálta ezt a tevékenységet Szent Ágoston azon véleményét követve, miszerint a prostitúció az emberi természet javíthatatlan, eredendő romlottságából származik, amely szükséges része a társadalomnak. (A Vallomásokból kiderül, hogy Ágoston maga is ágyast tartott.) Bár köztudott volt, hogy a prostituáltak szolgáltatásait maga a klérus is igénybe veszi, a prostitúciót nem tartották legitim vagyonszerző tevékenységnek, számos városban az állami képmutatás kedvéért különféle stigmatizáló öltözködési szabályokat vezettek be (pl. Milánóban fekete köpeny, Firenzében csengettyűk a kalapon).3 Bár a prostitúció első számú mozgatórugója a középkorban is a nyomor volt, megjelent a luxusprostituáltak osztálya is, amely kizárólag az előkelő rétegekkel folytatott jól jövedelmező kapcsolatot, és viszonylagos függetlenséget élvezett. Hasonló lehetett a Dekameronban megjelenő fiatal szicíliai nő, akit Boccaccio különösen ravasznak és rátermettnek ábrázol (II. 5).

Mivel a középkorban a kényszerházasság általánosnak számított, a kényszerprostitúciónak ez az intézményesült formája át- meg átszőtte az egész társadalmat. Szegényebb családok az ún. concubinatio (együttélés) intézményének segítségével úgy tehettek szert anyagi gyarapodásra, hogy gyermeklányaikat gyakorlatilag szerződésben eladták módosabb férfiaknak.4 A prostitúciónak ezen intézményesült formáit azonban a nyugati társadalmak nem tekintik prostitúciónak, mivel a zsidó-keresztény hagyomány elsősorban a szexuális promiszkuitást ítéli el, nem pedig a nők anyagi haszonért történő adásvételét (amely a dinasztikus politikának is fontos eleme). A középkorban bűnnek számított az, ha egy nő önállóan hozott döntéseket a saját testéről, és a prostituáltakról – sokszor alaptalanul – a közvélemény ezt feltételezte.

Bábeli nyelvzavar

A szexuális szolgáltatások pénzért történő adásvételével kapcsolatban két egyaránt emberi jogi érvekkel operáló, mégis egymással szögesen ellentétes megközelítésű irányzat feszül egymásnak. Mindkét irányzatra rányomja bélyegét a feminizmus, a nők és gyermekek jogainak védelme, illetve az emberkereskedelem, a nőkkel szembeni erőszak és a kényszermunka leküzdésének szándéka. A két oldal közötti párbeszédet azonban meglehetősen nehézzé teszi, hogy már az alapfogalmak használatában is eltérnek, mondhatni különböző nyelveket beszélnek. Mintha az euklidészi és nem-euklidészi geometria közötti diskurzust próbálnánk kialakítani: az axiómák különbözősége miatt ugyanazon valóságszelet kifejezése teljesen idegen formákat ölt:

Abolíció vs. szabályozás

A prostitúció megszüntetésére törekvő ún. abolicionista irányzat tulajdonképpen annak az általános emberi jogi és vallásos ihletettségű mozgalomnak a mellékhajtása, amely a rabszolgaság eltörlése után a nemzetközi drogkereskedelem, a legális alkoholipar és a szerencsejáték betiltásában találta meg új célpontját.5 A „fehér rabszolgaság” kifejezést Victor Hugo honosította meg a közbeszédben, aki Josephine Butlernek írott levelében kijelentette, hogy „bár a fekete nők rabszolgasága véget ért Amerikában, a fehér nők rabszolgasága folytatódik Európában”.6 Jo Doezema tanulmányában leírja azt, hogy a „fehér rabszolgaság” (az erőszakkal vagy manipulációval külföldre csábított/rabolt és kizsákmányolt gyermeklányok) előfordulása a valóságban meglehetősen ritka volt, inkább egyfajta feminista kulturális mítoszként hatott: nem hazugság volt, hanem egy olyan kollektív vélekedés, amely túlságosan leegyszerűsítette a valóságot.7 Hasonló kulturális mítoszként használták az Egyesült Államokban a „kokain-őrült néger” vagy a „kínai ópiumbarlangba kényszerített európai lány” sztereotípiái a tudatmódosító szerek betiltásáért folytatott kampány során (a rasszista-xenofób érzelmekre építve).8

1. ábra: Az 1949-es amerikai választási plakát jól szemlélteti, hogyan válik politikai tényezővé a társadalom "fehér rabszolgaságtól" való félelme9

Butler a „fehér rabszolgaság” definícióját kiterjesztette a prostitúció minden formájára, s egy magát „új abolicionistaként” meghatározó mozgalmat alapított (a kifejezés a transzatlanti rabszolga-kereskedelem betiltásáért harcoló mozgalom elnevezése volt a XIX. században), amely szerint a prostitúció minden esetben emberkereskedelemnek számít, tehát a rabszolgaság egy formája, amelyet nemzetközi tilalom alá kell helyezni. Butler joggal támadta a prostitúciót szabályozó brit törvényt (Contagious Diseases Acts), amely diszkriminatív módon kizárólag a prostituáltat kriminalizálta. A nemi diszkrimináció kritikáján túllépve azonban azt is hangoztatta, hogy a prostitúcióba való beleegyezés sosem a nő szabad döntése, hanem mindig férfiak kényszerítésének köszönhető – a prostituált minden esetben áldozat.

Egyes XX. századi feminista gondolkodók szerint a szexuális szolgáltatások adásvétele gyakorlatilag nem más, mint nemi erőszak elkövetése: a szolgáltatást nyújtó nő minden esetben áldozat, a szolgáltatást igénybe vevő, illetve felügyelő férfi pedig bűnöző, vagy legalábbis a patriarchális elnyomás jelképe. Ennek az irányzatnak az egyik legeklatánsabb képviselője Andrea Dworkin (1945–2005) amerikai radikális feminista aktivista és írónő. Dworkin 1979-ben jelentette meg Pornográfia: nőket birtokló férfiak (Pornography: Men Possessing Women) című nagyhatású művét, amelyben a pornográfiát a nők tárgyiasításának, eldologiasításának és elnyomásának nyilvánította (ugyanígy a szexualitás hagyományos művészi ábrázolásait is reménytelenül férfiközpontúnak minősítette). Dworkin szerint a szexualitás minden olyan formája elvetendő, amely a nőt alárendelt pozícióba helyezi a férfival szemben (ő maga leszbikus volt, de egyébként elfogadta az egyenrangúságon alapuló férfi–nő kapcsolat legitimitását). Teljességgel lehetetlennek tartotta azt, hogy egy nő szabad akaratból, tájékozottan beleegyezését adja egy pénzért történő szexuális kapcsolatba, a prostitúciót ahhoz hasonlította, mint amikor férfiak egy csoportja az utcán megerőszakol egy mit sem sejtő nőt. „A prostitúció önmagában és önmagától a nő testével való visszaélésnek számít,” jelentette ki.10

Hasonló nézeteket képvisel Catharine MacKinnon (1946–) feminista jogász, Dworkin harcostársa is, aki a boszniai háborúban megerőszakolt nők jogainak védelme terén ért el elévülhetetlen érdemeket. A Kadics vs. Karadzics perben (2000) neki sikerült először elérnie azt, hogy a nemi erőszakot a genocídium egy formájának nyilvánítsák. Prostitúció és szabadságjogok (Prostitution and Civil Rights) című tanulmányában támadja a prostituáltakat kriminalizáló, stigmatizáló törvényeket.11 Az Egyesült Államok alkotmányának 14. cikkelyére hivatkozva (a törvény védelme mindenkit egyenlő módon, diszkrimináció nélkül megillet) kétségbe vonja azon jogszabályok és jogalkalmazói gyakorlatok alkotmányosságát, amelyek az ilyen tevékenységekbe kapcsolódó nőket büntetik és üldözik, míg a prostitúciót „generáló” férfiklienseket nem. A 13. cikkelyre (a rabszolgaság és kényszermunka tilalma) hivatkozva pedig elveti a prostitúció állami szabályozásának gondolatát, mivel azt az afroamerikaiak rabszolgaságba kényszerítésével állítja párhuzamba („fehér rabszolgaság”). A prostitúciót nem tekinti a nők önálló választásának, véleménye szerint a döntést mindig a nyomor, a megfélemlítés, a manipuláció és az erőszak motiválja. Még ha a prostituált látszólag szabad akaratából választja is ezt a mesterséget, ez a döntés akkor sem legitim, mivel a prostitúciót a társadalom termeli újra:

„Az a tény, hogy a legtöbb prostituált nőt gyermekkorában molesztálták, legtöbbjük pedig még felnőttkoruk előtt bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe, aláássa a szabadság patináját és a felszabadítás ragyogását, amelyre egy marketingstratégia részeként a legtöbb vásárlónak láthatóan szüksége van ahhoz, hogy szabadon használhassa őket… Ha a prostitúció szabad választás eredménye, vajon miért találjuk a prostituáltak között éppen azokat a nőket, akiknek a legkevesebb választásuk van?”

MacKinnon tehát dekonstruálja a prostitúcióba beleegyező vagy a prostitúciót választó nők döntését, amelyet a patriarchális társadalom végtermékének tart csupán. A prostitúciónak ez az értelmezése gyakorlatilag hasonló a kapitalista munkavégzés marxi analíziséhez, amely szintén kizsákmányolásnak tartja a munkavégzés minden formáját a tőkés társadalomban, még ha az látszólag szerződő felek szabad beleegyezésén alapul is. A prostituáltakat MacKinnon nem tartja tájékozott és felelős döntések meghozására képes felnőtt személynek (hasonlóan a gyermekekhez). A prostituált döntését egyfajta „hamis tudatállapot” eredményének tekinti. Míg azonban Marx a munkásnak a tőke általi kizsákmányolását csakis a társadalmi viszonyok gyökeres átalakításával tartotta lehetségesnek, MacKinnon hisz a büntetőjog társadalomátformáló erejében. Az általa joggal bírált diszkriminatív államhatalom segítségéhez folyamodik abban, hogy a nőket büntetőjogi eszközökkel akadályozza meg a prostitúció választásában (még ha nem is őket sújtják a szankciók). Nem hajlandó semmilyen különbséget tenni a kényszerített prostitúció és az önkéntesen vállalt prostitúció között, gyakran összemossa ezen kívül a határokat a gyermekprostitúció és a felnőttek által nyújtott szexuális szolgáltatások között is.

A másik oldal képviselőinek érvelése gyakran szintén a nők emberi jogainak védelméből indul ki, ugyanakkor a prostitúciót amorális, pragmatista szemszögből közelítve egyszerű munkavégzésnek tartják, ezért előnyben részesítik a szexmunka kifejezés használatát. Fő céljuk a szexmunka megfelelő legális szabályozásának kialakítása. MacKinnon megjegyzésével ellentétben ezt az álláspontot nem elsősorban a szexuális szolgáltatásokat igénybe vevő férfiak, hanem szintén feminista nők képviselik a legradikálisabban. Ezek az aktivisták többnyire maguk is a szexmunkások közül kerülnek ki, és az ő nevükhöz fűződik a szexmunkások helyi és nemzetközi érdekvédelmi szervezeteinek kialakítása, amelyek egyaránt harcolnak a moralizáló radikális feminizmus és az „elnyomó” államgépezet ellen. Az irányzat egyik korai képviselője Grisélidis Réal (1929–2005) svájci írónő, aki maga is szexmunkával kereste kenyerét Genfben, majd a szexmunkások nemzetközi mozgalmának egyik fő szervezőegyéniségévé vált. A fekete is egy szín (Le noir est une couleur) című önéletrajzi munkájában foglalta össze saját prostitúcióval kapcsolatos tapasztalatait.12 Réal a prostitúciót a nő saját testéről és életéről hozott önálló döntésének tartotta, amelynek szabadságát alapvetően az államgépezet és a haszonleső férfiak (stricik) gyámkodása veszélyezteti. 1975-ben tíz militáns női aktivista élén megszállta a párizsi Szent Bernát Kápolnát (Chapelle Saint-Bernard) tiltakozásul a nők elnyomása ellen. Alapvetően baloldali ihletettségű ideológiára épített mozgalma a proletariátus egyik leginkább kizsákmányolt rétegének, a szexmunkásoknak az érdekeit kívánta képviselni a tőkésekkel (stricik) és az állammal szemben, tagjai magukat forradalmi prostituáltakként definiálták. A mozgalom tagjai szó szerint értelmezték Marxot, aki szerint „a prostitúció csak a munkás általános prostitúciójának specifikus megnyilvánulási formája”.13

2. ábra: Egy radikális feministák által sikeresen elfoglalt kápolna Londonban (1975)

Amerikában a szexmunka legitimitását hirdető mozgalom szintén a prostituáltak körében szerveződött meg. Az első szexmunkás-szervezetet Margo St. James feminista prostituált alapította meg 1973-ban a prostitúció dekriminalizációja érdekében. A COYOTE (Call Off Your Old Tired Ethics) álláspontja szerint a szexmunka is éppolyan pénzkereső tevékenység, mint bármely más legális foglalkozás (a kliensek illúzióitól eltekintve nem sok köze van a szexualitáshoz), és mint minden foglalkozásnál, a prostitúció esetében is az az állam felelőssége, hogy megteremtse a dolgozók biztonságos, diszkriminációtól mentes munkavállalásához szükséges feltételeket. Az abolicionista álláspontot éppen azért bírálják, mivel az nem tartja tiszteletben maguknak a nőknek a döntéseit.14

Joanne Csete, a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet, majd a Canadian HIV/AIDS Legal Network emberi jogi aktivistája és Meena Seshu, a SANGRAM nevű indiai emberi jogi szervezet alapítója szintén élesen kritizálják az abolicionista megközelítést:

„Nem kérdés, hogy a szexmunkások motivációi bonyolultak és változatosak lehetnek, és hogy egyes nők a nyomor vagy a megélhetési lehetőségek korlátozottsága miatt válnak prostituálttá. De a prostitúciót valami olyanná redukálni, amelybe egy nő nem egyezhet bele, vagy nincsen rá befolyása, lealacsonyító, és éppúgy az emberi jogok megsértésének tekinthető, mint az az erőszak és stigma, amellyel a szexmunkásoknak nap mint nap szembe kell nézniük.”15

Hilary Kinnel, a brit szexmunkások szervezetének vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvények világosan meghatározzák a különbséget a beleegyezés (consent) és a kényszer (coercion) között: csak abban az esetben beszélünk kényszerített döntésről, ha a beleegyezés fizikai erőszak vagy fenyegetés, törvénytelen fogva tartás, eszméletvesztés stb. hatása alatt történt. Kinnel szerint ha azt mondjuk, hogy a prostituált képtelen tájékozott, szabad döntést hozni a saját életéről, akkor ezzel gyakorlatilag a gyermekekkel vagy elmebetegekkel helyezzük egy sorba, ezzel pedig azokat az időket elevenítjük föl, amikor a nőket még elmegyógyintézetekbe zárták, ha nem megfelelően viselkedtek.16 Kétségkívül meggyőző érv ezenkívül a prostituáltat vagy akár a „prostitútort” kriminalizáló jogszabályok ellen az, hogy a prostitúció kényszerített formái vagy akár a gyermekprostitúció jelenleg is bűncselekménynek számítanak minden európai országban. Azzal, hogy a jogalkotó a prostitúció minden formáját kriminalizálja, gyakorlatilag megfosztja a prostituáltakat a hatékony jogi érdekérvényesítés eszközeitől.

Nemzetközi szervezetek, egyezmények

A XIX. század végén és a XX. század első felében számos nemzetközi megállapodás született a prostitúció, illetve az emberkereskedelem fogalmának meghatározására és a megfelelő nemzetközi szabályozás kialakítására.17 1895-ben Párizsban tartották az első nemzetközi konferenciát a prostitúció visszaszorításáról, amelyet 1899-ben egy budapesti és egy londoni konferencia követett, majd 1904-ben megszületett az első nemzetközi szerződés is a tárgykörben. Az ENSZ 1949-ben fogadta el az emberkereskedelem, illetve mások prostitúciója kizsákmányolásának visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezményt.18 Ez az egyezmény az abolicionista álláspontot tette magáévá, és kinyilvánította, hogy a prostitúció „összeegyeztethetetlen az emberi személyek méltóságával”. A konvenciót széles körű kritika érte, ezért 1996-ig csupán 70 ország írta alá.

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) is kritikus álláspontot foglalt el 1998-as jelentésében (ILO/98/31), amely a délkelet-ázsiai emberkereskedelem visszaszorításával foglalkozott. A jelentés rámutat arra, hogy a szexipar, a szexturizmus mögött elsősorban gazdasági motivációs tényezők (pl. a magas munkanélküliség) bújnak meg, és bár találunk ellenkező példákat, a szexmunkások jelentős részét pragmatikus célok motiválják a szexipar világába való belépésre, és tudatos, tájékozott döntést hoznak. Idézik például a malajziai prostituáltak körében végzett felmérést, amely szerint a megkérdezettek több mint felét barátaik vezették be a szexmunkába, amelyet könnyű pénzkereseti lehetőségnek tartottak.19

Az emberkereskedelemről szóló, 2000 decemberében Palermóban aláírt ENSZ-protokoll (Protocol to Suppress, Prevent and Punish the Trafficking in Persons, Especially Women and Children, Supplementing the UN Convention on Transnational Organized Crime) elfogadását kétéves intenzív feminista lobbitevékenység előzte meg, melynek során tisztán elkülönült egymástól az abolicionista és a legalizációs tábor. Az abolicionizmus mellett a Nőkereskedelem Elleni Koalíció (CATW) kampányolt a legintenzívebben, míg a Human Rights Caucus és a Szexmunkás Projektek Hálózata (NSWP) a szexmunka és a szexipar nemzetközi szabályozását szorgalmazta.20 A vita végül itt is a beleegyezés (consent) definíciója körül lángolt fel. A CATW befolyása alatt álló kormánydelegációk azt követelték, hogy az emberkereskedelem definícióját azokra az esetekre is terjeszszék ki, amikor a nők kényszer vagy félrevezetés nélkül beleegyezésüket adták mind az elszállításukba, mind pedig a prostitúció folytatásába. A szabályozáspártiak egy olyan protokollt szerettek volna látni, amely nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy a prostitúcióba szabad akaratából is beleegyezhet valaki, nem csak kényszer hatására:

„Természetesen definíciójánál fogva senki sem egyezik bele elrablásba vagy kényszermunkába, egy felnőtt nő azonban beleegyezhet egy illegális tevékenység folytatásába (például a prostitúcióba, ahol az illegális, vagy legalábbis illegális a bevándorlók számára). Ha senki sem kényszeríti arra, hogy ezt a tevékenységet folytassa, akkor nincs szó emberkereskedelemről… A protokollnak különbséget kell tennie felnőttek, elsősorban nők és gyermekek között. El kell kerülnie az olyan leereszkedő megközelítést is, amely a nők »védelmének« jelszavával a gyermekek szintjére alacsonyítja a nőket. Az ilyen álláspont a történelem során csak attól »védelmezte« meg a nőket, hogy a jogaikat gyakorolják.” 21

A protokoll végső szövege nem tisztázta a kérdéses fogalmak definícióját jobban, mint az előzőek. Az emberkereskedelem rendkívül széles meghatározását tartalmazza, amely magában foglal minden olyan tevékenységet, amely akár közvetve is hozzájárul az emberi személyek kizsákmányolás céljából történő külföldre szállításához. A kizsákmányolás formái közé sorolja a prostitúciót is, amelynek nem különbözteti meg kényszerített és nem kényszerített formáit: gyakorlatilag a tagállamok felelőssége, hogyan értelmezik a szöveget.22

Az Európai Unió sem rendelkezik egységes szabályozással, mivel az egyes tagállamok megítélése jelentősen különbözik. Az Alapjogi Charta 5. cikke (3. bekezdése) határozottan tiltja az ember lényekkel való kereskedelmet, a vélemények azonban eltérnek azzal kapcsolatban, hogy a prostitúció minden esetben emberkereskedelemnek számít-e. 1996-ban az EU soros elnökségét adó Hollandia párbeszéd kialakítását kezdeményezte, hogy azon kérdésekkel kapcsolatban megállapodás szülessen, amelyekben viszonylagos konszenzus uralkodott: a prostitúció kényszerített vagy kiskorúak bevonásával történő formáinak, elsősorban a keletről és délről Nyugat-Európába irányuló emberkereskedelemnek a megakadályozására. 1996-ban az Europol drogellenes ügyosztályának feladatkörét kibővítették az emberkereskedelem elleni harccal, az Európai Bizottság (EB) pedig 1998-ban kidolgozta az Európai Parlamentnek (EP) és a Tanácsnak szóló közleményét a kérdésben [09/12/1998. COM (1998)]. Az EB-álláspont az emberkereskedelem (trafficking) definíciójának kialakítása során legfőbb kritériumként az erőszakot határozta meg, és kizárja belőle azokat, akiket nem tudtuk nélkül szállítottak ilyen célú munkavégzésre a célországba (a javaslat is elismeri ugyanakkor, hogy a meghatározás nem tökéletes).

Az EB anyagi támogatásával különféle programokat alakítottak ki az emberkereskedelem megakadályozására. Ilyen például a DAPHNE program, amely a tagállamokban működő szervezeteknek biztosít pályázati alapot kutatás, adatgyűjtés és a hatékony beavatkozások terjesztése céljából. A program második fázisa (DAPHNE II) 2004 és 2008 között évente mintegy 10 millió eurós költségvetéssel működik. A STOP, majd az azt felváltó AGIS programok hasonló támogatásokat nyújtanak a jogalkalmazók együttműködése, az emberkereskedelemmel kapcsolatos jogi szabályozás harmonizációja céljából. 2005-ben az EB elfogadta Az emberkereskedelem elleni küzdelem – integrált megközelítés és cselekvési tervjavaslat című közleményét [18/10/2005. 52005DC0514. COM (2005)]. A határozat a „szexuális kizsákmányolás vagy munka céljából történő kizsákmányolás” visszaszorítását írja elő, és az „emberi jogokat szem előtt tartó szemlélet”, a „holisztikus és integrált megközelítés” fontosságát hangsúlyozza. Ezeket a fogalmakat természetesen mindkét fél másként értelmezi.

A döntéshozókat többféle lobbicsoport próbálja befolyásolni. Az Európai Parlament nők jogaival és az esélyegyenlőséggel foglalkozó bizottsága például egyértelműen a prostitúció tiltását szorgalmazza, elnöke, a svéd Marianne Eriksson saját hazájának politikáját próbálja népszerűsíteni, és a pornográfia, a szexipar terjeszkedésével magyarázza a nők kizsákmányolásának elharapózását.23 A szexmunkások szervezetei ezzel szemben 2005-ös brüsszeli konferenciájukon (melyen mintegy 120 szexmunkás vett részt 23 országból) olyan határozatot fogadtak el, amely „elutasítja azt a szelektív moralizmust, amely csak akkor engedi a prostitúciót, ha az rejtve marad”, ezenkívül felhív arra, hogy alakítsák ki a szexmunkások legális munkavégzésének feltételeit, biztosítsák a szexmunkát vállalók jogait.24

A szexmunkások motivációi

A kutatók körében hiányzik a konszenzus abban a kérdésben, hogy vajon mely pszichológiai és szociológiai tényezőket tekinthetjük a prostitúció első számú személyes motivációinak. Gyakran politikai meggyőződéstől függően egyesek túlhangsúlyozzák a gyermekkori pszichológiai traumák jelentőségét, mások pedig elbagatellizálják azt. Egyes kutatók szerint a prostituáltak körében a gyermekkori szexuális viktimizáció előfordulása jóval magasabb, mint a nem prostituáltak körében.25 Más kutatók szerint ez a kapcsolat nem létezik.26 Megint mások azt állítják, hogy nem maga a gyermekkori szexuális abúzus az, amely a prostitúcióhoz vezet, hanem az a jelenség, hogy a szexuális abúzus áldozatául esett gyermekek és kamaszok jóval nagyobb arányban szöknek el otthonról, így a utcán óhatatlanul a legkézenfekvőbb, deviáns megélhetési lehetőségekhez folyamodnak (drogkereskedelem, prostitúció).27 A drogfüggőséget is összefüggésbe hozzák a prostituálódással, mivel a prostitúció (a csekélyebb, nem erőszakos vagyon elleni bűncselekmények mellett) gyakran tartozik az ún. beszerzési (bűn)cselekmények közé, amelyekkel a drogfüggő a napi adagjához szükséges pénzt előteremti. Ugyanakkor egy amerikai vizsgálat szerint bár az illegális drogok kipróbálóinak aránya jóval magasabb a prostituáltak körében, mint az általános népességben, a drogfogyasztás önmagában nem magyarázza a prostituálódást.28

A legtöbb kutatás tanúbizonysága szerint a szexmunka és az azzal összefüggésben álló emberkereskedelem fő motivációja a létbizonytalanság és a munkanélküliség. Számot kell vetnünk azzal a ténnyel, hogy a szegény és tanulatlan népesség körében a nők felülreprezentáltak: az analfabéták kétharmada nő, a világ számos részén a lányok „nemkívánt” gyermekeknek számítanak, a női munkaerőt jellemzően rosszabbul fizetik, mint a férfit. 2002-ben világszerte a nők átlagosan 69%-át keresték a férfiak bérének:

 

3. ábra: A nők munkabére a férfiak munkabéréhez viszonyítva (százalék), a 90-es évek végén29 

Az emberkereskedelem forrásországaiban a nők nehezebben találnak munkát, sokkal nehezebben teremthetnek önálló egzisztenciát, mint a férfiak. A munkanélküliség különösen a volt Szovjetunió utódállamaiban vált az emberkereskedelem motorjává, ahol a politikai változások után általános gazdasági válság alakult ki. Ukrajnában, a Nyugatra áramló emberkereskedelem egyik fő forrásországában a hivatalosan regisztrált munkanélküliek 70%-a nő.30 Moldovában és Ukrajnában becslések szerint a lakosság mintegy 10 százaléka jelenleg is külföldön tartózkodik megélhetésének előteremtése céljából.31 Emberi jogi csoportok jelentése szerint egyes ukrán és moldovai falvak lakosságának több mint 70%-a külföldön végez munkát.32 Egy a grúz szexmunkások utcai megkeresésével foglalkozó civil szervezet, a Tanadgoma felmérésének eredményei szerint 2408 megkérdezett kliensük közül 61% említette az egyéb megélhetési formák hiányát, 24% pedig a munkanélküliséget a szexmunkához vezető első számú okként. Az oroszországi Volgográdban a Marija civil szervezet 220 szexmunkást interjúvolt meg, közülük 94%-nak a szexmunka volt az egyetlen bevételi forrása.33

Szexmunka: globális trendek

A szexmunkások számával kapcsolatban nehéz globális demográfiai becslésekbe bocsátkozni. Bár egyes országok rendelkeznek valamiféle hivatalos regisztrációs rendszerrel, ezeket a kutatók nem tartják reprezentatívnak, mivel a szexmunkások jelentős része rejtőzködő populáció, amelyről nehéz bármiféle adathoz jutni. Különösen nehéz ez olyan országokban, ahol a szexmunkát az állam kriminalizálja. A rendelkezésre álló kutatások szerint a prostitúció elterjedtsége jelentős különbségeket mutat régiók és országok szerint. A legtöbb országban a szexmunkások aránya a 15–49 éves női népesség körében jóval 1%-on belül marad, egyes országokban azonban elérheti vagy meghaladhatja a 2%-ot.

A kutatók a szexmunkásokon belül különféle alkategóriákat hoztak létre változatos szempontok szerint, így például:

– Időszak (rendszeres vagy alkalmi)

– Környezet (bordély, masszázsszalon, lakás, utca, szálloda, bár, mozi stb.)

– Szociális helyzet (szociálisan integrált prostituáltak, marginalizálódott utcai prostituáltak, illegális bevándorlók stb.)

– Függetlenség (önálló vállalkozók, alkalmazottak, kényszerprostituáltak stb.)34

1. táblázat: A szexmunkás populáció a teljes népességhez viszonyítva egyes országokban

Forrás: UNAIDS, Sex Work and HIV/AIDS (UNAIDS Best Practice Collection, 2002), 5.

Emberkereskedelem

A „szexuális kizsákmányolás céljából történő” emberkereskedelem különösen hangsúlyos szerepet kap a nemzetközi emberkereskedelemmel kapcsolatos politikai szabályozásokban: az „emberkereskedelem” kategóriát többnyire fenntartják a prostitúció céljából szállított nőknek és gyermekeknek, míg a munkavégzés céljából külföldre szállított férfiakra az „embercsempészet” kifejezést alkalmazzák. Az újabb, az emberkereskedelmet pusztán nemi (gender) kérdésként vizsgáló paradigmán felülemelkedő kutatások szerint valójában a nem szexuális célú munkavégzés gyakran jelentősebb hányadát teszi ki a nemzetközi határokon átnyúló emberkereskedelemnek, még a gyermekkereskedelemnek is.35

A globalizációs folyamatok a XXI. század elejére drasztikusan megnövelték a nemzetközi emberkereskedelem kiterjedtségét és jelentőségét. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának (Department of Justice) becslései szerint évente mintegy 700 000–1 millió közöttre lehet tenni a nemzetközi határokon munkavégzés céljából átszállított nők és gyermekek számát, bár ez is csak óvatos becslésnek számít.36 Az emberkereskedelem hatalmas illegális üzletág: az ENSZ becslései szerint évente 5-7 milliárd dolláros hasznot termel, amely erősíti a pénzmosást és a korrupciót.37

Az emberkereskedelem egyik jellegzetes útvonala Dél- és Kelet-Európából Nyugat-Európába vezet (a becslések szerint évente mintegy félmillió személyt szállítanak ide). Az IOM 2000 és 2005 között csak Ukrajnában, Moldovában és Belorussziában mintegy 4000 olyan személynek nyújtott segítséget a szociális reintegrációban, akiket korábban prostitúció céljából Nyugatra szállítottak az emberkereskedők. Az emberkereskedelem másik útvonala Délkelet-Ázsia országai között húzódik: forrásországai Kína, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Burma, Vietnam, Kambodzsa, célországai Thaiföld, Malajzia és Japán. Az IOM becslései szerint évente mintegy 200-225 ezer személyt adnak el külföldi munkavégzés céljából.38 Amerikában az emberkereskedelem fő célországa az Egyesült Államok, ahová Latin-Amerikából és Délkelet-Ázsiából, illetve újabban a volt Szovjetunió területéről is szállítják az embereket. Jelentős emberkereskedelem zajlik Afrikában is, melynek fő forrásországai Ghána, Nigéria, Etiópia és Mali, célországai pedig európai és közép-keleti országok.39

A szexrabszolgaság, a nő- és gyermekkereskedelem kiterjedéséről, a prostitúció egyértelműen kényszerített formáinak elterjedtségéről a témával kapcsolatban rendelkezésre álló bőséges szakirodalom ellenére két okból rendkívül nehéz pontos adatokhoz jutni: 1) mivel érthető okokból rejtőzködő (vagy inkább rejtett) populációról van szó; 2) mivel a kutatók között is nézeteltérés van abban a kérdésben, hogy miként határozzuk meg, ki tekinthető az emberkereskedelem áldozatának. A hatóságok által hivatalosan regisztrált esetek valószínűleg csupán egy kisebbségét teszik ki a valós esetszámnak (csak a jogalkalmazó intézmények működésének hatékonyságára szolgáltatnak példát), amelyről még a terepen dolgozó civil szervezeteknek sincs teljes képe:

4. ábra: Az emberkereskedelem áldozatainak meghatározása40

A rendőrségi és egyéb hivatalos statisztikák szelekciós torzítása a másik irányba is hathat: gyakran figyelmen kívül hagyja a szexmunkások kevésbé látható, a társadalomba jobban integrált, nem problémás populációit is. A jogalkalmazók többnyire olyan prostituáltakkal találkoznak, akik jobban megfelelnek a prostituáltról kialakított sztereotip képnek: fiatalok, tanulatlanok, drogfüggők, problémás családi háttérrel rendelkeznek. A megkereső szolgáltatások által végzett kérdőíves felmérések azonban gyakran más képet mutatnak, mivel hozzáférnek azokhoz a szexmunkásokhoz is, akik sosem kerülnek szembe a törvénnyel.41

A globális HIV/AIDS-járvány: az egészségügyi dimenzió

A szexmunkások a történelem során mindig is a különféle szexuális úton terjedő fertőzések (szifilisz, gonorrhea, chlamydia, hepatitis B stb.) nagyobb kockázatának voltak kitéve. Egyetlen olyan szexuális úton terjedő járvány sem volt azonban még a történelemben, amely olyan pusztító hatásokkal járt volna, mint a globális HIV/AIDS-járvány. A UNAIDS becslései szerint a világ legtöbb országában a szexmunkások körében a HIV-vírus jóval magasabb arányban fordul elő, mint bármely más népesség körében. A szexmunkások HIV-fertőzéssel szembeni kiszolgáltatottságát számos tényező erősíti: a stigmatizáció és a marginalizáció, a szexmunkások jogait védő jogszabályok hiánya, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés, az információkhoz való korlátozott hozzáférés, a korlátozott érdekérvényesítő képesség.42

Közvetlen politikai-földrajzi környezetünkben, Kelet-Közép-Európában a HIV-probléma 15 éve gyakorlatilag még nem létezett, a vasfüggöny leomlása és a Szovjetunió összeomlása után azonban – elsősorban Kelet-Európában és Közép-Ázsiában – a HIV-járvány katasztrofális méreteket öltött. A UNAIDS szerint 2001-re a térségben 1,4 millió HIV-pozitív élt, Oroszországban és Ukrajnában a HIV-pozitívok aránya az összlakosságon belül elérte és meghaladta az 1%-ot. Az új fertőzések első számú oka a térségben nem a védekezés nélküli szexuális kapcsolatokban, hanem az injekciós droghasználók fecskendőmegosztásában keresendő. A védekezés nélküli szex azonban lassan „átvezeti” a járványt az általános, nem drogfogyasztó népességbe is – a szexmunkások pedig kulcsszereplői ennek a folyamatnak, a szakzsargon szerint ún. hídpopulációt képeznek. Mivel a szexmunkások partnerei többnyire az egyébként alacsony rizikófaktornak kitett általános népességből kerülnek ki, az egész társadalom érintett a problémában.43

A UNAIDS szerint a szexmunkások körében is úgy csökkenthető a HIV-fertőzések kockázata, mint ahogyan más magas kockázati csoportok (pl. injekciós droghasználók) körében: a kockázatvállaló magatartásformák csökkentése (pl. kondomterjesztés), az utcai megkeresés, az ingyenes és névtelen szűrés és tanácsadás, a kockázati csoport bevonása a velük kapcsolatos programok kidolgozásába és működtetésébe.44 A kockázati csoport stigmatizáltsága és marginalizáltsága a sikeres HIV-prevenció fő akadálya, és mivel a szexmunka kriminalizációja erősíti ezeket a tényezőket, kijelenthetjük, hogy a kockázati csoportot kriminalizáló jogi környezet megnehezíti a járvány terjedésének megakadályozását.45

A HIV-prevenciós és szexedukációs programok közül azonban gyakran csupán azok élveznek állami támogatást, amelyek az absztinenciára orientált megközelítést alkalmazzák. Az Egyesült Államokban a Bush-kormányzat AIDS-szel kapcsolatos segélyterve (President’s Emergency Plan for AIDS Relief)46 egymilliárd dollárt különített el olyan programok számára, amelyek tilalom alá helyezik a biztonságos szexről és a kondomhasználatról szóló tájékoztatást. Hasonlóan megtagadják a segélyeket azoktól a szervezetektől is, amelyek nem ítélik el az abortuszt vagy a prostitúciót. A USAID például 48  millió dolláros segélytől fosztotta meg a brazil kormányzatot, mivel az – a segélyezett kormányok közül egyedüliként – nem volt hajlandó aláírni a prostitúció minden formáját elítélő nyilatkozatot. Brazíliában ugyanis az utóbbi évtizedben egy rendkívül hatékony HIV-ellenes politika került bevezetésre, amelyben az antiretrovirális gyógyszerekhez való széles körű hozzáférés biztosítása mellett kulcsszerepet kapott a kockázati csoportokkal szembeni pragmatikus, nem moralizáló attitűd és a kockázati magatartások csökkentésére irányuló ártalomcsökkentő programok bevezetése. A legnagyobb kockázatnak kitett csoportok, az injekciós droghasználók és a szexmunkások körében az új HIV-fertőzések száma stabilan csökken.47

Büntesd a klienst: a svéd modell

Az abolicionista irányzat egyik progresszív törekvése egy olyan jogi szabályozás kialakítása, amely a prostitúciót annak általa vélelmezett fő gyökerénél próbálja meg kezelni: nem a kínálatot (prostituált), hanem a keresletet alkotó klienseket kriminalizálja. Ennek a modellnek a gyakorlati megvalósítására Svédországban került először sor, ahol a feminizmus gyakorlatilag hivatalos állami ideológiának számít („állami feminizmus”), és sajátosan összefonódik a jóléti állam egyéb paternalista beavatkozási kísérleteivel (például a józansági mozgalommal). 1993-ban gyakorlatilag minden fél elutasította a Prostitúció Bizottság javaslatát, mely mind a vásárlót, mind az eladót büntette volna. A kormányzó szociáldemokrata párt 1998-as kongresszusán a kizárólag a klienseket kriminalizáló megoldás mellett született határozat. Az 1999-ben hatályba lépett törvény szerint az a személy, aki szexuális kapcsolatot vásárol pénzért, pénzbüntetéssel vagy hat hónap szabadságvesztéssel büntetendő.48

Tény, hogy a törvény hatására a „látható” utcai prostitúció előfordulása drasztikusan csökkent. Az 1998-as szigorítás előtt Svédországban mintegy 2500 szexmunkást tartottak nyilván, ebből 650 (26%) az utcán dolgozott. A szigorítás bevezetése után a hivatalos statisztikák szerint a nyilvántartott szexmunkások száma drámaian csökkent. Stockholmban például 1998-ban még 280, 1999-ben már „csak” 170 szexmunkás dolgozott az utcákon, Göteborgban az 1998-as 286-tal szemben 1999-ben már csak 90 utcai szexmunkást regisztráltak, Malmőben az 1998-as 160 helyett 1999-ben már csak 80-at.49 Ha tehát a hivatalos statisztikákat vagy a prostitúció „láthatóságát” tekintjük sikerindikátornak, a svéd mo-dell mindenképpen sikernek bizonyult.

Mint azonban a korábbi fejezetekből kiderült, az emberkereskedelemmel kapcsolatban a jogalkalmazó hatóságok hivatalos statisztikái valójában csak a teljes jelenség töredékét képesek lefedni. A norvég kormány kezdettől nagy figyelemmel kísérte a svéd prostitúcióellenes törvény alakulását, mivel azt potenciális modellnek tekintette saját törvényhozása számára. A kormány vizsgálóbizottsága ezért a tisztánlátás érdekében áttekintette és összehasonlította a svéd és a holland szabályozást. A bizottság jelentése leszögezte, hogy a hivatalos svéd rendőrségi statisztikák megbízhatatlanok, és gyakran ellentmondanak más intézmények jelentéseinek. Idézik a rendőrségi jelentésekhez fűzött egyik megjegyzést is, amely szerint az adatok gyakorlatilag csak „szemléltetik” a valóságot. Minél inkább behúzódik a szexmunka az utcáról, minél rejtőzködőbbé válik a szexmunkás-populáció és annak klientúrája, annál nehezebbé válik az adatgyűjtés. Az internet és a mobil telekommunikáció elterjedése megkönnyíti a névtelen kapcsolattartást. A szexmunka belterjessé válásának trendjét jelzi az a felmérés, mely szerint 2001-ben a svéd szexmunkások 74%-a az ajtók mögött dolgozott.50

Még ha valóban csökkentette is a prostitúció jelenségének általános kiterjedését a kriminalizáló törvény (és nem csak kozmetikázta azt), akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szabályozásnak számos hátulütőjére fény derült. A szigorítás ösztönzőleg hatott a szexturizmusra, így más országokban növelte a szexmunka iránti keresletet. Ez a tényező természetesen elhárítható lenne, ha az összes ország magáévá tenné a svéd szabályozást. Az egyik fő probléma azonban az, hogy a jogszabályokat kezdetektől éles kritika érte a svéd jogalkalmazók részéről, mivel szerintük azok alkalmazása a gyakorlatban rendkívül nehéz és bonyolult: nagyon kevés klienst sikerül elkapni, és még kevesebb ellen zárul a büntetőeljárás valamilyen szankció kiszabásával. A klienseket kriminalizáló megközelítés hívei szerint a „kezdeti nehézségek” oka a vonakodó jogalkalmazókban, illetve a jogalkalmazó hatóságok nőellenességében keresendő, a megoldást a jogalkalmazók továbbképzésében látják (a kormány 7 millió koronát különített el erre a célra a törvény hatályba lépésének évében).51 Az esetek többségében azonban nem a jogalkalmazók alkalmatlanságáról vagy előítéleteiről volt szó, hanem a bizonyítási eljárásról: kizárólag a szexmunkás tanúskodhatna a kliens bűnösségével kapcsolatban – ők azonban ezt érthető okokból nem teszik meg. A svéd modell éppen a koncepció gyökerénél fogva van bukásra ítélve: bár a szexmunkást áldozatnak tekintik, ha a szexmunkás nem tekinti magát áldozatnak, nem működik együtt a hatóságokkal.52

A szexmunka ezenkívül nemcsak a kliensek, hanem a szexmunkások számára is kockázatosabb és veszélyesebb tevékenységgé vált. Három hivatalos szerv jelentése is alátámasztotta ezt: a Nemzeti Bűnmegelőzési Intézet (Brottsförebyggande rådet), a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Intézet (Socialstyrelsen) és a Országos Rendőrigazgatóság (Rikspolisstyrelsen) jelentései.53 Azok a nők és férfiak, akik a törvény ellenére is szexmunkásként próbálnak jövedelemre szert tenni, valójában kiszolgáltatottabbá váltak. Így például egyes jelentések a prostituáltakkal szembeni erőszak növekedéséről számolnak be. Ennek egyik oka lehet az, hogy a kliensek nem merik jelenteni a szexmunkások elleni erőszakot, illetve maguk a szexmunkások sem merik jelenteni az erőszakos klienseket, mivel tartanak klientúrájuk elvesztésétől. A törvény megnehezítette a megkereső szociális és egészségügyi szolgáltatások munkáját, amelyek azelőtt a szexmunkások klienseit megcélzó szexedukációs és HIV-prevenciós tevékenységet is folytattak. A szexmunkások bizalmatlanabbá váltak minden állami beavatkozással szemben.

Azok a remények, miszerint a prostitúciót büntetőjogi eszközökkel meg lehet szüntetni, s ezáltal csökkenteni lehet a szexmunkások kiszolgáltatottságát, nem számolnak a szexmunka komplex strukturális okaival. A büntetőjog ezeknek a problémáknak a kezelésére inadekvát eszköznek bizonyult. Schloenhardt rámutat arra, hogy „a büntető jogszabályok és azok alkalmazása nem helyettesítheti azokat a strukturális és politikai változásokat, amelyek az emberkereskedelem alapvetőbb okainak kezeléséből állnak”.54 A svéd szabályozás ugyanakkor nem egyszerűen inadekvát, hanem egyenesen káros, mivel megnehezíti azon pszichoszociális beavatkozások működését, amelyek hatékony válaszokat nyújthatnak ezekre a strukturális problémákra.

Kirakatban a szexmunka: a holland modell

Az Európai Unió másik progresszív szabályozási modellje – úgymond a másik pólus manifesztációja – a holland modell. A holland társadalom és politika fejlődésének sajátosságaiból kifolyólag itt gyökeresen más megközelítést alkalmaznak a szociális problémák megoldására, mint Svédországban: az állami paternalizmussal szemben a szubszidiaritás elvét, a moralizmussal szemben a pragmatizmust, a kriminalizációval szemben az ártalomcsökkentést hangsúlyozzák. Mivel Hollandiában is a közelmúltban (2000) történt jogszabály-módosítás ezen a területen, a két modell összehasonlítása evidensnek tűnik. Vannak azonban olyan különbségek, amelyeket az összehasonlítás során nem hagyhatunk figyelmen kívül (erre a norvég kormány korábban idézett jelentése is rámutat): Hollandia kétszer akkora lakossággal rendelkezik, mint Svédország, a prostituáltak száma a svédországi prostituáltak tízszerese (a 2000-es adatok szerint 25 ezer szexmunkás dolgozott az országban).55

A hollandok az egész huszadik század során toleránsan viszonyultak a szexmunka jelenségéhez, a majdnem egy évszázadon keresztül hatályban lévő 1911-es, prostitúciót szabályozó törvény kizárólag a szexmunkából hasznot szerző harmadik személyeket (strici, bordélytulajdonos stb.) rendelte büntetni, a gyakorlatban azonban a bordélyházak működését a hatóság megtűrte, bár nem szabályozta (ún. passzív tolerancia). Egy 2000-ben készített felmérés szerint a holland szexmunkások jelentős része nem az utcán árulta szolgáltatásait, hanem bordélyokban, esetleg kirakatot és szobát bérelt magának, és gyakorlatilag független vállalkozóként dolgozott:

2. táblázat: A prostituáltak megoszlása Hollandiában (2000)

Környezet	Előfordulás aránya (%)
Kirakat	20%
Utcai	5%
Bordély – szexklub	45%
Escort	15%
Lakás	5%
Más helyszínek (hotel, bár, masszázs stb.)	10%
Összesen	100%

Forrás: The Ministry of Foreign Affairs, Dutch Policy on Prostitution, Questions & Answers (2005), 5.

A szexmunkások és bordélytulajdonosok európai viszonylatban erős érdekérvényesítő szereppel rendelkeztek, 1984-ben alapított szervezetük, a Vörös Fonal (Rode Draad) hosszú évekig lobbizott a kormányzatnál a szexmunka legális szabályozása és a szexmunkások munkaviszonyainak javítása érdekében.56 A Rode Draad egyik törekvése az, hogy a szexipari munkásokat szabályos szakszervezeti egységekbe tömörítse, mint bármely más iparág dolgozóit, a legnagyobb, 1,2 millió tagot számláló holland szakszervezeti unió, az FNV tagjaiként. Ennek előfeltétele természetesen az volt, hogy a szexmunkát hivatalosan is elismerjék mint törvényes jövedelemszerző tevékenységet, s a szexipart beillesszék a hivatalos társadalombiztosítási és adózási rendszerbe. A holland feministák gyakran hangoztatott érve szerint a szexmunkások jogait nem paternalista állami gyámkodással kell biztosítani, hanem képessé kell tenni (empower) őket saját jogaik megvédésére.  A 90-es évek végén a szociáldemokrata holland kormány elhatározta, hogy a passzív toleranciát felváltja az aktív toleranciával, és törvényesen szabályozza a szexipart. A 2000-ben hatályba lépett törvény megkülönböztette a prostitúció legális (önkéntes) formáit a gyermek- és kényszerprostitúciótól, amelyeket továbbra is a szigorúan tiltott tevékenységek közé sorolt. A törvényhozó a prostitúció mint olyan megszüntetését irreális célnak tartotta. A törvény célja az volt, hogy az előbbi kategóriába tartozó szexmunkások kiszolgáltatottságát csökkentse, az utóbbi kategória előfordulását pedig minimalizálja.

A törvényhozói szándékot azonban nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, pragmatizmusuk ellenére a svédekhez hasonlóan a hollandok is olyan problémákkal szembesültek a gyakorlati jogalkalmazás szintjén, amelyekkel nem számoltak előre. A szexmunkások által felvetett egyik fő probléma az volt, hogy a kormány nem dolgozta ki kellő részletességgel a törvény végrehajtási szabályait, vagy ha ki is dolgozta, azokat nem egyeztették a szexmunkásokkal, így gyakran a való élettől elrugaszkodott, terjengős bürokratikus előírások keletkeztek, amelyek ráadásul alapvető adatvédelmi követelményeknek sem tesznek eleget. Az amszterdami vörös lámpás negyed bordélyainak jellegzetesen szűk szobácskáiban például lehetetlen volt eleget tenni minden követelménynek, amelyek egyike-másika ráadásul a klienseket is taszította volna (pl. hogy minden szobán ablaknak kell lennie, vagy hogy külön dohányzóhelyiséget és szeparált női-férfi öltözőhelyiséget kell biztosítani). A kormány túlbecsülte a holland társadalom toleranciáját is: a különféle társadalmi és pénzügyi intézmények részéről ugyanis a prostituáltak rendszeresen előítéleteken alapuló falakba ütköztek, amikor a hivatalos előírásoknak próbáltak eleget tenni; jogérvényesítésüket pedig a kormány nem szavatolta. A szexmunkások jelentős része ezenkívül megtagadta, hogy hivatalosan regisztrálja magát a helyi önkormányzatnál, mivel az önkormányzat foglalkozási körökre osztott nyilvántartása gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhető. Így azok a szexmunkások, akik meg akarták őrizni inkognitójukat, nem vetethették magukat nyilvántartásba.57

Ezen problémák nagy része rövid távon a vonatkozó szabályok módosításával és konszenzuskereső tárgyalásokkal megoldható. Van azonban egy olyan probléma is, amelyre a puszta szabálymódosítás nem adhat választ, mivel ez a probléma egy jóval tágabb, strukturális problémára vezethető vissza, amely jelenleg Nyugat-Európa egyik legjelentősebb szociális konfliktusforrása: az illegális bevándorlás kérdésére. A Hollandiában dolgozó szexmunkások többsége bevándorló (33%-uk az Európai Unión kívüli országokból érkezik), jelentős részük illegális bevándorló (az amszterdami szexmunkások 70%-a). Az kilencvenes években jelentősen nőtt a Közép- és Kelet-Európából érkező szexmunkások száma.58 Az illegális bevándorlók köréből toborzott szexmunkások számára a jelenlegi szabályozás nem nyújt megoldást, kiszolgáltatottságukat nem csökkenti. Ez a probléma azonban természetesen azokkal az illegális bevándorlókkal kapcsolatban is jelentkezik, akik nem szexuális jellegű munkát végeznek, tehát nem tekinthető specifikusan az új szabályozás ellentmondásának.

Tanulságok

1. Míg a svéd modell inherens logikai ellentmondásoktól terhes, addig a holland modell gyengesége éppen következetlenségében rejlik: a szabályozás elvét gyakorlatilag csupán az érintett népesség egy részénél alkalmazza – olyan strukturális okok (elsősorban a tömeges migráció) miatt, amelyek kívül állnak a prostitúció jelenségén. A svéd modell fő kritikusai közé a jogalkalmazók és maguk a szexmunkások tartoznak, kritikájuk a rendszer alapelvei ellen irányul, Hollandiában ezzel szemben az érintettek helyes iránynak tartják a legális szabályozást, inkább annak következetlenségeit bírálják.

2. Mind a svéd, mind a holland döntéshozók elkövették azt a hibát, hogy nem vonták be kellően az érintett népességet a szabályozás kialakításába és működtetésébe. A „rólunk, de nem nélkülünk” elv érvényesítésével ugyanis kiküszöbölhetők lettek volna a rendszer működési zavarai. Csakis akkor alakítható ki sikeres szabályozás, csakis akkor folytatható sikeres HIV/AIDS-prevenció és -kezelés a kockázati csoportok (köztük a kliensek) körében, ha a politikai döntéshozó szervek partneri kapcsolatot építenek ki a szexmunkások szervezeteivel, és tiszteletben tartják azok emberi jogait, nem pedig passzív, döntésképtelen áldozatként tekintenek rájuk. Mint sok egyéb, konfliktusoktól terhelt szociális jelenség esetében, a hagyományos megközelítésben „problémahalmazként” felfogott „deviáns” népesség valójában itt is a probléma megoldásának kulcsa.

3. Az emberkereskedelem és szexmunka jelensége nem kezelhető sikeresen pusztán a büntetőjogi szabályozás szigorításának-enyhítésének paradigmáján belül, egy olyan integrált, kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, amely nagy hangsúlyt fektet a kizsákmányoláshoz vezető gazdasági és szociális tényezők azonosítására és kezelésére. A szexmunka szabályozása határokon átnyúló globális probléma, ezért nem korlátozódhat a célországokra. A forrásországokban folytatott prevenciós és rehabilitációs munka elengedhetetlen, sőt, egyes esetekben jelentősebb, mint a célországok politikai-jogi szabályozása.

Jegyzetek

1   Frans B. M. de Waal: Bonobo Sex and Society: The behavior of a close relative challenges assumptions about male supremacy in human evolution. Scientific American 3 (1995), 82–88.

2   Claude Levi-Strauss: The Elementary Structures of Kinship. London, Beacon Press, 1969.

3   Jeffrey Richards: Sex, Dissidence, and Damnation: Minority Groups in the Middle Ages. New York, Routledge, 1994, 119.

4   James A. Brundage: Law, Sex, and Christian Society in Medieval Europe. Chicago, The University of Chicago Press, 1987, 446.

5   Az abolicionista mozgalom eszmetörténeti hátteréről lásd: Jo Doezema: Loose Women or Lost Women? The re-emergence of the myth of 'white slavery' in contemporary discourses of  'trafficking in women'. Gender Issues, 1 (2000), 23–50.

6   Josephine E. Butler: Personal Reminiscences of a Great Crusade. Westport, Connecticut, Hyperion Press, 1911, 13.

7   Jo Doezema: Loose Women or Lost Women? The re-emergence of the myth of 'white slavery' in contemporary discourses of 'trafficking in women'. Gender Issues, 1 (2000), 23–50.; Mary Ann Irwin: ’White Slavery’ As Metaphor Anatomy of a Moral Panic. Ex Post Facto: The History Journal 1996 – Volume V., History Department, San Francisco State University.

8   Thomas Szasz: Ceremonial Chemistry. New York, Anchor Press, 1974, 76.

9   Pittsburgh 1949. Photograph by Charles Harries, Pittsburg Courier Photographic Archives, Fotofolio, Box 661 Canal Sta. NY, NY 10013 ISBN 1-881270-62-9

10  Andrea Dworkin Prostitution and Male Supremacy (Prostitúció és férfiuralom) c. előadása a Prostitution: From Academia to Activism c. előadáson (University of Michigan Law School, 1992. október 31.).

11  Catharine A. MacKinnon: Prostitution and Civil Rights. Michigan Journal of Gender & Law, 1 (1993), 13–31.

12  Grisélidis Réal: Le noir est une couleur. Paris, Balland, 1974.

13  Marx széljegyzete a Gazdasági-filozófia kéziratok 1844-ből c. munkájának (Marx–Engels válogatott művei 1. kötet, Kossuth, 1977) V. oldalán.

14  URL: http://www.bayswan.org/COYOTE.html

15  Joanne Csete és Meena Seshu: Still Underground: Searching for Progress in Realizing the Human Rights of Women in Prostitution. HIV/AIDS Policy and Law Review 3 (2004), 9. URL: www.aidslaw.ca

16  Hilary Kinnel: Why Feminists Should Rethink Sex Workers’ Rights. Paper prepared for the Beyond Contract Seminar, London, 2002. december 16.

17  Történeti áttekintés: Licia Brussa: Survey on Prostitution, Migration and Traffic in Women: History and Current Situation, for the Council of Europe European Committee for Equality between Women and Men, Seminar on action against traffic in women and forced prostitution as violations of human rights and human dignity, EG/PROST (1991) 2, 11–29.

18  The United Nations Convention for the Suppression of the Traffic in Persons and of the Exploitation of the Prostitution of Others (1949).

19  The Sex Sector: The economic and social bases of prostitution in Southeast Asia (ILO / International Labour Organization, 1998).

20  Jo Doezema: Who gets to choose? Coercion, consent and the UN Trafficking Protocol. Gender and Development, 10 (2002).

21  Human Rights Caucus (1999) Recommendations and commentary on the draft protocol to combat international trafficking in women and children supplementary to the draft convention on transnational organised crime. URL: www.hrlawgroup.org/site/programs/traffic

22  Ann Jordan: The Annotated Guide to The Complete UN Trafficking Protocol (International Human Rights Law Group, 2002), 8. URL: http://www.walnet.org/csis/papers/UN-TRAFFICK.PDF

23  Draft Report on the Consequences of Sex Industry in the European Union, 2003/2107 (INI). Rapporteur: Marianne Eriksson.

24  Recommendation of the European Conference on Sex Work, Human Rights, Labour and Migration (Brussels, 2005).

25  Bagley C. – Young L.: Juvenile prostitution and child sexual abuse: a controlled study. Canadian Journal of Community Mental Health 6 (1987), 5–26.

26  Bour DS – Young JP – Henningsen R.: A comparison of delinquent prostitutes and delinquent non-prostitutes on self-concept. Journal of Offender Counseling, Services, and Rehabilitation 9 (1984), 89–101.

27  Widom CP – Ames MA: Criminal consequences of childhood sexual victimization. Child Abuse and Neglect 18 (1994), 303–318.

28  Susan F. McClanahan et al.: Pathways Into Prostitution Among Female Jail Detainees and Their Implications for Mental Health Services. Psychiatric Services 50 (1999), 1606–1613.

29  Joni Seager: The Atlas of Women: an economic, social and political survey. The Women’s Press, 2003.

30  Natalia Lakiza-Sachuk: Trafficking Women from Ukraine as a Security Issue. Washington, DC, Transnational Crime and Corruption Center.

31  Wendy Lu: A Trafficking Overview of Eastern Europe. Migration (IOM) December 2005, 23.

32  Minnesota Advocates for Human Rights: Trafficking in Women: Moldavia and Ukraine. December 2000.

33  Anya Sarang and Jeff Hoover ed.: Sex Work, HIV/AIDS and Human Rights in Central and Eastern Europe and Central Asia. Vilnius, CEEHRN, 2005, 63.

34  UNAIDS: Sex Work and HIV/AIDS (UNAIDS Best Practice Collection, 2002), 4.

35  Nicola Piper: A Problem by a Different Name? A Review of Research on Trafficking in South-East Asia and Oceania. In: Data and Research on Human Trafficking: A Global Survey (IOM, 2005), 221.

36  IOM Quarterely Bulletin No. 23, 2001.

37  CATW: Guide to the New UN Trafficking Protocol. Article Premier, MAAP, CATW, European Women’s Lobby, AFEM, 2001, 1.

38  IOM Migration Research Series 2/2000.

39  Policy Paralysis: A Call for Action on HIV/AIDS-Related Human Rights Abuses Against Women and Girls in Africa. Human Rights Watch, 2003.

40  Guri Tyldum és Anette Brunovskis: Describing the Unobserved: Methodological Challanges in Empirical Studies on Human Trafficking. In: Data and Research on Human Trafficking: A Global Survey. IOM, 2005, 23.

41  Fran Shaver: Traditional Data Distort Our View of Prostitution. Notes for my presentation during the panel ”Demystifying Sex Work,” When Sex Works: International Conference on Prostitution and Other Sex Work, September 27–29, 1996, UQAM, Montréal (Qc).

42  UNAIDS: Sex Work and HIV/AIDS (UNAIDS Best Practice Collection, 2002), 5–6., 8–9.

43  HIV/AIDS, Sex Work and Human Rights in Central-Eastern Europe and Central-Asia (Central and Eastern European Harm Reduction Network, 2005), 22–24.

44  UNAIDS: Sex Work and HIV/AIDS (UNAIDS Best Practice Collection, 2002), 3.

45  Karen Bastow: Prostitution and HIV/AIDS. HIV/AIDS Policy & Law Newsletter (2) 1995.

46  http://www.usaid.gov/our_work/global_health/aids/pepfar.html

47  UNAIDS Epidemiological Fact Sheets on HIV/AIDS and Sexually Transmitted Infections in Brazil: 2004 Update. URL: http://data.unaids.org/Publications/Fact-Sheets01/Brazil_EN.pdf

48  A törvény szövege angolul: Act on prohibiting the purchase of sexual services Swedish Code of Statutes SFS 1998:408, Promulgated 4 June 1998. URL: http://www.sweden.gov.se/sb/d/3926/a/25631

49  Purchising Sexual Services in Sweden and the Netherlands: Legal Regulation and Experiences (Oslo: Ministry of Justice and the Police: 2004), 9.

50  Uo. 9–11.

51  Gunilla Ekberg: The Swedish Law that Prohibits the Purchase of Sexual Services. Violence Against Women, 10 (2004), 1196.

     Julie Bindel and Liz Kelly: A Critical Examination of Responses to Prostitution in Four Countries: Victoria, Australia; Ireland; the Netherlands; and Sweden. London, Metropolitan University, 2003, 25.

52  Petra Östergren: Prostitution in Sweden. URL: http://fb.provocation.net/www.flashback.net/~butte/English/

53  Petra Östergren: Sexworkers Critique of Swedish Prostitution Policy. URL: www.petraostergren.com

54  A. Schloenhardt: Trafficking in Migrants, Illegal Migration and Organized Crime in Australia and the Asia Pacific Region. International Journal of Sociology of Law, 29 (2001), 331.

55  The Ministry of Foreign Affairs: Dutch Policy on Prostitution, Questions & Answers (2005), 5.

56  Purchising Sexual Services in Sweden and the Netherlands: Legal Regulation and Experiences. Oslo, Ministry of Justice and the Police, 2004, 33.

57  Licia Brussa: Three Years of Dutch Legalization: Consequences of Legal and Undocumented Sex Workers. Research for Sex Work, 2003, 14–17.

58  Trafficking of Women to the European Union: Characteristic, Trends and Policy Issues. European Conference on Trafficking in Women. June 1996, IOM, 7 May, 1996.

• Játéktér

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges