Skip to main content

Bevezető megjegyzések

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Az amerikai drogpolitikai vita


Az alább közölt cikkváltás idén szeptemberben látott napvilágot a National Review című amerikai konzervatív magazin hasábjain. Bár a vitában részt vevő mindkét fél hivatásszerűen foglalkozik drogpolitikával, életútjuk, motivációik és nézeteik nagyon messze állnak egymástól.

A vita kezdeményezője Ethan A. Nadelmann, a legnagyobb amerikai drogpolitikai reformszervezetnek, a Drogpolitikai Szövetségnek (Drug Policy Alliance, www.drugpolicy.org) az igazgatója. Nadelmann a Harvardon diplomázott, majd doktorált politikai tudományokból, a 90-es évek közepéig a Princeton egyetem politológiaprofesszora volt. Figyelme a 90-es években egyre inkább a fennálló nemzetközi drogpolitikai rendszer (vagy ahogy ő nevezi, a „nemzetközi drogtilalmi rezsim”) ellen szerveződő globális társadalmi mozgalom felé irányult, amelynek hamarosan az egyik fő véleményformálójává vált. 1994-ben megalapította a Soros György által támogatott Lindesmith Centert, amely az ezredfordulón kibővült és új nevet kapott (Drug Policy Alliance). Nadelmann szerint az Egyesült Államok „drogellenes háborúja” bukásra van ítélve, mivel a drogtilalom évtizedes tapasztalatai azt mutatják, hogy a büntetőjogi eszközök nem képesek tartósan csökkenteni sem a drogok kínálatát, sem pedig a fogyasztását. A drogtilalom ugyanakkor a feketepiac jelentős méretű felduzzadásához, az emberi jogok tömeges megsértéséhez, egyre növekvő börtönpopulációhoz és katasztrofális közegészségügyi állapotokhoz vezet. A Nadelmann által kínált alternatíva az államilag szabályozott legális drogszabályozás rendszere, amely a helyi igényeknek megfelelő adókkal, korhatárokkal és szigorú fogyasztóvédelemmel szab gátat a pszichoaktív anyagok fogyasztásához kapcsolható ártalmaknak.

John P. Walters a Bush-kormányzat jelenlegi „drogcárja”, azaz a Fehér Ház drogellenőrzési irodájának (ONDCP, http://www.whitehousedrugpolicy.gov/) a kábítószerügyek felett szinte teljhatalommal rendelkező vezetője. Karrierjét a korábbi drogcár, William Bennett (a Reagan-, valamint az idősebb Bush-adminisztráció hírhedt drogfőnöke) helyetteseként kezdte. Nadelmann-nel ellentétben mindig is adminisztratív munkát végzett, a tudományos életben nem tett szert képzettségre vagy elismertségre. A drogkérdésben Nadelmann pragmatikus-liberális hozzáállásával szemben az ő attitűdjét moralista-fundamentalista álláspontként lehet ábrázolni. Walters az illegális drogokban (sőt, elsősorban a marihuánában) az amerikai társadalom rákfenéjét látja, amely tönkreteszi a családokat, bűnözéshez vezet és olajat önt a nemzetközi terrorizmus tüzére. A drogkérdés kezelését a kompromisszumokat elutasító drogháború következetes végrehajtásában tudja elképzelni.

Kettejük média-párviadala azért is számít különösen jelentősnek, mert Walters a nyilvános vitákat többnyire kerüli, még hivatalos útjainak állomásait is eltitkolja a média elől, tartva a civil szervezetek tiltakozó akcióitól. A levélváltás másik különlegességét az adja, hogy az írások egy olyan konzervatív lapban jelentek meg, melynek olvasótábora jellemzően a republikánusokat támogatja. Mindkét szerző érvelésén és retorikáján megfigyelhető a konzervatív olvasók megnyerésének igénye, így például Nadelmann részéről a drogháborút ellenző republikánus közszereplők emlegetése, illetve Walters részéről a gyakori hivatkozás az olvasók szemében népszerűtlen Soros György és a droglegalizáció kapcsolatára.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ, www.tasz.hu) emberi jogi szervezet 1994 óta aktív résztvevője a hazai és nemzetközi drogpolitikai eseményeknek, a drogprobléma büntetőjogi-tiltó megközelítésével szemben az ártalomcsökkentő drogpolitika elveit képviseli. A cikkek magyar nyelvű közlését nemcsak azért tartjuk fontosnak, mivel Mr. Nadelmann a TASZ tanácsadó testületének tagja, hanem mert hisszük, hogy az amerikai drogpolitika alakulása közvetlen hatással van a globális, így a magyar drogpolitika fejlődésére is. Az USA a jelenleg fennálló „globális drogtilalmi rezsim” (Nadelmann) legfőbb támogatója, ennek a támogatásnak a megszűntével a rendszer dominóként omlana össze, és a jelenleginél jóval nagyobb esély nyílna egy ésszerű, a valódi közegészségügyi és emberi jogi szempontokat szem előtt tartó drogpolitikai modell széles körben való alkalmazására.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon