Majsai Tamás

Nyomtatóbarát változat

A négy részben megjelenő dolgozat (az első , a második, ill. a harmadik rész a decemberi, a januári, ill. a márciusi számunkban olvasható) a Pápai Magyar (Egyházi) Intézet papi ösztöndíjasainak nemzetközi porondon folytatott állambiztonsági hírszerzői tevékenységébe ad közelebbi betekintést három teológiai tanár hálózati működésének feldolgozásán keresztül. A tanulmány emellett érinti a Magyarországi Római Katolikus Egyház más magas rangú vezetőinek hazai és külföldi állambiztonsági kooperációját, az egyházi környezet hálózati penetrációjának néhány további összefüggését, és rövid bepillantást enged a III/I-es, Hírszerző Csoportfőnökség Római Főrezidentúrán folytatott akcióiba. Az adatközlés részét képezik végül azok az életrajzi vázlatok, amelyek révén legalább felszínesen megismerkedhetünk a magyar állambiztonság néhány „olaszországi vonalon” működő titkos állományú munkatársával.

Rövidítések

Turay Alfréd hálózati elköteleződésének értelmezésével foglalkozó kitérőnket az ü. [ügynök] római működésének konkrétumaival folytatjuk.

Speciális közeget jelentett „Márk”-Turay számára a Vatikán körüli eseményekről adott tájékoztatásban a PMI-be [Pápai Magyar (Egyházi) In­té­zet/be] látogató magyar egyházi tényezők viselkedésének, illetve az intézmény életét és vezetését értékelő vatikáni vélekedéseknek a permanens megfigyelése. Az ü.-i munka illusztrálására röviden idézzük azt a jelentését, amelyet 1972 májusában, az akkori időkben feltűnő eseménynek számító, ún. „magyar zarándoklat” prominenciái számára rendezett fogadásról készített. Fábián Árpád, a PMI rektora, egyúttal az ÁB [állambiztonság] „Beron” fn. [fedőnev/ű] ü.-e is,1 követvén a számára előírt magatartásvonalat, igyekezett ugyan az intézmény lakóit távol tartani az odasereglő magas rangú külföldi vendégektől, „Márk” most is „nagyszerű érzék”-kel oldotta meg feladatát: a „felszolgálás ürügye alatt […] mégis sikerült [velük] néhány szót váltani[a], illetve hallani[a].” Sőt, néhány vendéggel figyelemre méltó beszélgetésbe is keveredett. Részlet a fogadás egyik epizódjából: „Wasner (német rektor): Hogy hívják azt az állami embert, aki a kapunál volt? Egy hang: Keszthelyi. Wasner: Ő is kommunista? Zsigmond Raymund:2 Minden bizonnyal az. De ez végül is nem bűn. [...] Cheli: Miért ülök én előkelőbb helyen, mint a Casaroli?3 Turay: A sorrendet a házigazda állapította meg, tőle kérdezze. Cheli: Ki az az úr ott, velem szemben? Turay: Kiss Oszkár követségi tanácsos. Cheli: Jóban vagy vele? Turay: Számomra itt minden vendég egyformán kedves. [...] Garrone: Melyik egyetemre jár, s kinél dolgozik?  Turay: [...] Garrone: Nagyon örülök, hogy megismerhettem. Turay: Mosolyogva (s közben ezt gondolva: Mi a fene?)”.4 „Márk” egyébként is rafinált ifjú volt, és a fogadáson látványosan körüludvarolta Endrey Mihályt,5 a mellőzött „reakciós” püspököt: „csupán csak diplomáciai okosságból is több figyelmet, kedvességet kellett volna tanúsítani irányában. [...] jómagam igyekeztem maximálisan kiszolgálni, s ezzel elértem azt, hogy társaim kicsit reakciósnak tartottak, viszont az emigráció előtt »jó pontot« szereztem.”6

Eredményes és színes tevékenységet fejtett ki „Márk” a magyar emigráció körében is. Elsősorban a vele gyakrabban érintkező, ún. papi emigráció kötötte le a figyelmét: folyamatosan értékelte magatartásukat, politikai nézeteiket, vatikáni szerepüket, tevékenységük reálpolitikai jelentőségét; jelentett a PMI irányában megnyilvánuló érdeklődésükről7 és a Szent István Magyar Házban zajló eseményekről (hosszú ideig ez számított az 1964-es egyezménnyel a PMI-ből kiszorított egyházi emigránsok szellemi-kommunikációs bázishelyének8). Szerény ember lévén „Márk” általában véve így is csak gyengének minősítette teljesítményét („kialakult komoly kapcsolatról nem beszélhetek, legfeljebb felszínes ismeretségekről”).9 Voltak azonban eredményei is, mégpedig nem is akármilyenek. Részlet az 1972-es, vakációs nagybeszámolójából: „A jövőre vonatkozóan […] újabb lehetőségeim nyílnak. Jó barátságot kötöttem a Salvator Mundi Kórház két apácájával, akik egyébként az emigráció körében köztiszteletnek örvendenek. Harris Ilona (Valéria) és Gyuricza Margherita (Paula) a szóban forgó személyek. Mindkét nővér nagyon lekötelezve érzi magát irányomban. Róluk információt majd a későbbiekben adok.10 Egyelőre csak annyit, hogy ők minden ráhatás nélkül, automatikusan fogják terjeszteni jó híremet az emigráció körében. S ha arra kerül sor, hogy közelebbi tanulmányokat kell majd folytatnom Mesterről vagy Zágonról,11 az ő közvetítésükkel ez már sokkal könnyebb és veszélytelenebb lesz. Egy mesterséges disszidáltatás esetén egészen bizonyos, hogy a két nővér nagyon sokat tehet (csupán az én kedvemért) a disszidált személy érdekében.”12 Az ÁB legbensőbb mecha­nizmusait is ismerni látszó kollaboráns a továbbiakban is kihasználta a gyanútlan nővéreket. Embertársaira  adott esetben  – éppúgy, mint később „Rákoshegyi” – ő is elsősorban politikai, hálózati nyersanyagként tekintett (disztingváltabban: a „szocializmus keresztelője” jegyében definiálható hasznosságuk szerint minősítette őket). Ez határozta meg a nővérekkel és az emigráció más tagjaival ápolt kapcsolatait is. Az ödj.-a [ösztöndíj/a] befejeztével készített összefoglaló jelentésében például dicsérte a nővéreket, mert „apró pletykáikkal nagyban befolyásolták a közvéleménynek pozitív irányba való alakulását [ti. a PMI és a magyar egyházpolitikai viszonyok megítélésében]”.13 A hálózati alkalmasság szem­pontjai jelölték ki az irányukban tanúsított emberbaráti, diakóniai attitűdjét is. Ilyen elvek alapján támogatta például az évtizedekkel korábban Rómába települt Gyuricza Margit hazatérési szándékának teljesítését. A nővér „itteni és majdani otthoni viselkedésével kapcsolatban minden garanciát vállalok”, írta, hiszen Gyuricza Margit „nagyon komoly támogatást nyújtott nekem, hogy az emigrációhoz közelebb férkőzhessem. Véleményével, benyomásaival, s főleg ezeknek hangoztatásával nagyon alakította a közvélemény javulását a PMI-vel kapcsolatban, illetve személyemmel kapcsolatban. [...] Szemében én teljesen gyanún fölül állok, támogatásomról [...] mit sem tud.”14 (A római emigráció megfigyelésére „Ádám” ebben az időben nem csak „Márk”-ot tartotta. Turay Alfréd ü.-i d.-jából [dosszié/jából] tudunk a római papi és emigráns környezetben jól ismert „Nárcisz” fn. ügynöknőről, Netkovszky Karola orvostanhallgatóról, akit a rezidentúra tippkutató kerítőként foglalkoztatott. Az illetővel egyébként „Márk” is közeli kapcsolatban állt.15)

„Márk” spicliskedésének legtermészetesebb közege azonban a PMI-kolónia volt, ahonnan szokásosan mindenről jelentett.16 Beszámolói fókuszában nála is az intézet rektora, ügyvitele és kapcsolati rendszere, a PMI lakóihoz való viszonya, illetve paptársainak tanulmányi és magánélete állott: politikai nézeteik, a hazai egyházi és politikai fejleményekkel kapcsolatos felfogásuk, a külvilággal való kommunikációjuk ÁB-szempontból „kedvező” vagy „kedvezőtlen” jellege; egyéni törekvéseik, személyes képességeik, egymás közötti viszonyaik, a papi és a világi emigrációval tartott kapcsolataik; azaz minden, amivel az ÁB megnyugtató módon tudta kontrollálni az intézmény mindennapjait (beleértve ebbe az Olasz Információs Hivatal PMI iránti érdeklődését is17), a rektort és az ödj.-asokat. („Márk” jelentéseit, fontosabb információit a hírszerzők rendszeresen megosztották a III/III-as társszervvel.18)

„Ártott-e”, akart-e „ártani” „Márk” azoknak az embertársainak, akikről jelentést adott, vethető fel esetében is a közkeletű kérdés. Turay Alfréd, éppúgy, mint késői kollégája, „Rákoshegyi”-Benyik, nem volt rosszindulatú spicli. Testvéreiről, felebarátairól soha nem állított per definitionem valótlant (miért is tette volna?), és a velük kapcsolatos érzelmeinek csak ritkán adott hangot. Rendszerint visszafogottan és a reflektált tárgyilagosság hangján árulkodott róluk. Jelentéseinek típuseseteiből idézve: az 1970 óta ü.-ként tevékenykedő Goják Jánosról például azt közölte, hogy „az intézet legtehetségesebb embere. [...] Tanárai felfigyeltek rá, az intézetünk hírnevét gyarapította. Nézetei nagyon sok területen annyira marxisták, hogy sok pártembernek is becsületére válnának”; Gonda Imréről – későbbi tanártársáról az egri hittudományi főiskolán, aki soha nem vált hálózattá – azt állapította meg, hogy „az emigrációval, ha tartott is kapcsolatot, ez nem került nyilvánosságra, és megjegyzendő, hogy Gonda az az ember, aki minden gyanún kívül áll”;19 Vanyó László op. [operatív] kapcsolatot úgy méltatta, hogy „nyugodt, becsületes, kiegyensúlyozott ember. Okos, és minden lépésében megfontolt. [...] Politikai kérdésekben rendkívül higgadt, szűkszavú, de bölcsen nyilatkozó ember.”20)

Miután „Márk”, éppúgy, mint „Rákoshegyi”, professzionális ü. volt, aki kínos precizitással teljesítette az ÁB-vel „közös” célokat, a centrális kérdés az ő esetében sem az, hogy mit jelentett, hanem az, hogy törekedett-e bárminek az elhallgatására, amiről tudhatta, hogy nem szolgálja atyjafia érdekeit, és aminek a besúgásától az elemi etikai jóérzésnek is vissza kellett volna őt tartania. Rövid válaszunk: „Márk” ü.-i d.-iban nem találjuk a nyomát ilyen szándéknak. Turay Alfréd ü.-i énjét a szocialista rendszer messianisztikus perspektívájának minden emberi parti­ku­laritást maga mögé utasító történelemfilozófiája ha­tározta meg. „Pary”-Gyürki László paptestvérről (aki 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik megyei jelöltje volt) például ilyen megállapításokat tett: „rendkívül kíváncsi, minden ügyben szimatol, minden érdekli. [...] Kapcsolatai elképesztően széleskörűek. [...] Politikai kérdésekben nem nyilatkozik, de véleménye valószínűleg Galavitséhoz hasonló.21

A közösségbe sehogyan sem sikerül beilleszkednie. Ebben talán a kora is gátolja. Társainak [...] az a véleménye, hogy Gyürki minden tekintetben a konzervativizmus fellegvára.”22 „Pary” ü.-i munkáját is dicséri, hogy egy évvel később „Márk” már a megrendszabályozását is fontosnak ítélte: „A sértett Gyürki, az intézet hírharangja. [...] Pletykáival, okvetetlenkedő kérdéseivel, sértődékenységével sokszor hozta kellemetlen helyzetbe társait s az intézetet. Kapcsolatai rendkívül széleskörűek, olyannyira, hogy Rómában két hónap alatt több embert ismert már, mint jómagam a három év alatt. Konkrét adataink vannak arra, hogy Gyürkit az emigráció közvetve vagy közvetlenül információs forrásnak használta fel. Ez önmagában még nem volna baj, de Gyürki megnyilatkozásaiban nagyon ügyetlen,  s nem tud felülemelkedni személyes sérelmein. [...] Az emigráció részéről [...] jóakaratúan visszakerültek a Gyürkitől kiszedett információk. Meggyőződésem az, hogy Gyürki nem rosszakaratból nyilatkozott társairól elítélően (pl. Rózsa Huba cinikus, Vanyó nagyképű stb.), hanem pletykáit használták fel bizonyos körök arra, hogy azokat kiforgatva egy kalamajkát keverjenek. Gyürkinek komoly problémái akadtak a rektorral is. Év végére a helyzet odafajult, hogy kijelentette: itt az intézetben mindenki ellenem van. [anonimizált szövegrész] Tanulmányi vonalon Gyür­kinek voltak problémái, melyeket nyíltan hangoztatott is. Ez indokolja azt a tényt is, hogy otthagyván a Biblikus Intézetet, Gyürki a lényegesen nívótlanabb Lateráni Egye­tem­re iratkozott át. Újabb kiküldetése esetén komolyan, több oldalról való beinjekciózásra van szüksége paciensünknek”.23 Hallga­tó­társainak hálózati úton realizálandó megnevelése máskor is vissza­térő gondolata volt a szinte rezidensi szerepkörben tetszelgő „Márk”-Turaynak: „Az elhárítás, illetve hírszerzés szempontjából két ember mutatkozik kissé gyanúsnak: Földényi és Gyürki [ne felejtsük: „Polo” és „Pary” is élő hálózat volt Rómában]. Mind­ket­te­jüknek igen széles ismeretségi köre van. Ez önmagában véve nem volna probléma, de sajnos a két ember egyike sem rendelkezik kellő judíciummal. Nagyon sok belső ügyet kipletykálnak (néha csak jóindulatú, de buta fecsegés, néha viszont az őket kérdezők ügyes kérdéselhelyezése folytán). Véleményem az, hogy a két ember még így sem veszélyes, de nem ártana őket a megfelelő úton (elöljáróikon keresztül) figyelmeztetni.”24

Az ü.-i tárgyilagosság az egyéni adottságok, emberi gyengeségek, szubjektív életstratégiák és baráti kapcsolatok könyörtelen közlését is magába foglalta: [A. B.25] „tanulmányi téren megállta a helyét. Rendkívül határozatlan, kapkodó ember. Társainak többször az volt a véleménye, hogy ennek az embernek egyáltalán nincs judíciuma. Szinte év elejétől kezdődően [C.] befolyása alá került, és ez a befolyás nem használt [A.-]nak. [...] A hivatalos utat többször megkerülve, bizonytalan vállalkozásokba bocsátkozott. Kapcsolatai széleskörűek és ellenőrizhetetlenek. [A.] szinte állandóan úton volt. Félő, hogy barátaival és ismerőseivel való találkozásakor nem adott objektív képet a kíváncsiskodóknak, már csak azért sem, mert képtelen felismerni egy-egy kérdésben a buktatót vagy a csapdát. Véleményem szerint, ha kikerül [D.] és [C.] befolyása alól, és ezzel egyidejűleg a rektor erélyesebben lép fel vele szemben, sok probléma megoldódik [A.-]val kapcsolatosan. Jóvátehetetlen ballépést nem követett el, tanulmányilag megfelelő, izgága természetének és hajlamainak jó irányba terelésével értékes emberré válhat.”26 [E. F.] „legjobb jellemzése talán: egy szétfolyó, buta [...] jóság.”27

Az ilyen és hasonló információk hatástörténete teljesen független volt a legjobb szubjektív szándéktól (az ún. ártani nem akaró megfontolásoktól): eszközt és lehetőséget adtak az ÁB számára ahhoz, hogy némi tisztogatással (pl. az ödj. meghosszabbítását ellenző vagy csak nem pártoló befolyásolással) és korrekcióval számukra alkalmas személyekkel töltsék fel az intézményt, és elérjék (mint pl. az ügyesen megtévesztett „salvator apácák” instrumentalizálásával, akiknek a „munkája – Turay szerint – [azért is] felbecsülhetetlen értékű [...], mert ezek a hírek a megfelelő csatornákon minden bizonnyal a legmagasabb fórumokig is” eljutnak), hogy a PMI-t a Vatikán is folyamatos elismerésben részesítse: „A tanulmányi eredmények jók, »pápa iránti hűségünk« közismert, panasz tehát nem merülhet fel ellenünk.”28

„Márk”-Turay odaadó és lelkiismeretes munkájában már telepítése előtt is kiemelték fegyelmezettségét, és ezt a későbbiekben is rendszeresen méltatták nála.29 Különösen nagyra értékelték az általános és az „Ádám”-tól kapott instrukciók betartását. Utóbbiak közé tartozott például, hogy még időben reparálta a rektorral átmenetileg megkarcolódott viszonyát,30 és ennek köszönhetően elérte, hogy „Beron”-Fábián ki­induló ajánlást adjon stipendiuma harmadik évéhez (amit az ÁB op. eszközökkel hazai vizeken már támogatni tudott).31 „Ádám”-Keszthelyi permanens vezetése és tanácsainak szoros megfogadása állt azonban „Márk” eredményes tippkutatása mögött is.

A „kolléga”

„Márk”-Turay tippkutatói tevékenységének legjelentősebb „fogása” C. D., egyik olasz diák- és paptársa megkörnyékezése volt. C. D.-vel való kezdődő kapcsolatáról 1972 márciusában értesülünk először: „Igazi »baráti[«] kapcsolatról még nem beszélhetünk, de a legjobb úton haladunk. A nyári szünetre két hétre meghívtam Magyarországra. Meg­hí­vá­somat kitörő örömmel fogadta, mint akinek titkos vágyát készülnek teljesíteni.”32 – C. D.-ről nagyon keveset tudunk. 1945-ben született, és „Márk”-Turayval egy időben, 1968-ban szentelték pappá; Római ödj.-a idején egy apácarend által fenntartott házban élt (ahol az odaérkező vendégek spirituálisaként tevé­keny­kedett33); az egyházi képzés mellett a Római Állami Egyetemet is látogatta;34 alapvetően baloldali beállítottságú volt, erős szociális érzékkel; elítélte a társadalmi igazságtalanságot; politikailag ugyanakkor nem látott megfelelő alternatívát; egyházi nézeteit illetően határozott antikuriális felfogást képviselt;35 nem vágyott ugyan magas egyházi állásra, de – legalábbis „Márk” szerint – „nem olyan ember, aki az adódó ilyesfajta lehetőséget visszautasítaná”; tanulmányai végeztével (két év múlva) doktorálni szándékozott, és teológiai tanári állás várta az egyik olasz akadémián; Hegel és Marx szellemi örökségének kapcsolatával, illetve társadalomtudományi kérdésekkel foglalkozott; szimpatizált az Alegría-féle marxizáló irányzattal, illetve a marxizmus és a szocializmus üdvtörténeti alapvetésű keresztény integrációjának szemléletével.36 A hírszerzés által hamarosan „Brachmann” fn.-en nyilvántartott37 C. D. az első pillanattól felkeltette a Központ érdeklődését – különösen lázba hozta őket, hogy C. D. Magyar­or­szágra szeretne látogatni –, és máris intézkedéseket fogalmaztak meg vele kapcsolatban: „Elképzelhetőnek tartjuk, hogy viszonylag rövid idő után célszerű lesz a rezidentúra egy munkatársát bevezetni C. mellé” – fogalmazott Turay jelentését olvasva „Késmárki”.38 Egy hónap elteltével pedig már az útját is tervezgették, és finomítottak C. D. „feldolgozására” vonatkozó elképzeléseiken is: „Egyéb irányú kötelezettségek miatt számunkra az lenne a legjobb, ha C. július 15. – augusztus 10. kö­zötti idő­pontban utazna be. »Márk« a meghíváskor ezt vegye figyelembe. »Márk«-nak a vendéglátásból adódó költségeihez hozzájárulunk. C.-vel Ma­gyar­országon ahhoz hasonlóan tervezzük a foglalkozást, ahogyan azt tavaly »Kopeczky« barátjával tettük.39 [...] Amennyiben lehetőség van rá, úgy »Márk« közreműködésével bevezetjük C. mellé a Központ egyik munkatársát.” Ádám et.-at [elvtárs/at] pedig külön is utasították »Márk« megfelelő eligazítására: „Hivat­kozva arra, hogy C. részletesen és sokoldalúan szeretne hazánk viszonyairól tájékozódni, mondja el, hogy van egy régi, jó barátja, Giorgio, aki a KÜM-ben [külügyminisztérium/ban] dolgozik, kommunista, de mindez nem gátja jó barátságuknak. [...] Ha C. is egyetért javaslatával, úgy hazaérkezése után felkeresi Giorgiót, és megbeszéli vele, hogy – amennyiben ideje engedi – bemutatja majd olasz barátjának. Talán csinálnak egy-két jó programot is. »Márk« úgy tálalja javaslatát, hogy C. érdekesnek tartsa egy a »politikai élettel foglalkozó kommunistával« a dialógust.”40

Budapest instrukciói nyomán Turay „fejvadász” totális feldolgozás alá vette olasz oltártestvérét. Különösen, hogy „Ádám” szemináriumainak kö­szön­hetően az eszköztára is egyre színesedett. „Pontosan meghatároztam azokat a részletkérdéseket, amelyre a személy feldolgozásának folyamatában választ várunk” – jelentette „Ádám” (a maga szokásos helyesírási kultúrájával) az 1972. márciusi találkozójukon történteket. Majd így folytatta: „[…] Például az illető személy pontos beosztási helye, önálló plébános e [sic!], ha nem, a főnöke kiléte, a tanulmányozandó személy kapcsolatköre, támogatói, azok beosztása, a kapcsolat tartalma stb. Ezt követően foglalkoztunk az ismeretség elmélyítésének szükségességével és módszereivel. Eligazítottam »Márk«-ot, hogy bátran és többször hívja meg a célszemélyt, vigyen neki ajándékot, látogassa meg személyesen a plébánián, erősítse benne azokat a momentumokat, melyek eddigi szimpátiáját kialakították. A meghívások költségeit természetesen mi fedezzük,41 csak arra ügyeljen, hogy a költekezés ne tűnjön fel senkinek, illetve ne lépje túl egy hasonló ödj.-as költekezési lehetőségeit. Megállapodtunk abban, hogy a tanulmányozás eredményétől függően meghívja a célszemélyt az akadémiai rendezvényekre és bemutatja.” [sic!]42 A felsoroltak mellett hozzátartozott azonban „Brachmann” felderítéséhez, a róla készített komplett jellemrajzhoz annak a megismerése is, hogy „milyen hobbyja van”, „szabad idejét mivel tölti”, vagy hogy „érdeklődik-e a nők iránt”?43

„Márk” „tippkutatása” professzionális munkának bizonyult. Az alapvető információk begyűjtése mellett lelkes vággyá érlelte C. D.-ben a magyarországi utat (Turay rafinált módon először felkínálta neki pl., hogy ő majd ellátja a közelebbről ismeretlen tartalmú disszertációjához szükséges magyar vonatkozású információkkal, ami C. D.-t azonban még inkább arra indította, hogy helyszínen tanulmányozza a tényeket44). A „legendásítás”, azaz C. lépre csalásának terve „Márk” nyári szünidei hazatérése előtt már tökéletesen elő volt készítve. (A csábítás fegyvertárában az olyan eszközök is helyet kaptak, mint a magyar folyóiratokban – pl. Világosság, Vigilia – való publikálás lehetőségének elintézése.45) Kis problémát Hajdók Zsolt kolléga jelentett csak, akit „nem lehetett lebeszélni arról a szándékáról, hogy az egyik héten kizárólag ő foglalkozzék a vendégünkkel”. Sebaj, a kevesebb is jó: „a másik hét teljesen szabad”, lelkendezett „Márk”. Nemcsak a programok voltak azonban kecsegtetően kidolgozva, de gondjuk volt a váratlan fordulatokra is. „Márk” észrevette például, hogy „D.-nek anyagi problémái vannak az utazással kapcsolatban”, amire reagálva még jó időben biztosította őt, „hogy hazai teljes ellátását fedezem, csupán az útiköltség az ő gondja”.46

 „Brachmann” exkurziójára 1972 nyarán valóban sor került. Látogatásáról „Márk” szeptemberi ü.-i jelentésében (op. tiszteket megszégyenítő észjárással összeállított elemzésében) olvashatunk lélegzetelállító beszámolót:

„a) [...] Barátom július 25-től kezdődően egy hétig volt a vendégem. Ezen időszak alatt zajlott le a két érdekes találkozása Kósa Györggyel [»Márk« tartó tisztjével]. A találkozást már Rómában előkészítettem. Érdeklődtem, volna e kedve elbeszélgetni olyan emberekkel, akik más világnézetűek, de a baráti körömhöz tartoznak? [sic!] D. lelkesedett az ötletért. Magyarországra érve ő volt az, aki emlékeztetett ígéretemre. Nem zárkózhattam el kérése elől. Néhány családlátogatás után bemutattam őt marxista barátomnak. A találkozás egészen természetes és spontán volt, D. nem foghatott gyanút. A két találkozó annyira sikerült, hogy D. és Gyuri [ti. Kósa György] szinte jó barátok lettek. D. azóta is szeretettel emlékezik meg Giorgo-ról [a György név olaszul] minden levelében. Élénk eszmecsere alakult ki ket­tejük között politikai, egyházpolitikai és gazdasági kérdésekről egyaránt. Meglepően sok kérdésben jutottak közös nevezőre. Számomra persze ez az eredmény nem volt meglepetés, hiszen ismertem D. számos állásfoglalását, s tanúsíthatom, hogy ezekhez következetes maradt, vagyis nem »taktikázott«. b) A személyében rejlő lehetőségek értékelése: D. rendkívül barátságos, közlékeny, ún. társasági ember. Különösebb problémát nem okoz a beszéltetése. Minden érdekli, de különösen a politikai és gazdasági kérdések. Közlékenysége nem jelenti persze azt, hogy szószátyár vagy pletykás ember. Tud diszkrét lenni, ezt számos esetben megtapasztalhattam. Azonnal megértette azt is, hogy számomra esetleg kellemetlen lehet, ha marxista barátaimról beszélne. [Ez természetesen a beszervezési legenda része volt!] Véleményem szerint olyan ember, akit nagyszerűen fel lehet használni sötét információk szerzésére. [A kurzivált sorok a jelentést olvasó op. személyek kiemeléseire utalnak.] Egészen nyíltan is fel lehet tenni neki kérdéseket, s ha azok beleillenek a kontextusba, nem fog gyanút. Biztos, hogy a legjobb tudása szerint fog válaszolni. Ugyanakkor elképzelhetetlennek tartom a szabályos »beépítését« [ti. ü.-i beszervezését]. Valószínűleg nem vállalkozna soha nyílt kollaborációra. Még kevésbé fogadna el ezért dotációt. Mindez azonban nem szükséges. Hiszen ha ő meggyőződött arról, hogy egy dialógus hasznos lehet, akkor abba lelkesen belemegy, s a vita hevében esetleg értékes adatokat fedhet fel. Jutalmazását pedig kisebb ajándékozásokkal meg lehet oldani. Kiugró erkölcsi hibái nincsenek, nem fogható. Az egyetlen alkalmazható módszer nála a nyílt dialógus, amelynek természetesen nem kell, hogy központi témája legyen a bennünket érdeklő kérdés. Egyébként nagyon jó megfigyelő. Gyurival lezajlott vitái után közölte velem, hogy figyelme az apró részletekre is kiterjedt. (Kényes kérdések gyors áthidalása, pillanatnyi zavar stb. a partner részéről nem kerülték el a figyelmét.) Vagyis, nem árt óvatosnak lenni vele szemben. Pers­pek­tívái, céljai a mi szempontunkból nem egészen kedvezőek. Egy teológiai tanár igen kevés »szolgálatot« tehet. Megtörtént befolyásolása abban az irányban is, hogy érdeklődjék egy kicsit a diplomáciai pálya felé. Mennyivel könnyebben oldódnának meg a nagy problémák, ha a vatikáni diplomaták mind úgy gondolkodnának, mint te – sóhajtott fel egyszer szinte egészen spontán Gyuri, majd nagyon ügyesen, félig tréfásan, félig komolyan megpróbálta meggyőzni D.-t arról, hogy a diplomáciai pályán milyen sokat segíthetne rajtunk. A találkozás után jómagam is felelevenítettem a témát. Kifejtettem neki, hogy ha [sic!!] az Egyház zilált helyzetén csak mi fiatalok segíthetünk. Hangsúlyoztam azt, hogy nekünk nemzetközi viszonylatban is nagyon össze kell fognunk, s lehetőleg olyan pozíciókba kell bejutnunk, ahonnan már hatékonyan tudunk cselekedni.47 D. igazat adott, csupán annyit jegyzett meg, hogy technikailag egyelőre kivihetetlennek tartja a diplomáciai pályára való átállást. Mindezek után felmerülhet a kérdés, nem az olasz vagy vatikáni hírszerző szolgálat egyik tagjával állunk szemben? A kérdés eldöntése még további tanulmányokat igényel. Jelen pillanatban az a véleményem, hogy nem. Indokaim a következők: D.-t tanulmányoztam már abban az időben is, amikor ő még nem tudott rólam. Magatartása, állásfoglalása ugyanaz volt abban az időszakban is, mint amit tanúsított itt Magyar­ors­zá­gon. Tőlem sohasem kérdezett olyasmit, ami elárulta volna a »kollégát«, soha semmiféle jellel »nem árulta el magát«. Mindez persze ügyességének is lehet bizonyítéka, tehát nem árt a további óvatosság sem. c) Lehetőségek a kapcsolat mélyítésére vonatkozóan: A kialakult barátságok, a magyarországi utazás alatt kapott ajándékok és jóindulat mindenképpen lekötelezik D.-t, ez leveleiből minden kétséget kizáróan kiderül. A kapcsolat intenzitásának növelése előtt tehát nincs akadály. Egyetlen probléma az lesz, hogy az elkövetkező tanév erősen le fogja kötni D. idejét, illetve próbára fogja tenni erejét. Van azonban egy nagyon bíztató eredményünk is: D.-t megpróbáltuk rávenni arra, hogy a Szovjetunió helyett Magyar­or­szágra jöjjön tanul­mányútra. Terve ugyanis az, hogy tanulmányai befejezése után az olasz KÜM-ön keresztül megpályáz egy moszkvai ödj.-at. Gyuri ügyesen meggyőzte őt arról, hogy sok­kal jobb lenne számára egy magyarországi tanulmányút, ahol a barátai is segíthetik őt. Meg­csil­lan­tottuk előtte azt a lehetőséget is, hogy talán úgy is nyélbe lehet ütni az ügyet, hogy kizárjuk az olasz hatóságokat. Ezt egyébként D. is hasznosnak találta. Turistaként tartózkodna Ma­gyar­­­or­szágon néhány hónapot, és ezalatt oroszul tanulhatna, illetve foglalkozhatna az őt érdeklő kérdésekkel, ha akar, akár az aktuális politikai, gazdasági eseményekkel is. Gyu­rinak talán »akadnak« barátai a minisztériumban, akik ezt az ügyet támogatni tudják. Biztosat persze nem ígérhetünk, hiszen jól körül kell előbb nézni – mondottuk. D.-nek nagyon tetszett az ötlet, annál is inkább, mert az én barátságom mellett már nagyon megkedvelte az »állandóan vitatkozó«, de »nagyon szimpatikus Gyurit is«. Megállapodtunk abban, hogy ha reális lehetőségeit látjuk a terv megvalósításának, akkor egy Rómában dolgozó közös barátunk (Keszthelyi [László, azaz »Ádám«]) támogatásával megindítjuk az akciót. d) Javaslat D. megközelítésére Rómában: (cél: egy folyamatos kapcsolat kialakítása) Keszthelyi László barátunkról, aki esetleg sok mindenben segítségünkre lehet, D. tehát már tud. Valószínűleg ő [ti. D.] lesz az, aki megint emlékeztetni fog ígéretemre, vagyis arra, hogy mu­tassam be neki a Gyurival közös barátunkat. A feladat itt már viszonylag egyszerű. Tervem a következő: egy kulturális rendezvényen bemutatom egymásnak a feleket. Előtte persze D.-t valahogy finoman megint figyelmeztetem arra, hogy nekem esetleg kellemetlenségeim támadhatnak konzervatív kollégáim felől, ha tudomást szereznek arról, hogy én marxistákkal egyáltalán szóba állok. D. őszintén el fogja ítélni ezeket a kollégáimat, és nagyon fog vigyázni arra, hogy ne büszkélkedjen új ismerősével. Mindezt csupán azért fogja tenni, mert nekem, a barátjának, semmiképpen sem akar kellemetlenségeket. Ha a bemutatás megtörtént, egy al­ka­lommal Lacival együtt felkeressük D.-t a lakásán. (Nagyon valószínű, hogy ő fog meghívni bennünket.) Is­mer­vén D. természetét, reakcióit, úgy gondo­lom, hogy ez a terv egyáltalán nem merész, és egészen természetesen beleillik az előző lépések kontextusába. Egy más alkalommal azután én ha­laszt­hatatlan tennivalóm miatt esetleg el is maradhatok a találkozóról. Ugyanakkor, ha Laci közli velem észrevételeit vagy aggályait, még mindig meg tudom adni a kellő segítséget, hogy az új barátság kialakuljon. A közbelépés módját a kialakult szituáció fogja meghatározni. Megjegyeznék annyit, hogy az intézetünk kereteit nem tartom alkalmasnak találkozások lebonyolítására annak ellenére sem, hogy Wink­ler és Hajdók, a két gregoriánás már nem lehetnek zavaró személyek [letelt az ödj.-as idejük]. e) D. véleménye Giorgio­ról: minden jel arra mutat, hogy D. egyáltalán nem fogott gyanút. Kósa Gyurit nagyon szimpatikus, rendes embernek, és olyan kommunistának tartja, akivel érdemes dialogizálni. Nagyon meghatotta őt, hogy Gyuri a szabadságából még arra is szentelt időt, hogy vele is foglalkozzon. Ezt mindenképpen meg akarja majd hálálni. D. szerint igenis feladatunk nekünk papoknak, hogy ilyen őszinte és becsületes kommunistákat, akik egy szilárd humanista talajon állnak, felkaroljunk és támogassunk. Meg­jegy­zés [Kósa György op. tiszttől]: A jelentésről másolatot készítünk C. D. anyagaihoz. »Márk« jelentése alátámasztja saját tapasztalatainkat a tippszemélyről, melyet az akcióról írt jelentésben részleteztünk. C. várja a külképviseleten dolgozó egyik »barátunk« jelentkezését, illetve megismerését, de név szerint nem beszéltünk Keszthelyi et.-ről.”48

„Márk” testamentuma

A harmadik ödj.-as évre indulva „Márk” azt kapta feladatul (természetesen az oltártestvér nyári tőrbecsalásában játszott múlhatatlan értékű közreműködéséért inkasszált hódoló dicséreteket követően49), hogy „Brachmann”-nal továbbra is ápolja a kapcsolatot (Rómába érve, mintegy serkentőként először is adjon át neki egy üveg italt, amelyet „magyarországi barátja küld, emlékezve az együtt töltött napokra, és várva a viszontlátást”50); „folytassa [...] tanulmányozását, se­gítse elő, hogy »Ádám« et. megismerhesse” őt, és ösztönözze „emberüket” a nyári találkozás során felvetett magyarországi tanulmányokra.

A rendelkezésünkre álló forrásokból nem kapunk tájékoztatást arról, hogy a „Brachmann”-nal kapcsolatos távlati tervek végül is megvalósultak-e. Infor­má­ció­ink csak a következő tanulmányi év fejleményeiről vannak. A legfontosabbakat elsősorban „Márk” 1973 augusztusában készített beszámolójából tudhatjuk meg: „3.) A [»Brachmann«] ügy [..] a) A Keszt­he­lyi­vel történő önálló kapcsolat megszületése: C. D. több ízben találkozott Keszthelyivel, először csak a könyvtárban, később már étteremben is, sőt egy alkalommal C. vendégei voltunk lakásán is. Az ismeretség, sőt talán egy kezdődő barátság tehát megszületett. C. tudja, hogy Keszthelyi barátja annak a Gyurinak, aki megígérte, hogy hozzásegíti az esetleges magyarországi tanulmányi úthoz. Keszthelyi személye szimpatikus C. számára, de korántsem annyira, mint Gyurié. D. ugyanis nem tartja Lacit olyan jó vitapartnernek például, mint Gyurit. Ezen túlmenően pedig az olasz nyelven történő társalgás nehézkessége is megnehezíti a közelebbi kapcsolat kialakulását. Mindenesetre D. tudja, hogy Laci közvetítésével valósul meg majd a magyarországi út, tehát már csak érdekből is elfogadja barátságát. Elbúcsúzásomkor [1973 nyarán] még egyszer figyelmeztettem D.-t, hogy Lacival okvetlenül tartsa a kapcsolatot, hiszen ez a legkézenfekvőbb. Az óvatosságra már nem kell figyelmeztetni C.-t, hiszen jól tudja, hogy kapcsolatainak teregetésével engem Magyarországon esetleg kellemetlen helyzetbe hozhat a konzervatív papság előtt. Ugyanakkor tény az is, hogy C. részéről a legcsekélyebb gyanú sem merült fel Laci személyével kapcsolatban. (Mint ahogy ez Magyarországon, Gyuri személyével kapcsolatosan sem merült fel.)  Az ügy tehát simán és zökkenőmentesen folyik. A kö­telező óvatosságon túlmenően, véleményem szerint nem kell különösképpen tartani emberünktől. Ő olyan nyílt, őszinte, minden iránt érdeklődő, mint amilyennek megismertük. A »kolléga« hipotézis véleményem szerint már felszámolható, C.-t jól ismerem, másrészt lehetetlennek tartom, hogy egy ember ennyire és ilyen huzamos időn keresztül tudjon játszani. b) Problémák C. személyével kapcsolatosan: C. rendkívül mozgékony, aktív ember, de erejét szétforgácsolja. [...] Többször felmerült továbbá részemről az a téma, hogy mennyire jó lenne, ha D. egy kicsit a diplomáciai vonalon is ügyeskedne.

A vá­lasz mindig mosoly vagy viccelődés volt. Vé­le­ményem szerint erre a vonalra nehezen lenne ráirányítható. Probléma továbbá az, hogy D. éppen a szétforgácsoltsága miatt nehezen elérhető. A találkozókra tehát céltudatosan kell menni, és lehetőleg még ott döntésre kényszeríteni. Egyébként a kapcsolat terméketlenné válik. Ezek és hasonló más problémák arra kényszerítenek, hogy a C.-ügyet (továbbtanulás lerögzítése, további kapcsolattartás biztosítása stb.) határozottan és ütemesebben kell kezelni, mert félő, hogy a kapcsolat megszakad. c) Javaslatok az ügy további fejlesztésére vonatkozóan: Keszthelyi mindenképpen siettesse a döntést, és rögzítse a magyarországi látogatás dátumát. Mivel Keszthelyi kiküldetése rövidesen lejár, okvetlenül el kell kezdeni az új kapcsolattartóra51 vonatkozó utalásokat. Nem árt, ha a jövendő kapcsolattartó úgy jelenik meg, mint Gyuri, illetve az én személyes jó barátom. C.-nek ugyanis még elég laza a Keszthelyivel való kapcsolata. Nem ártana, ha Keszt­helyi valami komolyabb ajándékkal lepné meg C.-t, esetleg Gyuri és az én nevemben. Ezzel az ajándékkal mindenképpen továbbra is leköteleznénk. [...] Rend­kívül kedvező lenne, ha az új kapcsolattartót személyesen mutathatnánk be C.-nek, például a következő nyáron itt Magyarországon. Nem szabad elfeledni továbbra sem, hogy C.-t egyelőre csak sötét információk szerzésére szabad felhasználni. Véleményem szerint egyszer elkövetkezhet az az idő, amikor majd nyíltan vállal kollaborációt, de ezzel egyelőre még nagyon vigyázni kell. Hasznos lenne, ha C. továbbra is kapcsolatban tudna maradni velem. Bennem abszolúte megbízik, az esetleges gyanús eseményeket el tudnám simítani. A vicerektori állás részben [ti. „Márk”-é a PMI-ben; erről alább még szólunk] meg is oldaná ezt a problémát. Végül egy rövid értékelés: C. jövőjét eléggé optimistán látom. Okos, szimpatikus ember, tud alkalmazkodni. Ha rövid ideig tanítani is fog, hamar az egyházi vezető rétegbe fog kerülni. Ter­mé­szete és jó tulajdonságai determinálják erre. Ha egyelőre nem is sokat tudunk meg tőle, a jövőben mindenképpen gyümölcsözni fog a vele való foglalkozás.”52

Önkritika és ajándék

A magyar ÁB hírszerző szolgálatának egyik kétségkívül legsikeresebb ü.-e szerényen, de ígéretes perspektívával vett búcsút az Örök Várostól. „Ádám”-mal történt valószínűleg utolsó római taliján „önkritikusan és kissé szégyenkezve” annak adott ugyan hangot, hogy sajnálja, „hogy a második félévben a tanulmányai miatt kissé háttérbe szorította a számunkra végzendő tevékenységét”,53 és kifejezésre juttatta azt is, „hogy számára ez a külföldi munka nagyon hasznos előiskola volt, és jelenleg úgy érzi, hogy érti e tevékenység lényegét, megszerette ezt a munkát, és a továbbiakban is készséggel végez minden feladatot az eddigieknél magasabb színvonalon”.54 Rómába pedig különösen is szívesen térne vissza. Az immár otthon elrebegett gondolatai szerint „Márk”-Turayt alapvetően két elképzelés fűtötte: „A hírszerző és elhárító kollégák véleményével egyetértésben a PMI vicerektori állását szeretném betölteni. Amennyiben ez az állás nem kívánna egy egész embert, úgy vállalom a sajtótudósító szerepét is.”55

„Márk” továbbfoglalkozási ötlete nem volt újkeletű, sőt, kezdetben nagyra törőbb is volt. Részlet az ü. magyarországi látogatásáról, és a vele folytatott megbeszélésekről készített, 1972. februári ÁB-összefoglalóból: Nagygyörgy László, Ijjas érsek titkára (akit 1972 elején átmeneti időre a PMI vezetőjévé neveztek ki, és akivel Turay igen bizalmas kapcsolatban állt56) „miután [...] megeskette ü.-ünket a titoktartásra, közölte, hogy Fábián [az addigi rektor] segédpüspök lesz Szombathelyen, majd megkérdezte, volna-e kedve »Márk«-nak a rektorsághoz.” (Az egyházi ü.-ök esetében gyakori jelenség volt az ÁB-felsőkapcsolathoz fűződő hűségnek az egzisztenciális feltétlenség szakralitásában való megélése.57) A váratlan ajánlatra „Márk” (nyilván alázattal és önkritikával, de) nem tudott nemet mondani. A nagyobb realitásérzékkel rendelkező Szolgálatnál azonban most is észnél voltak, és azt tanácsolták neki, hogy erről az ábrándról egyelőre mondjon le, és Nagygyörgy László pontosan nem értelmezhető célzatú ajánlatát arra használja, hogy ő maga veti fel a szerényebb, vicerektori alternatívát. („A »rektor«-ság felvetése nem reális, vice-rektorság esetleg”, kommentálta Zsigmond Ferenc ov. [osztályvezető], volt római rezidens is58 Kósa kapcsolattartó jelentését az ü.-kel folytatott megbeszélésekről.)59Az ügy azonban nem hagyta nyugodni Turayt, és hazaérkezve ismét megpróbálta mozgásba hozni a hálózati hátszelet: „mindenképpen ebben az esztendőben kell rendezni a vicerektorság kérdését, mert [...] a szituáció most a legkedvezőbb” – említette meg az 1973. őszi nagybeszámolójában (erre célzott a  C. D.-ügyről írott fenti feljegyzéseiben is).60 (A sürgősség indoka lehetett, hogy a frissen kinevezett és vele amikális vi­szonyban lévő új rektornak, „Blanc”-Bagi Istvánnak61 is jól jött volna a megfelelő hely- és helyzetismerettel rendelkező és rátermett kolléga segítsége.) A menet közben finomodott elképzeléssel (immár „Márk” is úgy fogalmazott, hogy „örömmel lenne vicerektor a PMI-ben, vagy római egyházi sajtótudósító”) a hírszerzés alapvetően egyetértett, és a hazatért ü.-öt el is igazították az „ennek érdekében teendő [további] lé­péseire” nézve.62 (Ezt a célt szolgálta az Örök Várostól való búcsú manière-jára tett stílusjavaslatuk is: „mutasson nosztalgiát Róma iránt, és fejezze ki reményét, hogy lesz még módja a visszatérésre.”63) „Márk”-kal kapcsolatos további római tervük annyira komoly volt, hogy Zsigmond Ferenc ov. 1973. november 29-én már vissza is kérte a III/I-es csfség [csoportfőnök/ség] saját kezelésű „Nyilvántartójá”-ból „Márk” „M”-d.-jét [munkadosszié/ját], és munkatársa, Knopp János r. hdgy [rendőr/hadnagy] – a meghosszabbításokkal együtt – leg­kevesebb fél éven át „tanulmányozta” azt (vagyis, amíg az ügy napirenden volt).64 A Knopp-akció célját a III/III-as csfség 1973. november 14-én kelt összefog­laló jelentése segít értelmezni: „folyamatban van a római sajtótudósítói beosztás op. előkészítése, és al­kal­mas hálózati személy bejátszása e hírszerzés szempontjából is kiemelt munkakörbe. E feladat végre­hajtása során a III/I. Csfséggel együttműködünk.”65 Az ismeretlen indíttatású terv végül is nem sikerült, de „Márk” továbbra is a III/I. római reménysége maradt. Három évvel később, 1976 februárjában Kiss Oszkár mb. ov. is kérte, hogy az archívumból adják ki (ugyancsak Knopp hdgy részére) „Márk” „Bt”- [beszervezési] és „Mt”-d.-it [munkadosszié/it].66

„Márk Tamás” hálózati zsenijének megbecsültségét tükrözte, hogy az 1973. júniusi állományreví­ziós parancs végrehajtásakor röpke szolgálati ideje ellenére is a legmegbízhatóbb és a legrátermettebb hálózati tagokat megillető „TMT” kategóriába so­rol­ták.67 Hasonló következtetést enged meg a rendkí­vüli mozgósítási („M”) esetre kidolgozott forgatókönyv is: Turay Alfrédot az ilyen esetben hazarendelendők között tartották nyilván, és a tervek szerint itthon is foglalkoztatták volna. Vész­helyzetben esedékes haza­érkezését követően – áll egy 1972. novemberi feljegyzésben – „Márk” „távbeszélőn azonnal jelentkezik az általa ismert 183-638-as telefonszámon, és Kósa Györ­gyöt kéri. […] Miután tudomást szereztünk megérkezéséről, mi hívjuk fel a 281-540-es [szolgálati] telefonszámon.” A vele való gyakorlati kapcsolatfelvételt az őt személyesen ismerő három ÁB-tiszt, Kósa György, Keszthelyi László, Barát Tibor, illetve a róla ismerettel rendelkező Zsigmond Ferenc ov., dr. Tóth Imre mb. ov.-h.,68 és Kiss Oszkár r. alezr.-ek  [al/ezredes/ek] „kísérelték” volna meg. Az örökkévalóság távlatain tájolt hálózati precizitás azt is előírta, hogy az említettek a fent rögzített sorrendben vehetik fel vele a kontaktust, és hogy – „mint barátja”-i – véletlenül se állandó lakhelyén keressék őt, mert „nem [ott] tartózkodik”, hanem szolgálati állomásán, a Budapest XVII., Péceli út 133. sz. alatti plébánián.69

Stipendiumának lejártával a Szolgálat „emléktárggyal” is kifejezésre kívánta juttatni „Márk” munkája iránti elismerését. „Ádám” azonban, akit az ügy elintézésére felkértek, azt jelezte a Központ felé, hogy e gesztust inkább otthon realizálják, éspedig könyvjutalom formájában, mert „Márk” – régi vágyát teljesítve – a „legszívesebben Lenin összes műveit vagy Marx [és] Engels70 munkáit szeretné [megkapni] eredeti orosz, illetve német nyelvű kiadásban”.71 Turay Alfrédnak a bolsevik szentírási források iránti exegetikai sóvárgása valószínűleg teljesült is: Kósa György alov.-h. [alosztályvezető-h.] javaslatára 600-800 Ft értékű könyvjutalomban részesítették haza­tértekor.72 Nemcsak „Márk” kapott azonban ajándékot, hanem a hálózat is tőle: A Lenin-kötetek és/vagy az újabb külszolgálat reményében égő ü., mielőtt elhagyta volna Rómát, gyorsan megszerezte és lemásoltatta még a főrezidentúra számára a PMI kulcsait, „hogy ezzel a tervezett »Egyes-Kettes« munkát73 szükség esetén zavartalanul biztosítsuk”.

Ismételt hírszerzői foglalkoztatásáig „Márk”-ot mindenesetre visszaadták a III/III-as osztálynak, azzal, hogy a számukra is érdekes fejleményeknél „esetenként részt vesznek” a vele tartott találkozókon („egy konkrét ügyben [ti. „Brachmann” feldolgozásában] részfeladatot hajt végre az o.-nak”).74 Az elválás így sem volt könnyű a felek számára (nem úgy, mint a kényszermosolyokkal egybecementezett „Rákoshegyi”-búcsú esetében). A szeptemberi záró beszámoltatásakor a Szolgálat képviselőin is szentimentális érzelmek lettek úrrá: „Számunkra rendkívül hasznos lenne, ha »Márk« bármilyen pozícióba tartósan visszakerülne Rómába” – jegyezte fel Giorgio-Gyuri. – „[…] Olaszországi háttere és kapcsolatköre is predesztinálja a külföldön végzendő további munkára. Beszámoltatását követően értékeltem tevékenységét [...]. Szervünk és a magam nevében köszönetet mondtam neki, amit meghatottan fogadott. Ki­je­lentette, hogy örömmel végezte munkáját, sajnálja, hogy nem sikerült többet produkálnia, megköszönte emberségünket és segítségünket, amit állandóan tapasztalt.”75

Turay Alfréd római sajtótudósítói és vicerektori reményei végül is meghiúsultak. Erről azonban sem ő, sem a hírszerző csfség nem tehetett. Egyszerűen igaznak bizonyult a Zsoltáros teológiai éleslátással megfogalmazott felismerése az embernek adatott hatalom kontingenciájáról.76

„Márk Tamás” ÁB-professzor 1973 őszétől a Szegedi Hittudományi Főiskolán kapott tanári kinevezést, és ugyanitt 1985-től több mint húsz éven át rektor is volt. A politikailag pragmatikus-centrista teológiai felfogást képviselő (beszervezésekor az et.-ak ezt külön is méltattak77) Turay az utóbbi években a filozófia felől az etika felé fordult. Rektori irányításával akkreditáltatta például a főiskolán az „ember-, erkölcs- és vallásismeret szakirányú továbbképzési szak”-ot, amelyen ő maga A filozófiai és etikai gondolkodás története és Etikatörténet című kurzussal vett részt.78 Időközben megjelent Az ember és az erkölcs című munkája is, amelyben ilyen megállapításokat olvashatunk: „Ha a tárgy, azaz a tett természete szerint rossz, akkor a külsőleg is megnyilvánuló végbevitt tettet a jó szándék sem teszi jóvá. A jó cél nem szentesíti a bűnös eszközt: [...] nem szabad lopni azért, hogy ajándékozni tudjunk, stb.”79

10.
A morálteológia közszolgái – epilógus (2)

Nem tudjuk, hogy az ÁB-közállapotokat illetően a Szegedi Hittudományi Főiskola mennyiben tekinthető kivételesnek. Tény mindenesetre, hogy az intézménynek négy olyan – Rómában tanult – vezető tanára is volt, akik magasan kvalifikált ÁB-alkalmazottként társaikról, hallgatóikról és egymásról keresztül-kasul jelentgetve nevelték – és nevelik a rendszerváltás utáni évtizedekben is – az országot rendszeresen erkölcsi oktatásban részesítő papok generációit. Az említettek közül ketten ma is aktív oktatók. („Körmöczi”-Dankó 1991-től a magyar papnevelés püspökkari felelőse volt; „Márk”-Turay tavaly szeptemberig még rektor volt Szegeden, most pedig az Apor Vilmos Katolikus Főiskola vezető tanára.) Ugyanakkor most sem ismerjük, hogy a főiskola tanárai közül összességében hányan voltak a pártállami ÁB tagjai. (Erre irányuló, átfogó vizsgálatot ugyanis nem végeztünk. Érdeklődésünk kezdetben kizárólag Benyik György meglepetés erejével ható ü.-i történetének a feldolgozására irányult, és a közben előtóduló adatok nyomán feltáruló elágazások közben sem láttuk célszerűnek jelentősen eltérni a közvetlen tárgykörtől, a PMI ÁB-i és a pártállami egyházi arisztokrácia által végrehajtott instrumentalizálásának konkrét élettörténeteken keresztül bemutatott elemzésétől.80)

„Briza”-Kemény Lajos esete mindenesetre elgondolkoztató. Ő egy ideig (1970-től) azért nem végzett Szegeden is aktív ü.-i tevékenységet, mert a Szolgálat nem győzte volna a hittudományi szemináriumban akkumulálódó hálózati tagok rendszeres szobáztatását;81 1973-ban pedig, amikor külföldi tanulmányútra indult, és talán már szükség is lett volna rá, „Debreceni” fn.-en beszervezték a frissen odakerült Bányai Jánost (akit 1978-ban ki is zártak, mert „megtagadta az együttműködést”).

A jelen dolgozatban vizsgált szegedi esetnél is kevésbé tudjuk megbecsülni, hogy  országos viszonylatban hányan lehettek a teológiai ÁB-professzorok. Szeged szentírástudománnyal foglalkozó besúgó örökfogadalmasai mellett mindenesetre számos olyan – kizárólag kutatási mellékszálakon előbukkanó – adatba is beleütköztünk, amelyek azt a feltevést erősítik, hogy az adott helyzet csak látlelete egy sokkal általánosabb jelenségnek. Amikor a mostani kutatás során esetlegesen megismert neveket röviden felsoroljuk (a fn. utáni adat a beszervezés dátumára utal), akkor egyetlen célt követünk: megpróbáljuk a közvetlen egyházi és a szélesebb társadalmi közvélemény előtt is demonstrálni, hogy mennyire skandalózus is a II. világháború utáni egyháztörténelmi múlt mindmáig feldolgozatlan ÁB-öröksége iránti általános érdektelenség. (Az itt említettek között nem szerepeltetjük a tanári működésüket követően beszervezett személyeket, mint pl. az egykor Győrben tanító Takács Nándor pp.-öt, és nem ismételjük el a Szegedi Hittudományi Főiskola ismert ÁB-tanárainak neveit sem.)

Apor Vilmos Katolikus Főiskola: Pajkó László („Paxi”, 1974.; 1980-ban „megtagadta a munkát”); (Turay Alfréd).

Egri Hittudományi Főiskola: Koncz Lajos („Kovács László”, 1972.); Tomka Ferenc („Lukács”, 1971.; Tomka tanított a PPKM-en is, később pedig az SSzHF-en).

Esztergomi Hittudományi Főiskola: Bagi István („Blanc”, 1972.; Bagi tanított a PPKM-en is; 1980-tól a Központi Papnevelő Intézet rektora volt; 1979-ben pp.-é szentelték); Dékány Vilmos László („Hajós”, majd „Szőke”, 1968.; 1972-ben az „együttműködést megtagadta”; 1988-ban visszavették a hálózatba; 1989-ben pp.-é szentelték); Lelovics Lipót („Lakatos Tibor” 1965.); Szendi József („Szentesi József”, 1981.; 1982-től pp.); Tóth Sándor („Tatár”, 1972.; a tanári kinevezéshez a rendszerváltás után jutott);

Győri Hittudományi Főiskola: Gyürki László („Hevesi”, „Pary”, „Rádóci”, 1970.); Horváth István („Sárréti János, 1969.; 1977-ben „kérte a kapcsolat megszakítását”; 1988-ban visszavették a hálózatba); Kökény László („Jász István”, majd „Alföldi Péter”, 1965.).

Pázmáneum (Bécs): Csordás Eörs Mária82 („Summus Pontifex”, 1985.).

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara (PPKM): Borovi József („Váci”, majd a III/I-nél „Fráter Wilhelm”, 1963.); Nyíri Tamás („Igali”, 1974.); Paskai László („Tanár”, 1972); Zemplén György Zoltán („Zoltán János” majd a III/I-nél „Wittmann Karl”, beszervezve legkésőbb 1965.).

Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola: Goják János („Salamon”, 1970.); (Horváth István)

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (SSzHF): Lukács László („Máté”, 1987.; a „6”-os karton két héttel későbbi adata szerint a beszervezés „meghiúsult”: Lukács László menetközben visszautasíthatta az ÁB részéről kezdetben ígéretesnek tekintett együttműködést).

Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola (Nyíregyháza): Fodor György („Márton József”, 1978.; jelenleg a PPKM rektora); Keresztes Szilárd („Nyíri” majd „Keleti”, 1967.; 1975-től pp.); Király Ernő („Barátság”, majd a III/I-nél „Kopeczky”, 1968.); Pirigyi István („Kalocsai”, beszervezve legkésőbb: 1961.) Pregun István („Gyurkovics Ferenc”, 1982.).

Szombathelyi Hittudományi Főiskola: Konkoly István („Mátrai”, majd „Váradi József”; 1959; 1977-ben kizárták, de 1986-ban, pp.-i kinevezése előtt visszavették a hálózatba).83

Az enumerált ü.-teológiai tanárok ÁB-érintettségének adatszerű említése, ügynöki múltjuk bővebb vagy érintőlegesen bemutatása természetesen nem önmagában véve érdekes, hanem mindenekelőtt azért, mert ezek a tények egy igen széles időkeretre kivetítve mutatják be az egyházi elit és az egyházi intézmények meghatározó centrumainak pártállami okkupációját, továbbá e szociológiai „felületek”-nek a puhuló kádári diktatúra kihívásainak megválaszolásában mobilizálható korlátos intézményi kultúráját, sajátos (kényszerű-önkéntes) érdekérvényesítési mechanizmusait, és nem végsőképpen azt is, hogy milyen okok húzódnak meg a saját princípiumaikkal ellentétes módon meghozott egykori döntéseik intézményes rangra emelt elhallgatásának hátterében.

Turay Alfréd („Márk Tamás”), Benyik György („Rákoshegyi [Gedeon]”), Sávai János („Markó”, illetve „Marosi János”) és kollégáik tucatjai ma is tartják magukat a pártállami ÁB elvárásához: a hoz­zánk „fűződő kapcsolatáról soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem beszélhet, azt gondosan leplezze, és a legszigorúbb államtitokként kezelje; gyanúsítás esetén minden célzást, provo­kációt határozottan utasítson vissza, és azt azonnal közölje kapcsolattartójával!” – és örökfogadal­muknak megfelelően szó nélkül elviselik, amikor egyházuk és egyházaik hivatalos szócsövei zavaros mondatokban arról papolnak, mint például a Szakértő’ 90 néven közzétett dokumentummal kapcsolatban84 is (Turay Alfréd pl. szerepel a 219 fős listán), hogy az egyházak állambiztonsági kollaborációjának feltárására irányuló törekvés „abból a liberális-szociális ideológia-keverékből érkezik, amely egy olyan globalizált, kozmopolita világ­szem­léletben gondolkodik, és látszik, hogy ez eléggé szervezetten és komoly pénzekkel a háttérben működteti a maga rendszerét”.85

* Köszönöm Czene-Polgár Viktória és Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [ÁbSzTL] munkatársainak a dolgozat elkészítése során nyújtott nélkülözhetetlen szakmai segítségét.

Jegyzetek

1   Fábián Árpád (1926–1988; 1975-től szombathelyi megyéspp.), a hírszerzés „Beron Ludwig” fn. ü.-e 1965–1967-ben római ödj.-as volt a Pápai Lateráni Egyetemen; 1967-ben „megfelelő kombinációval” az ÁB elérte, hogy kinevezzék a PMI rektorhelyettesévé (régensévé) és a pp.-i kar ágensévé; 1969-től 1972-ig  az intézet rektoraként tevékenykedett. Fábián Árpádot a BM Pestmegyei Rfk. [Rendőr-főkapitányság] III/III.-1. alo. [alosztály] részéről Budai János r. szds [százados] szervezte be 1964. december 22-én „formális hazafias alapon, fokozatos módszerrel”, majd szigorú ellenőrzést követően, 1965. január 15-én a BM III/III.-2. alo.-lyal közösen (Harmati Imre r. alezr. csop.-vez. közreműködésével) nyilatkozat aláírásával egybekötött módon is „megerősítették” az előbeszervezést, és Fábián 1965. február 15-én – természetesen a pp.-i kar javaslatára – kiutazott a PMI-be. Mivel az op. munkában járatlan volt, kapcsolatot Rómában ekkor még nem ápoltak vele, de alkalmassága ellenőrzése céljából folyamatos megfigyelés alatt tartották. Nyári szabadsága idején a III/III.-2. alo. több találkozót is lebonyolított Fábiánnal. Rómában való alkalmazásának megállapítása végett a randevúk némelyikén megjelent Keszthelyi és Harmati et. is. Benyomásaik kedvezőek lehettek, hiszen 1965 őszén megtörtént „Beron” III/III-as társosztálytól való ideiglenes átvétele, majd lezajlott a kiképzése is (a „Rákoshegyi” fn. ü. esetében megismert részletek szerint), 1965. szeptember 29-én pedig aláírta a „Meg­állapodás”-t (a kézzel fogalmazott klauzula szerint: „Fentiekkel egyetértek. Jövőben jelentéseimet Beron névvel írom alá”). Római kapcsolattartójaként a még Budapesten bemutatott „Víg” fn. op. tisztet jelölték ki számára. „Beron” ü.-i munkájának minősítéséhez lásd: 57. sz. j. (Hivatkozott forráshelyek: ÁbSzTL 3.2.1.: Bt-1307/1: 34., 52.; Bt-1307/2: 133. „Beron” tevékenységéhez lásd még hírszerzői munkadossziéit: Mt-807/1-3.)

2   Valószínűleg Rákos Balázs Raymond (1911) minorita szerzetes. Lásd: második közlés 82. sz. j.

3   Cheli, Giovanni (1918–) bíboros, a Vatikán egyik legismertebb diplomatája, az ENSZ első apostoli nunciusa; több alkalommal is járt Magyarországon; tárgyalásokat folytatott pl. a Mindszenty-ügyben. – Agostino Casaroli (1914–1998): bíboros, 1961-től vatikáni diploma, 1979–1990 között a Vatikáni Államtitkárság vezetője; nevéhez fűződik az egyházi állam ún. keleti politikájának kidolgozása; életéhez lásd apologetikus emlékiratát: Agostino Casaroli: A türelem vértanú­sága.

A Szentszék és a kommunista államok (1963–­1989). Bp., Szent István Társulat, 2001.

4   Mt[MT]/47+48-51/50.; l. még: 53–54.; 57.; 74. – 1972. május 18–27. között Ijjas József kalocsai érsek (ÁB-ü.) vezetésével 300 magyar katolikus zarándokolhatott Rómába.

5   Endrei Mihály (1905–1977), teológiai tanár, pp. (1951-ben szentelték; 1975-ben nevezték ki váci pp.-ké); a szocialista rendszerrel koegzisztenciában élő, de autonóm módon működő egyház koncepciójának megalkuvás nélküli híveként környezetében és a diplomácia világában csak igen korlátozott befolyásra tudott szert tenni. L.: Magyar Katolikus Lexikon. Szent István Társulat, 1997, 3:104–105. Továbbá: Rosdy Pál: Endrey püspök kálváriája. Új Ember, 2002. július 7. (LVIII. évf. 27. = 2814. sz.) 8. = http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.07.07/0802.html; Uő: Élre állítva, majd félreállítva... Száz éve született Endrey Mihály püspök. Új Ember, 2005. augusztus 6. (LXI. évf. 45. = 2986. sz.)

6   Mt[MT]/60.

7   „Márk” néhány jelentősebb beszámolója: Mt[MT]/ 27-33.; 53–54.; 57–58.; 68–72.; 113–115.; 132–135. – Az ÁB és ü.-einek a PMI-vel és az emigráció tényezőivel kapcsolatos politikai játszmáihoz lásd Bandi István: i. m. (első közlés, 18 sz. j.)

8   Az épületet korábbról származó induló tőkével, valamint a Svájcban élő Fáy Erzsébet pénzügyi támogatásával, adománygyűjtéssel hozták létre, és 1967. augusztus 20-án avatták fel. Az intézmény gondozását a Miasszo­nyunk­ról nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata végzi. A „Magyar Ház”-ként vagy Zarán­dok­házként is ismert otthon jelenleg elsősorban vendéglátással, a Rómába érkező zarándokok és kiránduló magyar csoportok elhelyezésével, kalauzolásával foglalkozik. Részlete­seb­ben lásd: http://www.szih-roma.com/haz.php. L. még:  Csorba László – Walcz A­ma­ry­lisz: Szimpátia és pártharcok Olasz­or­szág­ban. 1956 visszhangja Olasz­or­szágban. História, 2006 10. sz. 24–25.

9   A magyar egyházpolitika szempontjából Rómában jelentős szerepet játszó személyekhez fűződő konkrét kapcsolatairól ilyen észrevételeket rögzített: „Tété­nyi­vel találkoztam tán a legtöbbet. [...] Tóth diplomata ember, véleményét, igazi állásfoglalását nehéz kiismerni. Mindenhez tud szenvtelen arcot vágni. Barátságban áll több magyar pp.-kel. Velem szemben különösen szimpátiával viseltetik, de sajnos az elmúlt évben a Fábián-féle »izolálási akció« miatt ezt nem tudtam kihasználni. Szabó [Ferenc] már kevésbé nevezhető diplomatának. Korántsem olyan megfontolt, mint Tóth. Véleményem szerint ő még mindig az emigráció »vadjai« közé tartozik. Kínosan igyekszik leplezni azt a kapcsolatát, amely a civil emigráció tagjaihoz fűzi személyét. Velem szemben teljesen közömbös magatartást tanúsít. [...]” (Mt[MT]/ 71.)

10  Lásd: Gyuricza Margit (Paula) hazatérési szándéka című, 1973. március 20-án átadott jelentést. (Mt[MT]/ 120+121–122.)

11  Mester István pápai kamarás és Zágon József pápai prelátus, apostoli adminisztrátor, a PMI volt régense (gyakorlatilag rektora), a Szent István Ház megalapítását szolgáló alapítvány elnökei, a katolikus papi emigráció meghatározó személyei. Antikommunista egyházpolitikai beállítottságuk miatt is célszemélyei voltak az ÁB tevékenységének. Lásd pl.: Máté-Tóth András: A II. Vatikáni Zsinat és a magyar elhárítás. A történeti hivatalban fellelhető levéltári anyag alapján. = http://www.vallastudomany.hu/Members/matetoth/vtmtadocs/mta_II_vatikani_zsinat

12  Mt[MT]/ 71.; lásd még Bt[MT]/117–118.

13  Bt[MT]/114–115. – A beszámolóban „Márk” is kötelezően elemezte az ún. biztonsági helyzetét. Itt is említést tesz a nővérekről: „Sem társaim, sem az emigráció részéről nem merült fel [velem szemben] komolyabb gyanú. Igyekeztem óvatosan viselkedni, annál is inkább, mert néhány alkalommal a PMI-ben, de emigrációs körökben is beszélgetés tárgyát képezte az »ellenőrzés erősségének« kérdése. Megtörtént, hogy én magam kezdeményeztem ilyen irányú beszélgetést, melynek célja az esetlegesen rám háramló gyanú elhárítása volt. Az emigránsok között bátran forgolódhattam, mert Zakar Polikárp, Gyuricza Margit, Haris Valéria, Palásthy Viktória és Gulyás Rozália (az utóbbiak a Salvator Mundi Kórház apácái) biztosították jó hírnevemet. Egyébként ugyanezeknek a személyeknek köszönhetem azt is, hogy emigráns körökben szívesen fogadtak és láttak vendégül. Ha valamilyen gyanú rám terelődött volna, ezek a személyek minden bizonnyal tudomásomra hozták volna azt, illetve ők maguk lettek volna azok, akik a gyanút eloszlatják. Végül, tanulmányi eredményem mindenképpen biztonsági helyzetem megerősítését szolgálta.” (Bt[MT]/117–118.)

14  Mt[MT]/121.; lásd még: 128. – Konkrét illusztráció a nővérek „segítségéhez”: „Bagi [a rektor] távolléte alatt nekem kellett az intézet vezetését átvenni [ebben feltehetően közrejátszott az ü.-öt pozicionálni próbáló „Ádám” sugalmazása is]. Kifelé ez személyemet kicsit gyanússá tehette volna, de Gyuricza Margit és Zakar Polikárp sokfelé hangoztatták véleményüket, amely szerint ez egészen nyilvánvaló, hiszen Turay ismeri a legjobban az itteni helyzetet, lévén a legöregebb római. S valóban, az emigráció felől semmiféle megjegyzés sem érte működésemet.” (Mt[MT]/118. – Zakar személyéről lásd első közlés 51. sz. j.-ét. – Zakart Turay a magyar egyházzal kifejezetten is szimpatizálók között tartotta számom; lásd: Mt[MT]/68.)

15  Netkovszky Karola 1971–1973 között az RMA ösztöndíjasa volt. Az ÁB 1969-től „Nárcisz” fn.-en többek között a szalézi rend „ellenséges beállítottságú tagjainak feldolgozása és ellenőrzése céljából” alkalmazta. Rómában elsősorban a magyar emigránsok és ödj.-ok közötti besúgás és tippkutatás volt a feladata, különös tekintettel az RMA-ban és a PMI-ben tanuló ödj.-asokra, illetve azokra a személyekre, akik feltételezhető vatikáni kapcsolatokkal rendelkeztek. Az adott időszakban őt foglalkoztató „Ádám” a találkozókat vele is az RMA könyvtárában tartotta. Netkovszky Karolát a hírszerző csfség jó ü.-nek tartotta; nemcsak a hálózati aktivitásai során keletkezett utazási, vendéglői és egyéb kiadásait fedezték szorgalmasan, de minden követ megmozgattak a végből is (pl. a Magyar Ösztöndíj Tanács irányában), hogy egyéves ödj.-át (mások megrövidítésének árán) meghosszabbítsák. „Nárcisz” tevékenységének felszínes áttekintése alapján is megállapítható, hogy besúgói működésével számos gyanútlan személyre hívta fel az ÁB figyelmét (még Olaszországban élő testvéréről is jelentett), a közvetlen károkozás következményével. Jelentései alapján vonta például szoros feldolgozás alá az ÁB Triznya Mátyás és Szőnyi Zsuzsanna (Szőnyi István festőművész lánya) – a köznyelvben Triznya-kocsmának nevezett – otthonát, a külföldi magyar emigráció és az Olaszországba látogatók, illetve ott tanulók és dolgozók egyik széles körben ismert találkozóhelyét: „az akadémiai ödj.-asok részvétele a szóban forgó összejöveteleken évek óta fennáll, de csak »Nárcisz« bevezetésével szereztünk erről tudomást.” („Nárcisz” Triznyáékkal egy hozzájuk bejáratos személy révén ismerkedett meg 1972 áprilisában. A mit sem sejtő férfival folytatott kapcsolatát »Ádám« et. felügyelete alatt építette ki: „Megítélésem szerint” – je­gyez­te fel „Ádám” – „a kapcsolat elmélyítése szépen halad, [X. Y.] gátlásait [»Nárcisz«-nak] sikerült feloldani[a]. Új és szintén pozitív elem, hogy [X.] bevezeti »Nárcisz«-t” a Triznya–Szőnyi-féle „csoportosulásba”.) „Nárcisz” első benyomásai alapján „Ádám”-ék meg is állapították, hogy egy „kifejezetten szélsőséges, hazánkkal szembenálló, ellenséges érzelmű csoportosulás”-ra bukkantak, amely azért is veszélyes, mert az odalátogató hazaiakat „disszidálásra ösztönzik”, mint – mondotta el Netkovszky Karola – legutoljára vele is tette azt Triznya Mátyás. Nárcisz (legalábbis kezdetben) „hetenként”-i vendég volt a „tanyai” összejöveteleken. És persze figyelt. („Egyre jobb adottságokkal rendelkezik a minket érdeklő kérdések kiemeléséhez, rögzítéséhez” dicsérte őt „Ádám” et.) Így is­mer­kedett meg a „tanya” látogatói közül pl. Lőte Enikő zongoraművésszel is, aki ugyan igen tartózkodó volt „társaival és az Akadémia dolgozóival szemben”, de „egy háromtagú ödj.-as csoport” előtt, és „Nárcisz”-nak „sikerült [e társaság] bizalmába férkőznie”, elmondta, hogy „véglegesen kint marad”, ha ödj.-át nem hosszabbítanák meg. A jelentése alapján „Ádám” és „Dér” csapdát javasoltak állítani a hazaárulónak, javasolva „hazautaz­tatását és visszatérésének megakadályozását”. „Nár­cisz” tevékenységéhez lásd: ÁbSzTL 3.2.3.:  Z-1252/1., 2. (= Mt-968/1., 2.) – Memoár­köte­tében Szőnyi Zsu­zsan­na megemlékezik „Nárcisz” (1989 után azonban abbamaradó) látogatásairól. Lásd: A Triznya-kocsma. Magyar sziget Rómában. Bp., Kortárs Kiadó, 2006, 127., 235., 238., 241. Az ü. 1980-as vizitjéről olvasható feljegyzést érdemes külön is idéznünk: „Nyolc év után újra meg­jelent Karola, a társaság kedvence, aki azóta bizony megváltozott. Fiatal ösztöndíjas orvosnőként akkoriban egy római klinikán lett májszakértő, és az olasz professzor kérte a magyar hatóságoktól Karola további itt-tartózkodását. Több se kellett az ÁVH-nak [sic!], azonnal hazazsuppolta, és beosztották a pesti szívsebészetre. Gondolták, máj vagy szív, egyre megy. Karola bánatában férjhez ment […]. Az életükről szóló mesék annyira felizgattak, hogy éjjel felébredtem, és azon gondolkoztam, hogyan lehetne nagyobb lakást szerezni nekik?” (127. o.) – „Nárcisz”-szal „Márk” is ismeretségbe került; 1972 októberében – „Gyulai”-Winkler Lajos fn. ü.-kel és másokkal együtt – közösen üdültek a Szent István Házban. Lásd „Nár­cisz” Turayval kap­csolatos jelentéseit: Bt[MT]/81., 100–101. (Triz­nyá­ékról, különösen Szabó Ferenc velük ápolt kapcsola­táról, Turay is beszámolt „Ádám”-nak. Lásd:  Mt[MT]/11–12.)

16  Lásd elsősorban az egyes ödj.-as évek végén lefolytatott beszámoltatásait, illetve az ekkor adott átfogó jelentéseit: Bt[MT]/73–77., 82–95., 112–120.; Mt[MT]/59–74., 129–142.

17  Bt[MT]/42.

18  Lásd pl.: Mt[MT]/97.

19  Mt[MT]/61. (Gonda a későbbiekben többek között az Egri Hittudományi Főiskola tanára volt.)

20  Mt[MT]/106.

21  „Márk” rendszeresen jelentette, hogy Galavits kollégája „reakciós” megjegyzésekkel hívja fel magára a figyelmet. (Lásd: Mt[MT]/22., 60., 103–104., 125.) „Márk” azonban most is „tárgyilagos” volt: „Mindezek a hibák […] nem olyan mérvűek, hogy Galavitsot nemkívánatos elemmé tegyék. Sok pozitív vonása is van, amivel egyensúlyba hozza baklövéseit.” – Galavits József kanonok, győri plébános nem volt ü. A minap a következőképpen nyilatkozott az egyházi ü.-ügyről: „tizennyolc évvel a rendszerváltozás után alig van jelentősége annak, hogy ki volt ü., ki nem. Környezetünkben nem tudtuk, de sejtettük, hogy ki jelentett az ÁB-nek. Egyben biztos vagyok: én nem. Annak ellenére, hogy áttetsző, behízelgő ajánlattal sokakat megkörnyékeztek, a papok többsége mégis sikeresen ellen tudott állni a kísértésnek. Akik pedig elgyengültek, azoknak nagy része igyekezett olyan jelentéseket írni, amelyekkel minél kevesebbet ártottak az egyháznak és a híveknek.” (Lásd Vélemények a Wielgus-ügyről a Kisalföld című napilapban. 2007. január 10. = http://kurir.katolikus.hu/?m_op=view&id=14196)

22  Mt[MT]/104.

23  Mt[MT]/125–126.

24  Mt[MT]/118.

25  Az általánosító, és nem csak Turay saját véleményét tolmácsoló fejezetek esetében a negatív személyiségjegyekre utaló megjegyzéseknél az érintetteket, illetve az azonosításukhoz alkalmas további személyeket – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – anonimizáljuk; akkor is, ha az illetők esetleg beszervezett ü.-ök lettek volna.

26  Mt[MT]/124–125.

27  Mt[MT]/126–127/127.

28  Mt[MT]/128. – A hallgatói állomány szelekciójához lásd különösen Bandi: i. m. (első közlés 18. sz. j.)

29  Bt[MT]/123–125.

30  Legyen a rektorral szemben „tisztelettudó, és kövessen el mindent, hogy róla alkotott véleménye pozitív irányban változzon. Tudnia kell, hogy jövőjét illetően sok függ »Beron« véleményétől” – instruálták külön is Budapestről „Ádám”-ot. (Bt[MT]/62.)

31  Lásd még: Bt[MT]/51., 54. – Az újrázás feladata, amelyet minden hálózati ödj.-asnál szorgalmaztak, „Márk” esetében már a „Megbízás”-ban is szerepelt: „Márk ves­se fel Beronnak”, hogy szeretne még egy évre ma­radni. (Amint láthattuk, „Rákoshegyi”-Benyik ku­dar­cának egyik legfontosabb tényezője éppen a rektorral szemben tanúsított rugalmatlanság, illetve léptékvesztés volt.)

32  Mt[MT]/36–38/3

32  Mt[MT]/36–38/38.

33  „Márk” felderítése szerint „ezek az apácák szinte kivétel nélkül börtöntöltelékek, illetve bukott nők köréből kerültek ki”. „Környezettanulmányát” („KT”-jét) Tu­ray némi cinikus iróniával is megtoldotta: »Meg­tér­tek« – mondják”. (Mt[MT]/58.)

34  Mt[MT]/55 (= 57.).

35  „Véleménye a Kúriával kapcsolatban – írja »Márk« – röviden így összegezhető: »fel kellene robbantani az egészet«”. (Bt[MT]/41.)

36  Mt[MT]/37–38.; 56.

37  Lásd: Bt[MT]/95., 131.; Bt[MT]/92–95., 97., 107.  –  A III/I-nél „Brachmann” néven nyitott dosszié az ÁbSzTL-ben nem érhető el, és a hálózati kartotékrendszer nem tud sem C. D. beszervezéséről, sem egyébkénti nyilvántartásáról.

38  Lásd: Bt[MT]/66.

39  Király Ernő (Ungvár, 1930) g. k. [görög katolikus] papot 1968-ban „Barátság” fn.-en szervezte be az ÁB III/III-as csfség részéről Jambrik István r. őrgy. A kö­vet­kező év­ben Királyt „Kopeczky” fn.-en átvette a hírszerző csfség. (A nevet valószínűleg az ü. kérte, utalással a XVII. sz.-i legendás, nagyheti római turistára. A név ortográfiája változó volt; ő maga először „Kopeczky”-ként, majd „Ko­peczki”-ként, végül pedig mint „Ko­pecki” írta alá jelentéseit.) Kapcsolattartója Magyarországon neki is Kósa György volt, Rómában pedig „Ádám”. Lásd: ÁbSzTL 3.2.3.: Mt-332/1. (= Z-1273.) – Király 1964-ben teológiai doktorátust szerzett. 1968-ban pp.-i titkár lett Nyíregyházán. Kétszer is volt PMI-ödj.-as (1969–­1971 és 1975–1976 között). Rómában többek között a Vatikáni Rádió vonalán fejtett ki szorgalmas hírszerzői működést, és emellett elsősorban tippkutatást folytatott („kapcsolattartómat elsősorban az érdekelte, kit tudnék neki bemutatni, akivel ő később is ismeretséget tud tartani”, lásd: Mt-332/1. 139.). „Fejvadász” tevékenységének legsikeresebb eredménye egy kolumbiai származású pap volt, akit (módszertani mintát is adva „Márk” következő évi akciójához) 1971-ben Budapestre csábított (lásd: ÁbSzTL 3.2.3: Mt-332/1: 46–47., 66., 76., 85., 93., 107–109., 138–139.). Az ü. tippkutatási célszemélye volt azonban Michel Berger, az Egyházi Kulturális Javak Pápai Tanácsának későbbi másodtitkára is (lásd: Mt-332/1: 101–102., 131., 139., 141., 143.), aki Keresztes Szilárd, az ÁB „Nyíri”, majd „Keleti” fn. ü.-ének tippkutatói barátságát is élvezhette. (Besúgói múltja miatt Keresztes Szilárd időközben lemondott pp.-i tisztségéről; visszavonulásában jelentős szerepet játszott Szabó Csaba tanulmánya: „Nyíri” és „Keleti” – Keresztes. Adalékok a görög katolikusok 20. századi történetéhez. Egyháztörténeti Szemle, 2007[VIII. évf.]/1. 189–215.  Keresztes Szilárd ÁSzTL-ben őrzött iratanya­ga: Mt-1915/1.) – Király Ernő 1971-ben tanári megbízást kapott a Nyíregyházi Görög Katolikus Hittudo­má­nyi Főiskolára. 1978-ban a budapesti Hittudományi Akadémia erkölcsteológiai tanszékén magántanári habilitációt szerzett; 1978–1993 között pedig erkölcsteológiát tanított az akadémia levelező tagozatán; 1990-ben kinevezték a hajdúdorogi g. k. ál­ta­lános iskola egyházi igazgatójává; 1997 óta a leányfalui Szent Gellért Lelki­gya­kor­latos Ház igazgatója. Fon­tosabb munkái: Keresztény élethivatás. Bp., 1982; Jézussal az úton. Katolikus erkölcstan fiataloknak. (Bognár Lajossal) Bp., 1989; Jézussal a boldogság útján. Katolikus erkölcstan g. k. fiatalok számára. Nyíregyháza, 1997. Király Ernő életrajzához. l. még: Magyar Katolikus Lexikon. Bp., Szent István Társulat, 2001, 6:806.

40  Bt[MT]/67–8.; lásd még: Mt[MT]/41.

41  „Márk” Bt.-d.-ja őrzi is egy ilyen jellegű költségtérítés saját kezűleg kiállított bizonylatát. (Bt[MT]/13.)

42  Bt[MT]/63.; lásd még: 85., 92–95., 107.

43  Bt[MT]/66.

44  Bt[MT]/41.

45  Mt[MT]/56.

46  Mt[MT]/52., 55–56 (= 57–58 – a kézzel írt eredeti jelentés). – C. D. részéről felmerült, hogy magával hozná kishúgát is, amit az ÁB támogatni látszott.

47  Az egyházi szubkultúrában 1945 után gyakran aposztrofálták „a fiúk”-ként azoknak az ambiciózus fiatalembereknek többnyire gátlástalan gárdáit, akik „Márk” nézeteihez hasonló megfontolásokkal törekedtek a hatalmi lehetőségeket rejtő hierarchikus pozíciók megragadására.

48  Mt[MT]/64–67. ( = Turay kisregény méretű összefoglaló jelentésének 8–11. o.-a.)

49  Bt[MT]/82., 92.

50  Bt[MT]/92–95/94.

51  Keszthelyi kiküldetése 1974-ig tartott; lásd ehhez: harmadik közlés 45. sz. j. Utódjának kiléte egyelőre ismeretlen.

52  ÁbSzTL 3.2.3.: Mt-662/1. (= Z-1886): 129–131. – Be­szá­molójában „Márk” önkritikusan azt közölte ugyan, hogy „sajnos [...] újabb értékes kapcsolatra nem tudtam szert tenni”, de – elegánsan teljesítve a Cég elvárásait – megemlített négy személyt, akikkel „érdemesnek találná [...] a foglalkozást”. – Az elvárásokat „Ádám” már az első év vége felé közölte az akkor még némi elégedetlenséggel szemlélt ü.-kel: „Felhívtam »Márk« figyelmét, hogy a továbbiakban aktívabban kell előrelépnünk a tanulmányozás alá vonható személyek kiválasztásában. »Márk« arra vonatkozó igényemet, hogy legalább három főre kell emelni a feldolgozás alá vonható személyek számát, készséggel elfogadta.” (Bt[MT]/63–64.)

53  Bt[MT]/54. – A rezidentúra kezdetben gyorsabb és eredményesebb munkát várt „Márk”-tól. Budapestről azonban, ahol perspektivikus értéket láttak az ü.-ben és igyekvő tanulmányi munkájában, védelmükbe vették őt. Lásd: Bt[MT]/54–55., 57. Később (1972 májusától) „Ádám” is meggyőződött „Márk” stratégiájának he­lyes­sége felől: az ü. több alkalommal is elmaradt ugyan a jelentésekkel, azzal indokolva azt, hogy diplomamunkáján kell dolgoznia, „mert amennyiben most nem éri el a maximális pontszámot, a következő évre pp.-e semmilyen körülmények között nem engedné vissza. Figye­lembe véve eddig tevékenységét és készségét, indoklását elfogadtam” – olvasható „Ádám jelentésében –, „annak kihangsúlyozásával, a legutóbb megbeszélt feladatainak teljesítését sem szabad elhanyagolnia.” (Mt[MT]/47.; lásd még: Bt[MT]/106.)

54  Bt[MT]/106–107.

55  Bt[MT]/116–120/119.

56  Lásd: Bt[MT]/55–56. – Nagygyörgy László (1931–), kanonok, főesperes, hosszú időn át érseki iroda­igaz­gató a Kalocsai Főegyházmegyében. Nagygyörgy átmeneti helyettes rektorkodását a hallgatók a „PMI aranykorszakaként” élték meg Fábián Árpád feszült­ségek terhelte regnálását követően. Lásd: Mt[MT]/26., 62.

57 Szerző nézete szerint e jelenség összefüggéseinek elemzése az egyik legfontosabb kulcsot adja az egyházak 1945 utáni (valójában az újkori évszádokban tapasztalható) deklasszálódásának a megértéshez. A fejlemények egyes összefüggéseihez lásd: Majsai Tamás: „Papi becsületemre, senkiről rosszat nem mondtam” (megjelenés előtt) és uő: Két „szovjet” asszony esete „Pápai” fedőnevű papi ügynökkel. In: Szétosztott teljesség. A hetvenöt éves Boór János köszöntése. (Szerk.: Mártonffy Marcell – Petrás Éva.) Bp., Hét Hárs/Mérleg, 2007, 270–294. További adalékként két megrendítő példát idézünk még. a) Az ÁB ugyanebben az időben a leköszönő PMI-rektort, Fábián Árpád leendő pp.-öt is dicsérte esküszegő „erényeiért”: „»Beron« együttműködési készsége, hozzánk való viszonya, hűsége és őszintesége kiváló. Teljes elkötelezettséget érez irányunkban, az ü.-i munkában semmiféle fenntartása nincs, mindenről – amire vatikáni részről megeskették, azokról a dolgokról is – beszámol nekünk. Rendkívül hálás a számára nyújtott sok segítségünkért, tisztában van azzal, hogy karrierjét teljes mértékben nekünk köszönheti. Ezt többször hangsúlyozta. Az ü.-öt folyamatosan és sokoldalúan ellenőriztük, dekonspirálódásra utaló körülményt nem tapasztaltunk.” (Összefoglaló jelentés „Beron” fn. ü.-ről. Bp., 1972. június 14.; Bt-1307/2: 132–135/134.) b) A papi ember bizalmi struktúraváltá­sának gyakran megfigyelhető jelenségvilágába tartozik „Lakatos Tibor” fn. ü., azaz Lelovics Lipót esztergomi teológiai tanár története is, aki az ÁB-től kért lelkiismereti tanácsot a szent gyónás alkalmával tanúsítandó viselkedéséhez: „A találkozó első részében lehetőséget adtam számára, hogy részletesen kifejtse az utolsó találkozó óta esetleg felmerült problémáit, személyét érintő kérdé­seit. Az ü. élt is ezzel a lehetőséggel, és több olyan vonatkozású kérdést vetett fel, amelyre választ akart kapni. Így elmondotta, hogy bizonyos szorongás él benne, mivel karácsonyra meg akar gyónni, és nem tudta magában véglegesen eldönteni, hogy a velünk való kapcsolatát fel kell-é tárni a gyóntatója előtt. Továbbá megkérdezte, hogy abban az esetben, ha mégis kitudódna a velünk való együttműködése, ebben az esetben tudnánk-e neki elhelyezkedésében segíteni, mivel szerinte ez esetben a szemináriumból valószínű elbocsátanák. Feltett kérdé­seit több oldalról megvizsgálva megvitattam vele, és ennek alapján sikerült meggyőzni arról, hogy a velünk való együttműködéssel bűnt nem követett el, ezért nincs is szüksége arra, hogy azt meggyónja. A kérdések vita­tása közben megkérdeztem tőle, hogy ki a gyóntatója, mire elmondotta, hogy Budapesten lévő volt plébá­nosa.” (Csonka János r. fhdgy. [rendőrfőhadnagy] feljegyzése „Lakatos Tibor” ü.-kel tartott 1965. december 10-i találkozóról. ÁbSzTL 3.1.2.: M-29.081. 7. )

58  Zsigmond (Zsiga) Ferenc r. ezr. egyszerű munkásszülők gyermekeként 1928-ban, Gyulán született. 1947-ben felvették az MDP-be. 1949 szeptemberéig tisztviselőként dolgozott. Ősszel beiratkozott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1952 áprilisában felvételt nyert az ÁVH-hoz. Minősítési lapjai szerint kezdettől az egyházakkal kapcsolatos elhárítás területén tevékenykedett; „részt vett népi demokráciaellenes papi szervezkedések felszámolásában, illetve a szervezkedések felszámolásának irányításában” és „számos jól sikerült beszervezésen”. 1962-ben elvégezte a BM Idegen Nyelvi Főiskoláját. Karrierje innentől kezdve meredeken ívelt felfelé. A III-as főcsoportfőnökség titkárságán betöltött munkaköréből 1964-ben a III/I-es hírszerző csfség-hez került. 1965-ben K-147-es sz. „SzT” állományú hírszerző tisztként kihelyezték Rómába, ahol 1966-ban a rezidentúra vezetője lett. 1970-es hazarendelését követően a III/I-4.-es szervezeti egységhez került, és 1972-ben ov.-vé nevezték ki. 1976–1980 között ismét Rómába telepítették. Az 1985-ben nyugdíjazott Zsigmondot „Bogye vörgy. [vezérőrnagy] et. javaslatára […] a Vatikán elleni aktív intézkedési terv új feladatainak végrehajtása céljából” 1987 januárjától szerződéssel újra alkalmazták a csfség-nél. Pályafutása során számos kitüntetést, elismerést kapott. – Felesége, Krausz Róza (K-147/a. sz. „SzT” állományú tiszt) ugyancsak BM-alkalmazott volt. (ÁbSzTL 2.8.2.1.: a) 60. d.: 553. sz. személyi anyag; b) 148. d.: Illetményi ügyek. 2503. sz. alezr.) Rész­le­te­sebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Zsigmond Ferenc. Megjelenés előtt.

59  Bt[MT]/55-57. – A vicerektori funkció konstitucionálisan nem létezett, de a PMI 1964-es átvételét követően esetről esetre felmerült – elsősorban politikai és taktikai, később pedig kényelmi megfontolásokból is – e konstrukció legalább átmeneti életbeléptetésének igénye.

60  Bt[MT]/116–120/120.

61  Bagi István (1931–1986) szinte patrónusi szeretettel támogatta az őt máskülönben megfigyelő Turayt. Lásd: Bt[MT]/102–103.

62  Bt[MT]/123–125/125.; lásd még: 114–115.

63  Bt[MT]/104.

64  ÁbSzTL 3.2.3.: Mt-662/1. (= Z-1886): 168–169.

65  BM III/III. 1/a. alo.; tárgy: PMI 1972–1973. Összefog­laló jelentés. Budapest, 1973. november 14. („Pa­lota”/62-67/66.)

66  Bt[MT]/152.

67  Bt[MT]/123–125/123. (A „TMT”-hez lásd: első közlés, 36. sz. j.)

68  Tóth Imre r. alezr. munkáscsaládból származik. 1931-ben született Veszprémben. A felszabadulást követően gyári munkásként dolgozott. 1949-től honvédelmi szolgálatba lépett. 1951-ben egy évet végzett a Honvéd „Petőfi” Tisztképző Intézetben. 1952-ben a HM Politikai Fcsfségére helyezték instruktornak. Az „ellenforradalom” idején fegyverrel harcolt a szovjetek oldalán, és megalakulása pillanatában jelentkezett a karhatalomba, ahonnan leszerelve, 1957 áprilisával BM-szolgálatba került. (Tóth alezr. a BM iskolahalmozói közé tartozhatott: 1955-ben esti tagozaton leérettségizett; 1956-ban egy évet végzett a Marx­ista–­Leninista Esti Egyetemen; 1957-ben részt vett egy nyolchetes „figyelő tanfolyam”-on; 1959-ben levelezőn elvégezte az Operatív Tiszti Iskolát; 1963-ban diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, és levelező tagozaton elvégezte a hároméves Rendőr Tiszti Aka­démiát.) 1959 óta dolgozott az egyházi elhárítás vonalán. 1964-ben csopv.-nek, 1966-ban pedig alov.-h.-nek [alosztályvezető-helyettes/nek] nevezték ki. Tanul­má­nyi kedve továbbra is eleven maradt, és 1968-ban angol szakosként elvégezte a BM INYF-et. Ezzel egyidejűleg áthelyezték a III/I. o.-hoz (tevékenységéről így olvashatunk az egyik korabeli minősítésben: „vonalvezető, közvetlenül irányítja néhány munkatárs op. tevékenységét. Emellett önálló munkaterületet is tart, ügyeket és kapcsolatokat önállóan fejleszt. Megbízás alapján gyakran ellátja az alov.-i feladatokat is”). 1971–1972-ben újabb tanulmányokba kezdett, és Moszkvában elvégezte a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Központi Hírszerző Főiskolája egyéves magyar tagozatát. 1974-ben kinevezték a csfség kínai ügyekkel foglalkozó, újonnan létesített alo.-a vezetőjének. 1986-ban vonult nyugállományba. Tóth Imre 1946 óta volt aktív kommunista párttag. (ÁbSzTL 2.8.2.1.: a) 46. d.: 580. sz. személyi anyag.) Rész­le­tesebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Tóth Imre. Megjelenés előtt.

69   Lásd: Bt[MT]/98–99.

70  Lenin összes művei. (V. I. Lenin összes művei. S. a. r.: Marx­izmus-Leninizmus Klasszikusainak Szerkesz­tő­sége. 2. kiad. 55 kötet. Bp., Kossuth, 1963–1980.  – A so­­rozatból 1973-ig 39 kötet jelent meg.); Marx és Engels összes művei. (Karl Marx és Friedrich Engels művei. S. a. r.: Marxizmus-Lenin­izmus Klasszikusainak Szerk. Bp., Kossuth, 1957–1988. A sorozatból 1973-ig 31 kötet jelent meg.)

71  Bt[MT]/107.

72  Bt[MT]/111.

73  „Egyes-kettes”: egzakt definíciója a szakirodalomban és a szakértők előtt egyelőre nem ismert; az idevonatkozóan ismerhető források értelmében szobában elhelyezhető lehallgatókészülék lehetett. L. különösen: ÁbSzTL 3.2.1.: Bt-1307/2. („Beron”): 56sq; 65sq; 73; 104; 113. és Bt-392. („Kecskeméti”): 392. (Az additív forráshelyekről adott tájékoztatást Vörös Géza levéltárosnak köszönöm.)

74  Bt[MT]/123–125.

75  Bt[MT]/114. – „Márk” szavainak valódiságát jól érzékelteti, ahogy záró beszámolójában „tartó”-járól nyilatkozott: „Viszonyom kapcsolattartómhoz: Keszt­helyivel való relációm az elmúlt évekhez hasonlóan problémamentes és minden tekintetben nagyon megfelelő volt. Sokat segített rajtam tanácsaival, a politikai problémák ismertetésével stb. [...] A velem való kapcsolatról még annyit, hogy ez a reláció nagyon emberi volt. Keszthelyi megértette problémáimat, apró kéréseimet stb. Biztonsági helyzetemre kínosan ügyelt, sohasem tett ki veszélynek. Röviden: nagyon jó munkatárs volt.” (Bt[MT]/117.)

76  Lásd: Psalmus 127:1.

77  Lásd: Bt[MT]/41. – A hivatkozás alapja az ü. Két világnézet határán című írása volt (Teológia, 1971[V. évf.]/2. 84–90.). Eredetiségtől nem túlfűtött gondolatmenetében (amelyet a Szolgálat emberei aligha olvastak végig) a szerző annak a demonstrálására vállalkozik, hogy „kevés olyan elem van a marxizmusban, amelyet a hívő nem tehet magáévá”. Az írás érdekes próbálkozása még annak a plauzibilifikálása, hogy Lenin anyagfogalma nem principiel volt keresztényellenes.

78  http://www.theol.u-szeged.hu/to/etika_leiras.doc

79  Az ember és az erkölcs. Agapé Kiadó, Szeged, 2000. [Katolikus Teológiai Kézikönyvek.]

80  Bandi István azzal a bizalommal zárta a PMI-t politikailag funkcionalizáló ÁB-mechanizmusok feltárásáról írott kiváló tanulmányát (lásd: első közlés, 18. sz. j.), hogy a „hírszerző szervek működésének” jobb „ismeretében az egyéni életpályák felfejtése sikeresebb és hatékonyabb lehet”. Azt reméljük, hogy a Beszélő hasábjain közzétett publikációnk igénytelen kompendium lehet az ő úttörő vállalkozásához.

81  ÁbSzTL. 3.2.4.: „Briza Ludwig”. Z-2100 = K-2599/96. Lásd még második közlés: 3. Exkurzus.

82  „Az átvilágítás érdektelen, hiszen nem politikai vezetőkről beszélünk” – nyilatkozta még 2002-ben az Origo hírportál kérdésére Csordás Eörs Mária, pápai prelátus, érseki irodaigazgató etc., aki a minap maga is csatlakozott a szociális szolidaritás jegyében kormánybuktató politikai célokat támogató papi éhségsztrájkolók csoportjához (lásd:  http://www.euroastra.hu/node/8832): „Ha véletlenül van húsz perc nyugalom az országban, azonnal felkavarják. Az embereket a nemzeten belül állítják szembe egymással. A jelen feladata azonban nem a rombolás, hanem az építkezés lenne.” = http://origo.hu/itthon/20010807gyimothy.html; lásd még: Czene Gábor: Sztálini módszer püspökök ellen? Tiltakozás A Hét ellen. Népszabadság, 2001. augusztus 7. (LIX. évf., 183. sz.). 1., 4.

83  Hálózati tevékenységéhez lásd: Soós Viktor Attila: „Mátrai” fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában. Egyháztörténeti Szemle, 2007[VIII. évf.]/1. 145–173.

84  A 2005 februárjában internetre került lista ÁB-ü.-ként jelölt meg 219 jelentős közéleti személyt. Az egyházi blokkban 50 magas rangú klerikus neve olvasható. Közülük eddig senkiről nem derült ki az állítás valótlansága, az említettek túlnyomó többségének ü.-i érintettsége viszont egyértelmű igazolást nyert. Lásd: http://www.nincstobbtitok.hu/index.php?article=00000059

85  http://www.nincstobbtitok.hu/index.php?article=00000063

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges