Elmélet


A lakás bizonyos életfunkciók szolgálatára, azok védelmére és az ezekhez tartozó tárgyak elhelyezésére szolgál. Ezek a funkciók az alvás, tisztálkodás, öltözködés, étkezés, főzés (vegetatív funkciók) és a szellemi tevékenységek.

A kényelmet a funkciók különválasztása és a hozzátartozó használati tárgyak célszerű és egyértelmű elhelyezése biztosítja.

Tavaszodik. Eljön a várva-várt tavasz, és a tavasszal együtt nyitotta meg kapuit a Tavaszi Tárlat is.

Szakítva az elmúlt évek kialakult gyakorlatával, nem állami kezdeményezés hanem maguknak az alkotóművészeknek öntevékenysége hívta életre, s teret ad minden irányzatnak, amely a felszínen vagy felszín alatt az elmúlt nyolc-tíz évben a magyar képzőművészet eleven gyakorlata volt. Az eddig szokásos egyetlen bírálóbizottság helyett négy zsűri működött, és minden művész szabadon választhatta meg, melyikre bízza műve megítélését.

Hogy politikailag hova húz a szívem, az nem titok. De azok, akik elég ostobák, hogy ezt rossz néven vegyék tőlem, tudják meg a következőket, mielőtt kinyitnák a szájukat:

Munkásemberek neveltek azzá, ami vagyok. Keserves tapasztalataim vannak arról, hogy mi a kizsákmányolás. Reményeimet tehát egy olyan forradalom eszméjébe vetettem, amely meg tudja hozni a szociális igazságot. Lemértem a helyzetet a maga legridegebb valóságában. Ha most ügyes köpönyegforgatás után szép konzervatív eszméket kezdenék vallani, attól még a világ nem változnék meg.

Az itthon ragadt fiataloknak új hetilapot hozott az új esztendő. Szép nagy alakút. Az óriás lapbébi a jugoszláviai Mladostra akart hasonlítani és az elkanászodott Szabad Ifjúságot akarta feledtetni. A lap a Magyar Ifjúság nevet kapta, a főszerkesztője a Vadász László nevet – a kórházban a születése után, s a Vacilaci nevet – a szerkesztőségben híres bátorsága után.

Az első hónapokban a politika még épp csak belecsurog a lapba, de nem az a fontos, hanem a színészek, az énekesek, a fürdőruhás leányok.

Veszteni egy évet.

Ötvenhatos voltam az ötvenhetesek között. 1957. Olyan fals év, az előzőből nézve.

„Öreg” vagyok. Mintha ők, az ötvenhetesek volnának a kopaszok. Öreg hal. Egy életen át tartó gőg. Pici, de gőg. Előbb vagyok tizennyolc, még az „idén”. Magamról beszélek, egy könyv helyett. És nem is voltam katona. Akkor még, az általánosban, csak annyit lehetett tudni, hogy az egy sötét év, amiről nem lehet beszélni.

1946-ban egy szál játékfilm készült Magyarországon, és azt hinné az ember, hogy csata után mindig hasonló a tájkép. 1957-ben is háború után vagyunk, melyre nem következett békekötés; rendkívüli állapot van, ellenállás és sztrájk egy megszállt országban. Fegyverzaj utáni süket csönd. A kiegyezés, a konszolidáció még csak a felvilágosult despoták titkos álma.

1956 után a bírói kar körében is bizonytalanság volt érzékelhető az „ellenforradalmi” cselekmények megítélését illetően. További zavart okozott, hogy a bírák nem tudták, miként értelmezzék Kádárnak az új Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében még november elején tett ígéretét, miszerint senkit nem vonnak felelősségre az októberi eseményekben való részvételért. A megtorlás politikájának egyik fordulópontjaként értékelhető a legfőbb bíró, Domokos József eligazítása, amit a gyorsított eljárás, majd a statáriális eljárás 1956. novemberi, illetve 1951.

1957. január J.-P. Sartre kiadja a párizsi Les Temps Modernes-nek a magyar forradalommal foglalkozó különszámát, amelybe ő maga Sztálin fantomja címen ír tanulmányt.

1957. jan. 1–4. Szovjet, bolgár, csehszlovák, román és magyar kormány- és pártvezetők tanácskozása Budapesten.

1957. jan. 4. A Népszabadság közli tizenöt romániai magyar író újévi levelét a magyar írókhoz. Az ellenállás feladására szólítják fel őket.

Képtelen volnék az 1957-es évről – vagy akár az 1958-asról – történészi távolságtartással írni. 1956-ról sokkal inkább, nyilván azért, mert ott még voltak szemben álló, egymással küzdő táborok és igazi cselekvési lehetőségek. 1957-ben viszont már csak egy kapura ment a játék, hónapról hónapra nőtt a hatalom önbizalma és a nemrég rettenetesen megalázott kommunisták bosszúszomja.

És ebben az ütemben nőtt a nyomás is, fokozódott a keserűség, a rettegés, a kétségbeesés.