Yves Montand

Nyomtatóbarát változat

Hogy politikailag hova húz a szívem, az nem titok. De azok, akik elég ostobák, hogy ezt rossz néven vegyék tőlem, tudják meg a következőket, mielőtt kinyitnák a szájukat:

Munkásemberek neveltek azzá, ami vagyok. Keserves tapasztalataim vannak arról, hogy mi a kizsákmányolás. Reményeimet tehát egy olyan forradalom eszméjébe vetettem, amely meg tudja hozni a szociális igazságot. Lemértem a helyzetet a maga legridegebb valóságában. Ha most ügyes köpönyegforgatás után szép konzervatív eszméket kezdenék vallani, attól még a világ nem változnék meg. A nyomor, az igazságtalanság, a jogok egyenlőtlensége továbbra is fennmaradna. Itt belül pedig azt érezném, hogy áruló lettem. Ez pedig nem lehet jó érzés. Inkább arra törekszem, hogy az a pénz, ami nekem jut, ne okozzon másnak még több bajt, szenvedést. Arra törekszem, hogy dalaimat testvéri köteléknek, jelszónak érezzék mindazok, akik egyet hisznek.

Az élet nem kesztyűs kézzel gyúrt engem. De acélossá edzett, törekvően józanná formált. Jó helyen van a szívem és az, ami benne lakozik. Engem nem lehet belerángatni mindenféle kétes, szemfényvesztő kalandokba, amilyenekben egyes meggyőződés nélküli hölgyek és urak élik ki magukat, akik csak maguk hisznek saját felsőbbrendűségükben, más senki. Nevetséges, amikor valaki a félistent akarja megjátszani.

(Fordította Bodics László)

Csupa napfény a szívem, Európa Kiadó, 1957, 147–148. o.

• Beszélő évek – 1957