Skip to main content

Beszélő évek – 1978


1. Szörényi L.–Bródy: 1978 – Fonográf – (1)

2. Omega: Léna – Orosz tél – Omega – (4)

3. Bencsik–Vikidál–Várszegi: Menj tovább – P. Mobil – (8)

4. Szörényi L.–Adamis: Mintha – Kovács Kati – (10)

5. Závodi–Révész: Gyere közelebb – Piramis – (–)

6. Omega–Sülyi: Metamorfózis – Omega – (–)

7. Szörényi L.–Bródy: In memoriam Elvis Presley – Fonográf – (–)

8. Bencsik–Schuster–Vikidál: Kétforintos dal – P. Mobil – (2)

9.

















…a magyar nép nemzeti karakteréről

1978 tavaszán készült az az adatfelvétel, amelyben egy munkásokat, illetve értelmiségieket reprezentáló rétegminta tagjait – egyebek között – arról is megkérdezték, hogy milyennek látják saját nemzetüket. Az alábbiakban ismertetett nemzetkarakter úgy rajzolódik ki, hogy a megkérdezettek a különböző ellentétes tulajdonságpárok között egy ötfokú skálán értékelték, hogy az adott tulajdonság mentén milyennek látják a magyarokat általában.



Alighanem 1988-ban jelent meg Magyarországon az utolsó könyv, amely még a szocializmus felsőbbrendűségének tudatával mondott lesújtó ítéletet az Egyesült Államokban uralkodó embertelen, sőt emberellenes viszonyokról, az ottani másként gondolkodást elfojtó imperialista reakció kíméletlen módszereiről, a CIA és az FBI tömeggyilkos kegyetlenkedéséről. A száz-egynéhány oldalas pamflet, Alinyin, Antonov és Ickov műve a Szovjetunióban már évekkel korábban megjelent, és rejtély, hogy miért csak ekkor, és ekkor viszont vajon miért adták ki magyarul.


1978-ban igazi politikai szenzáció volt, hogy Magyarországon legálisan megjelenhetett Kádár Gyula egykori vezérkari ezredesnek, a Vkf/2, a hírszerzés-kémelhárítás katonai szervezete (a magyar Deuxieme Bureau) 1943 júliusa és 1944 áprilisa között működött parancsnokának az emlékirata. A könyvet elsősorban az tette szenzációvá, hogy a megjelenés körülményeiből kitűnt, a memoár a nevezetes Aczél-féle „három T” tekintetében a „támogatott” művek csoportjába tartozik.


Nagyon egyszerű dologról van szó, bárki megcsinálhatja. Fog, ugye, az ember egy magnetofont, leköltözik egy-két hétre vidékre, lehetőleg az isten háta mögé (azt nem olyan nehéz megtalálni az 1970-es évek Magyarországán sem), keres egy beszédes nénikét, bekapcsolja a magnót, és annyi. Olykor, ha a néni megakad, bizonyos kérdésekkel lehet terelni, máskülönben hagyni kell beszélni, majd csak kijön valami. Végül az anyagot legépeljük, kicsit rendszerbe szedjük, témakörök szerint, kész a szociográfia.

Csalog Zsolt 1978-ban megjelent Parasztregénye készülhetett volna így is.



Mint más félszáz éves történetében annyiszor, 1978-ban is politikai játszmák kiváltója, elszenvedője és terepe lett a Nemzeti Színház – ezúttal az Aczél György és Pozsgay Imre közötti kötélhúzás (mondhatni: pozícióharc) állt az események hátterében. Mint mindig, most is valós krízishelyzet indokolta a hatalmi beavatkozást, amely azonban politikai-ideológiai szempontok szerint átszíneződött.

A fővárosi színházak, a színházi felsőoktatás és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt.



Az elméleti érzékenységgel és következetes fogalomhasználattal nem vádolható magyar filmkritika és filmtörténetírás ritkán került olyan terméketlen zűrzavarba, mint amikor a valóság, dokumentum és fikció kifejezéseket és ezek egymáshoz való viszonyát kellett meghatároznia. A dokumentumfilm és játékfilm merev szétválasztására épülő, évtizedeken keresztül bevált operációs rendszert nem lehetett sokáig tartani, különösen nem a hetvenes években, amikor éppen a dokumentarista és a fikciós stratégiák közötti átjárás és kölcsönhatás eredményezte a legfontosabb formai újításokat.


Ha jól emlékszem, ez az év is 12 hónapból állt, amúgy igencsak összefolyik az előzővel és a rá következővel. Bizonyára volt néhány izgága pali az országban, aki másképp képzelte el a jövőt, de én nem. Nixon is csak Bécsben kuksolt ’56-ban, Jaltában pedig örökre eladtak, legalábbis az én röpke életem méreteit figyelembe véve. Ráadásul az a hülye Dean Reed is átállt hozzánk. Nagy massza már ez az egész, tán a hírek segítenek az oldal szélén, majd kiválasztok közülük tizenkettőt. S persze hazudni fogok egy kicsit, mint a történészek, akik már tudják a film végét.


1978. január Nem engedélyezik Illyés Gyula Szellem és erőszak című esszékötetének terjesztését.

A könyvet 1980-ban Münchenben Tollas Tibor jelenteti meg, s visszacsempészik Magyarországra.

1978. jan. 1. A Magyar Nemzetben megjelenik Illyés Gyula Válasz Herdernek és Adynak című esszéjének második része.

1978. jan. 5–6. Az Egyesült Államok ünnepélyesen visszaszolgáltatja Magyarországnak a szent koronát és a koronázási ékszereket.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon