Kezdetben volt az asztal. Fröccsöntött hamutartók fölött kígyózott, formált karikákat és állt össze kesernyés gomolyfelhővé a nyolcvanas évek langy, ínycsiklandóan aromadús és vihart jelző cigarettafüstje. Elsősorban Budapesten szeretett álldogálni ez az asztal, de pályafutása során megfordult néhány túlélő polgári háztartásban, alullátogatott művházakban, a politúr csillámló felületén tükröződő szerkesztőségekben – amelyeket még baráti eufemizmussal sem nevezhetnők: redakcióknak –, és megjárt józan idegenforgalmi érdekből renovált kávéházutánzatokat is.

1996 júniusa van, vége a színházi évadnak: erről ennyit, gondolja magában a szorgos színházbajáró, nincs már mit várnia. Aztán megszólal a telefon, hogy indul egy autó Kaposvárra, van benne egy hely: érdemes lesz lemenni. Ugyan mi történhetne, gondolom, mikor megérkezünk: az évadzáró társulati ülésre várva színészek süttetik magukat a színház melletti padokon a délutáni nappal, nem úgy néz ki, hogy bárki is akarna itt még valamit domborítani (vagy akár csak homorítani).

Különös fesztivál volt az 1996-os, alighanem a legizgalmasabb és a legszínvonalasabb az évtizedben. A Rákóczi út, Kossuth Lajos utca, Nagykörút háromszögében vonult a filmesek népe; Horváth György, az egy szezonra szerződtetett, majd a szemle után kurtán-furcsán elküldött fesztiváligazgató úgy próbálta megoldani a máig megold(hat)atlan mozimizériát, a méltó, nagy és jó minőségű vetítőhelyek hiányát, hogy az Uránia körül csillag alakban elhelyezkedő filmszínházakba tette a vetítéseket.

„Jelentős megtakarítást értem el az állam, azaz mindannyiunk számára” – összegezte tíz hónapos munkájának hozadékát kissé archaikus stílusban Tocsik Márta, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, igyekezzen peren kívül megegyezni az önkormányzatokkal az úgynevezett belterületi földekkel kapcsolatos követeléseikről. Utoljára a hetvenes években használták az „állam, tehát mi, mindannyian” fordulatot a Tervhivatal illetékesei.

1996. augusztus 26-án egy szöuli bíróság előtt két elszánt tekintetű, hatvanas férfi hallgatta felállva, kéz a kézben az bírói ítéletet, és vette tudomásul fegyelmezetten a kiszabott halál-, illetve 22 és fél évi börtönbüntetést. Az egyikük, Ro Te Vu négy, a másikuk, Cson Du Huan kilenc évvel korábban még Dél-Korea elnöke volt. Súlyos – és azonos – vádak alapján született az ítélet: zendülés, hazaárulás, korrupció, illegális pénzalapok felhalmozása.

jan. 1. A magyar államhatáron szolgálatot teljesítő határőrök ezentúl csak hivatásosak lehetnek.

jan. 2. Thuma József vezetésével megkezdi működését a Magyar Államkincstár.

jan. 4. Felavatják az első magyar koncessziós fizető autópályát Győr és Hegyeshalom között. Az Európában egyedülállóan drága, 42 km hosszú sztráda később nem bizonyul rentábilisnak.

jan. 8. Meghal Grósz Károly, korábbi magyar miniszterelnök, az állampárt (MSZMP) utolsó főtitkára. 65 éves volt.

1. Semmi se történt


– 1996-ban? Mi a fene történt akkor? - kérdezi.

– Én az IWM jóvoltából Bécsben fordítottam A. C. Danto esszéit – mondom. – Honnan tudhatnám?

– Akkor miért 1996-ot vállaltad? – kérdi. – Vagy csak rád sózták?

– Hirtelenjében nem emlékeztem rá, hogy akkor voltam Bécsben – mondom. – Felejt az ember.

– Akkor most mi lesz? – kérdi.

– Semmi vész – mondom –, rekonstruálunk magunknak emlékeket.

A HÉV-en ültem, kisfiú koromban,
és Budaörs következett. Szorongtam,
hogy meddig mehet így, és mi jön még,
hogy Törökbálint mindjárt ezután
következik-e. Végtelen, havas
mezőkön csattogott a HÉV, csutkák meredtek
a hóból fölfelé, fehéres köd szivárgott,
a párás ablakon tejfény derengett.