Az egyéniség történelmi szerepe, az egyéni és a különböző szintű szociális szerkezetek (kis- és nagycsoportok, társadalmi osztályok, tömeg) kapcsolódásainak kérdése minden humán tudomány alapproblémája. Valójában csupán a XIX. századi gondolkodás számára válik kérdéssé, hogy voltaképpen kikből áll és milyen természetű a „történelemformáló”, a gazdaságot és a kereskedelmet bonyolító, a háborúban katonáskodó, a hatalom ellen fellázadó tömeg?

„Azon a nyáron normális ember nem beszélt
már róla, hogy mi történt az előző év őszén,
és arról különösen nem, hogy milyenek voltak a felkelők. Szó sem esett róluk többé.”
Nádas Péter: Párhuzamos történetek

1956-ot írunk. 11 évvel vagyunk azután, hogy a szovjet csapatok felszabadították az országot. Vagy azután, hogy az orosz kommunisták megszállták azt. A kettő egyfelől ugyanaz, másfelől egymás szöges ellentétei. Kinek-kinek az egyiket vagy a másikat jelenti. Tény az, hogy Magyarországon 1945. április 4-én véget ért a sok-sok szenvedéssel, véráldozattal járó második világháború. S ennyiben lényegében – s itt most nem érdemes azt vizsgálni, hogy kikre nem vonatkozik a kijelentésem – minden magyar honpolgár felszabadult. Persze a soát túlélők, akkori üldözött helyzetüknél fogva, nem feledhetik el az akkori felszabadulás élményét. Közülük még azok sem, akik számára a következő 40 év is hozott kisebb vagy nagyobb meghurcoltatást, üldöztetést. Ráadásul a túlélők ma még megkérdezhető csoportját, az akkori egészen fiatal felnőtteket az üldöztetés, a magukra maradás és az, hogy a felszabadulást a kommunista ideológia nevében a Szovjetunió hozta el, a kommunista ideológiával, a hamarosan létrejövő új rendszerrel való azonosulásra predesztinálta.

1956 nemzedékünknek nagyon is élő emlék, hiszen többek között óriási hatással volt a lengyel októberre is. Jól emlékszem – aktív részese voltam az eseményeknek – a tehetetlenségnek arra a szörnyű érzésére, amikor értesültünk a forradalom bukásáról, és hogy tankok vonulnak a budapesti utcákon. Az emberek virágot vittek a magyar követségre, vért adtak, mindenfelé a házakon kitűzték a magyar zászlót, a gyűléseken is látni lehetett a magyar trikolórt – később már gyászszalaggal. Az eseményekről pontosan értesültünk, mivel néhány kiváló újságíró tudósított Budapestről.