Skip to main content

1956


A magyar forradalom történetének, a felkelést megelőző és követő eseményeknek feltárása sok vonatkozásban még mindig a történészek előtt álló feladat. Az itt következő dolgozat nem több kísérletnél, amely a bukás utáni évek egyik legszomorúbb mozzanatára, a megtorlásra próbál számadatok segítségével rávilágítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy legalábbis okkal tételezhetjük fel, hogy az adatok valahol pontosan megvannak, ezért munkánk időtállónak – remélhetőleg – nem bizonyulhat.


A levél története

1956. október 24-én reggel 8 óra 18 perckor a Kossuth rádió az alábbi közleményt olvasta be:

„Az MDP Központi Vezetősége 1956. október 24-én tartott ülésén a Központi Vezetőség tagjai sorába választotta Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Münnich Ferenc, Nagy Imre elvtársakat. Az újjáválasztott Politikai Bizottság tagjai: Apró Antal, Gáspár Sándor, Gerő Ernő, Hegedűs András, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Köböl József, Marosán György, Nagy Imre, Szántó Zoltán.




[Részletek egy készülő könyv<span id="sl-19-005_0" class="note_szj" onClick="show_slj2(this, '„egy készülő könyv” – Könyv alakban megjelent Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre. Katalizátor Iroda, Bp., 1988. (szamizdat) és Napra-forgó Kft., Bp., 1988.');">[SZJ]</span> első fejezetéből]


1.

1956. december 9-én reggel megcsókoltam anyámat (Vera a két gyerekkel éppen a saját anyjánál tartózkodott), és azt ígértem neki, hogy ebédre hazaérek. Ígéretemet némi késéssel váltottam be, 1960. augusztus 20-án érkeztem csak haza, igaz, még a délelőtti órákban. A szóban forgó ebéd időközben elhűlt és elpárolgott, és anyám nem volt Pesten, Verát viszont otthon találtam. Éppen soros levelét írta nekem a börtönbe, felállt, teljes testében remegett. Lehetetlen volt bármit is mondani.



Újsághír: „...pénteken délelőtt Záhonynál két páncélvonat jött át a határon, a piros jelzés ellenére.”
1956. november 3.



(Kedves Olvasóm! Az itt leírtak jobb megértéséhez szükséged lehet Szabolcs-Szatmár megye térképére.)

A szemtanú

Néhány éve evezős kiránduláson vettem részt a Tisza festői szépségű felső szakaszán. Tivadarnál, a folyó első magyarországi hídjánál szálltunk vízre, és többnapi evezés, csorgás, sátorozás után valahol Záhony alatt tértünk vissza a civilizációba.






Nyilatkozat
Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról

Az alulírottak abban a törekvésben, hogy megvédjék az ország függetlenségét és szabadságát, biztosítsák a szocializmus eddigi eredményeit, intézményes formába öntsék a forradalom demokratikus vívmányait, köztük elsősorban a munkástanácsok felállítását és teljes önkormányzatát, a munkásság sztrájkjogát, a paraszti életforma szabadságát, a parasztságnak a beszolgáltatástól való mentességét, végül az egypártmonopólium megszünteté




A Nagy-budapesti Központi Munkástanács (KMT) 1956. november 14-én alakult meg, és december 9-ig működött, amikor helyiségeit a karhatalom lezárta, vezetőit letartóztatta.

A KMT üléseiről, tudomásunk szerint, nem készült gyorsírói jegyzőkönyv (nem kizárt viszont, hogy a BM archívumában akadnak titokban készített magnófelvételek).



Bevezetés

1983. április 22-én az újpesti temetőben több száz barátja, rabtársa, néhány rokona és munkatársa, valamint félszáz egyenruhás és civil rendőr jelenlétében eltemettük az 53 éves Péterfi Miklóst. tovább →


1956. október 23-a estéjének leglátványosabb eseménye a Sztálin-szobor ledöntése volt. Krónikája a nap eseményeivel foglalkozó irodalomban viszonylag mégis szerény helyet foglal el. A szobor környéke távol esett a tüntetés útvonalától, a résztvevők számára a Parlamenthez és a rádióhoz képest mellékszíntér volt, és a szobordöntés nem ütközött semmiféle ellenállásba.


A Petőfi Kört azzal a céllal hívták életre 1955 tavaszán, hogy a hivatalos ifjúsági szervezet (a DISZ) keretei között politikai vitafórumot teremtsenek. (Titkára Tánczos Gábor, helyettesei Hegedűs B. András, Nagy Balázs és Pécsi Kálmán lettek.)

A kör azonban csak 1956 tavaszán, a XX. kongresszust követően vált a megújulás lehetőségét kereső reformtörekvések politikailag is jelentős fórumává.



Forradalmárnak lenni nem divat manapság, sem a szovjeturalmi övezetben, sem a kapitalizmus napja alatt. A sorsunkat meghatározó tényeket sem illik néven nevezni. Nálunk a „szovjet uralmi övezet” helyett „valóban létező szocializmus”-ról beszélnek, a „kapitalizmus” pedig „pluralista demokráciá”-nak becézi magát. Nálunk a funkcionáriusok hivatalból a munkásosztály vagy a „nép” képviselői, hatalmi monopóliumukat egyre kevesebb meggyőződéssel, de azért tántoríthatatlanul munkás- vagy néphatalomnak mondják.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon