Skip to main content

1956

Beszélő-beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal<span id="sl-24-003_0" class="note_szj" onClick="show_slj2(this, 'Beszélő-beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal. – Lásd: Vásárhelyi Miklós: Ellenzékben. Szerk.: Tóbiás Áron, Szabad Tér, 1989. A beszélgetés folytatását lásd a Beszélő 25-ben.');">[SZJ]</span>





A jugoszláv menedék


Mielőtt a per és előzményei történetébe belefognék, szeretnék néhány szót szólni a mi november 4-i felelősségünkről, ami amúgy is fölvetődött, amikor Nagy Imre és a kommunisták a Parlamentből a jugoszláv követségre mentek, tovább →


Az Inconnu
független művészeti csoport és az ABC/Arteria szamizdat kiadók képzőművészeti pályázatot hirdettek az 1956-os magyar forradalom 30. évfordulójának tiszteletére A harcoló város címmel. (Lásd például: The New York Review of Books, August 14., 1986.)

A felhívás kibocsátói az alábbi nyilatkozatot teszik:

– 1986.




Harminc évvel ezelőtt, 1956. október 23-án munkások, diákok és katonák rohamozták meg a rádió épületét Budapesten, mert elegük volt a hivatalos hazugságokból, az igazságot akarták hallani és hangot akartak adni a követeléseiknek. A felkelők lerombolták Sztálin szobrát és lerombolták egy rendszer hitelét, amely a proletariátus diktatúrájának és a nép köztársaságának nevezte magát. Harcuk egyértelművé tette, hogy a magyar nép függetlenséget akar, demokráciát és semlegességet.


Ötvenhatos fiatal barátainak Feri bácsi volt, az én nemzedékemnek, a nála több mint három évtizeddel fiatalabbaknak újra Feri lett. Mindenki a magáét: nem láttam őt a tán kissé dekonspiráló Kopasz fedőnévvel az illegális mozgalomban, a Márciusi Front[SZJ] szervezőjeként, földosztóként, a forradalom politikusaként, s a mindezekért rászabott börtönökben.


Donáth Ferenc emlékének

Amikor értesültem
arról, hogy halálán van
barátom akit
ötven év óta az egymást
követő rendszerek
hanyagságból és
szándékuk ellenére
hagytak életben, haza-
szálltam Berlinből, hogy
még láthassam veszendő
arcát, de épp
lekéstem és most
a felhők közt arra
gondolok, hogy egy még
szűkebb, szegényebb
országból távozom, mint
amibe berepültem.





















Donáth Ferenc 1986. július 15-én halt meg, július 29-én temették a Farkasréti temetőben. Búcsúztatására ezernél is többen mentek el. A ravatalnál Újhelyi Szilárd, Csoóri Sándor és Kis János mondott beszédet. Hogy az ország közvéleménye jelen lett volna, ezt sajnos nem mondhatjuk, a temetés mégis méltó volt ahhoz az emberhez, akinek alakján keresztül a független magyar gondolkodás és politikai cselekvés legtöbb vonulata találkozni tudott egymással.

A nemzet számára a demokratikus csoportok közötti kapcsolat élesztgetője ment el Donáth Ferenccel.



Angyal István (1928–1958) Auschwitzból, ahol elvesztette édesanyját és nővérét – ez utóbbi nem átlagos „zsidó halál”-lal halt meg, hanem kötélen végezte lázadás miatt – kommunistaként tért haza Budapestre. A kommunizmus sztálini válfajából hamar kiábrándult, 1949-ben fejjel lefelé felakasztotta Sztálin képét a vécéjébe, ami akkor életveszélyes vállalkozás volt. A Bölcsészettudományi Karra iratkozott be, de nem végezte el az egyetemet, hanem elment Sztálinvárosba (Dunaújváros) építésvezetőnek.


A Nagy-budapesti Központi Munkástanács (KMT) 1956. november 14-én alakult meg, és december 9-ig működött, amikor helyiségeit a karhatalom lezárta, vezetőit letartóztatta.

A KMT üléseiről, tudomásunk szerint, nem készült gyorsírói jegyzőkönyv (nem kizárt viszont, hogy a BM archívumában akadnak titokban készített magnófelvételek).



Bevezetés

1983. április 22-én az újpesti temetőben több száz barátja, rabtársa, néhány rokona és munkatársa, valamint félszáz egyenruhás és civil rendőr jelenlétében eltemettük az 53 éves Péterfi Miklóst. tovább →


Nyilatkozat
Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról

Az alulírottak abban a törekvésben, hogy megvédjék az ország függetlenségét és szabadságát, biztosítsák a szocializmus eddigi eredményeit, intézményes formába öntsék a forradalom demokratikus vívmányait, köztük elsősorban a munkástanácsok felállítását és teljes önkormányzatát, a munkásság sztrájkjogát, a paraszti életforma szabadságát, a parasztságnak a beszolgáltatástól való mentességét, végül az egypártmonopólium megszünteté



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon