Az ő dilemmájuk így hangzik: lehet-e a jót rossz eszközökkel, a szabadságot az elnyomás útján elérni; létrejöhet-e egy új világrend, ha létrehozásának eszközei csak technikailag különböznek a régi rend joggal utált és megvetett eszközeitől?
Lukács György

Haraszti Sándor életét, munkásságát, személyiségét jóformán alig ismerjük. Nem maradtak utána vaskos könyvek; művei – főképp cikkek, tanulmányok, irodalmi kritikák – a két háború közötti magyar baloldali folyóiratok, a Korunk, a 100%, a Társadalmi Szemle hasábjain találhatók.

Nevét 1956 novemberében ismerte meg az ország, amikor a magyar munkásosztály a levert forradalom utóvédharcát vívta – Bali Sándor a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egyik vezetője volt, Kádárral tárgyalt, nyilatkozott a sajtónak, hangja megszólalt a rádióban. Ő és társai azokban a hetekben a lehetetlennel próbálkoztak: egyezkedésre bírni a szovjet tankok nyomában Budapestre érkező Kádár-kormányt. Elfogadva annak fennhatóságát az államigazgatás felett, megőrizni a dolgozók önkormányzati szerveinek fennhatóságát az üzemekben.

I.


Az alulírottak minden erejükkel arra törekszenek, hogy megvédjék az ország függetlenségét, a szocializmus építésének elért eredményeit;

biztosítsák Magyarország baráti, alkotó együttműködését a Szovjetunió népeivel és a szocialista tábor országaival;

kiépítsék, illetőleg továbbfejlesszék az ország kulturális és gazdasági kapcsolatait a világ minden más népével is;

támogassák az ENSZ-nek a világbéke megőrzését előmozdító tevékenységét; s az ország ENSZ-tagságából folyó minden kötelezettségének az alapokmány helyes értelme szerint megfeleljen, é

Budapesten született, 1930. december 2-án. Újpesten nőtt fel, a Nap utca 13. sz. alatti házban. Édesapja szervezett munkás, édesanyja vallásos, családszerető asszony volt.

1952-ben beiratkozott a műszaki egyetem gépészmérnöki karára – az utcájukból, ahol lakott, egyedül ő. Az egyetemen könnyen és szorgalmasan tanul, de egyre kevesebb dologgal tud azonosulni; 1955 márciusában lemond a DISZ csúcsvezetőségi tagságáról, tiltakozásul Nagy Imre háttérbe szorítása miatt.

1956.

„Csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.”
Veres Péter: Ha nem lehettél szálfa

Mielőtt rátérnék voltaképpeni témánkra, a KMT szerepére, arról szeretnélek faggatni, hogyan vezetett az utad ’56 novemberéig, hogyan éltél és gondolkodtál addig. Kezdjük az elején: hol születtél?


Hódmezővásárhelyen születtem, 1933. március 17-én. Apám nincstelen zsellér volt, aki elvette feleségül egy szegény pásztor nyolcadik gyermekét.

A snagovi foglyok ’56-os nézeteit az eddigieknél sokkal részletesebben rögzítő két új dokumentumkötet a forradalom kommunista vezérkarával állít szembe minket. Kérdés, mi közünk van hozzájuk, miért forradalmárok ők, ha azok, számunkra, akik elvetjük a kommunizmust, s a mi korunk számára, melyben csekély kivétellel mindenki elveti. Az ’56-os kommunista forradalmárok maradéka is.

A Mozgó Világ ez évi márciusi számában összeállítás olvasható egyes ’56-os szervezetek és forradalmárok kritikáiból a Felvonulási térre – amelyet, mint azt olvasóim már tudni fogják, esetleg ’56-osok terére keresztelnek – állítandó központi ’56-os emlékműről. Az egyöntetű elutasítást forradalmi gesztusokkal fűszerezik (illegitimnek tekintik a köztársaság mai kormányát, kilátásba helyezik a monumentum lerombolását, stb.). A forradalom eszméivel ellentétes jelentéseket tulajdonítanak az emlékműnek, és inkább a megtorlás, mint a fölkelés emlékezetét társítják hozzá.