Révész Béla

Nyomtatóbarát változat

Pertörténet

1957 februárjában a BM Politikai Nyomozó Főosztály belső reakció elhárító (II/5.) osztálya „K” ellenőrzés során tizenhét levelet kobzott el, amelyeket „Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete” aláírással adtak postára. A levelek közül kilenc különböző – ekkor még működő¹ – munkástanács részére volt címezve (MÁVAG, Magyar Acél, Csepel Autógyár), a többit konkrét személy részére címezték.² A levelek március 15-re 24 órás általános sztrájkra, kormány- és szovjetellenes tüntetésekre szólították fel a címzetteket. A tüntetésben részt venni szándékozók a Bem-szobornál, a Petőfi téren, a Váci úton, a Hősök terén gyülekezzenek – szólt a tájékoztatás. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a törvénytelenül feloszlatott Nagy-budapesti Központi Munkástanács jogkörét a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete teljes egészében átvette.

Az 1957. március elején, a röpirat terjesztőinek felkutatására megindított nyomozás megállapította, hogy az elkobzott leveleket bárhol megvásárolható hivatalos borítékban adták fel. A normál kockás, illetve másolópapírra indigóval írt szövegből egyszerre 4-5 példány készülhetett. A fogalmazás, a szöveg stílusa, mondatfűzése és a helyesírás kezdettől fogva értelmiségi gyanúsított(aka)at valószínűsített, az első levelekből kitűnő egyetemi autonómia kérdésének felvetése pedig elsősorban egyetemi hallgató(k)ra utalt.

A nyomozás megállapította, hogy a rendőrség birtokába került leveleket – a munkástanácsok kivételével – textiltechnikusok, textilmérnökök címeire adták postára. Március elején az egyik címzett – a Műszaki Egyetem Textilmérnöki Karának utolsó éves hallgatója – beszolgáltatta a rendőrségnek a neki kikézbesített levelet, megemlítve, hogy barátja, Szabó Károly is kapott ilyen küldeményt. Kihallgatásai során elmondta, hogy egyáltalán nem folytat levelezést senkivel, sőt még barátai sem tudják a címét. Február közepén azonban felhívta őt ismerőse, Bokor János, és elkérte az ő és barátja lakáscímét azzal, hogy majd felkeresi őket sakkozás és kártyázás céljából. Pár nappal ez után a telefonhívás után kapták meg mindketten a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete levelét. A levél beszolgáltatóját egyébként a politikai rendőrségen „feldolgozás alá” vették, majd fokozatosan – elvi alapon – ügynökké szervezték be, „Technikus” fedőnéven.

Ezt követően „Technikus”-t rendszeresen foglalkoztatták az ügyben, és mivel az elmondottak alapján Bokor Jánosra terelődött a gyanú, ezért elsősorban az ő személyére állították rá. Amikor „Technikus” – rendőrségi utasításra – érdeklődött a levelek eredete felől, Bokor tagadta, hogy ő továbbadta volna a címüket. A későbbiekben azonban „ellenforradalmi verseket”, röplapokat és olyan fényképeket is mutatott az ügynöknek, amelyeken „az ellenforradalmárok gaztetteit örökítették meg”. A nyomozás során az is kiderült, hogy a kilenc címzett közül hét korábban vagy a nyomozás idején is együtt dolgozott Bokorral, és szoros baráti kapcsolatban áll Schiller János textilmérnökkel, aki egyben a Műszaki Egyetem adjunktusa. Schiller kézírásáról kiderült, hogy azonos a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezetétől származó két boríték címzésével, és több más címzés esetében is ezt valószínűsítette az írásszakértői vélemény. Ezt követően Bokor Jánost tizennégy napig tartó külső megfigyelésnek vetették alá, és az ennek során felmerült összes kapcsolatának írásmintáit beszerezték, de egyik sem volt azonos a levelek szövegeinek kézírásával.

1957. május 20-tól július 27-ig ismét elkoboztak negyven darab levelet, amit a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete adott postára. Ezek címzése és a levelek belső tartalma már azonos kéztől származott. A levélben arról értesítették az olvasókat, hogy az Acél Szervezet „Nemzeti Híradó” címmel levélújságot indított abból a célból, hogy a címzetteket rendszeresen tájékoztassa az aktuális bel- és külföldi eseményekről. Ebben a levélben a Híradó a május elsejei ünnepségekkel foglalkozott, majd a Hazugság és valóság című cikkben Kádár János 1957. június 1-jén az Országgyűlésben elmondott beszédét elemezte.

1957. június 13-i dátummal az Acél Szervezet levelet küldött a budapesti francia nagykövetségre, melyben a francia nép nemzeti ünnepe alkalmából eredményes harcot kívánt a kommunizmus ellen.

Mivel sem „Technikus” révén, sem a nyomozás során nem sikerült felderíteni a levelek íróját, ezért az állambiztonsági szervek előkészületeket tettek a Bokor János lakásán tartandó titkos házkutatás megszervezésére. „Technikus”-t eligazították: kérje meg Bokor Jánost, hogy felvihesse a lakására egy nőismerősét. Bokor ebbe beleegyezett. „Technikus”-nak bemutattak egy „Molnár Gabi” fedőnevű operatív munkást, akivel 1957. augusztus 28-án felmentek a lakásra. Az ajtót nyitó Bokor mindjárt közölte, hogy neki halaszthatatlan ügyben el kell mennie, és távozott a lakásból. A lakásban lefolytatott házkutatás azonban semmilyen eredménnyel nem járt.

1957. szeptember végétől november 12-ig hatvanöt levelet koboztak el, amit az Acél Szervezet öszszesen tíz címzett részére adott postára. Közülük a textilesekből már csak Bokor szerepelt, viszont megcímezték a leveleket három olyan tanárnak is, akik 1948–53 között a Fáy Gimnáziumban tanítottak, illetve hárman olyanok, akik ekkor itt tanultak. (Mint utóbb kiderült, a „K” ellenőrzés éberségét elkerülve öt levél mégis kézbesítésre került.) A levélújság Október tanulságai címmel az egy évvel korábbi eseményeket értékelte. Kifejtette, hogy a „dicső forradalmároknak” milyen taktikát kellett volna követni, a forradalom vezetését hogyan kellett volna elhelyezni, támadásaikat hová kellett volna irányítani, milyen közintézményeket kellett volna elfoglalni, majd elvi következtetéseket von le a forradalom különböző politikai áramlataival kapcsolatban.

„Technikus” ekkor jelentette először, hogy Bokor megmutatta neki a Nemzeti Híradó ezen új példányát. Ügynöki eligazítás nyomán szóba hozta Schiller szerepét, mire Bokor megemlítette, ő részleteket is tud az Acél Szervezet működéséről, mert Schiller is közreműködik a levélújságok megcímzésében. Miután a címzetteket az állambiztonsági szolgálat nyilvántartása priorálta, kiderült, hogy közülük két személy a politikai rendőrség aktív ügynöke. Miután hálózattartó tisztjeikkel felvették a kapcsolatot, újabb ügynököket tudtak az ügyben foglalkoztatni. Ugyanakkor sikertelennek bizonyult az a titkos házkutatás, amelyet 1958. január 5-én tartottak Schiller és Bokor irodájában a Ruhaipari Tervező Vállalatnál. Ezután arra az elhatározásra jutott a nyomozó szerv, hogy „többoldali ügynöki ellenőrzés” alá vonják Bokort és Schillert, miközben „Technikus” alkalmatlansága miatt – már nem képes újabb információkat begyűjteni – nem kapott újabb feladatokat.

Átvették viszont „további tartásra” a katonai elhárítás (II/1. osztály) vonaláról a „Gál Judit” fedőnevű ügynököt, egy „rendkívül értelmes, 25 éves, elvált asszony”-t. Ezzel egy időben pedig „Gál” ügynököt adminisztrátorként elhelyezték a Ruhaipari Tervező Vállalatnál – Bokor János és Schiller János mellé. Bár Bokor nem beszélt az ügynöknek az Acél Szervezetről, de már az első napokban elmondta, hogy a forradalom alatt milyen bátor magatartást tanúsított, hogyan juttatták a Kilián laktanyánál az ávósokat a felkelők kezére. „Gál” nem sokkal később már fent járt Bokor lakásán, és – „Technikus” korábbi jelentései nyomán – a könyvespolcon megtalálta a Nemzeti Híradó több, Bokornak címzett példányát, melyek közül egyet el is hozott.

Azonban az így megszerzett adatokból sem derült ki, hogy kik a szervezet vezetői, miközben 1958 elején a levélújság újabb és újabb példányai kerültek kibocsátásra. A közelgő április negyedike is sürgette a politikai rendőrség munkáját. Attól tartottak ugyanis, hogy a pártvezetés részéről a legnagyobb szabásúnak tervezett ünnepségre a szervezet nagy mennyiségű anyagot fog előállítani és terjeszteni. Ezért úgy döntött a politikai rendőrség, hogy a rendelkezésükre álló terhelő adatok birtokában őrizetbe veszik Bokor Jánost és Schiller Jánost, kockáztatva, hogy felsőbb kapcsolataik esetleges letagadásával magakadályozhatják a szervezkedés vezetőinek elfogását.

Az őrizetbe vételekre 1958. március 29-én éjjel került sor. Bokor kihallgatásakor tagadta, hogy ellenséges tevékenységet folytat. Csupán azt ismerte el, hogy általa ismeretlen személyektől kapott politikai vonatkozású leveleket, de mivel ezeknek nagyobb jelentőséget nem tulajdonított, így félretette ezeket. A háromórás kihallgatás nyomán azonban azt beismerte, hogy a Nemzeti Híradó továbbterjesztésében Zakar Gábor IX. kerület, Gát u. 8. (a József Attila-házzal szemközti) szám alatti lakos kérésére vett részt. Zakar azonnali ellenőrzésekor kiderült, hogy az egyik fiú iparitanuló-otthon gondnokaként dolgozik, miközben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakának utolsó éves, esti tagozatos hallgatója. Mivel középiskolai tanulmányait a Fáy Gimnáziumban végezte, ez magyarázta a címzetti személyi kör ide mutató tanulói és tanári vonatkozásait.

Zakar őrizetbe vételekor a helyszínen beismerte, hogy a szervezkedés sajtótermékeit ő állította elő, a házkutatás során előkerültek a lapszámok, kéziratos vázlatai, feljegyzései, iratai, címlistái. Nem beszélt azonban arról, hogy kik sokszorosították a lapot. Az első kihallgatás során viszont megtört, és – bár mindvégig egyedüli szerzőként állította be magát – elmondta, hogy a lapok sokszorosításának munkájában Fried Dezsőné, V. kerület, Eötvös utcai lakos vett részt. A házkutatás során Friedné szobájában megtalálták az addig megjelent kiadványok összes másolatát, az előállításokhoz szükséges nagyobb mennyiségű papírt, borítékokat, indigókat és azt a nyilvántartást is, amelyből kiderült, hogy egy-egy címzett részére melyik levélújságból mikor postáztak.

Az operatív felderítő munka az alosztály részéről itt ért véget, a Vizsgálati Osztályon folytatott eljárás majd az ezt követő büntető eljárás iratait az ügyben készített összefoglaló, illetve a V-144760. sz. dosszié tartalmazza.³

Az elkobzott Nemzeti Híradó anyagait az A-1324. sz. dosszié tartalmazza. Megismerésük azért fontos, mert a kádári megtorlás legkeményebb időszaka alatt tanúsított intellektuális bátorság kevés példáinak egyikét állítják elénk.

Laptörténet

Az 1957. február 17-e és 1958. március 28-a között folytatott vizsgálat során a Nemzeti Híradó cikk végén mellékletként közölt kiadványai kerültek a politikai rendőrség birtokába (és maradtak fenn az Állambiztonsági Szervek Történeti Levéltárában). Szerzőjük, Zakar Gábor 1957. január közepétől 1958. március 12-ig huszonhét levelet fogalmazott meg, míg Fried Dezsőné, amikor hozzátartozói már lefeküdtek, késő éjjelig fennmaradva a levelek sokszorosításával foglalkozott. Egyszerre általában 4-5 levelet készített, tehát tíz-tizenkét címzettnek a levelek megírása 3-4 másolat elkészítésével történt. Ezzel a módszerrel egy év alatt mintegy 220-260 példányban juttatták el a levélújságokat a különböző címekre.

Zakar Gábor legelső, 1956. október 22-én Gerő Ernőnek írt levele nem maradt fenn, egyes részletei csak utalásokból ismertek. A házkutatások során előkerült huszonhét levél közül kettőnek a címzettje a francia követség volt, Zakar Gábor ezeket 1956. december végén, illetve 1957. július 13-án fogalmazta meg. A kettő közül csak a francia nép nemzeti ünnepére írt levél található a Levéltárban. 1957 elején az ellenállás megszervezésével és a március 15-i demonstrációra való készülődéssel foglalkozó hét levél közül csak kettő maradt fenn, egy fotómásolatban, egy pedig a vizsgálati iratok között olvasható, begépelve.

Zakar Gábor 1957. március–májusában döntött úgy, hogy tovább folytatja a levélmozgalmat, de most már Nemzeti Híradó címmel fog levélújságot szerkeszteni. Május 1-jére megjelentette a Nemzeti Híradó első számát, majd ezen a címen az 1958. március végén történt letartóztatásáig még tizennyolc levélújságot állított össze. A korai szamizdatok ezen példányai közül tizenöt került be – és így maradt fenn – egy elsősorban demonstrációs célokra összeállított albumba hetvenhat oldalnyi fotóanyagként, amely ily módon az itteni szövegközlések elsődleges forrása.

A kádári megtorlás első éveiben keletkezett és a vizsgálat iratai között fennmaradt dokumentumok tartalmi összegzése a következő:

1. Zakar Gábor közvetlenül a forradalom előtt mint az MDP tagja levelet írt Gerő Ernőnek, a Központi Vezetőség akkori első titkárának. Zakar Gábor kihallgatásakor elmondta, hogy „a levelet név nélkül akartam saját magam elküldeni. A fennálló politikai rendszer éles hangú bírálata volt benne. A levelet 1956. október 22-én írtam, s mivel 23-án kitört a ’Forradalom’ annak elküldése nem került sor.” A vizsgálati anyag szerint: „Ebben a levélben vádlott súlyos népi demokratikus államrend elleni kijelentéseket tett, és ellenségesen összehasonlítja a nyugati munkások életét a népi demokratikus országok és Magyarország dolgozóinak életével. A népi demokratikus rendszert bolsevista rendszernek nevezi, amely rendszer a munkások többségét az utcára dobja, a munkanélküliek sorába. Megjegyzi, hogy az »ocsmány rendszer mindössze csak 12 nap fizetett szabadságot ad a munkásoknak, és aki kinyitja a száját, az megismerkedik a felállított koncentrációs táborokkal és a nyomozó hatóság szemináriumával«. Vádlott ebben a levélben írja azt is, hogy »Önöknek az a szabad ember, akinek bilincs van a kezén«. Ezenkívül vádlott még több rendszerellenes kijelentéseket is tett, és általában az egész levél tartalma az államrend elleni gyűlölet felkeltését célozza.”

2. Zakar Gábor 1956. december végén levelet írt a francia követségnek Dinamit Erő Egység Csoport aláírással. Kérte a francia ENSZ-delegátust, hogy a Magyarországon történt eseményekbe avatkozzon be. A levélben a szovjet csapatoknak Magyarországon való tartózkodását Hitler megszállásához hasonlította. A forradalmi erőket leverő párt és a kormány vezetőit, a karhatalmistákat „aljas hazaárulóknak, szovjetbérenceknek” nevezte, a forradalmat pedig „dicső szabadságharc”-nak. Nehezményezte, hogy a „művelt nyugat” ezt a szörnyű tragédiát ilyen közönnyel nézi, és szó nélkül megy el a gyilkosságok mellett. A Nyugat kötelességének tartotta, hogy az ügyet a Biztonsági Tanács elé vigye. Kérte, hogy a levelet fordítsák le francia nyelvre, és magyar, valamint francia nyelven az L'Aurore és Figaro című francia lapokban tegyék közzé.

3. 1957. január 15-én írta Zakar Gábor első körlevelét. Ebben azt kérte a címzettektől, hogy hazafias érzelmű ismerőseiknek küldjék tovább a leveleket. Utalt arra, hogy címzettek további utasításokat fognak kapni, és arra, mintha a levél mögött egy katonai szervezet állna. Közölte ugyanis, hogy amennyiben a címzettek azokat nem teljesítik, úgy a katonai büntetőszabályok értelmében felelősségre lesznek vonva. A levélben megemlítette, hogy a következő levél „virágnyelven” lesz írva, ezért a levél mellé egy „virágnyelv-szótárat” is küldött a címzetteknek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az eredeti levelet égessék el. A levél végén a „Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete” aláírás szerepelt.

4. Az előbbi levelet követően rövidesen postázta a második levelet is. Ebben „virágnyelven” a címzetteket tüntetésre szólította fel, 1957. március 15-re, és a tüntetések helyeit is megjelölte. (Ez az információ később több – köztük egy teljes egészében fennmaradt és közölt – levélben megismétlődik.)

5. 1957. február közepén Zakar Gábor jelmagyarázat nélkül készítette el a következő levelet. Felhívja a figyelmet, kiknek nem küldhetnek levelet a címzettek, majd négy pontban összegzi a feladatokat: „a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete 1957 március 15-én reggel a dicsőséges forradalmi elnyomás elleni tiltakozásul tüntetést rendel el”, de már az ezt megelőző időben is tiltakozó gyűlésekre kerül sor, és felsorolja, milyen helyeken kell majd tüntetni. A levél tizennégy pontban követeléseket is tartalmaz. Többek között a szovjet csapatok kivonását, a hazaáruló és törvénytelen kormány lemondását, a munkások sztrájkjogát, az ENSZ ellenőrzése alatti választások megtartását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, továbbá statáriális eljárást követel a szovjet érdekeket kiszolgáló hazaárulókkal szemben.

6. Rövid idő múlva – még ebben a hónapban – Zakar Gábor újabb levelet írt. Ebben is a március 15-i tüntetésre hívta fel a címzetteket. Bejelentette, hogy míg a munkások törvényes szerve, a Központi Munkástanács működését a törvényes keretek között nem folytathatja, addig az „Acél Szervezet” fenntartja magának a sztrájkra, felvonulásra és tüntetésre való felhívás jogát. A levélben megismétli a korábbi tizennégy pontos követelést, és újból ismerteti a tüntetés jelszavait. (1. sz. melléklet)

7. Az előbbi levél megírása után, de még 1957 februárjában Zakar Gábor egy külön levelet is megfogalmazott. A levelet dr. Holland József orvosnak írta. Felszólította, hogy 1957. február 23-án utazzon le Gyöngyösre, és ott terjessze azt a felhívást, amelyet a levél tartalmazott. Ennek lényege, hogy Gyöngyösön 1957. március 15-én reggel – hasonlóan a budapestihez – az ottani lakosok is tüntessenek. Zakar Gábor dr. Holland címét nevezett egyik ismerősétől tudta meg. A levél végén a „Pöröly László” álnevet használta.

8. Miután Zakar Gábor február 23-án meggyőződött arról, hogy dr. Holland József felhívását nem teljesítette, egy újabb körlevelet fogalmazott meg. A megfogalmazott levél az „Acélszervezet” nevében értesítette a címzetteket, hogy dr. Holland József orvos a március 15-ére kitűzött tüntetésre való mozgósítást nem teljesítette, ezért Holland doktor hazaárulónak tekinthető. A levél felhívta a címzetteket, hogy toborozzanak minél több magyart a Nemzeti Egységfront zászlaja alá, a március 15-i tüntetésre.

9. 1957. március első felében „Mindenkihez! – Mindenkihez! – Magyarok” megszólítással kezdődő levelet írt Zakar Gábor. Ebben a levélben a kormányt „bandának” nevezi, és felhívja a címzetteket, hogy ne hagyják magukat félrevezetni. Emlékeztet arra, hogy naponta több száz hazafi kerül börtönbe. Figyelmeztet rá, hogy csak névtelen leveleken keresztül szervezzék a tüntetést, nyilvános helyeken ne politizáljanak, és hallgassanak addig, míg majd „üt az óra”.

10. Zakar Gábor 1957. március 15-e előtt írt utolsó levele ismét a „Mindenkihez! – Mindenkihez! – Magyarok!” megszólítást viselte. A kormányt „aljasnak és hitszegőnek”, „szovjet ügynökségnek” nevezte, mert eltörölte a március 15-e ünnepét. A szovjet megszállás, a hazafiak elhurcolása és a gyilkos kommunista rémuralom elleni tiltakozásul 1957. március 14-én néma sztrájkot (ez idő alatt nem tartózkodhat senki az utcán), március 16-ra pedig általános politikai tiltakozó sztrájkot rendel el a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete nevében. Újból közölte a munkássággal, hogy milyen helyszínekre vonuljanak fel 15-én, ahol a Nemzeti Egységfront jegyében tüntessenek a szovjet megszállás és a hazaárulók ellen.

11. Május elején jelenteti meg Zakar Gábor a Nemzeti Híradó című levélújság első számát. Felhívja címzetteket, hogy legalább tíz hazafias érzelmű ismerősüknek küldjék meg a levél másolatát, a levélben közölteket titkokban kell tartaniuk, a feladó pedig álnéven adja fel a leveleket. Foglalkozik május elsejével, amelyet csak a „szovjet rendszer magyarországi csatlósai” és „a magyar kormány hazaáruló és szovjet ügynökei” ünnepeltek meg, miközben „földig alázkodva dicsőítették a szovjet zsarnokságot”. Az Kádárék által meggyilkolt hazafiak – Dudás József, Szabó János, Tóth Ilona és több forradalmár – emlékét méltatja: a „nemzet sohasem felejti el nagy nevüket”. Beszámol a levél a kistarcsai internálásokról is, majd biztatással fejezi be a levélújságot: „eljön még a várva várt idő, amikor a nemzet boszszúálló karja összetöri a kommunizmus bálványát.” (3. sz. melléklet)

12. Még 1957 májusában Zakar Gábor újabb levélújságot szerkesztett, Hazugság és valóság címmel. Beszámolt arról, hogy összeült Magyarországon az Országgyűlés. A képviselőket levelében „bólogató Jánosoknak”, Kádárt „paprikajancsinak” nevezte, a magyar kormányt pedig „ellenforradalmi szovjet bábkormánynak”. Beszámolt a miniszterelnök Országgyűlésben mondott felszólalásáról, állításait igyekezett megcáfolni. A levélújság szerint a munkástanácsok, amelyek az ifjúság és az értelmiség javaslatára jöttek létre, támogatták a zsarnokság elleni harcot, de a vezető erő az ifjúság és az értelmiség maradt. „Ezzel megdőlt a kommunistáknak a forradalmakról alkotott minden dogmája.”

13. Rövid idő múlva folytatta a Hazugság és valóság című cikket. A levélújságban Zakar Gábor közgazdasági érvekkel bizonyítja, hogy végeredményben nem segítséget kapunk, csupán a Szovjetuniónak „jó üzlet” ez a támogatás. Szerinte az „önzetlen, baráti” Szovjetunió ugyanis a rubel árfolyamát a világpiaci árértékelés figyelmen kívül hagyásával, annak kétszeresével számolja el kereskedelmi kapcsolatainkban. [A levélújság befejező része az eredeti iratokból hiányzik.]

14. A következő levélújság megírására 1957 júniusában került sor. Ebben Hruscsovnak – a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének – az amerikai televíziós társaság munkatársaival folytatott beszélgetéséről számol be. A levélben cáfolja Hruscsov állításait, illetve válaszaihoz fűz megjegyzéseket: „arcátlan hazugságoknak” nevezi őket. Hruscsov szavai az amerikai és a világ többi népében nagy felháborodást váltottak ki, hiszen a magyar forradalom leverése után alig hét hónappal a világ népei is meggyőződhettek a szovjet politika alattomosságáról” – írja Zakar Gábor.

15. Rövid idő múlva újabb levélújság összeállítására kerül sor, mégpedig az előbbi folytatására. Ebben is Hruscsov interjúját taglalja. Felhívja a figyelmet a televízió munkatársainak azon kérdéseire, melyekkel sarokba szorították a szovjet diktátort, amiért több esetben is jelentéktelen, dadogó, semmitmondó, tartalom nélküli válaszokat volt kénytelen adni. Meggyőződése, hogy a Szovjetunió sohase fogja kivonni Kelet-Európából a csapatait, még akkor sem, ha erre vonatkozó szerződést ír alá. És mindenképp meg fogja akadályozni a csapatkivonások nemzetközi ellenőrzését. Ezért világos, hogy „a szovjet csapatok Kelet-Európából való kivonását csak akkor lehet elérni, ha fegyveres erő fogja erre kényszeríteni a szovjet imperializmust”.

16. A következő levélújságot 1957 júliusában írta Zakar Gábor. Címe: Kié az ostobaság pálmája? Ebben elsősorban arra keresi a választ, hogy miért hangoztatja az MSZMP állandóan, hogy a fiatalság milyen tudatlanul került bele a forradalomba. Valóban olyan ostoba-e ifjúságunk, mint amilyennek minden újságjukban, de főleg a Népszabadság című szennylapjukban hirdetik? Nem, mivel az ifjúság nagyon jól tudta, hogy október 23-án miért tüntetett, és azt is tudta, hogy fegyverrel a kezében miért harcolt. A levélújság második része széljegyzeteket közöl, amelyek szintén a Szovjetunió külpolitikájával foglalkoznak, helyesli, hogy a franciák Algériában a „kommunista lázadókkal” szemben megtorlásokat foganatosítanak.

17. 1957. július 13-án, a francia forradalom évfordulójára Zakar Gábor levelet fogalmazott meg a francia követségnek címezve: „Kívánjuk, hogy az Ön nagy múltú nemzete sikeresen harcoljon a francia nép és az egész emberiség halálos ellenségei, az algériai kommunista lázadók és a francia hazaárulók; a francia kommunisták ellen. [...] Ebben a harcban a magyar nemzet, szíve egész melegével az Önök nemzete mellett áll” – írta.

18. Az előbbi levél után egy kisebb szünet következett, majd Zakar Gábor elhatározta, hogy Október tanulságai címmel átfogó és folyamatos értékelést ad az októberi eseményekről. Első levelében – amit 1957 augusztus–szeptemberében írt, és szeptember 28-án küldött szét – felszólítja a címzetteket, hogy a kézhezvételtől számított 24 órán belül legalább tíz „hazafias érzelmű ismerősüknek” küldjék meg a szöveget, álnéven feladott levélben. Arra is figyelmeztet, hogy „a leveleket csak akkor írhatja gépen, ha olyan saját írógépe van, melynek eladója nem tudta meg az Ön személyi adatait”. A forradalom történelmének több részre tervezett feldolgozása a levélújság-sorozat legfontosabb része. Bevezető gondolatai Zakar Gábor ars poeticájának is tekinthetők? „A történelem állítja elénk a nagy feladatot: a gyalázatos kommunista propagandával szemben meg kell mutatnunk a forradalom igazi arcát. A forradalom hősei neveinek mellőzésével sok kérdést kell megvizsgálnunk. A mi feladatunk a forradalom, a szabadságharc történetéből és tényeiből levonni a megfelelő tanulságokat. Nem foglalkozhatunk a forradalmat megelőző időszakkal, valamint a forradalom összes problémáival, de okvetlenül rá kell mutatnunk azokra a legfőbb hibákra, amik a forradalom szervezetlenségéből következtek és a szabadságharc bukásához vezettek.” [A hét részből álló politikai esszésorozatból csak az első hat levélújság maradt fenn.]

19. Zakar Gábor ezt követően kb. egyhetes időközökben írta az előbbi levél folytatásait. Így a II. szám alatt megjelent levél A MEFESZ szerepe a forradalmi szabadságharcban címet kapta. Véleménye az volt, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége keretein belül állandóan harc dúlt a mérsékelt és a forradalmi irányzatok közt. Az ifjúság többsége minden alkudozás nélkül a forradalmi irányba ment, a kisebbség pedig a mérsékelt és alkudozó politikát választotta. A katonatisztek forradalom alatti szerepét elemezve több megválaszolatlan kérdésre hívja fel a figyelmet: Zakar Gábor véleménye szerint a forradalom mellé állt katonatisztek voltak a legközelebb ahhoz, hogy a vezetést magukhoz ragadják. Tisztázatlannak látja viszont az okokat, hogy miért figyelhető meg tétovázás ezek között a tisztek között. A szabadságharc első szakaszában, október 31-ig sem érthető, hogy a forradalom fegyveres erői miért bocsátkoznak tárgyalásokba a velük szemben álló kormánnyal és a szovjet csapatokkal, amikor a túlerő akkor a szabadságharcosok oldalán volt. Még érthetetlenebbnek tartja a tárgyalásokat a szabadságharc második szakaszában, amikor „az itt levő szovjet egységeket nagyrészt szétverték, egy része pedig rokonszenvezett a forradalommal”. A levélújság második részében állást foglal amellett, hogy a katonai diktatúrát be kellett volna vezetni. Ennek lett volna a feladata az ostromállapot kihirdetése, a statárium szigorú alkalmazása a „szovjet hazaárulókkal szemben”, az MSZMP, a Partizán Szövetség és az összes szovjetbarát szervezet feloszlatása és a szovjetbarát propaganda statárium terhe melletti betiltása, a forradalom ellenségeinek letartóztatása és túszként kezelése, a szovjetekkel folytatott tárgyalások megszüntetése, nagyarányú népfelkelés kihirdetése a szovjetek ellen s végül az ENSZ megkeresése beavatkozásának sürgetése érdekében. Ezenkívül foglalkozik még a levélújság a nemzeti bizottságok szerepével, amelyek országos szövetségének a forradalom szellemi és politikai irányítása lett volna a feladata, ezt viszont nem tudta betölteni.

20. Az Október tanulságai című, III. számú levélújság Nagy Imre politikájával foglalkozik. Nagy Imrét elsősorban azért bírálja, mert nem volt elég következetes a kommunistákkal szemben. Nagy Imre végső dilemmája az, hogy „mégis csak kommunista, a szovjet imperializmus megbízottja volt, feladata mérsékelt reformokkal a forradalom viharának lecsendesítése lett volna”. A forradalmat azonban nem lehetett lecsendesíteni, ezért volt forradalom. A Petőfi Kör tevékenységének a vizsgálatakor hangsúlyozza, milyen jelentős szerepe volt a forradalom előkészítésében, programjának megszövegezésében. A szabadságharc alatt azonban a Petőfi Kör legharcosabb, legradikálisabb elemei kimentek a barikádokra, és amikor a fegyverszünet megkötésekor a kör ismét megkezdte működését, már a mérsékelt elemek voltak többségben a vezetőségben. Az Írószövetség kapcsán Zakar Gábor úgy látta, hogy annak aktív tevékenysége a fegyveres harc kitörésekor megtorpant. Az Írószövetséget megdöbbentette az események ilyen fejlődése. Az ugyanis csak reformokat akart, és nem forradalmat: „ez az elv végigvonul későbbi tevékenységén is.”

21. A következő levélújság, az Október tanulságai IV. része, Mindszenty József szerepével, valamint a munkástanácsok feladataival foglalkozik. Zakar Gábor szerint Mindszenty nem mint politikus, hanem mint a forradalom egyik szellemi vezetője jelentett veszélyt a „szovjetbérenc ellenforradalmároknak, a kommunista államrendnek”. A katolikus egyház magyarországi főpapja mártírsorsa miatt ugyanis jelképévé vált a zsarnokság elleni küzdelemnek. Ugyanakkor nem értett egyet azokkal, akik a kormány élén szerették volna Mindszentyt látni. Nem tartotta volna ugyanis „paphoz illő feladatnak”, hogy „kíméletlen eszközöket” alkalmazzon a hazaárulókkal szemben. A munkástanácsokat a forradalom legmaradandóbb s egyben legnagyszerűbb vívmányainak tekintette, amelyek a forradalomban kibontakozó gazdasági főszerep letéteményesei lehetnek. Ha a munkástanácsok már október 23-án megalakultak volna az összmunkásság választása alapján, és támogatni tudták volna már akkor a szabadságharcot – írja Zakar Gábor –, az a fegyveres harc győzelmét jelenthette volna, megkönnyíthette volna az ellenség mielőbbi szétzúzását. Így viszont fordítva történt.

22. A következő, Október tanulságai V. című levélújság A parasztság viselkedése a forradalom alatt alcímmel jelent meg. A levél lényegében azzal foglalkozik, hogyan kell szembeszállni a kommunistáknak azon rágalmaival, melyek szerint a parasztság passzívan viselkedett a forradalom alatt. Még a legszűkmarkúbb parasztok is adakoztak a forradalom szabadságharcosai részére – írja –, és tagadja, hogy parasztság megszegte volna a sztrájkfelhívást, hiszen „egyetlen sztrájkfelhívás sem vonatkozott az élelmiszertermelő iparágakra sem, hát még az élelmiszer alapvető anyagát előállító és termelő parasztságra”. A levél második részében a forradalmi terrorral foglalkozik, amely azért megkerülhetetlen kérdés, mert „a kommunista rendszer rémuralommal vádolja a forradalmat”. Igaz-e, hogy a forradalom borzalmas terrort valósított meg, és válogatás nélkül ölték meg a szabadságharcosok az embereket, anélkül hogy meggyőződtek volna a bűnösségükről? – teszi fel Zakar Gábor a kérdést. Válasza: azok az emberek, akiknek hozzátartozóit az ÁVH-börtönökben megkínozták, egész életükre rokkanttá tették, vagy komédiaperek után, de lehet, hogy anélkül, megölték, ezek az emberek kijöttek az utcára, és hozzátartozóikra gondolva „a véres bosszú hatotta át egész lényüket”. Természetesen mi is – állítja Zakar Gábor – jobban helyeseltük volna a lincselés helyett a bírósági tárgyalást, de ugyanakkor meg kell mondanunk, hogy „ilyen lincselés csak kevés helyen fordult elő, és mindig az áldozatok provokálták ki”.

23. A következő, az Október tanulságai VI. című levélújság a forradalom leverése utáni helyzettel, a megtorlással foglalkozik. A kommunista rendszer felháborító és vérlázító erőszakot alkalmazott ebben az időben. Az egész országban, de főleg az ipar- és bányavárosokban a rendszer nagyarányú razziákat rendezett a forradalmárok és hazafiak összefogdosására. Országos jellegű spiclihálózatot épített ki. Az elhurcolások napirenden voltak, „elég volt valakire ráfogni, hogy rokonszenvezik a forradalommal, máris az internálótáborokba hurcolták”. Megindultak a tömeges deportálások is. Az embereket a nyilvános szórakozóhelyeken állandóan spiclik figyelték. A politikai rendőrség a szörnyű kínzásokkal kezdődő gyilkosságok sorozatát követte el. Levele második részében tanulságokat von le a magyar forradalom történetéből, amit tizenhét pontban összegez, és leírja, hogy mit kell tenni az ifjúságnak, a vele szövetkezett értelmiségnek, munkásságnak és a parasztságnak a forradalom idején.

24. Az Október tanulságai VII., a témával utoljára foglalkozó levélújság 1957. november 7-e körül jelent meg. Ebben a levélújságban Zakar Gábor azzal foglalkozott, hogy milyen rendszert kívánt megvalósítani a forradalom, továbbá azt vázolta fel, hogy a magyar forradalomnak milyen példamutató jellege van Európában és világszerte. Levele első részében a kommunizmus rendszerét „rabszolga rendszer”-nek nevezi, de azt is állítja, hogy a forradalom által megvalósítani kívánt rendszer közelebb állt volna a szocializmushoz. A levél második részében azt elemzi, hogy a magyar októberi forradalom hatásaként milyen zavargások és felkelések történtek más szocialista országokban, így Kínában, a Szovjetunióban és más helyeken. Végső következtetése, hogy a Szovjetuniónak olyan súlyos sebet okozott a magyar forradalom, hogy abba „rövidesen bele fog halni”.

25. 1957. november 7-e után Zakar Gábor megbetegedett, és több levélújságot már ebben az évben nem írt. 1958. január 10-e körül azonban megírta a Nemzeti Híradó című levélújság 1958. első számának vezércikkét. Három fő kérdéssel kívánt foglalkozni, ezek az „ó-esztendő tanulságai”, „a háború kérdései” és „a magyar belpolitikai helyzet”. Első részének kiindulópontja, hogy a „marxizmus végérvényesen megbukott”. Ezért ne gondolja egyetlen antikommunista marxista se, hogy a marxista tannak semmi köze sincs a kommunista világ válságához. Eszmetörténeti és közgazdasági érveket sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy Marx és Engels tanaiból már csak a kapitalizmus gazdasági szerkezetéről, gazdasági működéséről, egyszóval gazdasági életéről adott kép valóban helytálló. Majd azokat a dogmákat veszi sorra, amelyeket megbuktatott az 1956-os magyar forradalom.

26. Még 1958. januárban írta meg Zakar Gábor az előbbi cikk folytatását. Ebben a levélújságban megállapította, hogy „nem állta ki az idő próbáját a proletár forradalom egyetlen marxista tana sem”. Ezután összehasonlítást tett a szovjet és az amerikai rendszer között, melyből levonta a következtetést, hogy az amerikai életszínvonal – minden propagandával szemben – sokkal magasabb fejlettségű, mint a Szovjetunióban. Állást foglalt amellett is, hogy megdőlt az a tétel, mely szerint a munkásság vezeti a forradalmat, hiszen – mint a magyar forradalomban is – az ifjúság és az értelmiség áll az élén. Levele második részében foglalkozik a MUK jelszavával, valamint az egy évvel korábbi eseményekkel is, és sajnálattal állapítja meg, hogy azt „felgöngyölítették a hatóságok, és ezt csak azért tehették, mert nem titokban, hanem nyíltan szervezkedtek”.

27. Zakar Gábor a következő levélújságot 1958. február első felében írta meg. Helyzetértékelése szerint a proletárdiktatúrában nem a munkásság és a parasztság diktatúrájáról van szó a gyárosok és földbirtokosok felett, hanem a kommunista arisztokrácia, a párt és a kommunista államapparátus vezetőinek diktatúrájáról az egész nemzet felett. Ezt a munkásság megértette, ennek megfelelően cselekedett is. „Elvetette az őt gúzsba kötő hazug mesét saját vezető szerepéről”, és elfogadva az ifjúság és az értelmiség vezetését, egyesülve a parasztság valamennyi rétegével, csatlakozott a forradalmi szabadságharchoz. A levélújság második része a háború kérdésével foglalkozik. A szovjet politikának 1945-től kezdve egyetlen szabálya volt, melyet következetesen be is tartottak a szovjet világban; sztrájkokkal, tüntetésekkel, felkelésekkel, elszakadási mozgalmakkal gyengíteni és szétszakítani a szabad világot, egymással szembeállítani a nagyhatalmakat, és kis súrlódásokból nagy ellentéteket csinálni közöttük. Ezért megállapítja, hogy bár ő – ha békés úton meg lehet dönteni a kommunizmust – nem a háború híve, mivel azonban a jelenlegi helyzetben a kommunizmust forradalommal nem lehet megdönteni, ezért inkább „a kommunizmust a föld színéről elsöprő háború híve”.

28. Még 1958. február hó második felében elkészült a következő levélújság. Ebben Zakar Gábor elsőként a szovjet mesterséges holdrakéta körüli propagandakampánnyal foglalkozott. A Szovjetunió vezetői ugyanis el akarták hitetni a világgal, hogy egy kirobbanó újabb világháborúban a technikai fölény a szovjet blokk oldalán van. Ez azonban nem igaz, hiszen a népi demokráciák államainak lakossága ennek pontosan az ellenkezőjéről győződött meg. A Szovjetunió korszerű gépi berendezéseit ugyanis külföldön, a fejlettebb technikával rendelkező népi demokratikus országokban készítik: Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon. Ezért ezek nélkül a szovjet ipar semmiképpen nem tudott volna lépést tartani még a legfejletlenebb nyugati ország iparával sem. A levélújság második része az 1958 elejére kialakult magyarországi belpolitikai helyzettel foglalkozik. Zakar Gábor tényként állapítja meg: az országban nem fenyeget a belső felkelés, a jelenlegi kormányzatnak nem kell félnie a közeljövőben semmiféle lázadástól, mely megingathatná a kommunista rendszert. Ugyanakkor éppen az 1957. év eseményei és az 1957. év végén foganatosított intézkedések igazolták be a legjobban a kommunista rendszer ingatagságát hazánkban. Az árucikkek árainak emelésével, másrészt a keresetek nagyarányú csökkentésével sikerült némileg egyensúlyba hozni a gazdasági életet, és a kormányzat így megmenekült az államcsődtől. A falvakban a kormány terrorral támogatott erőszakos kolhozosítása miatt a parasztok elkeseredése nőtt, termelési kedve csökkent. Az értelmiséggel szemben nemegyszer nyíltan kifejezett bizalmatlanság az értelmiséget mindenestül szinte tolja a szovjet imperializmus elleni nemzeti ellenállás felé. Az 1956-os és 1957-es évek együttes jelenségei megmutatták, hogy a pusztulást megállítani nem, esetleg időlegesen feltartóztatni lehet. „A magyar forradalom a kommunizmus általános válságának legmélyebb szakaszán, ennek az embertelen, aljas, elnyomó rendszernek kikerülhetetlen pusztulását jelezte.” (6. sz. melléklet)

29. A következő – és egyben az utolsó – levélújság Március 15-e elé címmel jelent meg, amit Zakar Gábor 1958. március 12-én adott postára. Ebben összehasonlítást tett az 1848. március 15-ei és 1956. októberi események között. Ezzel kapcsolatban a levélújság úgy véli, az a közös bennük, hogy akkor is és most is „a zsarnokság ellen lépett fel a magyar nemzet”. A második részben megfogalmazott célkitűzések értelmében elsőként meg kell szervezni a passzív ellenállás mozgalmát, el kell szabotálni a rendeletek végrehajtását, és újból állást foglal amellett, hogy a nemzeti ellenállás mozgalmának vezetője csakis az értelmiség és az ifjúság lehet. A levélújság végén Zakar Gábor megfogalmazza, hogy mi az aktuális feladat: március 15-e ünneplésénél családi hazafias ünnepségeket kell rendezni, és fel kell szítani a fiatalság dühét az idegen zsarnokok ellen. Búcsúmondata: „tegyük március 15-ét a szovjet-ellenes nemzeti egységfront egyetemes ünnepévé.”

Az ítélet és az utóélet

Zakar Gáborékat az állambiztonsági szervek a hónap végén vették őrizetbe. Ekkor fogalmazott önvallomásában ezt írta: „Ez a cikk, ha letartóztatásom nem következik be, akkor is utolsó cikk lett volna, mivel én a további cikkekben az általam meghirdetett levélpropaganda tömegmozgalommá tételéről számolni nem tudhattam volna, s általa további cikkírásnak nem lett volna értelme…”

---

A Budapesti Fővárosi Bíróság zárt tárgyaláson⁴ hozta meg és augusztus 18-án hirdette ki ítéletét. Zakar Gábort és társait, Fried Dezsőné sz. Hegedüs Ibolyát, Bokor Jánost és Schiller Jánost a népi demokratikus államrend elleni izgatás, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomra való felhívás és hűtlenség bűntettében találták bűnösnek. Zakar 12 évet kapott. Másodfokon a szabadságvesztés időtartamán nem, csak a bűncselekmény minősítésén változtattak: Zakar hazaárulást követett el. Részletek az ítélet indoklásából:

Zakar Gábor I. r. vádlott azon védekezését, hogy ő a nyugati ellenséges rádió hatása alatt állott, nem enyhíti vádlott bűnösségét. Vádlottat nem kényszerítette senki arra, hogy ő a Szabad Európa Rádió adásait hallgassa, sőt – mint korábbi párttagnak – tudnia kellett azt, hogy a nyugati rádiók adásai mennyi uszítást, valótlan rágalmazásokat tartalmaznak. Vádlott azonban ennek ellenére a nyugati rádiók adásait hallgatta, azt magáévá téve elárulta azt, hogy ő korábban is ellenséges gondolkodású volt. Ami pedig a másik védekezését illeti, hogy az októberi események mély hatást gyakoroltak reá, szintén nem volt elfogadható. Vádlott már korábban – az 1955-ös években is – hallgatta az ellenséges rádió adásait és már 1956. október 23.-a előtt – október 22.-én is – súlyos államellenes izgató tartalmú levelet írt. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy vádlott nem az októberi események hatása alatt állott, hanem már korábban egyetértve a nyugati ellenséges rádiók adásaival, államellenes beállítottságú volt. (...)

Fried Dezsőné II. r. vádlottnak mint korábban üldözött személynek, tisztában kellett volna lennie azzal, hogy azt a népi demokratikus rendszert, melynek lényegében az életét köszönheti, nem helyezheti háttérbe a saját önző érdekei mögé. Ilyen körülmények között a bíróság Fried Dezsőné II. r. vádlott ilyen irányú védekezését sem találta olyannak, ami indokolttá tehetné a cselekmény elkövetését és csak esetleg azt befolyásolta. (…)

Vádlottak lényegében akkor indítottak szervezett támadást a Magyar Népköztársaság államrendje ellen, amikor konszolidáció már kezdett beállni és vádlottak cselekményükkel a nyugalom és a rend helyreállítását igyekeztek meggátolni, s vissza akarták idézni az ellenforradalom véres napjait. (...)

Zakar Gábor I. r. vádlott, aki 1956. októberéig a Magyar Dolgozók Pártjának tagja volt, az ellenforradalom bekövetkezésekor elérkezettnek látta az időt, hogy karriert csináljon. Bár a vádlott a népi demokratikus államrendszernek köszönheti, hogy egyetemi végzettségű lett, azonban ezt kevésnek tartotta, s egyszerűen hatalomra vágyott. Nyíltan nem mert színre lépni, hanem alattomosan, titokban igyekezett a népi demokratikus államrendszernek ártani. Vádlott pártját és államát elárulva, a szemináriumokon eddig tanultakat felhasználva, követte el cselekményeit. Bár vádlottat a népi demokratikus államrendszerben megbecsülték, azonban ezzel vádlott mit sem törődve még többre vágyva, a népi demokratikus államrendre támadt. Fokozza vádlott cselekményének a társadalmi veszélyességét az is, hogy vádlott figyelmeztetés ellenére tovább folytatta államellenes tevékenységét (dr. Jaszovszki). (...)

Fried Dezsőné II. r. vádlott tevékenysége azért is kimagasló társadalmi veszélyességet rejt magában, és személyes cselekményén keresztül is azzá vált, mert vádlott az ellen az államrend ellen támadt, melynek lényegében köszönheti, hogy ma már nem üldözött személy, nincs kitéve megkülönböztetésnek, a fasiszta diktatúrának. (…)

Zakar Gábor az 1963-as amnesztia során szabadult. Segédmunkásként tudott csak elhelyezkedni. Hálózati személyként foglalkoztatott volt rabtársa 1975-ben jelentette róla:⁵

Véletlenül az utcán találkoztam Zakar Gábor volt elítélttel, aki – úgy emlékszem – béke elleni bűntett (ritka!) vádjával lett elítélve. Szocdem. szülők fasizálódott leszármazottja. Képesítése történelem tanár, foglalkozása raktári segédmunkás. Meghívatta magát velem a Híd borozóba, beszélgettünk jó három órát. Rossz körülmények között él. Beszélgetésünk során mindenkit támadott. Akinek végképp nem volt támadható oldala, arra azt mondta, hogy azért érvényesül, mert zsidó. Később már csak az volt a téma: ki zsidó, ki nem. Ebben Zakarnál az elfogyasztott potya bor is közrejátszott. Anakronisztikus jelenség: tanári diplomával segédmunkás, antiszemita stb.

Kapcsolatai – legalábbis az általam ismert széles (börtönviselt értelmiségi) körrel – nincsenek, ezért társadalmi veszélyességét kisebbre becsülöm elfogult dühénél. Rendszertelenül és sokat olvas, saját magának ír novellákat, állítólag a cseh Benes életrajzán dolgozik. Megígérte, hogy egy-két havonként felhív.

1980. április 9-én egy Napi Operatív Információs Jelentés foglalkozott Zakar Gáborral:⁶

Zakar Gábor (Kézzel: „F”-dossziés) a belpolitikai helyzetet értékelve antiszemita, soviniszta kijelentéseket tett, szerinte „a zsidók szétforgácsolják a nemzeti érzületet”. Véleménye szerint „Magyarországon nincs hatékony politikai ellenállás... az a feladatunk, hogy kutassunk fel minden idegen nyelvű kiadványt, tanulmányt, röpiratot, amelyet a magyarság ellen adtak ki a környező szláv államok ideológusai, vezetői. Bizonyítani kell, hogy a pánszláv »harapófogó« miattunk nem tud összezáródni, bizonyítani kell, hogy a hazaárulások, nemzeti tragédiák mögött a szláv intrika áll. A magyar emigráció feladata az összegyűjtött anyag felhasználása az ország érdekében...” Végül olyan kijelentést tett, hogy „a III. világháborút a Szovjetunió indítja el, kezdeti sikerekkel lerohanja egész Európát, de végül a háborút el fogja veszteni”.

A következő hírszerzői jelentés viszont már arról számol be, hogy Zakar elhagyta az országot:⁷

1984. november 22.

Zakar Gábor (Bp., 1927. IV. 30., Kovács Amália) magyar állampolgár 1980 októberben Ausztriába távozott, ahonnan nem tért haza. Címe: Bécs, Raffael str. 30/12. Nevezett levelezési kapcsolatban áll több Budapesten élő személlyel. Zakar kapcsolatainak rendszeresen küld nacionalista, ellenséges hangú kiadványokat, 1956-os propagandaanyagokat. Leveleiben nyíltan a fennálló szocialista rendszer ellen uszít. Tervei között szerepel a román magyar-lakta területek visszaszerzése, ha kell fegyveres eszközökkel is. Tevékenysége jelenlegi szakaszában elsősorban kapcsolatépítő és -erősítő törekvésekben nyilvánul meg.

Zakar Gábor neve 2006 szeptemberében még ott szerepelt a Raffael Str. 30/12. alatti ház kaputelefonján. Pedig a halotti anyakönyvi kivonat szerint (Wien-Innere Stadt, 754/1998) Zakar Gábor 1998. március 14-én elhunyt. Abból ítélve, hogy lakóhelye nem a belvárosban volt, valószínűsíthető, hogy valamely ottani kórházban halhatott meg. A Zentralfriedhofban temették el, a 37-es parcella 37. sor 83. sírja az övé. Ez a parcella szinte kizárólag a hozzátartozók nélkül, szegényen elhunytaknak a város által adományozott, ún. „Armengrab”-oknak ad helyet. Ilyen Zakar Gáboré is.

A cikk egy megjelenés előtt álló könyv részlete.

Tovább a mellékletkhez.

Jegyzetek

1 A november 14-én létrehozott Nagy-budapesti Központi Munkástanács országos hatáskörrel működött december 9-én bekövetkezett feloszlatásáig. A helyi munkástanácsok a kádári restauráció erősödésével, a szisztematikus és tömeges megtorlás beindításával veszítették el politikai befolyásukat 1957 tavaszán, majd november 17-én törvényerejű rendeletet adtak ki megszüntetésükről.

2 Az 1957. február 2. és március 15. között ellenőrzött levelek címzettjei a következők voltak:

            ZAKAR GÁBOR, Bp. IX. ker., Gát u. 8. sz. alatti lakos, tanintézeti gondnok, az ELTE BTK történelem szak, esti tagozatos végzős hallgatója; a „Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete” által terjesztett „Nemzeti Híradó” című levélújság szerzője.

            FRIED DEZSŐNÉ Bp. V. ker., Eötvös u. 46. sz alatti lakos, technikus, a Nemzeti Híradó sokszorosításában és terjesztésében vett részt.

            BOKOR JÁNOS mérnök, a Nemzeti Híradó címzettje és továbbterjesztője, Bp. IX. kerület, Tompa u. 12. sz. alatti lakos.

            BALÁZS JÓZSEF, Bp. IX. ker., Ferenc krt. 43. sz. alatti lakos, a Május 1 Ruhagyár textiltechnikusa;

            DELI LAJOSNÉ, Bp. IX. ker., Mester u. 57. sz. alatti lakos, női fodrász;

            SZABÓ DÉNES, Bp. IX. ker., Mester u. 57. sz. alatti lakos, az ELTE tanára;

            VARGA FERENC, Bp. IX. ker., Balázs Béla u. 13., a Fáy Gimnázium tanára;

            PETTEN Sándor, Bp. IX. ker., Ipar u. 13. sz. alatti lakos, a IX. ker., Ráday u. 42. sz. alatti Cser Aladár fényképészsegédje;

            DR. HOLLAND JÓZSEF, XIII. ker., Szt. István krt. 4. sz. alatti lakos, a IX. ker.-ben körzeti orvosként működött.

            RUTSEK RÓBERT, Bp., XIII. ker., Csanády u. 34. sz. alatti lakos (tlkp. Váci u. 34., de a Csanády felől van a bejárat, korábban a Mester u. 34. sz. alatt lakott), HM Térképészeti Intézet munkatársa;

            SZÁNTÓ MIKLÓS, Bp. VIII., Leonardo da Vinci u. 33. sz. alatti lakos, a Textilipari Igazgatóság alkalmazottja;

            SZABÓ Károly, Bp. XIV. ker., Amerikai u. 82/b alatti lakos, a Magyar Gyapjú és Szövőgyár technikusa;

            HORVÁTH OTTÓ, XIII., Taksony u. 14. sz. alatti lakos, a Magyar Pamutipar technikusa;

            DOBÓ PÁL, Bp. VII. ker., Wesselényi u. 15. sz. alatti lakos, a Ruhaipari Tervező Vállalat textiltechnikusa;

            DR. VASZKÓ ÁKOS, Bp. VIII., Röck Szilárd u. 16. sz. alatti lakos, a Vasúti Tudományos Kutató Intézet munkatársa;

            DR. KOCKÁS GYULA, Bp. XII., Városmajor u. 56., matematika-fizika tanár;

            BENYOVSZKY BÉLÁNÉ, Bp. VII. ker., Rákóczi u. 78. sz. alatti lakos, a Fogtechnikai Vállalat fogtechnikusa;

            ABONYI PÁL, Bp. VI. ker., Izabella u. 31. sz. alatti lakos, a Chinoin Gyógyszerárugyár tudományos munkatársa;

            PALLAGA ISTVÁN, Bp. VII. ker., Bem József u. 2. sz. alatti lakos (valójában Kazinczy u. 49.), a Vendéglátóipari Vállalat alkalmazottja;

            HORVÁTH GYÖRGY, Bp. II. ker., József u. 2. sz., majd Gábor Áron u. 40. sz. alatti lakos, szobafestő kisiparos;

            VÁRADI ZSUZSA, Bp. VIII. ker., Práter u. 40. sz. (nincs ilyen személy, cím);

            TÓTH Lajos, Bp. VIII., Kisfaludi u. 40. sz. alatti lakos, nyugdíjas;

            BALASSA GYÖRGY, Bp. VIII. ker., Baross u. 82. sz. alatti lakos, nyugdíjas;

            SCHILLER JÁNOS mérnök, a Nemzeti Híradó terjesztője.

3 A forrás feltüntetése nélküli idézetek innen.

4 Hollós Ervin nyilvános vagy meghívott nyilvánosságú tárgyalás tartására vonatkozó javaslatát elutasította a osztályvezetője, mondván, „az eljárás propagandacélokra nem alkalmas”.

5 „Szilárd” dosszié. IV. kötet ABTL 3.1.2. H-36404

6 ABTL 2.7.1. NOIJ BRFK-52/2/1980

7  ABTL 2.7.1. NOIJ BRFK-169/2/1984.

• 1956

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges