Skip to main content

Bírálat

(Arthur Koestler: Sötétség délben – Szabadidő Kiadó 1984)


Amikor 1983-ban, hetvennyolc éves korában önkezével véget vetett életének, Arthur Koestlert már évtizedek óta nem érdekelte a politika. De barátai arról számolnak be, hogy sosem vesztette el a gyermekkori érzelmi kötődésekből táplálkozó érdeklődést az iránt, ami szülőföldjén, Magyarországon történt. Nos, jó lenne tudni, fülébe jutott-e Koestlernek, hogy nevének említése állítólag előkelő helyen szerepelt a vádpontok között, amelyeket a Mozgó Világ című budapesti folyóirat átszervezésének indokaiként soroltak fel a hatóságok.

(Szász Béla: Minden kényszer nélkül; „M. O.”<span id="sl-11-011_0" class="note_szj" onClick="show_slj2(this, 'M. O. – Magyar Október Könyvkiadó. Lásd Kőszeg Ferenc: az M. O. Kiadó. Beszélő 12 (II. kötet, 141. p.).');">[SZJ]</span>, 1984)


Tűnjenek Nérók és pápák, hódító hold, jatagán
Haynau jégpupillái, tű az ujjakban, fejek
melyek a kíntól életre-halálra biccentenek.



Nagy László: A vasárnap gyönyöre

Cs. Szabó Lászlótól származik az anekdota: Szász Bélával teázott a BBC büféjében; egy pillanatra megszakította a társalgást:

– Bocsáss meg, elugrom, hozok még egy ilyen Danish Pastryt.

Visszatérve folytatta a gondolatmenetét, ám Szász Béla kisvártatva közbevágott:

– Te Laci, ez nem Danish Pastry.

– Gondolod? – méregette a süteményt Cs.










Az újabb Jászi-kiadások


„Reszket már a történelmi osztály / Jöjj el szabadság, jöjj el Jászi Oszkár!” A rigmus, úgy hiszem, 1944-ben keletkezett a magyar értelmiség ama részében, amely – nem minden alap nélkül – abban reménykedett, hogy a hitlerizmus összeomlása után a szovjet és az angolszász befolyás kiegyenlíti egymást, és a demokratikus szocializmus légkörében Jászinak is jut majd hely. A Horthy-rendszer történetírása és történeti publicisztikája különös gyűlölettel fordult Jászi ellen (talán csak Károlyit gyűlölték ennyire).

Tamás Gáspár Miklós: A szem és a kéz (AB, 1983)


„Azt kutatjuk, ami mindenkinek jó” – Cudworth, a Cromwell idejében élt kiváló cambridge-i platonista morálfilozófus óta nem kezdtek így a „politikai filozófia tárgykörébe vágó esszét” (a műfaji meghatározás a szerzőtől származik).

(Püski, New York, 1983)


Azért nem a kötet találó címét írtam könyvismertetésem fölé, mert a „Kutyaszorító” Magyarországon ma már nemcsak – talán nem is elsősorban – Duray könyvére utal.


A kommunista diktatúrák baloldali kritikusai azt állítják, hogy a rendszerek új, merev osztálystruktúrát hoztak létre, tehát nem tekinthetők a szocialista gondolat megvalósulásainak. Valamely rendszer szocialista jellegén azt értik, hogy a termelőeszközöket a dolgozók maguk igazgassák, s ne az állami vagy pártbürokrácia. A bürokráciákkal szembeszálló népi és értelmiségi mozgalmak értékét is azon mérik, hogy az önigazgatás megvalósítására törekszenek-e, avagy a bürokrácia, ill.

Konrád György: A cinkos


„Az ironikus… kilép saját korának soraiból,
és vele szemben foglal állást. Az eljövendő rejtve van előtte,
a háta mögött van.”
Soren Kierkegaard

Mintha csak előző két regényéből gyúrta volna össze: A cinkos igazi Konrád-regény. Magába sűríti mindazt, ami oly jellegzetes Konrád „irályában” – s hogy a kaján gondolat elé vágjak: nem a „beteg ló” módján.





Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája


A cenzúra esztétikája „a művészet és az irodalom totális államszocialista ellenőrzéséről szól”. Cenzúrán a szerző „az irányított kultúra egész kontextusát”, az egyén gazdasági és szellemi függésének minden vonatkozását érti.

S. Kogelfranz: Jalta öröksége, AB Független Kiadó 1987


Jalta. Misztikus név, jelkép, szimbóluma Európa végzetes és véglegesnek tűnő megosztottságának. Ha értelmiségi körökben azt mondják: Jalta, ugyanazt értik rajta Keleten, mint Nyugaton. Három állam: a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetői összeültek a Fekete-tenger parti üdülőhelyen, és fölosztották maguk között Európát. 1968-ban a csehszlovákiai eseményeket is Jaltával magyarázták, és a kommentátorokat nem zavarta, hogy a jaltai találkozó eredeti jegyzőkönyvében szó sem esik erről az országról.

Béládi László–Krausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből


1987 decemberében megjelent a Politikatudományi Füzetek 4. kötete – az 5. és 6. kötet után, közel két évet várva a megjelenési engedélyre. Örülhetünk-e tiszta szívvel a magyar „glasznoszty” újabb sikerének?

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon