Búcsú

Ennek a rövid tisztelgésnek nem célja, hogy Hegedűs András életútját felvázolja: ezt mások nálam szakavatottabban fogják elvégezni. Az én személyes emlékezetemben ő valamikor a háború utáni első években bukkan fel, mint nyurga, nyakigláb, sovány arcélű fiú, valahol a Madisz környékén. S külső formája még szinte ugyanaz, amikor 1956 nyarán, Tánczos Gábor és Nagy Balázs mellett a Petőfi Körben buzgólkodik.


Ha elmentünk volna március 27-én a Köztemetőbe, amikor szegény barátunk porai végre régi társai mellett kapnak helyet az ’56-osok között, nem lenne Beszélő ezen a héten. Lapzárta, méghozzá olyan, hogy az egész lapot az utolsó percben kell megcsinálni. A korszakos választás eseményei fütyülnek a mi lapzártánkra, a szedések javítása közben még hallgatjuk a rádiót, és toldozgatjuk cikkeinket. Szegény barátunk, nem tudta kivárni ezt. Túl sok vereséget kellett elviselnie. Hamisítatlan magyar, közép-európai bukást.