Skip to main content

Hazai vizek

Amíg lehet - Beszélő-est december 22-én

Amíg lehet

a Beszélő megemlékezése Petri György születésnapján az ünnepeltről és az eltűnőben lévő, féltett sajtószabadságról

2010. december 22-én, szerda este 8 órától
a Nyitott Műhelyben.

Estünkön Petri-versek és Petriről szóló prózák hangzanak majd el, továbbá az esten szereplő szerzők szabad, szabadságféltő vagy "szabados" művei.

Képes Beszélő Parti Nagy Lajossal

Folytatódik a Képes Beszélő a Nyitott Műhelyben

Parti Nagy Lajos képaláírásaival

szeptember 25-én, szombaton este 7-kor

Parti Nagy Lajos beszél képekről, fotókról, olvas fel képek, fotók kapcsán.

Áprilisi Képes Beszélő

Támogatói felhívás

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon