Skip to main content

Amit szívedbe rejtesz…

Vissza a főcikkhez →


Szüneteltetik vagy csendben lezárták a Carlos-ügyet? – tettük fel a kérdést három évvel ezelőtt, amikor a Legfőbb Ügyészség egyéves nyomozás után Carlos rejtőzésére hivatkozva felfüggesztette a terrorista ellen indított büntetőeljárást (Beszélő, 1991/31). Hitetlenkedve fogadtuk a közlést, hogy egy év alatt az ügyészségi nyomozók semmiféle választ nem találtak az eljárást megindító kérdésre: „elősegítették-e – bűnsegédi vagy bűnpártolói minőségben – magyar hivatalos vagy más személyek” Carlos terrorcsoportjának tevékenységét. Kételkedtünk a félhivatalos magyarázatban is: a Carlos-ügy kiteregetése terrorveszélyt hozna Magyarországra. A kormány – véltük – inkább azt nem akarja kiteregetni, hogy a Carlost segítő hivatalos személyek egy része továbbra is hivatalos személy (Beszélő, 1991/28). És azt is feltételeztük, hogy a kormány nem a terroristák, hanem a KGB rosszallásától tart. Hiszen akkor, 1991 júliusában még volt Szovjetunió. Igaz, már nem sokáig.

Ma is értetlenkedünk. Nem értjük, miért nem folytatódik az eljárás, holott a büntetőeljárási törvény szerint a nyomozást folytatni kell, mihelyt a felfüggesztés oka megszűnt. De főleg azt nem értjük, miért gondolja a legfőbb ügyész helyettese, hogy a magyar hatóságok a magyar titkosszolgálati iratokat nem adhatják át a Carlos elleni nyomozást vezető francia vizsgálóbírónak. Ezt nemcsak azért nem értjük, mert nem világos, hogy a pártállam mely titkát érdemes még védeni, öt évvel a pártállam összeomlása után, hanem azért sem, mert a francia, de most már a magyar sajtóból is tudható, hogy a magyar állambiztonsági szervezet a Carlos-anyagokat rendszeresen átadta NDK-beli testvérszervezetének, a Stasinak, és azok hozzáférhetőek nemcsak a francia nyomozóhatóságok, hanem jórészt a történelem kutatói számára is. A magyar hatóságok úgy látszik, továbbra is szívükbe rejtik, amit a sajtó már az egész világ szemének kitár.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon