Skip to main content

[Popieluszko-beszédek]

Vissza a főcikkhez →


Részlet Jerzy Popieluszko általános imájából:



„Imádkozzunk:

– a szabadságuktól megfosztottakért, hogy Isten legyen segítőjük és reménységük;

– a munkájukból elbocsátottakért, hogy Isten különleges áldásával vegye körül őket;

– a Szolidaritás aktivistáiért, akik ellen büntetőeljárás folyik, hogy e perekben győzzön az igazság és az igazságosság;

– mindazokért, akik a hazugságot és az igazságtalanságot szolgálják, hogy Isten nyissa fel a szemüket, és segítsen felismerniük az igazságot…”

Részlet az utolsó hazafias szentbeszédből (Varsó, 1984. szeptember 9.):

„A keresztény nevelési rendszer jól vizsgázott hazánk történetének legnehezebb korszakaiban. A második világháborút követő időszakon végighúzódik a nagy harc az ateista nevelés monopóliumáért, az Isten nélküli nevelésért, azért, hogy Istent kiszakítsák a gyerekek és fiatalok szívéből. A lengyel katolikus társadalom – legalábbis részben – tisztában van azzal az erkölcsi kárral és veszteséggel, amelyet elszenved amiatt, hogy ateista vallási programot kényszerítenek rá a hívő emberekre. E nevelés hatásait különben gyakran érezzük a mindennapokban. A nevelés folyamatában részt vevő iskolának munkája során a szülőktől kell függenie, mert a szülők gyerekeiről van szó. Nem az állam szüli a gyerekeket, hanem az anyák. Ezért az iskola nem teheti tönkre a gyermeki lelkekben azokat az értékeket, amelyeket a család ültetett be oda. […]

Talán valaki majd politizálást vet a szememre, de ha az országban a politika a társadalmi élet minden területére büntetlenül igyekszik behatolni, annál inkább erkölcsi szempontból kell tekinteni egyes kérdésekre. A probléma roppantul nyugtalanító, mert a szóvivő úr (Jerzy Urban kormányszóvivő – D. A.) sajtóértekezletén legutóbb elhangzott kijelentéséről van szó. Így hangzik: »Egyes büntetőjogi szakértők javasolják új büntetések bevezetését is a büntető törvénykönyvbe: önálló büntetésként a közügyektől való eltiltást és az ítéletben meghatározott időre az országból való kiutasítást azokkal szemben, akik alkotmányos alapelveink makacs megsértése révén bizonyítottan súlyos államellenes bűncselekményeket követtek el.« Nem is szólok arról, hogy a hatalom e jogi lépésével a kora középkorba lépne vissza. […] De maga az, hogy ilyen ötlet lengyelek fejében megszülethet, nemzetellenes bűntett. Hiszen a szóvivő úr nem közönséges bűnözőkre gondolt, hanem a haza legjobb fiaira, akik bátran szembeszállnak a nemzet szellemének megsemmisítésével. […]”

(Forrás: ks. Jerzy Popieluszko: Kazania patriotyczne, Libella, Paris, 1984, 28., 196–198. o.)


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon