Scheiber Sándor-emlékkötet

2013. március 22.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Scheiber Sándor idén lenne 100 éves.

Ez alkalomból jelenik meg Kertész Péter által szerkesztett emlékkötet második kiadása.

Kertész Péter
A könyvek hídja
Emlékfüzér a 100 éve született Scheiber Sándorról

 
Már nyomdában!
 

Ha a 70. születésnap az öregkor nyitánya, nincs mit örülnöm neki. Bár – hasonló alkalommal – Édesapám azt vallotta: testben megöregedhetik, de szíve fiatal marad.  Őt különben is idéztem volna. Tőle tanultam a tudomány és a tudós tiszteletét. Édesanyámtól az irodalo­mért való lelkesedését. Mártírhalálát máig sem hevertem ki. Álmaimban gyakran látom. Ilyenkor bizonygatom neki, milyen jó fia vagyok, és hogy vittem valamire. Gyermek- és ifjúkoromat megkeserítette, hogy öcsémet jobban szerette. Ma már megértem, hiszen magamnál én is jobban szeretem őt és családom mindnégy tagját.

József Attila azt írja Curriculum vitae­jében, hogy ő nem volt zseni, csak árvagyerek. Hadd variáljam szavait: én nem vagyok nagy tudós, csak egyedül maradtam. Akik nálam különbek voltak, nem jöttek vissza, vagy elhagytak. Így egy tragikus korszakban magamnak kellett újjáépíteni a Rabbiképző Intézetet, tanítványokat oktatni, tudományt szervezni, szerkeszteni, korrigálni, levelezni. Mindez erőim legjavát vonta el a munkától.
 
Sokszori és csillogó csábítással szemben itthon maradtam. Marasztalt a magyar nyelv  és irodalom szeretete. Marasztalt a hivatástudat, hogy a helyben található anyag feldolgozása az egyetemes zsidó tudomány érdeke. Ebből nőttek ki könyveim: a Feliratok, a Kódexmaradványok, a Folklór és a Geniza. És ami még ezentúl következik, ha „Isten erőt ad szegény éneklőnek”. 
 
Hol végződik a mívesség és hol kezdődik a művészet? Hol végződik a mesterség és hol kezdődik a mester?
 
Hogy mi marad meg munkásságomból, az utókor dönti el. Azt azonban már most tudom: A hebraicát és a judaicát bevittem a magyar tudomány diszciplínái közé; munkatársakat neveltem; zsidó érdeklődést ébresztettem a felnőttek és az ifjúság körében; megőríztem Főiskolánk hírnevét; tanítványaim katedrákon viszik tovább; Magyarországot és Budapestet megtartottam a zsidó szellemi élet centrumai között. 
 
„Ez az én munkám és nem is kevés.”
 
Köszönöm mindannyiuknak, hogy ezt az évfordulót emlékezetessé kívánták tenni.
 
(Scheiber Sándor, 1983. július 12.)