Skip to main content

Költői körkérdés

Barna Imre: Flaccus, öreg csont


„Carpe diem!” – idézi a haldokló Petri a máris „múlt” huszadik század legvégén Horatiust. A biztatás, hogy „éljünk egyik napról a másikra”, keserűen csúfondáros, persze. Nemcsak azért, mert haldokló mondja. Igyekszik ő nem haldokolni (éldekelni), „amíg lehet”. „Mint ínyenc a húsos cubákokat / – csontig lerágom végnapjaimat” – írja ugyanő utolsó kötetében néhány lappal, verssel, végnappal később. Hanem azért is, mert Petri egy keserves Duna-parafrázis végén lyukad ki ide, és ezzel zárja: „Jövő nincs”.

Ludassy Mária: Prózai válasz


A XVII. századi racionalista filozófusok számára evidencia volt az értelem, a józan ész egyenlő eloszlása az emberek között.  Érvük ennek bizonyítására az, hogy míg a gazdasági egyenlőtlenséget gyakran felpanaszolják az emberek, az értelmi képességek kapcsán ritkán sérelmezik a számukra igazságtalan elosztást: „A józan ész az a dolog, amely legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi: annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban igen nehéz kielégíteni” – így Descartes.

Kende Péter: Igaza van-e Petri Gyurinak?

P. K. VIII. oszt. tanuló dolgozata


A költő e versében nagy elődjét aktualizálja és korrigálja. Főbb helyesbítései: 1. a Dunát megbecstelenítették; 2. a Duna „elúszott”; 3. dinnyehéj sincs rajta. Ez a látomás visszavonja, s mintegy érvényteleníti a nagy előd által ránk hagyományozott nyugodt, békés és – végső kicsengésében – bizakodó örömre hangoló Duna-képet. A folyó örök állandóságának szelétől megcsapva ama másik költő úgy érezte, egybeforr a világgal s annak egyetemes törvényeivel. Petri viszont úgy látja, hogy nincs állandóság, ennélfogva öröklét sincs.

Heller Ágnes: Miért is ne?


„Az ember azért mászik meg egy hegyet, mert az ott van, a költő azért ír egy verset, mert az nincs ott.” Ezzel a parafrázissal szeretnék helyettesíteni egy hosszú elemzést arról, hogy miért nem tudok Petri versével sem egyetérteni, sem vitába szállni: mert vers, mert szép vers, és nem valaminek a megverselése: csak azért létezik, mert papírra vetették, s úgy létezik, ahogy papírra vetették. Nem a Duna-menti népek nyomorúságáról „szól”, nem a reménytelenségre panaszkodik, és nem azt tanácsolja, hogy „carpe diem”.

Halmai Gábor: Jövő nincs?


Egy jogász, kivált, ha természete szerint optimista, hisz a jog uralmában, vagyis abban, hogy dolgainkat és ezen keresztül végső fokon sorsunkat nem gyarló emberek, illetve kormányok, hanem a meggyökeresedett jogszokások, a kialkudott normák és az általuk létrehozott intézmények irányítják. Különösen, ha mindez konszenzus eredménye, ahogy az történt az 1989–90-es alkotmányos „refolúció” során. Mert ne feledjük: rendszerváltásunk a legfontosabb erők megegyezésén alapult.

Sajó András: „Jövő nincs”


Jövő! (Mennyire középosztálybeli ez a probléma! Még csak nem is értelmiségi.)

De ettől még tényleg nincs jövő. Nem mintha a nemzet elbaltázta, meg a történelem cserbenhagyta volna a balsors sújtottát. Nem is azért, merthogy a jövő elkezdete legmagasb helyről bejelentetett. Véget ért a jövő, szegény, méghozzá minden kezdet nélkül. Minden jövőkép zavaró: zavarja a ma meghosszabbítását, a természetes átmenetet a holnapba, a napról napra élést. Megvagyunk e nélkül a hipotézis nélkül, köszönjük szépen.

A nyelv tudja ezt. Kikopott belőle a jövő idő, ahogy a feltételes mód is.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon