Skip to main content

Március 15.

Orbán Viktor: Kossuth tér


Orbán Viktor (Fidesz):

Polgártársak, fiatalok!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára felállította a nemzeti függetlenség és politikai demokrácia európai mércéjét. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen kormány sem kerülhette el, hogy ezzel a mércével megméressék. Ma azt a kérdést kell feltennünk maguknak, vajon a politikai hatalom jelenlegi birtokosai közelebb vittek-e bennünket az 1848-as eszményekhez?




Mécs Imre: Március 15. tér, Petőfi-szobor


Mécs Imre (Történelmi Igazságtétel Bizottság):

Ifjú barátaim, honfitársak!
Budapest ünneplő népe!

Harminchárom éve itt gyülekeztek a lánglelkű márciusi ifjú költő szobránál az októberi ifjak, a pesti egyetemisták, míg mi, budaiak a Műegyetem kertjéből indultunk kart karba öltve Bem apó szobrához, hogy a lengyel barátainkért tüntessünk.

  • Tovább

    • Dr. Vigh Károly: Március 15. tér, Petőfi-szobor


    Dr. Vigh Károly (Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság):

    Tisztelt ünneplő közönség! Magyarok!

    1931-ben, közel hat évtizeddel ezelőtt, az egyetemi ifjúság Bajcsy-Zsilinszky Endrét kérte fel, hogy itt, a Petőfi-szobor előtt ő mondja el a március 15-i ünnepi beszédet.




    Csengey Dénes: Szabadság tér, a Magyar Televízió lépcsője



    Szilágyi Sándor a Magyar Televzió előtt
    Szilágyi Sándor a Magyar Televzió előtt



    Csengey Dénes (Magyar Demokrata Fórum):

    Ünneplő honfitársaim! Barátaim! Magyarország polgárai!

    Ebben a hazában ma egy meghasadt nemzet él. A beismerő vallomást nem is én teszem – ösztöneink működése már régen elárult bennünket.






    Rockenbauer Zoltán: Nemzeti ünnep, Budapest



    Át Budára
    Át Budára



    – Hetvenezer embert várunk a Múzeum kertbe – mondta az MSZMP munkatársa

    – Maximum harmincezren lesznek a Petőfi-szobornál – mondta a rendőr alezredes




    Március 15. Hányatott sorsú nemzeti ünnepünk. A kommunista hatalom kétszer száműzte már a szürke hétköznapok közé. Először Rákosiék 1951-ben, majd Kádár – saját ’56.



    Mit kíván a magyar nemzet?

    Szabad, független, demokratikus Magyarországot.


    1. Valódi népképviseletet és többpártrendszert. Biztosítsák a választások szabadságát és tisztaságát.

    2. Rendőrállam helyébe jogállamot. Érvényesüljenek az emberi jogok, legyen bírói függetlenség.

    3. Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságot. Számolják föl a hírközlés állami monopóliumát. Oszlassák föl az Állami Egyházügyi Hivatalt.

    4. Jogot a sztrájkra.

    Ne korlátozzák az érdekvédelem, a követelés és a szolidaritás szabadságát.

    5. Méltányos közteherviselést, a közkiadások társadalmi ellenőrzését.










    Blogok

    „Túl későn jöttünk”

    Zolnay János blogja

    Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

    Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

    Tovább

    E-kikötő

    Forradalom Csepelen

    Eörsi László
    Forradalom Csepelen

    A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

    A „kieg” ostroma

    1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

    Tovább

    Beszélő a Facebookon