Skip to main content

Március 15. tér, Petőfi-szobor

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mécs Imre (Történelmi Igazságtétel Bizottság):

Ifjú barátaim, honfitársak!
Budapest ünneplő népe!

Harminchárom éve itt gyülekeztek a lánglelkű márciusi ifjú költő szobránál az októberi ifjak, a pesti egyetemisták, míg mi, budaiak a Műegyetem kertjéből indultunk kart karba öltve Bem apó szobrához, hogy a lengyel barátainkért tüntessünk.[SZJ]

Éjfélre a magyar történelem legelnyomóbb diktatúrája, a néppusztító sztálinista pártállam sok százezer ávósával, funkcionáriusával és besúgójával együtt kártyavárként összeomlott. És ekkor újjászületett a szabad magyar nemzet, amelyről a történészek már azt hitték, hogy halott. De élt a nemzet, csak rejtezkedett, s október dicső napjaiban a nemzet maga volt az egységes felkelt nép! A Petőfi által megálmodott szent nép!

Soha ilyen együttállás nem volt még! Szinte minden magyar ember ugyanazt akarta. Vallásos és ateista, keresztény és zsidó, pártonkívüli és sok párttag, felnőtt és fiatal, kétkezi munkás és értelmiségi. S ott lebegett felettünk Petőfi, Vasvári, Kossuth és Széchenyi szelleme. Így egyesült a két forradalom október dicső napjaiban. Márciusa 15. és október 23. a magyar nép szent ünnepei, amelyek joggal váltják fel a ránk kényszerített idegen ünnepeket.

Végre önmagunk akarunk lenni, a magunk útját akarjuk járni! Tavaly ilyenkor még a kádárista hatalom utolsó rugdalózásaként letartóztatott ellenzékieket és ötvenhatosokat. Erre még többen vonultak fel, mint addig. A hatalom engedett, ma már március 15. nemzeti ünnep.

Követeljük, hogy október 23., népünk dicsőséges forradalmának emléknapja is nemzeti ünnep legyen.

Követeljük!

A nemzet magára ébredt, politizálni akar. A nemzet kerekasztalához csak úgy ülhetnek le a hatalom birtokosai, ha megtisztulnak! A nép ma egyenes politikát, jellemes embereket kíván. Undorral elvet minden hazugságot, csűrés-csavarást! Tessék, határolják el magukat a múlt bűneitől! Ítéljék el a sztálinizmus restaurációját, és határolják el magukat attól is, ami még tavaly is a sztálinizmus jegyében történt.

A „csendes többség” nem hisz, nem bízik! Fél a visszarendeződéstől. Túl sok fegyver van kint Magyarországon a sztálinisták kezében. Követeljük a fegyverek összeszedését, a Munkásőrség megszüntetését, egy részének a rendőrséghez csatolását.

Követeljük!

Szólunk hozzátok ti, „csendes többség”! Vegyétek le házikabátotokat, álljatok közénk és akkor nem tudják visszaállítani a sztálinizmust! Lépjetek elő, hallassátok hangotokat. Ne féljetek! „Demokratának lenni annyi, mint nem félni!” – írta Bibó István a töretlen jellemű egyenes gerincű nagy magyar gondolkodó.

Éljen Bibó István nemes emléke!

Legyünk végre demokraták és ne hagyjuk magukat. Induljunk el utunkra és kiáltsuk együtt: Szabad Televíziót! Szabad Parlamentet!

Szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot! Éljen a Haza!































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon